Békés Megyei Népújság, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-25 / 72. szám

2 HÉPÚJSÁ6 1961. március 25., szombat „Megfúrt" kútfúrók n£püjsAg-mäpok Kötegyánban 38 új előfizető r *— Végre egy szerv, amelyik tiem beszél, hanem cselekszik a termelőszövetkezetek öntözéses gazdálkodásának kialakítására — mondotta a minap Juhász elvtárs, a megyei főagronómus. A Békés —Csongrád megyei Állami Gaz­daságok igazgatóságáról van szó. Ez a szerv január utolsó napjai­ban a megyei tanács kérésére vál­lalta és felajánlotta segítségét több tsz-nek, közöttük az újkígyó- si Aranykalásznak is vert kutak készítéséhez. Néhány héttel ezelőtt a Gorzsai Állami Gazdaság kút­fúrói Újkígyóson munkába álltak. A kutak készítésével annyira elő­rehaladtak, hogy március 22-én 3 kútegységet bő vízhozammal át tudtak volna adni a termelőszö­vetkezetnek, ha... és itt jön a bökkenő. Illés György, az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság főosztályveze­tőjének aláírásával dörgedelmes átíratott kapott az állami gazda­ságok igazgatósága. Az átiratban olvashatjuk, hogy kútfúrást egye­dül és kizáróan csak a Békés me­gyei Tanács Kútfúró- és Karban­tartó Vállalata vagy valamelyik vízügyi igazgatóság végezhet. Illés főosztályvezető arról is intézke­dik, hogy az állami gazdaság a csöveket haladéktalanul szállítsa vissza. Ezek után nem csoda, hogy Papp elvtárs, az állami gaz­daság igazgatója mély gondokba merült. Ki az az ember, aki Illés György elvtárs levele után össze tudja egyeztetni a termelőszövet­kezetek segítését az olyan bürok­ratán felfogott rendelet-magyará- zással, mint amilyen a szóbanfor- gó levélben áll. Mit tegyen az igazgató? Rom­bolja le a kész kutakat? A levert csöveket szedje fel és szállítsa vissza? Ezt nem teheti, mert ha megtenné, a kígyósi emberekben összedöntené azt a reményt, amely a kútfúrók megjelenésével el töl­tötte őket, hiszen a kertészetben száznál több ember kap majd munkát, száznál több család jut kenyérhez. Ugyanakkor a szövet­kezet a százholdas kertészetre egymillió forintnál is több pénz- forgalmat tervezett. Ezek után az p kérdés, hogy a jó helyi kezdemé­nyezést a mezőgazdasági hoza­mok növelésére a minisztertanácsi határozat helytelen magyarázásá­val megrekesztheti-e az Országos Vízügyi Főigazgatóság főosztály- vezetője? Erre határozott nem­A községi pártbizottság, a Bé­kés megyei Lapkiadó Vállalat és a Népújság szerkesztősége március 22-én Népújsag-napot rendezett Kötegyánban. A földmű vessző vet­kezet, a tanács, a termelőszövet­kezetek aktívái rövid néhány óra leforgása alatt 38 új előfizetőt sze­reztek lapunknak. Az agitátorokat örömmel és megértessél fogadták, s különösen a Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet tagjai juttatták kifejezésre ragaszkodásukat la­punkhoz. Hajdú Károly szövetke­zeti párttitkár egymaga 20 előfi­zetőt szervezett. Az esti ankéton Endrődi Károly iskola-igazgató kijelentette, hogy pedagógus tár­saival a lap előfizetés-gyűjtést to­vább föli tátják és segítséget nyűi. tanak a községi bizottságnak, hogy K itegyánból a mindennapi élet eredményeiről, gondjairól tájékoz, tassák az újságolvasókat. A többi hozzászóló is hasonló problémákat vetett fel, és vala­mennyien egyetértettek abban, hogy szükséges tovább erősitení az olvasók és a párt megyei lap­jának kapcsolatát, hiszen ma már elengedhetetlen az. hogy minden­ki tájékozottságot nyerjen a vi­lág eseményeiről, megyénk hírei­ről. mel válaszolunk! Dupsi Károly A fajüldözés országa A kubai nép a végsőkig megvédi fprradalmát és szülőhazáját­Havanna (Űj-Kina) Fidel Castro kubai miniszterel­nök a tragikus hirtelenséggel el­hunyt Bisbe kubai ENSZ-delegá- tus temetésén beszédet mondott. Hangoztatta, az a tény, hogy az Egyesült Államokban a kubai el­lenforradalmárok száműzetésben lévő bábkormányt alakítottak, újabb mozzanatát jelenti annak, hogy az amerikai imperialisták fegyveres agressziót készítenek elő Kuba ellen. Ilyen kormánnyal akarják leplezni az agresszív ter­veket — mondotta. — Csak arra gondolhatunk, hogy az imperi­alisták még mindig valamiféle zsoldostámadáshoz fűznek remé­nyeket. A kubai nép a végsőkig megvédi forradalmát és szülőha­záját — figyelmeztetett Castro. Az elmúlt napokban terrorista csoportok ismét bombákat rob­bantottak Kubában. Kedden újabb kémrepülőgép hatolt be Kuba lé­giterébe és Las Villas tartomány­ban ellenforradalmi röpcédulákat dobott le. A lakosság az ellenséges propagandatermékeket nyomban megsemmisítette és nagyszabású tüntetést tartott a szégyenletes cselekedet elleni tiltakozásul. (MTI) Megnyílt a Béke-Világtanács ülésszaka Delhi (TASZSZ) • kenteken Delhiben megnyílt a Béke-Világtanács ülésszaka, amelynek munkájában több mint hatván ország, mintegy három­száz neves békeharcosa vesz részt. A szovjet küldöttséget Nyikolaj Tyihonov, a szovjet békebizottság elnöke vezeti. Az ülésszakon John Bernal, a Béke-Világtanács ügyvezető elnöke számolt be a béke-világmozgalom helyzetéről. (MTI) Néhány nappal ezelőtt Ghana, Nigéria, India követelésére a Brit Nemzetközösség minisz­terelnökeinek értekezle­te hosszas tárgyalások után lényegileg elítélte a Dél-Afrikai Unió faj­üldöző politikáját. En­nek eredményeképp VVerwoerd miniszterel­nök, az unió képviselő­je bejelentette, hogy a Dél-Afrikai Unió kilép a nemzetközösség keretei közül. A Dél-Afrikai Unió fa­siszta faji diszkriminá­ciós politikájának egyik legújabb megnyilvánu­lása a békésen tüntető néger lakosságot megti­zedelő sharpevillei vé­rengzés (1960-ban) volt. Intézményesen a faji megkülönböztetést az úgynevezett ,,Bantusz- tán”-terv irányozza elő, melynek keretében az unió lakosságának 67 százalékát kitevő 10,5 millió bantu-négert, mint­egy 170 000 négyzetkilo­méternyi (térképünkön feketén színezett) terü­letre kívánják összezsú­folni. A lényegileg óriási iDtMFQIK4l UNIÓ a lakosságának ?9%-a 12A millió # |£& szinesbőrű OéUfrikn’ KKnoeriey cf Bloemfontein >/ én' csöpadéionemiiiség 500mi//i'T78ter s/ail nskei fokváros (Capetown) ItizáfteUt= B= Basutoföió ~m S “S^ánföm a DlÜFRIKÁÍ' UNIÓ' A FAJ ÜLDÖZÉS ORSZÁGA Több mint 120 úttörő vett részt a KISZ- és úttörőtalálkozón Vésztőn Üttörő- és KISZ-fiatalok ta­lálkozóját rendezte meg márci­us 21-én este Vésztőn a KISZ- székházban a község területi KISZ-szervezete. A találkozón több mint 120 úttörő vett részt, valamint a területi KlSZ-szer- vezet tagjai és mintegy negy­ven szülő. A találkozón a II- számú ál­talános iskola úttörőinek ének­kara dalokkal, a népi táncosok tánccal és a színjátszók az And­ris póruljárt című jelenettel szórakoztatták a közönséget. A KISZ-fiatalok a Nagymama cí­mű színdarabból adtak elő jele­Rendelkezés a március végén és április elején esedékes bérek kifizetéséről A pénzügyminiszter a Szakszerveze­tek Országos Tanácsával egyetértésben, a hármas ünneppel kapcsolatban in­tézkedett a bérek kifizetéséről. E sze­rint a március 28-án, 29-én, 30-án és 31-én esedékes béreket március 28-án; az április 1-én és 2-án esedékes bére­ket március 29-én; az április 3-án és 4-én esedékes béreket pedig március 30-án kell kifizetni. Más napokról bér- kifizetést előrehozni, vagy előleget ki­fizetni nem lehet. A vállalatok a bé­rek borítékolására, az esedékességet megelőző napon is felvehetik a pénzt, a dolgozóknak azonban csak a meg­jelölt időpontban fizethetik azt ki, (MTI) netet, és a Nyitva a kiskapu cí­mű darabot mutatták be. A mű­sor után közös társasjátékot szerveztek, majd a KISZ-fiata­lok teával és süteménnyel ven­dégelték meg a résztvevőket. KISS TIBORNÉ koncentrációs táborok­huz Ijasonlítható bantusztáni területek pontos határait még nem állapították meg. A Dél-Afrikai Unió területének 14 százalékára kiterjedő „bantuszlán" körzetekhez az alábbi területek tartóznának (a térképen lévő szám a felsoro­lásban található zárójeles számnak felel meg): Tswana (f). Venda-Tsonga (2), Fedi (3), Skazi (4), Zulu (5), Dél- Sotho <S), Délkelet-Nguni (1), A fajüldözők elképzeléseire jellemző, hogy Bantuszláu területeit az uniótól jogilag tel­jesen független és Nagy-Britannia fennhatósága alatt álló gyarmatokra is ki akarják terjeszteni. A tervek értelmé­ben Uasutofüld a Dél-Shoto-i, Stvazi-föld pedig a Swa/i bantatusztáni területhez tartozna. A Délkelet-Nguni ban- tusztáni területet Tranekei néven mintegy másfél évvel ezelöu 1959. júniusában létre is hozták. A Bantusztánokban lakó négerek egy része a — koncentrációs táborókat -- környező ipartelepeken dol­gozna napközben, este pedig lakóhelyére térne vissza. A fajüldözők a fehér telepesek ültetvényeinek biztosítására a bantusztáni körzetek nagy részét olyan területekre korlátozták, amelyek az évi átlagban 500 mm-nél kevesebb csa­padékot kapnak, tehát mezőgazdasági művelésre rendkívül alkalmatlanok. Két hét Muronyban n. A Petőfi Tsz elnöke túl fiatalnak talál A HARMADIK nap nem men­tem ki a tsz-be. A három terme­lőszövetkezet vezetősége ugyanis délután a tanácsházán ülésezett, s itt úgyis találkozhattam velük. A délelőttöt arra használtam fel, hogy megismerkedjem a község­gel. Erre annál is inkább szük­ség volt, mert jól tudtam, hogy teljes képet kell majd adnunk je­lentésünkben a faluról. Először az iskolába látogattam, majd a Hidasháti Állami Gazda­ságba. Az iskolában kedvesen, a gazdaságban annál hűvösebben fogadtak. (Pedig 11 millió forint nyereséggel zárták az évet!) Itt két előadást kellett volna tarta­nom a politikai oktatás keretén belül, de elkéstem, már megtar­tották előttem. Abban sem kétel­kedtem, hogy jobban nálam. * A TSZ-VEZETŰK gyűlésén Baji István tanácselnök elnökölt. Az egyesülésről folyt a vita, élénken, őszinte szóval — sok cigarettá­val. A cigarettafüst csendes fá­tyolként lebegett fejünk felett, akár a hegycsúcsok között jár­káló, áttetsző fellegek. Kertész László iskolaigazgató ült mellettem, tőle tudtam meg, hogy ez vagy az kicsoda. — Ha már „házasságra” lép­tünk, legalább azt döntsük el, ki legyen a „vőlegény” és ki a „menyasszony” — hangzott egy tréfás javaslat. — Az mindegy. Fontos, hogy sok legyen a „menyasszony” , hozománya szólt közbe egy ritku­ló fekete hajú, középkorú férfi, a Petőfi Tsz elnöke. — Ügy van, úgy van — hallat­szott innen is, onnan is. Szorgalmasan jegyezgettem a hozzászólásokat, akárcsak Tóth János, a Rákóczi Tsz elnöke, akit minden hasonló alkalommal jegy­zőkönyvvezetőnek választanak meg. Az egybegyűltek a tagság óha­ját tolmácsolták, amikor Kiss Máté „bácsit” akarták az egyesült tsz új elnökének javasolni. Soká­ig azonban úgy látszott, hogy a járási tanács sem engedi ki... — Pedig hadd jöjjön minél előbb, oszt kezdjük is a munkát! ■— hal­latszott a sarokból. És mint ahogy ez már a mesében is lenni szokott, ebben a pillanatban belépett az elnökjelölt. Hangosan ‘ köszönt, s tréfásan megkérdezte: — Mi van itt? összeesküvés? Néhány szót nékem is sikerült váltanom vele —, régi ismerősök voltunk. TUDTAM, hogy nekem is fel kell szólalnom, legalábbis úgy il­lik. Szerettem volna is nagyon. De honnan tudjam én, hogy kell-e normás a brigádokba vagy legyen- e függetlenített főállattenyésztő, stb... Nem volt könnyű a helyze­tem. Annyira, hogy a végén el is maradt a hozzászólásom. Ügy éreztem, nem nyertem meg a tsz-elnökök tetszését. A. Kovács Sándor, a Petőfi Tsz elnöke, lát­szólag még ügyet sem vetett rám — legalábbis nekem úgy tűnt. Ha már hallott is rólam, bizonyá­ra csalódva állapította meg, hogy ilyen fiatal korral még iskolában a helyem, s nem falusi tömegpo­litikai munkán. Kócos gyermek­fejem valóban nem kelthetett bi­zalmat a komoly gondolkodású emberekben. (Hazafelé menet kicsit szontyo- lodottan ültem a vonatra. No, ve­lem sem mennek sokra... de még kevésre sem! — sóhajtottam. Hazaérve azonnal előkerestem a Népszabadság termelőszövetkezeti tanácsadóját és áttanulmányoz­tam elejétől végig.) A gyűlés végén Liszkai Gábor bácsival, a Petőfi Tsz párttitkárá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom