Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-29 / 75. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. március 29., szerda A közösség hasznára Jelentős kezdeményezésről adtunk nemrég hírt. Szeghalmon törpevízmű-társulat alakult. Maguk a száraz adatok is olyasfélét sejtettek az olvasóval, hogy nem szokványos vállalkozásról van szó. Most' itt vagyunk a községben, s az egész szervezkedés két igen agilis tagját, Faludi Géza v. b.-titkárt és dr. Esztergály Szörényi, az itteni szülőotthon köz- tiszteletben álló vezető főorvosát „vallatjuk” az ügy részletei felől. Különösebb vallatásra azonban nincs is szükség, mert hiszen ami az emberek esze és szíve szerinti feladat, arról nógatás nélkül is beszélnek. A szeghalmi lesz az országban a harmincötödik törpe- V’zmű. A rossz ivóvíz sokszor okozott már a községben közegészségügyi problémát, a lakosság tehát egyszer s mindenkorra fel akarja számolni ezt a gondot. Tizenegymillió forintos költséggel, 35 kilométer hosszúságban épül meg a vízvezetékhálózat, s ha rendben mennek a dolgok, 1963 derekáig kész is az egész. De miként is jutottak el addig, hogy a terv közüggyé vált? Ügy véljük, nem árt ismertetni, hiszen jócskán akad a megyénkben község, melynek lakói hasonló vállalkozáson törik a fejüket, s ha olvassák a hogyanját és mikéntjét, bizonyára bátrabban és célszerűbben látnak munkához. — Példás nagy összefogás volt, az bizonyos — mondja emelt hangon Faludi elvtárs és dr. Esztergály Szörény rábólint, hogy úgy igaz. A község lakosságának kitűnőt kell adnunk összefogásból. Ügy kezdődött, hogy a községi tanács v. b. előkészítő bizottságot küldött ki. Feje a közszeretetben álló Tóth Mihály bácsi, a Belvízrendező Bizottság elnöke lett. Holmi bizottságosdiról azonban egyetlen pillanatig sem volt szó. Tanácstagok, népnevelők, utcabizalmiak, gimnazisták és minden egyéb önként jelentkező részvételével nyomban a bizottság megalakulása és a „haditerv” kidolgozása után utcáról utcára, házról- házra jártak a törpevízmű hírverői és családonként beszélgettek el annak közhasznúságáról. Az eredmény nem is maradt el. A szeghalmiaknak közel hatvan százaléka az ügyet az első agitálok szavára magáévá tette. Ez a szép vállalkozás ezzel a község javára el is dőlt. Az idevágó rendelkezések szerint ugyanis, ha a községbelieknek ötven százaléka a törpevízmű létesítése mellett van, akkor megvalósítása az egész lakosságra nézve döntő érvényű. Költségvetésileg akként fest a dolog, hogy a 11 millió forint értékű kiadásból 3 milliót vállalt az állam, 1 milliót a községfejlesztési alapból fedeznek, 7 milliót pedig a lakosság társadalmi munkával és anyagi hozzájárulással bitosít. Az irányítás, a zavartalan ügymenet biztosítása az erre az alkalomra alakult Szeghalmi Törpevízmű Társulat kilenc tagú intéző és öt tagú ellenőrző bizottságának a feladata. Tagjait a lakosság és a szakemberek köréből nagygyűlés választotta. Erre a taggyűlésre az első alkalommal belépő 1050 vízműpártoló lakos 10— 10 főként egy küldöttet menesztett. Ebben, a nagygyűlést alkotó 150 főnyi küldöttseregben a lakosság minden rétege képviselve volt, s egy-egy küldöttel a jogi személyek, a párt, a tanács, a rendőrség, az üzemek, intézmények is szerepeltek. Az SZTT elnökévé dr. Esztergály Szörényi választották, aki nemcsak munkakedvét, hanem az elnökösködéssel járó tiszteletdíját is a jelzett közcélra fordítja. — Kérés nélkül jöttek és kezdettől fogva nagy segítséget nyújtanak szakmailag és egyéb tekintetben is az Országos Vízügyi Hivatal és a Körös-vidéki Vízügyi Hatóság szakemberei. A törpevízmű műszaki oldalát illetően néhány szót. Az egész vízellátást a már meglévő négy mélyfúrású kútra alapozzák az első ütemben. Ekkor a napi hozam 720 köbméter lesz. A vezeték a belterület minden utcáján végighalad, s akinek tetszik és vállalja az erre a célra szükséges kiadást, az bevezettetheti a lakásába. Már az első ütemben, 1962. május 1-én megnyílnak és vizet ontanak a belterületen a csapok. A vizet a motorok a kutakból előbb ciszternákba, s azokból a magyar találmányú hidroglóbusz- ba nyomják. A glóbusz 1 millióval olcsóbb, mint a hagyományos tégla vagy beton víztorony, s a célnak még tökéletesebben megfelel. A törpevízmű a tervek szerint 1963-ban készül el véglegesen. Akkorra a napi vízhozam 1250 köbméterre, tehát majdnem a kétszeresére növekszik. Ebben a második ütemben egész Szeghalom örökre megszabadul az ivóvízproblémától, s többek közt olyan fontos közintézmények folytathatják majd zavartalanul áldásos működésüket, mint a szülőotthon és az épülő kórház. Az eddig leírtakból arra következtethetne az ember, hogy a vízmű ügyében minden úgy (Vi/W.V.V.'.’.V.'.V.V.V^AV^J'AVAVWVWWWO/VA-. Üzemi klub Csehszlovákiában az üzemi klubokban számtalan művészeti együttes működik. Képünk a telcsicse-i „Mangánérc” üzemi klubjának bábosait ábrázolja. ment Szeghalmon, mint a karika- csapás, holott nem egészen így volt. Már tavaly felvetődött a terv, de sokan úgy képzelték megoldani a kérdést, hogy a község több pontján kutat kell fúratni és kész. Azonban azoknak volt igazuk, akik azt állították, hogy a törpevízmű létesítése jobb és távlatilag gondolkozva, olcsóbb is, mintha milliókért néhány kutat fúrat a lakosság. Erről azonban előbb meg kellett győzni az embereket, s a meggyőzésben a párt- és a tanácstagok jártak az élen. Teljesen ■ kézbevették az ügyet. Akadt, aki három körzetben is sejtett kisgyűléseket szervezni. Rendkívül agilis tanácstagnak mutatkozott Kincses János bácsi, tsz-dolgozó, aztán Bocskai Imréné, Kerekes Sándor, Emődi Gyuláné, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Hasonló lendülettel tevékenykedtek a Hazafias Népfront aktivistái is. A lakosság buzgóságát a községi párt- és tanácsvezetőség példaadása csak fokozta. Látva a község összefogott igyekezetét, a járási és megyei szervek is készséggel segítettek, amiben csak tehették. Azt beszélik Szeghalmon, hogy ez a helység ritkán látott ilyen mozgalmasságot. Például két hét alatt 70 kis- gyűlést tartottak. Akadt utca, melyben csak a járóképtelen betegek maradtak otthon. A kisgyű- lések — nagyon okosan — nem merültek ki a törpevízmű témájával, hanem felvetődtek egyéb közérdekű problémák, politikai, gazdasági és kulturális természetűek vegyesen, ékes bizonyságául annak, hogy közéletünk helyi kérdései iránt mindenütt és mindig van nyilvános érdeklődés, valahányszor ehhez mód és lehetőség nyílik. A megmozdulást kedves, humoros epizódok is tarkították. Akadt egy kerékgyártó, aki kezdetben a fülebotját sem mozgatta az agitá- cióra. Később, a nagy általános érdeklődés láttán azonban az ő álláspontja is megváltozott olyannyira, hogy lakásából egy részt már el is választott — fürdőszobának. Mások meg előre megvásárolták a fürdőkádat, nehogy kimaradjanak, ha majd — úgymond — roham kezdődik érte a boltokban. Az igazsághoz híven azt is közölni kell, hogy a törpevízműért folytatott serény agitáció az első pillanatokban nem hozott eredményt. Akkoriban például a Baj- csy-Zsilinszky utca egyetlen lakója, egy idősebb asszony írta alá a hozzájárulási nyilatkozatot, a lavina azonban ott is megindult és a vízvezeték ügyét már az egész utca magáévá tette. Társadalmi munkát mindenki szívesen vállalt. Olyanok esetében sincs fennakadás, akik az ásó megragadásához már öregek vagy éppen betegek. Egyik kisgyűlésen például felállt egy édesanya: — Van három nagy erős fiam, ők majd helytállnak az utcabeli öreg Kiss bácsi nevében is! — jelentette ki taps közben. A gimnazisták és nevelőik különösen kitűntek az agitációs munkában. Az ő kiszeseik, de meg a község minden kiszese egy emberként vállalta a betegek és korosak nevében a közhasznú munka rájuk eső társadalmi részét. Szeghalom népe maradék nélkül hadbaszállt a járványok ellen, a jó ivóvíz, a közegészség védelmében. Lám, egy törpevízmű létesítése is milyen óriási tettvágy felszabadítására képes! Huszár Rezső A „fekete sereg" ellen Régen volt, ezért most már be merem vallani: vadászpuskámmal legelőször egy varjút vettem célba, s egy, a madárvédelmi törvényeket jól ismerő öreg vadász rám ripakodott: tüntesd el azonnal, mert nem szabad varjút lőni! Nem szabad, s nem is igen lövi senki, nagyon elvétve akadnak olyan emberek, akik szeretik a varjúlevest. A gyerekek sem vadásznak már úgy a varjú-tojásra, mint az én koromban, amikor csak akkor ehettünk rántottát, s gyakran csak akkor lakhattunk jól, ha megloptuk a madárfészkeket. Egyszóval nem igen bántja a varjúkat se gyerek, se felnőtt, s ezért úgy elszaporodtak, hogy szinte befeketítik az eget és a földet, s jaj annak a veteménynek, Amelyiket megszállják. Tavaly ősszel nem panaszkodhattak: nagyon sok helyen későig kinn volt a napraforgó- és a kukoricatermés, ehettek, amennyit akartak. Kö- rösladányban tréfásan Dorogi József tsz-elnök fekete munkacsapatának nevezte el a varjakat, mondván, hogy azok munkaegység-jóváírás nélkül segítenek betakarítani a termést. Nem próbálom meg hozzávetőlegesen sem felbecsülni, hogy mennyi kárt okoz ez a „fekete sereg”. Annyi bizonyos, nagyon sokat, s nem túlozom: tízezer- számra lehetne csirkét nevelni azon a takarmányszemen, amit elpusztítanak. Minek annyi varjú a földeken, amennyi most van? A parasztok mindig örülnek a vadász-szezon kezdetének, mert mint mondják, legalább pusztul a rengeteg fácán. Menynyire örülnének, ha szervezetten s jó alaposan irtanák tölténnyel meg más módon is a rengeteg, a fácánnál jóval több kárt tevő és jóval kevesebbet érő varjakat is. Lehetséges, hogy a madarakat védelmező intézmények felháborodnak azon, hogy hadat üzentem a varjak ellen, kno de jóval többen vannak azok, akik amiatt háborognak, hogy a varjak alaposan megdézsmálják a különböző hasznos növényeket és a gyümölcs termését is. Nem mondom én, hogy mind, de a jelenlegi hatalmas varjúállománynak legalább kétharmadát kellene sürgősen kiirtani, mert ha így védjük őket továbbra is, annyira elszaporodnak, hogy nem lehet tőlük megmenteni a termés jó részét. Kukk Imre A szeghalmi iskolák igazgatói és az SZMK-elnökök megbeszélést tartottak (Tudósító n któl ) Március 21-én a járási nőtanács rendezésében a járás általános iskoláinak szülői munkaközösségi elnökei és igazgatói megbeszélést tartottak Szeghalmon a járási művelődési házban. Vitaindító beszédet B. Major János tanulmányi felügyelő tartott. Értékelte a szülői munkaközösségek munkáját és elmondotta, hogy egyes községekben milyen áldozatos munkát vállaltak és hogyan segítették az iskola nevelési problémáinak megoldását. Beszélt arról a nagy anyagi támogatásról is, amit a szülői munkaközösségek az iskoláknak adnak. Javasolta, hogy szakbizottságokat alakítsanak, s így még több szülő vehet részt tevékenyen a szülői munkaközösségek munkájában. A vitában több elnök és iskolaigazgató mondotta el a tapasztalatait és javaslatait a további munkára. Bárcsak megcáfolnák! utmefibötotádiál... Megdobbant a szívünk, mikor olvastuk az újságban, hogy a 4L számú Autóközlekedési Vállalat (Békéscsaba), jó munkájával elnyerte a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vörös vándorzászlaját. Ebbe az örömbe parányi üröm is vegyült a mi esetünkben, mert például nemrég, március 27-én reggel 8,05 órakor a Békéscsaba—Erzsébethelyről a Szent István térre tartó 1-es busz a gépállomási megállónál más utazniakarókkal együtt egyszerűen a faképnél hagyott bennünket. Ugyanígy az Illésházi utcánál is a faképnél hagyott két várakozót. Bérletes dolgozók vagyunk, akiknek éppen úgy nem kellemes elkésni munkahelyünkön, mint akár az AKÖV-beliekn^í. „Gyula bácsi” — akit mi, rendszeres utasok már név szerint ismerünk, mosolyogva intett a vezetőfülkéből, hogy nem áll meg. Sajnos, a felszállni akarók kényszerűségből olyan módszert is alkalmaztak már, hogy csatárláncban a busz elé álltak a megállónál, s csodák csodájára, ilyenkor mindig megállt és mindig felfértek rá. De miért van ilyesmire szükség? Hol vannak csúcsforgalmi időben a pótkocsik, melyeket már annyi panaszlevélben és cikkben sírtak vissza a jaminaiak? Ha a békési, illetve berényi járatokon futtatják őket, nem lehetne p ’ lésükről gondoskodni? Akármim is van, de ezt a kis ügynek vélt utaslehagyási gyakorlatot be kellene szüntetni, s akkor maradéktalanul örvendenénk mindany- nyian az egyébként nagy felelősséggel, gonddal járó AKÖV-i feladat magas elismerésének. Sok utasnak az ilyen apró anomáliák esetében az a véleménye, hogy „kár panaszkodni, úgysem lesz foganatja”. Bárcsak megcáfolnák! A lemaradt utasok nevében: Feiner Györgyné és Stefanik Józsefné, Békéscsaba
