Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-08 / 33. szám

2

1961. február 8., sí erd»

HÉPÚJSÁG

Castroék és a kommunisták

Van élet

| Hdel C—IrTj , közelmúlt- ftan nyilatkozatot adott az Olasz Kommunista Párt lapja, az Unita kü- íontudösítójának. Castro, a kubai forradalom jellegét ismertetve, részletesen beszélt a felkelők és a kubai kommunisták kapcsolatáról. Ennek természetes velejárójaként a szocialista országokról alkotott véleményét is közölte. Értékes elvi jelentőségű nyilatkozat volt ez, ugyanis magának a forradalom vezetőjének a szájából hallhatta a világ, hogy a kubai kormányzat és minden kubai hazafi a nép ügyéért vívott harcban becsületesen, testvér módjára együtt dolgozik a kubai kommunistákkal.

Az efféle, nagyon hasznos és a forradalmi mozgalmak szempontjából szükségszerű kapcsolat természetesen Kubában sem egyik pillanatról a másikra, nem a „szentlélek sugallata” által jött létre. Köztudott, hogy a kapitalista országokban a szabadságért, a haladásért, a dolgozó tömegek fel- emelkedéséért, s az emberiséget olyannyira éltető jó légkörért, a világbékéért a haladó, békeszerető erők sokféle síkon, fokozatban és változatban vívják harcukat. Legkövetkezetesebben és legmesszebb-tekintően természetesen a kommunisták küzdenek, ők vannak mindenütt az élen. Világító fáklyájuk — a marxizmus-leniniz- mus, a munkás világnézet — mind fényesebben lobog, és egyre szélesebben, mélyeben világítja be a Földet. Ott vannak mindenütt, ahol a népek, a dolgozó tömegek sorsáról, érdekéről van szó. Jelen vannak Kubában is és amikor Fidel Castronak, a nagyszerű hazafinak maroknyi fiatallal, vele egyívásúakkal sikerült megvetnie a lábát a Battista-diktatúra alatt nyögő szigetország partján, akkorra már a „talaj” — a nép forradalmi hangittata

— a kubai munkásosztály legjobbjainak, a kommunistáknak temérdek áldozattal, mártíromsággal teli küzdelme árán elő volt készítve. Az üzemekben és másutt sztrájkok, szabotázscselekmények hívták fel a figyelmet a diktatúra elleni harc megkezdésére, s a Sierra Madre rengeteg hegyeiről alázúduló és Havanna felé törő felkelő seregben kommunisták is küzdöttek, hogy miként, azt az Unitának adott nyilatkozatában Castro így fogalmazta meg: „A kommunisták sok vért ontottak és nagy hősiességet tanúsítottak a kubai nép ügyéért vívott harcban.” A felkelés vezetői tehát a fegyveres harc tüzében közvetlenül tapasztalhatták, hogy a népért, a forradalomért minden áldozatra kész szövetségesre leltek, s tekintve, hogy Castroék sosem voltak kalandorok, hanem igaz hazafiak, a fegyverek elcsendesültével is tartották, sőt igyekeztek még jobban megszilárdítani ezt a szövetséget.

I A «»«fnégemek | azonban

— éppen a forradalom eredményeinek a nagy-nagy féltése miatt — nem volt feltétlen bizalma Castroék iránt. A kommunistáknak a tőkés országokban elég tapasztalatuk volt és van atekintetben, hogy amikor a forradalmi harc vezetése kispolgári szemléletűek kezében van, a legszebb célkitűzések és a legjobb kezdeti szándékok ellenére is fennáll a veszély, hogy az ellentámadásba menő reakciós erők könnyűszerrel eltérítik útjából, illetve szétzüllesztik az ilyen vezetést, s a maguk embereit állítják a vezető helyekre, s ezzel a foradalom sorsa — legtöbb esetben — megpecsételődik. Nem csoda, hogy a kubai kommunisták az addigi termérdek harcra és véráldozatra gondolva, amit a győzelemig a kubai munkásosztály, s az egész nép hozott, s féltve a kivívott eredményeket, joggal tartottak attól, hogy kispolgári összetételű vezető gárdáról lévén szó, ez a forradalom is a levert forradalmak sorsára juthat. A kubai forradalmi vezérkar tagjainak osztályhelyzetét illetően ugyanis ez a veszély nagyon is reális volt. Castro maga jómódú ültetvényes fia. Társai túlnyomó többségükben értelmiségiek. Amolyan nagyon lelkes márciusi ifjak, mai kubai kiadásban, akik éppen úgy, mint valamikor magyar hasonmásaik, az életüket vígan odadobják a népért, a

szent szabadságért, csak éppen világnézetileg nincsenek felvértezve a reakció nyílt, de főként burkolt támadásaival szemben. Castro az Unitának adott nyilatkozatában erről nagyon őszintén és egyértelműen így beszélt: „Igaz, hogy a kommunisták eleinte nem bíztak bennem és általában bennünk, felkelőkben. Indokolt volt ez a bizalmatlanság, teljesen helyes álláspont volt ideológiai és politikai vonatkozásban egyaránt. A kommunistáknak megvolt az okuk, hogy ne bízzanak bennünk, mert mi, a felkelők, a partizánok vezetői — bár olvastunk marxista műveket — még tele voltunk kispolgári előítéletekkel és ingadozásokkal. Nem voltak világos céljaink, jóllehet szívünk mélyéből óhajtottuk az önkényuralom és a kiváltságok megszüntetését.” Ez volt hát a kezdeti „bizalmatlanság” forrása. Castroék ezt ma már világosan látják, ami azt jelenti, hogy már nem azok a kispolgári előítéletekkel telített „kezdők”, akik a felkelés idején voltak. Mindjobban eligazodnak a társadalmi harcok szövevényében, és egyre tisztábban, élesebben látják, hogy a nép szabadságáért és előrehaladásáért csak egyféleképpen lehet a teljes győzelem reményében küzdeni, s erre az egyféle módra a kubai kommunisták adtak útbaigazítást. Castro ezt is nagyon szépen, bensőséges melegséggel vallotta: — „Az amerikaiak és a papok azt állítják, hogy ez (a kubai forradalom, a szerk.) kommunizmus. Mi jól tudjuk, hogy nem az, mindamellett nem félünk e szótól. A Kubai Népi Szocialista Párt (kommunista párt, a szerk.) az egyetlen kubai párt, amely mindig becsületesen és egyértelműen kijelentette, hogy gyökeresen meg kell változtatni a fennálló rendet, a társadalmi viszonyokat.” És ők meg is változtatták. „Nemcsak az önkényuralmat szüntettük meg, hanem megsemmisítettük az imperialistabarát burzsoá állami apparátust, az imperialista-bérencekből álló bürokráciát, rendőrséget és hadsereget. Megszüntettük az előjogokat, a nagy- birtokos osztályt, egyszer s mindenkorra elűztük a külföldi monopóliumokat, jóformán a teljes ipart államosítottuk, állami tulajdonba vettük a földet és kollektív gazdaságokat létesítettünk. Küzdünk azért, hogy végleg megszűnjék a kizsákmányolás és felépítsük a teljesen új társadalmat, amelyben az új osztály uralkodik.*5 Igen, így kell ezt csinálni, így kell haladui az úton a néphatalom megszilárdítása felé, s affelé az új társadalmi szakasz felé, amelyben az „új osztály” uralkodik. Castro így folytatta: — „Reméljük, hogy mások is követik példánkat. Végeredményben egy nép vagyunk, a Rio Grande-tól Patagóniáig egy nyelven beszélünk, amelyet röviden e néhány szóban lehet összefoglalni: gyarmatként kizsákmányoltak

bennünket, előbb Spanyolország, utóbb az Egyesült Államok. Ennek vége lesz ... A forradalom egy időben tör majd ki több latin-amerikai országban és megsemmisíti az előítéleteket, a területi elkülönülést, a provincializmust és Latin-Amerika egységes, nagy, szabad, független, civilizált nemzetté válik." A kérdésre, hogy vajon a társadalom melyik rétege játszhat a latin népek forradalmában döntő szerepet, válasza ez volt: „Az az erő, amelyre a latin-amerikai forradalmak vezetésének történelmi feladata vár; az ipari és mezőgazdasági proletariátus, a parasztok, a kispolgárság, (s az utóbbi esetében, a szerk.) különösen az értelmiség.**

országok részéről Kubának nyújtott segítségről Castro megállapította, hogy ez baráti, önzetlen. A szocialista országok Kubában tartózkodó technikai szakemberei — mondotta — kiválóan dolgozó, korrekt, sze- retetre méltó emberek, igazi testvéreink. „Azt kérdezhetné, mit gondolok a szocialista táborról?” — kérdezte nyilatkozata- végén Castro a tudósítótól, és mindjárt válaszolt is: „Ö a mi barátunk.”

így „viszonyulnak” tehát a kubai forradalom vezetői a kommunistákhoz, s a szocialista világrendszerhez, ami az imperialisták szemében borzalmas tény, s ami éppen ezért a kubai nép és a világ minden békeszerető népe szemében nagyon is áldásos dolog!

HUSZÁR REZSŐ

a bucsai

Alig telt el három hónap azóta, hogy a bucsai ifjúságot és a helyi vezető szerveket efféle kérdések izgatták: „Lesz-e KISZ-élet Bu- csán? Képes lesz-e az itteni fiatalság szervezett életet élni?...”

Az idő a vitatott kérdésekre megadta a választ. Noha a télbe húzódó őszi mezőgazdasági munkák a minden irányú szervezést némileg befolyásolták, már a múlt év novemberében látható volt, hogy községünk KlSZ-életé- ben minőségi változás következik be. Mind többen látogatták a gyűléseket és kérték felvételüket a szervezetbe. Az elmúlt év utolsó két hónapját úgy lehetne jellemezni e téren, hogy a KISZ Búcsún is tömegbázisra tett szert.

Az új esztendő tehát az elé a nagyszerű feladat elé állította a vezetőséget, hogy a benépesült szervezetet valóban szervezett és erős közösséggé kovácsolja, mert hiszen másként a tömeg magában még nem egyakaratú és egycélú. Ennek érdekében már az idei első taggyűlésene kezdeményezték az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom bucsai meghonosítását. Majdnem minden tag benevezett,

Elhangzottak a beszámolók a tbiliszi mezőgazdasági értekezleten

TBILISZI (TASZ3Z)

Mint már jelentettük, hétfőn Tbilisziben ezerkétszáz részvevővel meg* nyílt a kaukázusontúli köztársaságok kiváló mezőgazdasági dolgozóinak értekezlete. A tanácskozáson Hruscsov is részt vesz.

A mezőgazdaság fejlesztésének kérdéseiről Mzsavanadze, a grúz, Ahun- dov, az azerbajdzsáni és Zarobjan, az Örmény Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára mondott beszámolót. A beszámolók után megkezdődött a vita.

Az értekezlet kedden folytatta munkáját. (MTI)

A szocialista;

Az új tanévben 900 továbbképző iskola

A 14—16 éves fiatalok továbbképző iskolájának hálózata évről évre bővül. Az 1953—60-as tanévben még csak 247, az idei oktatási évben 660 továbbképző iskola működik. Az általános tapasz- lalat az, hogy a fiatalok megszerették azt az új típusú oktatási formát. A magyar nyelvet, irodalmat és matematikát általános és középiskolai szaktanárok oktatják, az ipari és mező- gazdasági szakismeretekre pedig e területek szakemberei tanítják a fiatalokat.

Az országban több gyárban üzemen belül teremtettek helyet, és lehetőséget továbbképző iskolára. Az oktatás napján a fiatalok munkaidő-kedvezményt kapnak.

A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint illetékes szervekkel tárgyalnak arról, hogy bizonyos számú továbbképző iskolában megteremtik a mezőgazdasági szakmunkásképzés felételeit. Néhány megyében már hozzákezdtek az ezirányú előkészületekhez. Elmondották azt is, hogy az 1961—62-es oktatási évben előreláthatólag már 900 továbbképző iskola lesz az országban, ebből 750 mezőgazdasági, 150 pedig ipari jellegű. A továbbfejlesztés pénzügyi feltételeit az állam teljes mértékben biztosítja.

KISZ-ben!

mert úgy érezték, hogy politikai, erkölcsi és műveltségi szempontból sokat, nagyon sokat nyerhetnek. Természetesen a közösség életéhez szorosan hozzátartozó szórakozás sem maradt el.

A mozgalom jegyében öt előadásból álló politikai előadássorozat vette kezdetét. Ez a legalapvetőbb politikai fogalmakat taglalja, közérthetően. Az általános műveltség fokozása érdekében kéthetenként TIT előadások hangzanak el az irodalom, a technika és a művészetek világából. A szórakozást táncest, sakkversenyek, biliárd és ping-pong biztosítja.

Ilyen szervezett élet megindulása után gyűlt össze legutóbb a tagság ünnepi KISZ-gyűlésre. András Mihály titkár értékelte mindezt és ismertette a további tennivalókat. Beszámolóját követően Novodomszki Mária a KISZ- kongresszus anyagának a felhasználásával részletesen foglalkozott azokkal a kérdésekkel, amelyek a szervezeten belül megvalósítan- dók. Az értékes vitában Győri János az egész tagság nevében ígérte, hogy az idén felépítésre kerülő pártház építési munkálataiból — társadalmi értelemben — kiveszik részüket.

Béres Lajos elvtárs, községi tanácselnök, aki a szervezetet a párt részéről patronálja, abbeli örömének adott kifejezést, hogy végre a bucsai fiatalok is élnek jogaikkal, s arra törekednek, hogy többre jussanak mindenben, mint az előző nemzedék lehetett abban a gyászos korban, amelyben a kommunista szervezetet tűzzel-vassal üldözték, irtották.

A helyi pártszervezet részéről Földesi György elvtárs ígérte, hogy a párt továbbra is minden segítséget megad azért, hogy aranytartaléka még erősebb legyen. Felelevenítette Komócsin Zoltán elvtársnak a KISZ első kongresszusán mondott szavait: „A jó KISZ-szervezet munkáját öntevékenység, kezdeményezőkészség jellemzi és a sokoldalú szervezeti élet kialakítására törekednek.’“

Az ünnepélyes taggyűlés a DlVSZ-induló eléneklésével ért véget. Aki jelen volt, azzal a jóleső érzéssel távozott, hogy végre van már élet a bucsai KISZ- ben!

Jfj. Szilárd Ádám tanár, Bucsa

JELLEMZŐ KÉPEK

a mai Amerikáról

(A Sclnteia számira irta Victor Perlő haladó amerikai közgazdász)

(II.)

A monopóliumok gazdasági terjeszkedése

A nagy amerikai társaságok politikájuk segítségével mind mélyebbre szivárognak be számos ázsiai, latin-amerikai és afrikai ország gazdaságába. Nem teljes adatok szerint az amerikai monopóliumok az eddig még nem tapasztalt évi 5 milliárd dollárra] növelik külföldi beruházásaikat. A számítások azt mutatják, hogy az amerikai monopóliumok és az amerikai állam külföldi beruházásai jelenleg 100 milliárd dollárra emelkednek, s ezek a beruházások körülbelül évi 10 milliárd dollár közvetlen vagy közvetett profitot hoznak. Az amerikai birodalom ma jóval túlhaladja az egykor virágzó brit gyarmatbirodalom közvetett profitmennyiségét.

A belső fejlődéstől fojtogatott monopolkapitalizmus kétharmad évszázadon keresztül a külföldi beruházások, a külső terjeszkedés és a gyarmati uralom felé orientálódott, az imperialista körök kebelén belül elkeseredett küzdelem folyt a zsákmány elosztásáért. Most, amikor az amerikai monopóliumok győztesen kerültek ki ebből a küzdelemből, már nem örülnek háborítatlanul zsákmányuknak, mert a felszabadító harcnak az az óriási hulláma, amely majdnem mindenütt véget- vetett a gyarmatosítók politikai hatalmának, ellentétbe kerül a monopóliumok gazdasági terjeszkedésével.

A második világháború után kialakult a szocialista világrendszer, s a szocialista rendszerhez tartozó országok az utóbbi években sikerekét érték el • békés építő

munkában. Mindez a világpiacon végetvetett az imperialisták monopolhelyzetének, megszüntette a gyarmati területek függőségét az „anyaországi” központoktól, mindez példát mutatott a nemzeti megújhodásra, amely valamennyi gyarmaton, volt gyarmaton és félgyarmaton serkenti az antiimpe- rialista erjedést.

420 milliárd dollár katonai célokra

Ez kihozza a sodrukból az imperialistákat, főleg az Egyesült Államok imperialistáit. Ügy viselkednek, mint az egykori gyarmattartó urak, akiktől valamikor különbözni akartak. Óriási ősz- szegeket költenek, hogy mindenféle ügynököket vásároljanak Afrikában, Ázsiában és Latin-Ame- rikában, s azokat fegyverrel, pénzzel és amerikai kiképzőkkel árasszák el. Csupán 1960-ban Kongóban és Laoszban szerveztek gyarmatosító típusú államcsínyt, s egyúttal fenntartották a világ legútálatosabb és legrozogább diktatúráit Tajvanon és Dél-Vi- etnamban.

Az algériai hazafiak ellen harcoló francia gyarmatosítók, a portugál és a többi gyarmatosítók amerikai segítség nélkül nem tudnák megőrizni pozícióikat.

Az amerikai imperializmus, hogy gyarapítsa gyarmati zsákmányait és nemzetközi provokációs politikát folytathasson, maximumra fokozza a fegyverkezési versenyt. Az elmúlt hónapokban a párizsi NATO-tanács ülésszaka alkalmával az UPI hírügynökség által közölt adatok szerint az Egyesült Államok az utóbbi 10 esztendőben óriási összegeket — több mint 420 milliárd dollárt — költött katonai célokra.

A fegyverkezési verseny híveinek felfogása szerint a militari- zált tudomány autentikus értéket képvisel. Richard S. Morse az amerikai szárazföldi erők mellett működő kutatási és fejlesztési központ igazgatója nyíltan követelte, hogy a tudósok teljes energiájukat fordítsák a világűr katonai célokra való felhasználására. Talán semmi sem illusztrálja jobban a jelenkori monopólka- pitalizmus ideológiai beosztását, mint az emberiséget potenciáli-