Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-17 / 65. szám
1961. március 17., péntek ísépújsA G 5 SPORT- SPORT* SPORT Nem mindig pénzkérdés Módosították az átigazolási rendelkezést A Magyar Testnevelési és Sporttanács elnöksége az MLSZ elnökségének előterjesztésére a 17-1/1959 VII. 16./MTST számú határozattal kiadott egységes sportminősítési, nyilvántartási és átigazolási szabályzat 29. pontjában foglalt rendelkezéseket a következőkben módosította: 1. Hat havi nem játszás esetén átigazolható bármely sportegyesületbe az a labdarúgó, aki sportegyesülete csapatában ugyanabban a bajnoki évben, bajnoki és Magyar Népköztársasági Kupa- mérkőzésen nem szerepelt és sportegyesülete az erre előírt szövegű nyilatkozatban átigazolásához hozzájárul. A szabályzat azon korlátozással lép hatályba, hogy a hat havi nem játszás kezdési időpontja legkorábban 1961. január 15. lehet. Tehát ezen szabály alapján való átigazolás 1961. július 15. előtt nem történhet. 2. Az ifjúsági korú labdarúgó, aki az adott év bajnokságában tölti be 19. életévét, s így az ifjúsági korhatárt meghaladva elveszti az ifjúsági csapatban való szereplési jogát, az adott bajnoki év megkezdése előtti időben, bármelyik sportegyesületben azonnal igazolható, ha a sportegyesülete az erre előírt szövegű nyilatkozatban az átigazoláshoz hozzájárul. . Az egy és a kettő pontokban foglaltak szerint, ha a sportegyesület az előírásnak megfelelő hozzájárulást nem adja meg, illetve megtagadja, úgy a labdarúgó csak egy év után igazolható át. 3. Az MTST elnöksége az 1960— 61. évi labdarúgó bajnokság befejezése után kizárólag az NB I. osztályú csapatok részére rendkívüli kedvezményes átigazolást engedélyez, különösen indokolt esetekben. AKAD TSZ, ahol még a régi egyéni szokás szerint fejik a teheneket és kezelik a tejet. Most nem a „gépesítés vagy nem gépesítés” problémájáról van szó, hanem egyszerűen a legelemibb tisztaság körül van baj. Nincs tőgymosás fejés előtt, a kannák sem a legtisztábbak, a tej szűrése elhanyagolódik és a tejeskannák töltése bent, az istállóban történik, s ez a kényes termék ilyenkor hamar magába szívja a szagot, és porral, piszokkal szennyeződik. Bizony, áki látná, talán még életveszélyes fenyegetésre sem inna belőle. Erre azt mondják az okosok: — hja kérem, szerfás istállónk van, örülünk, hogy fedél- alatt a jószág, nemhogy még ké- nyeskedjünk-finnyáskodjunk is. Az így vélekedőknek nincs igazuk. Talán bizony csak akkor lehet tisztaságot tartani, ha palotának beillő istállóban van a jószág? Nem. A tisztaságra igen egyszerű eszközökkel is szert tehetünk. A tőgy lemosása, a fejés előtti kézmosás, a tiszta tejesedények, a friss szűrőkendők és az, hogy portól, piszoktól mentes elkülönített kis helyen töltse a fejő a kannába a tejet, mindenütt, minden tsz-ben elérhető. Ehhez nem kell államkölcsön csak — tisztaságszeretet és embertársaink egészségének a féltése. HASONLÓ A HELYZET a metszik és kész, felelte az elnök. Mikor aztán a rossz ivóvíz miatt abban a tsz-ben hasmenést járvány ütött ki olyan erősen, hogy idegen munkaerővel tudtak csak aratni, csépelni, akkor az elnök is belátta, hogy mennyire összefügg a termelés a jó ivóvízzel, és milyen olcsón elkerülhették volna a bajt és a tetemes kiadást, ha hallgatnak a vöröskeresztesekre. A FÜRDÉSSEL is valahogy így vannak sok helyen. A nyári munkáknál különösen a szérűn, csép- léskor merő por lesz a dolgozó. Az izzadsággal kevert por a ba- cillusok melegágya, s akadályozza a bőr lélegzését is, mert eltörni a pórusokat. Legjobb tehát ettől a kellemetlenségtől a munka befejeztével nyomban megszabadulni. De hogyan? — Ezer építési gondunk közben nem érünk rá ilyesmivel foglalkozni, meg pénzünk sincs fürdőépítésre — legyintenek ismét a túlokosok, meg a mindent mindjárt a legtökéletesebb kivitelben elkészíteni akarók. Pedig ez esetben sem kell egyéb nyáron, mint férfiak és nők részére elkülönített, olcsó kis szárnyék, afféle fürdőfülke, föléje egy üres benzines tartály vagy hasonló, abból lefelé ágazó csövecskén egy kilyuggatott fémdoboz vagy a locsoló rózsája, madzaggal meghúzható záró-nyitó csap és kész a kevés vízzel is legegészségesebb fürdést biztosító alkalmatosság, a zuhanyozó. A dolgozók felfrissültén, tisztán kerülhetnek haza a munkából. EGYÉB KÖZEGÉSZSÉGÜGYI követelmények is vannak, amelyeket olcsón, egyszerűen ki lehet elégíteni. Az egyik községben a szép vendéglő és étterem egy hi- dacskán át közelíthető meg. A község vezetőségének nagy része is ide jár. Eddig azonban még senkinek sem szúrt szemet, hogy az étkezde előtt, a hidacska alatt húzódó árok és vize méltatlan a helyhez. Olyan pocsolyás, üres konzerves dobozokkal teli szemétlerakodóhely az, hogy már csak a döglött macska hiányzik belőle. Holott a segítés egyszerű és olcsó: ki kell tisztítani az árkot, s a vízbe néhány marék klórmeszet hinteni, ennyi az egész. Ehhez hasonló egyszerű módon sok községben rendbe lehetne hozatni az árkokat és megszüntetni a szúnyogtelepeket. E néhány példa is bizonyítja, hogy az egészséges, kulturált életmód falun nem mindig pénzkérdés. — húr — Versenyt rendeznek az endrődi birkózók Alig néhány hónapja, hogy Endrődön megalakult a birkózó-szakosztály. A fiatal birkózók március 19-én vasárnap délután fél 3-kor, a művelődési otthon nagytermében bemutatkozó birkózóversenyt rendeznek. X versenyre meghívták a gyomai és a dévaványai versenyzőket is. A találkozó alkalmával a legjobb eredményt elérő versenyzők emlékérmet kapnak. 'A Bes. VTSK sakk-csapatának újabb sikere a Maróczy-Kupában A VTSK sakkozói az elmúlt vasárnap tovább folytatták sikeres szereplésüket. A szombathelyiekhez látogattak el, ahol 7:4-es értékes győzelmet szereztek. A csapatból különösen kiemelkedik ifjú Ancsin, Gajka, Purcsd és Máthé játéka, akik győzelmükkel elősegítették a csapat jó szereplését. A VTSK sakkozóinak legközelebbi műsora március 26-án Békéscsabán lesz, amikor a Budapesti Honvéd sakkcsapatával játszanak. Gyulavári vezet a gyulai járási labdarúgó-bajnokságban A gyulai járási iabdarúgó-bajnoicság- bam továbbra is nagy harc folyik, a bajnoki pontokért. Gyulavári és Me- zőberény küzd a bajnokság megnyeréséért. Az elmúlt fordulóban több meglepetés született. A Gyulai Kinizsi ■aványától saját pályáján vereséget .vedett. Szeghalom Mezőberénybe látogatott el, ahol csak nagy harc után egygólos különbséggel tudott győzni Mezőberény csapata. a bajnokság Állása: japévc1. Gyulavári 15 12 1 2 49:10 25 2. Mezőberény 15 10 3 2 50:16 23 3. Gyulai Kinizsi 14 9 2 3 37:14 20 4. Doboz x 14 95 34:26 17 5. Okány x 14 7 3 4 26:24 16 6, Szeghalom 13 6 2 5 48:32 14 7. Vésztő 13 5 4 4 30:23 14 8. Békés 14 4 3 7 17:21 11 9. Füzesgy. xx 15 5 2 8 31:37, 10 10. Dévaványa 15 4 2 9 18:58 10 11. Köröstarcsa x 15 4 2 9 30:63 9 12. Kötegyán x 14 410 18:29 7 13. Körösi, xxx 15 213 18:53 ‘ 1 A jelzések a levont pontokat jelentik. A FORDULÓ EREDMÉNYEI: Békés—Bcs. Építők II. 3:3, Füzesgyarmat—Körösfladány 5:2, Dévaványa —Gyulai Kinizsi 2:0, Gyulavári—Körös- tarcsa 4:0, Doboz—Gyomai MEDOSZ 3:1, Okány—Kötegyán 2:1, Gyulai MEDOSZ—vésztő 3:2, Mezőberény— Szeghalom 4:3. zőn dolgozók ivóvízellátásával is. Különösen nyári időszakban a poshadt kútvíz, a tisztátalan edények, a közös pohárból — kannafedőből! — ivás már nem egyszer borította fel a közös munkát, és okozott egészségileg és anyagilag kárt egy-egy szövetkezet tagságának. A Vöröskereszt megyei titkára beszélte, hogy a múlt nyáron, aratás előtt egyik tsz-el- nökkel beszélgetett erről, és igyekezett meggyőzni őt az ivóvízellátás jó megszervezésének a fontosságáról. — Vigyázunk, ahogy időnk engedi, de ugyan már, mi köze ilyesminek a munkához meg a termeléshez? ÍAki szomjas, Portugália igényt tart Kongóra avagy mi ax absxolút sxemtelenség? Lisszabonban bejelentették, hogy Portugália az egyetlen ország, amely „törvényesen igényt támaszthat” Kongóra, vagy legalábbis jogosan követelheti, hogy gyámságot gyakoroljon felette. Mint mondották, Kongót 1482- ben portugálok fedezték fel és az akkori lisszaboni kormányzat nevezte ki a számára megfelelő „kongói királyt”. Sao Salvadorban, Kongó egykori fővárosában, mely jelenleg Angola portugál gyarmat területén fekszik, máig is él egy öreg néger nő, aki azt állítja, hogy egyenes leszármazottja ama bizonyos „portugál érAprő hirdetések Bélyeggyűjteményt * ösz- szeállítást vészeik. Hiánylistára magyart szállítok. Átvétel után fizetendő. Bélyegkereskedés, Szeged, Kelemen utca. ______________________(x) 7,5 lóerős vízszívó ,,Mia” motor szivattyúval eladó. Gyul$, Mágocsi u. 16. b. 35741 Jó állapotban lévő Pannónia motorkerékpár 13 ezerért eladó. Szarvas, n., Hoffman u. 1. 47 Eladó Gyulán, a Kastélykertben, Körgát u. 19. sz. ház. 35747 Gyula, Szent László utca 15. szám alatt 2 szobás mellékhelyiséges fél ház azonnali beköltözéssel eladó. 35748 Figyelem! Tsz-ek, állami gazdaságok! Jókarban lévő, üzemképes állapotban, 1 darab 110 HP-s, Serman rendszerű, hat hengeres Diesel-motor eladó készpénzfizetés vagy könyvj óváírás mellett. Megtekinthető Tótkomlóson, a tsz-ek malmában. Ugyanott egyéb malmi gépek is eladók. (x) Törökzugban házhelynek, veteményesnek alkalmas 400 négyszögöl föld eladó. Érdeklődni: Gyula, Erdélyi S. u. 21. 35744 33 000 kilométert futott Wartburg sürgősen eladó. Laki Sándor, Széntetornya. 2350 12 darabból álló mahagónia hálószobabútor eladó. Gyula, Liszt Ferenc 23. 1173 Gyümölcsös a belvárosban házhelynek eladó. - Cím: Rozsnyai, Gyula, kórház. 4328 zelmü” kongói királyi háznak. Ez az öreg néger asszony a portugál államtól kegydíjat kap és a .,11. Izabella kongói királynő” címet viseli. Tulajdonában van az aranykorona is, amelyet a XVI. században a pápa ajándékozott a lisszaboni kegyekből királlyá választott „kongói uralkodónak”. Rádió- és televízió-műsor SZOMBAT, 1961. MÁRCIUS 18. KOSSUTH RADIO: 8.10 Veszprémi Rudolf népi zenekara játszik. 8.40 Lányok, asszonyok... 9.00 Játékország... 9.25 A vidrabőrkucsmás ember. 9.40 Fúvósátiratok. 10.00 Hírek. 10.10 Süss fel Nap... 10.30 Daljátékok zenéjéből. 11.10 Rádióiskola. 12.00 Hírek. 12.10 És közben szól a muzsika... 12.54 Mit olvassunk? 13.00 Operarészletek. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00 A Má- day—Ifj. Nagy-együttes játszik, Pozsonyi Énimi énekel. 14.15 Hazai kistükör. 14.30 Chopin: H-moll szonáta. 15.00 Hírek, 15.10 Élőszóval — muzsikával. 17.50 Karavánutakon Casablancától a Nigerig. 18.00 Nagy mesterek muzsikájából. 18.25 A magyar kultúra moszkvai tolmácsai. 18.35 Szív küldi... 19.05 A Szabó család. 19.40 Mihály András—Raics István: 1871. 19.50 Jóéjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.30 Csupa rejtvény! 21.45 Sporthíradó. 21.56 Ügetőverseny-eredmények. 22.00 Hírek. 22.15 Táncoljunk! 24.00 Hírek. 0.30 Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 Hírek. 14.15 Magyar nóták. 14.55 Fotoamatőrök ötperce. 15.00 Operalcalauz. 16.00 Hírek. 16.05 Az igazmondó juhász. 16.50 Részletek a Rádió operettjeiből. 17.24 A bársonynadrág. 17.40 Hanglemezgyűjtők húszperce. 18.00 Hírek. 18.05 Ábécében a szerzők. 18.35 Két kórusmű női karra. 18.45 Krözus kincse. 19.00 Hírek. 19.OS Igor herceg. 19.35 Falurádió. 19.55 Német népi muzsika. 20.20 A Tokiói Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.05 Könnyű dalok. 22.12 Jubilánsok. 23.00 Hírek. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ: 18.20 TV7 Híradó. 18.35 Párizs 1871. 18.55 Szünet. 19.00 Sók téma keres egy szerzőt. 21.30 A kisfil- mek kedvelőinek. 22.15 Szünet. 22.20 Szórakozzék velünk! Kb. 23.20 Hírek. Családi házak építését, átal akítását fizetési engedménnyel, készpénzfizetéssel vagy OTP-kölcsönre, hozott anyagból vagy adott anyagból hivatalos áron vállaljuk Ács, kőműves, szobafestő, asztalos és kályhás részlegeink mindenkor minőségi munkával és figyelmes kiszolgálással állnak kedves megrendelőink rendel kczésére. Gyulai Kislakásépítő és Karbantartó Kisipari Termelőszövetkezet, Gyula, Telefon: 296 (x) SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba. Március 16—22: Hamupipőke. Kezdés h: 6, 8, v: 4, 6, 8. A békéscsabai Szabadság Filmszínház március 19-én, vasárnap délelőtt 9-től 11-ig matiné előadást tart az „Órség a hegyekben” c. szovjet filmből. 11 órától és délután 2 órától ifjúsági előadás keretében mutatja be a „Hamupipőke” című amerikai filmet. BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Március 16—212: A gyűlölet áldozata. Kezdés h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6, fél 8. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt 11—1-ig elővételi pénztár. TERV MOZI, Békéscsaba. Március 16— 19: A kicsi. Kezdés h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Március 17— 19: Az áruló bankjegy. Kezdés h: 7, v: 3, 5, 7. ERKEL MOZI, Gyula. Március 17—22: Különös kirándulás. Kezdés h: fél 6, fél 8. v: fél 4, fél 6, fél 8. PETŐFI MOZI, Gyula. Március 16—21: Próbaút. Kezdés h: 5, 7, v: 3, 5. 7. \ BÉKE MOZI, Orosháza. Március 16— 21: A szép Lurette. Kezdés h.: 5, 7, v: 3, 5, 7. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Március 17—19: Isten után az első. Kezdés h: féd 6, fél 8, v: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTÓBER MOZI. Mezőkovácsháza. Március 17—19: Fűre lépni szabad. Kezdés h: 7, v: 3, 5, 7. PETŐFI MOZI, Sarkad. Március 17— 19: A bíró. Kezdés h: 8. v: 4, 6, 8. BÁSTYA MOZI, Békés. Március 16—19: Az elvarázsolt herceg. Kezdés h: 6, 8, v: 4, 6, 8. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Március 16— 19: Diplomácia, óh. Kezdés h: 5, 7, v: 3, 5, 7. ADY MOZI. Szeghalom Március 17— 19: Rózsák az államügyésznek. K. h: 7, v: 3, 5, 7,