Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-22 / 94. szám
* Ära SO fillér * BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai 1961 ÁPRILIS 22., SZOMBAT AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 94. SZÁM Az emberiség óriása A kubai kaland csak szégyent hozott Washingtonra — írja a Pravda New York-i tudósítója Lenin... Nincs a világnak olyan zuga a szibériai táj gától a délamerikai partokig, a kanadai tavak vidékétől a Fokföldig, ahol ne ismernék ezt a nevet. Ismerik Európa nagyvárosainak munkásnegyedeiben, a gyarmati országok éhező falvaiban, s ismerik a Wall Street palotáiban, a burzsujok köreiben is. Lenin nevét a barát szeretettel és tisztelettel, az ellenség rettegéssel és gyűlölettel ejti ki évszázadunk eleje óta, mert ez a név jelkép lett korunkban: a világ dolgozóinak a tőkés rabság alóli felszabadulását szimbolizálja, s a kapitalista kizsákmányoló rendszer végét jelentő riadóként hat mindenütt, ahol még tőkés ül a dolgozók nyakán. Kilencvenegy esztendővel ezelőtt, 1870. április 22-én született Lenin, akit korunk legnagyob elméjének, s az egész emberi történelem legkiemelkedőbb államférfiénak tart az egész világ. Nagyságát jellemzően példázza a belga munkások véleménye, akiket röviddel Lenin halála után megkérdezett egy újságíró: kit tartanak a világ legnagyobb alakjának? így hangzott a válaszuk: Lenint... Lenin egymaga több jót tett hét év alatt (míg a Szovjetunió élén állt), mint a világ összes nagy embere, húsz évszázad alatt.” Lenin az emberiség tavaszát rü- gyeztette ki azzal, hogy halhatatlan eszméi az Októberi Forradalom győzelméhez vezettek és megmutatták az utat az egész világnak a kizsákmányolástól mentes társadalom kivívásához. Lenin eszméinek zászlaja alatt, a világ első kommunista pártjának — amelyet ő alapított — a zászlaja alatt meneteltek az orosz munkások 1917 tavaszán és őszén, azokba a hősi csatákba, amelyek diadala új korszakot nyitott az ejn- beriség történetében, s a világ egyhatodán megvalósította a munkásosztály hatalmát. Lenin zászlaja alatt növekedett gigászi erejűvé a világ első munkásállama, a nagy Szovjetunió, amelynek dicső Vörös Hadserege nemcsak az életére törő 14 ország intervenciós bandáit semmisítette meg, hanem 25 évvel később a világot elnyelni akaró fasiszta fenevadat is. Lenin eszméinek a zászlaja alatt lépett a szocializmus megteremtésének útjára a második világháború után felszabadult európai és ázsiai országok egész sora, köztük hazánk. S mindinkább közeledik korunkban a szocializmusnak Lenin-megjósolta világméretű győzelme is. Nem azért közeledik, mert — ahogy Kennedy-ék ma is kiabálják — a szocialista országok „exportálják a forradalmat”. Az elnyomottak forradalmát nem kell sehova sem exportálni, azt maguk az imperialisták robbantják ki mindenütt a világon, ahol béklyóban tartják a népeket, megfosztják őket nemzeti függetlenségüktől, gyarmati igába vonják a szí- nesbőrűeket és körmönfont mesterkedésekkel maguk exportálják az ellenforradalmat oda, ahol a leigázott népek hősi harcok árán kivívják maguknak a szabadságot, mint most Kubában is. A lenini igazság eljutott minden becsületes ember szivéhez, függetlenül attól hol él, függetlenül bőrszínétől, felekezetétől és meggyőződésétől. Ez az igazság pedig az, hogy minden népnek joga van a szabadsághoz, függetlenséghez, ahhoz, hogy maga válasz- sza meg az életformáját és olyan társadalmi rendszerben éljen, amely soha nem látott méretekben képes felvirágoztatni népgazdaságát, magasra növelni életszínvonalát. Ilyen rendszerben élnek a szocializmust építő országok dolgozói, akiknek példája szerte a világon vonzza a még tőkés igában nyögő népeket, s ösztönzi őket a saját felszabadításukért vívott harcban. Lenin azt tanította, hogy a szocializmus világméretekben akkor győzedelmeskedik, amikor a munkásosztály a dolgozó parasztsággal és más demokratikus erőkkel együtt a gyarmati és függő országok népeinek nemzeti felszabadító mozgalmára támaszkodva valamennyi országban szembeszáll az imperializmussal. Ez történik ma az egész világon, amikor a nemzeti felszabadító mozgalmak csapásai következtében a gyarmati rendszer felbomlásának vagyunk tanúi, amikor a tőkés országokban az osztályharc fokozódását látjuk, amikor az imperialisták békebontó cselszövései egymás után vallanak kudarcot, lep- leződnek le, és ugyanakkor a béke s a szocializmus táborának erőfölénye mind nyilvánvalóbbá válik. Az emberiségnek a szocializmus győzelme felé haladása igazolja a lángeszű lenini jövőbelátást az új társadalmi rendszer fölényéről a kapitalizmussal szemben. A tudomány, a technika hatalmas fejlődése a Szovjetunióban éppen a napokban ejtette ismét bámulatba a világot, amikor először repült ember az űrbe, s nem véletlenül — szovjet ember. E világtörténelmi jelentőségű vívmányokban, valamint azokban a tényekben, hogy a szocialista országok gazdasága és politikai tekintélye is szakadatlanul növekszik, rejlik mindenekelőtt Lenin eszméinek a nagysága. Mert mindaz, amit ma a világ népei követendőnek és példának tartanak, mindaz, ami ma a béke és a haladás melletti legyőzhetetlen erőt képviseli Földünkön, Lenin eszméinek megvalósulásában testesül meg, annak az emberóriásnak a tanításaiban, akinek ma ünnepeljük születése 91. évfordulóját. Moszkva (TASZSZ) A moszkvai lapok megjegyzéseket fűznek az amerikaiak zsold- jában álló hadsereg Kubában elszenvedett megsemmisítő vereségéhez. — A kubai kaland — írja Sztrelnyikov, a Pravda New York-i tudósítója — csak szégyent hozott Washingtonra. Mint a New York Post megállapítja, „fekete napok” kezdődtek az (amerikai vezetők részére. — Itteni politikai figyelők arról beszélnek — folytatja a tudósító —, hogy a kubai kaland hatalmas csapást mért az Egyesült Államok és Kennedy elnök tekintélyére. Az egész világon feltámadt hatalmas tiltakozó hullám, a latin-amerikai országok népeinek haragos kitörései nagyon nyugtalanítják az Egyesült Államok vezetőit. Az amerikaiakra igen nagy hatást gyakorolt Hruscsov szovjet kormányfő Kennedy elnökhöz intézett üzenete és a szovjet kormány nyilatkozata. E dokumentumok sok embert elgondolkoztattak arra vonatkozólag, milyen veszélyes következményekkel járhat a kubai kaland. A kubai betörés kudarcán felzúdulva a dollárokkal kitartott sajtó bűnbakot keres. Olyan hangok hallatszanak, hogy alaposan meg kell mosni a fejét Allen Dullesnek és ügynökeinek. Kiderült ugyanis, hogy a kalandorok belső felkelésre számítottak Kubában, arra gondoltak, hogy az ötödik hadoszlop felforgató tevéSzöul (Üj-Kína) Több mint százezer személy, főleg diákok részvételével csütörtökön a szöuli stadionban tömeggyűlésen emlékeztek meg a tavaly áprilisi népfelkelés első évfordulói ár ól. A szónokok bátran hangoztatták, hogy a Csang Mjun-klikk bitorolja az áprilisi felkelés vívmányait és áruba bocsátja az országot. A gyűlés végeztével a részvevők tüntetésbe kezdtek, s a jeSouvanna Phouma beszéde a moszkvai televízióban Moszkva (TASZSZ) Souvanna Phouma herceg, Laosz miniszterelnöke csütörtökön beszédet mondott a moszkvai televízióban. A szovjet vezetőkkel folytatott beszélgetései — mint mondotta — megerősítették azt a meggyőződését, hogy a Szovjetunió semleges, független és szabad államnak kívánja látni Laoszt. (MTI) kenysége megnyitja majd az utat a beavatkozók bandái előtt. A politikai kalandorok dühön - genek vagy kétségbeesetten tördelik kezüket. Ami az egyszerű embereket illeti, azok megkönnyebbül ten lélegeztek fel, amikor értesültek az aljas kubai vállalkozás kudarcáról — írja Sztrelnyikov és ennek alátámasztására idézi több New York-i lakossal folytatott beszélgetését. A szétvert kalandorok szemlátomást revansra készülnek. A rádió olyan híreket terjeszt, hogy a legközelebbi órákban újabb behatolás történik Kuba földjére. Nem múlt el a Kubát fenyegető veszély. A Krasznaja Zvezda katonai szemleírója ugyanezt a gondolatot fejtegeti: Havanna (MTI) Havannában a lakosság csütörtökön tüntetésekkel, zenével, tánccal ünnepelte az ellenforradalmárok felett aratott győzelmet. Havannai nyugati megfigyelők véleménye szerint — amint a Reuter megjegyzi — az ellenforradalmárok inváziójának egyik fő oka az volt, hogy nem ismerték a Castro-kormány katonai erejét, a kubai nép Castro iránti hűségét és a milícia szilárd egységét. Hozzájárult a kormány győzelméhez lenlevő háromezer jól felfegyverzett rendőr nem mert útjuk-' ba állni. A diákok a szöuli egyetemen is tüntettek. Követelték az ország újraegyesítését és azt, hogy Korea sorsáról a koreaiak maguk döntsenek. (MTI) Jeruzsálem (MTI) Pénteken megkezdték Eichmann perének 11. tárgyalását. A szerdai tárgyalási naphoz hasonlóan pénteken is a náci tömeggyilkos előzetes kihallgatásán felvett magnetofonszalagokat hallgatták meg. A meghallgatott vallomásrészletekben először a francia zsidóság deportálásáról volt szó. Felkeltette a figyelmet az a részlet, amelyből bebizonyosodott, hogy 1942. januárjában Eichmann részt vett az úgynevezett „Wannsee értekezleten”. Ezt az értekezletet Berlinben tartották, a zsidóság végleges megsemmisíté— Az Egyesült Államok közvetlen fegyveres beavatkozásának veszélye fenyeget. Erre mutat a kubai partok körül tapasztalható kardcsörtetés. Hivatalosan bejelentették, hogy szombaton a Floridai-öbölben az Egyesült Államok hadiflottája nagyarányú hadgyakorlatot kezd. Hadgyakorlatok folynak Guatemalában is. A UPI hírügynökség jelentése szerint április 22-én a guantanamoi amerikai támaszpontra érkezik a Randolph repUlőgépanyahajó, fedélzetén körülbelül 100 repülőgéppel. Kuba ellenségei nem nyugszanak. A szabad és független Kuba sok millió védelmezője és barátja azonban éber figyelemmel kiséri cselszövényeiket. (MTI) a forradalom védelmére alakított bizottságok ébersége és az ellenforradalmárokkal szemben alkalmazott gyors intézkedések is. A rendőrség most letartóztatja azokat az árulókat, akik kapcsolatban voltak az ellenforradalmárokkal. Őrizetbe vettek tizennyolc amerikai állampolgárt is. Négynapos szünet után helyreállt a telefonösszeköttetés Kuba és az Egyesült Államok között. London Az AP londoni tudósítója megállapítja, hogy Kennedy kubai politikája miatt sokat vesztett tekintélyéből a nyugat-európai közvélemény nagy részének szemében. Sok lap — méghozzá nem kommunista lapok — sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok támogatta a kubai inváziót. Majdnem minden európai lap elutasította Washingtonnak azokat az állításait, amelyek szerint az Egyesült Államoknak nincs része a Castro megdöntésére irányult kísérletben. (MTI) jegyében. Eichmann mind ez ideig „kis pontnak” próbálta magát feltüntetni, s most is azzal érvelt, hogy csak hivatali beosztása miatt jelent meg ezen az értekezleten. Ezután néhány magyar vonatkozású kérdésről volt szó. A magnetofonszalagról visszahallgatott vallomásrészletek szerint Eichmann kijelentette volt; Himmler személyesen rendelte el 1944-ben, hogy a magyar zsidóság kivándorlása Palesztinába „nem kívánatos”. Hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban bővebb tájékoztatással a jelenleg nyugat-németországi la. kos Becher, volt SS dandárparancsnok szolgálhatna. (MTI) Tömegtüntetés Szöulban • • Öröm, lelkesedés Havannában — Az európai sajtó Kennedy tekintélyének csökkenéséről — Az Eichmann-per pénteki napja sét célzó gyakorlati intézkedések