Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-01 / 51. szám

4 NÉPÚJ SÄG 1961. március 1., szerda ID II VÁJ i IE Ml U TálÓ 19611 Szeretném a kedves olvasót el­vezetni egy pár percre a gyulai városi nőtanács divatbemutatójá­ra. Ez ugyan már egy pár nappal ezelőtt lezajlott, de sebaj! Szépen visszafelé pergetem emlékeim filmkockáit és ime! Máris megje­lent az első kép. Hordóalakú fekete szoknya, pi­ros csíkos ingblúz. Szinte a hiva­talba képzeli az ember ízléses párjával, az egérszürke szoknya paprikapiros ingblúzos összeállí­tással együtt. És mintha tényleg a tett színhelyén lennénk, a lányok úgy mozognak a jegyzetfüzettel, könyvvel. Tehát lehet délelőtt is hivatalban, vagy otthon ízlésesen, szépen öltözködni. Ezeket a délelőtti ruhákat kö­veti a két sportos összeállítás, a fekete és kockás nadrággal. Ezután vonulnak fel a délutáni ruhák. Egyenes vonal, hordóvo­nal, kámzsanyak, sírna nyak, mind-mind divatos, modern. Ér­dekes tobzódás a színekben ... zöld, lila, téglapiros, vajsárga, vérpiros ... mind divatos, mind modern, mind praktikus. És mennyi ötlettel van fűszerez­ve a ruhák bemutatása! Az egyik kis maneken rózsaszín krümmer ruhában, szürke cipőben, ó-ezüst ötvös medailonnal és szürke eser­nyővel mutatkozott be. Természe­tesen sorolhatnám mind, de saj­nos, az már egy kissé hosszú len­Irodalmi est Mezőberényben A békési irodalmi kör tagjai február 25-én este 7 órakor Me­zőberényben, a 48-as olvasókör­ben hangulatos irodalmi estet ren­deztek. Az olvasókör tagjaiból mintegy 120 főnyi közönség jött össze erre az estre. Az irodalmi kör tagjai elbeszéléseket, szatírá­kat és verseket adtak elő. Részt vettek az irodalmi esten a Szege­di Tudományegyetem 10 na­pos gyakorlati munkára kiküldött egyetemi hallgatók is. Máris jönnek a kisestélyi ru­hák. Lobog a szerpentin a fekete bársony kisestélyi ruhás kislány válláról. Szól a duda egy pettyes kisestélyis szájában, úsznak, su­hognak a levegőben a könnyű tüllök, nylonok, bársonyok, .sely­mek. És jönnek a lányok, jönnek, amíg végül egy halványlila tüll- taft nagyestélyi ruha be nem zár­ja a sort. És legvégül „Tél úr nó­tájára’“ kivonulnak a kisestélyi- ruhás lányok még egyszer liba­sorban a pódiumra, hogy búcsút vegyenek a közönségtől. És száll a szerpentin, szól a taps. De igazságtalan lennék emléke­im filmkockáihoz, ha nem mutat­nám be önöknek az est két sze­replőjét, az operett- és táncdalok két nagy sikerű bemutatóját: Sza­bó Erzsébetet és Nagy Erzsébetet. Most pedig kedves olvasóim, miután kigyönyörködtük magun­kat, zárjuk le a vetítőgépet és függesszük ki a táblát, hogy: Vége az előadásnak. — Cg — tozatát. A lányok tavasza című újdonság vidám történet kereté­ben a Nyírfácska Együttes műso­rának legszebb táncát eleveníti meg a mozik vásznán. A Napja­inkban történt című újdonság fi­atalokról szól, akik a távoli tajgán villamos távvezetéket szerelnek. A közönség elé kerül a Darvak dala című látványos színes szov­jet balettfilm is. A műsorban szerepel az Orvos a válaszúton című csehszlovák film. Bemutatják a Német De­mokratikus Köztársaság film­gyártásának négy újdonságát. Kö­zülük a Kalandor c. Balzac-regény filmváltozata; a Seiler utca 8. bűnügyi történet. A láp kutyája fiatalokhoz szól, s izgalmas cse­lekménye egy határmenti faluban játszódik. Ugyancsak márciusi új­donság a Szilveszteri puncs című DEFA-film. Ezenkívül a közönség elé kerül a Házasodni akarunk című olasz vígjáték, főszereplői: Toto és Aldo Fabrizi, A gyűlölet áldozata című színes angol film, amely a faji megkülönböztetés el­len emeli fel szavát, a Warrenné mestersége című nyugatnémet új­donság Lili Palmerrel a főszerep­ben, valamint Az első év című lengyel film, amely a felszabadu­lás első hónapjaiban játszódik. (MTI) ne. Nyolc ország 14 filmje a márciusi műsorban Márciusban nyolc ország művé­szeinek 14 filmje kerül a közön­ség elé. Jóllehet a hónap utolsó napján, 31-én mutatják be a Hunnia Filmstúdió újdonságát, az Álba Regiát, a felsorolásban mégis az első helyre kívánkozik az esemény. Az új magyar filmet Szemes Mihály rendezte. Fősze­replők: Tatjána Szamojlova, a világhírű szovjet filmszínésznő és Gábor Miklós. A szovjet filmgyártást négy al­kotás képviseli márciusban. Mű­sorra tűzik Csukovszkij nálunk is nagy sikerű regényének, a Balti égboltnak hasonló című filmvál­NÖNAP DÉVAVÁNYÁN A dévaványai nőtanács rende­zésében március 5-én, vasárnap nőnapot tartanak. A nőnapot ké­zimunka- és könyvkiállítással kö­tik egybe. A kézimunka-kiállítá­son bemutatják a régi kötéseket, a neccelést és a legújabb szalag­mintás horgolást is. Este rendezik meg a hagyományos batyus-bá- latr, amelyet rövid kultúrműsor is színesít. A kultúrműsorban a KISZ-kultúrcsoportok, az iskolá­sok és az óvodások lépnek fel. Lysistrate és akiknek nem kell Ha most a több mint 2000 éve halott és halhatatlan görög ko­médiaköltő, Aristophanes feltá­madna, kilépne sírjából és kö­rülnézne a világban, különös meglepetésekben lehetne része. Nem tudni, mi váltana ki belő­le nagyobb csodálkozást; az-e, hogy a béke eszméje, amely zászlajáért több mint 2000 éve maga is ^síkraszállt, milyen átfo­gó, legyőzhetetlen hadsereget tö­mörít, vagy pedig az, hogy még két évezred elmúltával is akaól- nak bizonyos körök, akik félnek művétől, mint ördög a tömjén- füsttől és megpróbálják azt száműzni és mellőzni. Aristophanes Lysistrate című komédiájában tréfás keretek kö­zött hirdette a béke eszméjének nemes ügyét. Ismeretes a komé­dia cselekménye. Lysistrate, az okos athévÁ asszony a pelopon- nesosi háború értelmetlenségéről akarja meggyőzni asszonytársait. És a honfitársnők igen hatásos eszközt választanak a haditerv keresztülvitelére. Meghirdetik a „szerelmi sztrájkot”, ami sike­resnek bizonyul, mert a férfiak végül is meghátrálnak és megkö­tik a békét. Lysistrate kétezer év alatt be­utazta az egész földkerekséget és mivel jelentékenyen gazda­gította a világ kulturális kin­csestárát, a haladó emberek ro- konszenvét, együttérzését váltot­ta ki. E klasszikus alkotást a közelmúltban Nyugat-Németor- szágban és Nyugat-Berlinben is be akarták mutatni. Ám az ille­tékes hatóságok fellépése mind ez ideig megakadályozta ezt. Sőt, a nyugat-berlini katonai parancs­nokság még a kelet-berlini elő­adást hirdető plakát kiragasztá­sát is megtiltotta. Jogosan vetődik fel a kérdés, mi az indítóoka a nyugat-német­országi és nyugat-berlini hatósá­gok félelmének? Feltehető, hogy Straubs hadügyminiszter, aki a közelmúltban tartotta esküvőjét és jó néhány hasonszőrű, békétől rettegő militarista, megborzon­gott a gondolattól, hogy Lysis- trate példája nyomán az ő asz- szonyaik is meghirdetik a szerel­mi sztrájkot? Nincs kizárva, titokban tartanak attól, hogy fele­ségeik ultimátumot intéznek hozzájuk, mely szerint a jövő­ben csak akkor hajlandók férjük­kel szembeni kötelességüket tel­jesíteni, ha ők már az egész nem­zettel szemben, a béke megvédé se követelményeivel összhang­ban kifogástalanul eleget tettek feladataiknak. GEMES MIKLÓS Eichmann-kiállítás Münchenben A müncheni Bürgerbräukeller helyiségében fényképekből, leve­liből, aktákból, cikkekből, beszámolókból és számlákból úgyneve­zett „Eichmann-kiállítást” rendeztek. A kiállítás mottója: „Figyel­meztet ä múlt, nem hallgathat a jelen a jövő szolgálatában!” A ki­állításom többek között egy „rentabilitási számítás” is látható, amelyet az SS a koncentrációs táborok rabjainak kihasználásáról készített. Ebben többek között megállapítást nyert, hogy egy fogoly — átlagos 9 hónapos életbemmaradást véve alapul — 1631 márka „hasznot hajt”. Dér Ferenc: 79on 7j — Szatíra Kedves? Tündér! Belesimult az szöveg, azután vad csókolódzás a EZEN A BÁLON Darázs Barna szívében újra kinyílt a szerelem virága. Régi Don Juan volt, akit valaha szerettek a lányok és a kikapos menyecskék; sikere volt mindig, a fruskák úgy szédültek körülötte, mint tarkaszárnyú pillangók a jázmin illatában: volt benne vala­mi varázslat, amelynek egyszerű­en nem lehetett ellentállni, tudott szépeket mondani — hiszen ez nem került neki semmibe, mások­nak pedig jólesett —, mindig volt valami kedves, figyelmes meg­jegyzése, ha új ruhát, új frizurát látott: értett egy kicsit a grafo­lógiához és a tenyérjósláshoz is, kezébe vette a kislányok kacsó­ját, vagy kapkodva leírt néhány sorát és — azt jósolta, amit leg­szívesebben hallottak tőle; mert hát mi más célt szolgált volna a parányi tenyerek símogatása, s az írott sorok fölé hajló töprengő arc, mint Darázs-Don Juan min­den esetben mérhetetlenül lángoló szerelmét. TÖRTÉNT AZUTÁN egyszer — óh, gyorsan múlnak az évek —, hogy az egyik, jázminillatban szé­delgő pillangó-lány jövendöléshez is értő mamája megjósolta neki, hamarosan megnősül, mégpedig az ő lányát veszi el, mert ha nem így történik, hát majd nézze meg magát — s a vidéki kisváros ne­mes ragadozója, a pompás hím, a szédítő Don — úgymond — ki se szállhatott a korai nászágyból. Fogva volt. S az ezután már ket­tőssé vált életútnak — amely fö­lött a sasszemű anyós-arkangyal őrködött kiterjesztett nyelvszár­nyakkal — egymás után sorjáztak mindkét nemben egy gyermek- mérföldkövei: egy fiú, egy lány, egy fiú, egy lány: kis Don Jüanok és Donna Juaniták. És múlt az idő, múlt az idő megállíthatatlanul; a nagy Don lelkét megkoptatta a mindig ugyanaz az ágy, a pisis pelenkák végtelensége, a parkettkefés tan­gó-szólók, s hogy a felserdülő új kislányok, a romantikus hajlamú fiatalasszonyok elnéző kedvesség­gel — bácsinak szólították. S nőtt, egyre nőtt feje búbján az időmúlás holdvilága. A vállalati bál előkészületei izgalomba hozták, valamit érzett: valaminek történnie kell. Meg­foghatatlanul és megfogalmazatla- nul sűrűsödött benne a lázadás: még egyszer Don Jüannak lenni ezen a bálon! Hej, mi maradt a régi ragyogásból? Ahogy felállt az íróasztal mögül, kicsit kihúzta magát; így ment végig a folyósón, s a férfi toilétte halvány tükrében közelről vizsgálgatta az arcát. A markáns vonások megvannak, az a néhány ránc csak férfiassá­gát emeli ki; a haját elintézi egy jó fodrász; szemüveg nem lesz fontos, legfeljebb majd vigyáz a lépcsőkön; mosolya is a régi: egy kicsit fölényes, egy egészen pará­nyit öntelt, azaz magabiztos... Jó, minden jó, s mindehhez jön majd a hajdani frakk, már kitisztíttat- ta, felpróbálta — elmegy. Sőt, na­gyon jól áll! S a tükör előtt gra- ciöz mozdulattal meghajolt: — Hölgyeim, uraim, kartársak, kezdődhet a bál! S megtörtént a csoda: a bálon ki virult az öregedő szív; nem volt többé Darázs Barna főköny­velő, meghalt; s lelki poraiból fel­támadt a hajdani Don Juan, szi­vében szerelemmel Karola iránt, aki húszéves volt. HÚSZÉVES VOLT Karola és ismerősei csak Karcsinak becéz­ték. Fél éve dolgozott a vállalat­nál; előző munkahelyén platina- szőke volt a haja, feltűnően fes­tette a száját és a pletyka össze­hozta az igazgatótól kezdve a ko­csikísérőig mindenkivel. Persze minden alap nélkül, azért is jött el onnan. Most nem volt platina- szőke a haja, száján diszkréten piroslott a rúzs és szeme környé­két is alig láthatóan érintette a szénceruza. Csoda volt, csoda­pillangó, egy kis mélabúval az arcán. Don Juan lobogott. Lán­golt. Bohó volt, mint egy ötven­éves kis kakas. Udvarolt. Csacsis- kodott. Táncolt — kicsit urasan, tartással, s még a rock-and-roll- nál sem jött zavarba. Csak egy ke­véssé szuszogott — persze nem észrevehetően. No izzadt is egy kicsit, dehát minden termet túl- “Titöttek. S KARCSI milyen kedves volt­ölelésbe. Finoman. Puhán. Lá­gyan. Odaadóan. Hajából csodá­latos illatok szálltak, s lengték kö­rül alakját., („Oh, otthoni hagy­maszag!”) És milyen pazarul szór­ta szépsége gazdagságát partne­rére. Keveset beszélt, inkább hall­gatta a mámorító szavakat. Don- Barna Juan elemében volt, a régi csúcsokon érezte magát, s dobbant a szíve, amikor azt mondta a lány: — Maga igazán aranyos... em­ber. — Nem, nem! Szólítson csak Barnának! Akiket szeretek és hát... nem tudom, mondhatom-e... akik szimpatizálnak velem, azok­nak csak Barna vagyok. Egysze­rűen csak így szólítanak. — Barna... — Milyen szépen mondta... drá­ga Karcsi... kedves Károly... drága Charles... Igazán kedves Charlot­te... — Oh, hát maga franciául is tud? — Franciául? Ahogy maga akarja... És most engedje meg ne­kem, meghívom egy poháár... nos. pezsgőre! A zenekar éppen ekkor kezdett egy csa-csa-csát. Az egy pohár pezsgőt másik kö­vette, („Egy üveg ára itt cca. hat­van forint, szent isten, hogyan számolok el otthon!”), a másodi­kat egy futó puszi a ' füle mellé, tánc közben, majd apró kézszorí­tások következtek, majd pedig Karcsi combjának futó, puha összeérintkezése Don-Barnáéval. Siker! Bombasiker! Most már csak a hazakisérés következik: hosszú séta, még egy kis andalító kapuban, suttogások, sóhajok- hol lesz a holnapi randevú? — S holnap randevú, valami intim kis helyen, azután kulcs egy diszkrét garzonlakáshoz („Egy óra ötven forint, nagyon megéri, majd el­számolom valahogy.”) És kész, minden kész... Gyalog mentek át a város má­sik részébe. De a hajnali hideg mintha le- hűtötte volna egy parányit Karcsi hangulatát, sietni akart, nem sé­tálni. Fázik. Persze, persze — mondta Don-Barna —, hideg van, dehát egy ilyen lángoló szív mel­lett mint az enyém, hogyan fáz­hat egy ilyen tünemény... — s amint meg akarta csókolni Kar­csit, kapta az első pofont. Hohó.. persze ez olyan kislányos védekezés. Kötelező. Konvencio­nális. A második csók kísérleténél megkapta a második pofont, az­után a harmadikat. NO DE ILYET! Hát ilyen még nem volt! Ezt már csak az erőtel­jes férfitettek követhetik. A női karok lefogása, átölelés és minden tiltakozást lezáró, majd odaadás­sá változtató csók a szájra. Egy mozdulat... — Eresszen, maga vén szatír! — Kiáltotta Karcsi és a rúzzsal elkendőzött szájából bántó riká­csolással süvített ki a szó: — Maga nevetséges vén strici! Darázs Barna-Don Juan azután csendesen lépett be otthon az aj­tón. A konyha felől hglvány hagy­maszag csapta meg. Tömjénillat a megtérőnek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom