Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-15 / 63. szám
4 NÉP ÚJ SÄß 1961. március 15., szerda r A srerendásiak öröme Idestova egy éve nyílt meg Gerendáson az új gyógyszertár, Jancsik Ferenc gyógyszerész vezetésével, de a gerendásiak most is olyan örömmel beszélnek róla, mintha csak a napokban nyílt volna meg. Sulek János a gyógyszer- tárból kilépve elmondta, hogy öt családja van, s bizony hol az egyiknek, hol a másiknak kellett gyógyszer, de mivel Gerendáson nem volt gyógyszertár, Gsorvásra, Gsanádapácára, Orosházára, Békéscsabára kellett biciklizni, utazni 'egy-egy recepttel. Képünkön az új gyógyszertár épülete, melyet gyógyszerészlakással együtt községfejlesztési alapból épített a helyi tanács. * — Naponta háromszor egy szemet — mondja Jancsik Ferenc gyógyszerész, de rá is írja a dobozra, nehogy a beteg elfelejtse. Kiszolgálás közben elmondja, hogy sürgős esetekben éjjel is felriasztják. Éppen az a gyógyszertár nagy jelentősége, hogy sürgős esetekben Is rendelkezésre áll, nem kell a gerendásiaknak távoli gyógyszer- tárakba utazniuk. A forgalom elég nagy, hiszen a község lakói termelőszövetkezeti tagok, azaz SZTK-biztosítottak, s a legkisebb panasz esetén is igénybe veszik az orvost, a gyógyszereket. De nemcsak az emberek egészségvédelmét szolgálja a gyógyszertár. A gerendási termelőszövetkezetek jelentős állatállománnyal rendelkeznek, sok állatot vásároltak, s ez megnövelte a különböző állat- betegségek előfordulásának esetét. Tekintve, hogy közel van a gyógyszertár, azf elhullást jelentősen le tudták csökkenteni. — írás nélkül bizony nem tudom megmondani, hány kilométer járdát építettünk az elmúlt 3 év alatt Gerendáson — mondja Korcsok György járdaépítő. — Azt tudom, hogy az én hat tagú munkacsapatom hat utcában, többek között a Kossuth, a Petőfi utcában készített járdát. Az idén is építünk vagy másfél kilométer hosszúságút. Ha cementet kapnánk, akkor további két kilomé-' ternyit építenénk, mert a geren-. dásiak sem szeretnének sárban, járni. Mint minden község, Gerendás] is fejlődik. A falut nemcsak egyre] több betonjárda hálózza be, ha-' nem betonút szeli át. Csak azt nem < értjük, hogy időnként miért nem. takarítják le a betonutat, hogy] a járművek ne verjék fel a port,] ne ússzon állandó porfelhő a falu] felett. Igaz, hogy most már van< gyógyszertár, de az egészségre vigyázni kell szellőztetéssel is, amit] lehetetlenné tesz az állandó por-] felhő. Bemutatkozó hangverseny A gyulai kamarazenekar és a városi művelődési otthon 1961. március 18-án tartja bemutatkozó hangversenyét a gyulai városi tanács dísztermében, A kamarazene- kart Kalotaszegi András vezényli. Műsoron: A. Corelli, J. S. Bach,' C. Benellí, A. Vivaldi, Händel, Mozart, Beethoven, Bartók, Weiner Leó művei szerepelnek. Közreműködik fuvolán: Román Zoltán, hegedűn: Scheibert Ferenc/ zongorán: Dubányi Klára, gordonkán: Czeizer Pál és énekel: Papp Jolán, és Szabó Erzsébet. Jó szívvel küldött ajándékok A szeghalmi járás ifjú vöröskeresztesei, a függetlenségi harcukat vívó népek gyermekeinek ajándékot küldenek. A selyem szalaggal átkötött nylon-tasa- kokban óvodások és iskolások részére való kedves és hasznos holmik rejtőznek. Nem is rejtőznek, hiszen az átlátszó műanyag-zsákocskákból játékbabák mosolyognak ránk, mackók meresztik butuska szemüket és sok más játék meg cukorka, csokoládé várja, hogy majd a kis algériai, s a többi óvodás korú emberke boldogan ölelje keblére távoli barátainak e kedves küldeményét. A nagyobbacskák részére iskolaszeres tasak: füzettel, trónokkal, törlőgumival s hasonlókkal megtömve, aztán egészségügyi csomagok tömege: törülköző, szappan, fogkrém, fogkefe, pohár lapul bennük. Az egyik pohárban szerényen húzódik a csomag adományozójának a „névjegye”: vésztői általános iskola VI. c. osztálya. És ehhez hasonlóan ott a bucsai, szeghalmi, füzesgyarmati, körösla- dányi, kertészszigeti, körösújfalusi vöröskeresztes fiatalok, iskolások leedves üzenete. A kis Abdullahok és Dzsamillák fordítás nélkül is érteni fogják a szöveget, hiszen távoli pajtásaik szívük szeretetével írták. És mennyi-mennyi ajándék! Hegy telne belőlük! Tele vannak velük a járási tanács irodájának szekrényei. Egy szabad ország fiainak, lányainak nagy-nagy együttérzése nyilvánul meg a szeghalmi vöröskeresztes ifjúságnak ilyen kézzelfogható ténykedésében. A gyomai, orosházi, gyulai járásbeliek és a békéscsabaiak már tavaly segítették a nemzetközi szolidaritási akciót, a többi járás pedig most követi a szeghalmi példát. Túl sokat hallottunk az utóbbi időben arról, hogy „ilyen meg olyan” rossz fiatalok vannak. Ez részben sajnos igaz. Azonban — miként a segítő akció is bizonyítja — vannak másmilyen fiatalok, van szocialista szellemű fiatalság és ők vannak többségben, az ő cselekedeteik uralják ifjúságunk életét — és ez a döntő! Huszár Rezső Kultúrterem az erdő mélyén Az erdészek s az erdőmunkások túlnyomó többsége a lakott területektől, falvaktól, városoktól, művelődési és szórakozási lehetőségektől távol élik az életüket. Nagyon mostoha körülmények között éltek és dolgoztak a korábbi években a Gyula határában elterülő májvádi erdészetben is az emberek, különösen a felszabadulás előtt. A lakóházak egészségtelen, düledező épületek voltak. Ezeket az elmúlt években új, két szoba, konyha, fürdőszobás lakásokkal cserélték ki, s a petróleum helyett agregátorral fejlesztett villanyáram világít. Ezt a jobb életkörülményt igyekeznek állandóan jobbá tenni. Tavaly ősszel az erdészet vezetőjének, Komlósi Sándornak a kezdeményezésére egy 15x6 méter nagyságú kultúrtermet építettek társadalmi munkával, bontott anyagból. Most az a törekvésük, hogy a csaknem teljesen kész kultúrtermet mielőbb ellássák asztalokkal, székekkel, függönyökkel, s hogy a Sárkádi Kendergyártól mielőbb bekössék a villanyt és a rádió mellé televíziót is vásárolhassanak. A művelődési és szór akozási lehetőség mellett az áj kultúrterem munkaértekezletek lebonyolítására is alkalmas lesz. Sass Ervin: T0B0EZ0 JŰNIUS első napján, kora reggel már meg is érkeztek a hadfogadók. Előrántották Lajcsi bandáját a gyihistől, vonószakadtáig huzatták a verbunkost. Tíz nemzetőr, meg egy hadnagy tette a hadfogadást. Ugyancsak beletombolták magukat a táncba, járták olyan nemes tartással, olyan büszkén, hogy elnyílt rá a szemünk, az emberek mindent elfelejtettek, még vészhíreket is. Öröm-szemmel nézték az izmos, délceg katonalegényeket, ahogy barna atillában, lábukhoz simuló, világoskék, piros vitézkötéses nadrágban szila- jón járták a táncot. Aztán a hadnagy megfogta Lajcsi cigány veszettül fűrészelő vonóját és kieresztette harsány, szépzengésű hangját: — Testvérek! Veszélyben a hon! Ellenség tört ránk, hogy elsöpörjék kivívott szabadságunkat! De mi is ott leszünk! Hogy egy kis szünetet tartott, valaki, a tumultus közepéről bekiabálta: — Ott bizony! Ott leszünk! — és azzal már furakodott is előre a szőlőbeli takácsmester nagyobbik • fia: Fülöp Pista. A hadnagy tovább beszélt. — A kormány elrendelő, hogy a hitvány ellenség megfékezésére tíz zászlóalj állíttassák. A szegedi közibük ugrott, együtt táncoltak. Az összesereglett nép rikoltozott, énekelt, tapsolt. Mintha a vészfelhők is eltűntek volna az égről, úgy ragyogott minden. HUSZONEGYEN csaptunk fel önkéntes nemzetőrnek az első napon. Tizenhét mesterlegény volt köztünk: szabó, kalapos, asztalos: • Részlet a szerző 1959-ben megjelent „Viharos hajnal” e. kisregényéből. harmadik zászlóaljba, innen, Orosháza faluból is hívjuk a hazafiakat! Dicsőség annak, aki felcsap nemzetőrnek! Ahogy megint elhallgatott, újra rázendítettek a katonák, meg a banda is: húzták a nótát, járták a verbunkost. Egy-két legény már az én Imre barátom, takács: a szőlőbeli takácsmester fia, a Fülöp Pista, aztán kötélverő, piktor, csizmadia. Én egyedül lakatos. Volt egy kereskedő is, meg három zsellérlegény. Nem ismertem őket, valahonnan egy Komlós alatti uradalomból jöttek. Micsoda mulatságot csaptunk! Lajcsi cigánynak nem kerülkö- zött nyugta egy pillanatra se. Mire délutánra hajlott az idő, úgy roptuk mi is a verbunkost, hogy öröm volt a szemnek. Nemzetőr sapkánk mellett pántlikák röpködtek, a mellünkön kokárda, a szívünkben meg olyan forróság feszült, hogy ha akkor tört volna ránk az ellenség, hát puszta kézzel nekimentünk volna ezernyi szuronynak is. De akkor még csak a verbunkost roptuk szilajon, kurjongatva. Összeölelkeztünk mi huszonegyen, első önkéntesek, úgy daloltunk. Meg azán úgy is, ahogyan a torkunkon kifért: mivel fölhajtottuk az áldomást is, jónéhány- szor. Boriska akkor még nem is sej- dítette, hogy felcsaptam nemzetőrnek. Sokáig törtem a fejem, hogyan tudathatnám véle, hogy katonának álltam? A jószerencse most is segített rajtam. Elibém keveredett egy ismerős kis zsellérgyerek, nosza elkaptam a kisko- mát, aztán a lelkire kötöttem: üstölést kapja a lábát a nyakába, aztán szaladjon ki Boriskáért: mondja, hogy a Pistája nemzetőrnek állt, hát jöjjön minél hamarabb be a faluba. Apámnak, anyámnak is üzentem. Esteledett, mire jött az én Boriskám, de hogy jött a lelkem! Soha nem felejtem
