Békés Megyei Népújság, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-19 / 43. szám
4 NÉPÚJSÁG 1961. február 19., vasárnap 190 válasz Gyopároson ) Nmmim wmtMWMM________________________________/ Néhány hónappal ezelőtt egy termelőszövetkezeti fiatallal beszélgettem, aki panaszkodott helyére, falujára... mindenre. A panasz lényege az, hogy el szeretne kerülni Pestre, vagy valamelyik városba, ahol „jobban” lehet élni. Jobban élni. Mindannyian ezt akarjuk. Sokszor talán túlságosan is csak az akaratot mondogatjuk, de cselekvésünket leköti sok-sok szál, s tettünk éppen ezért kevés. Az elmúlt hetekben Gyopároson jártam, ahol a megyei KISZ- bizottság. termelőszövetkezeti KISZ-titkárok és üzemi KISZ- titkárok részére egyhetes tanfolyamot rendezett. Nem a tanfolyamról akarok írni, hiszen annak eredménye majd úgyis csak a következő időkben látszik meg, s akkor lesz rá alkalom, hogy beszámoljunk. Negyven KlSZ-titkár! A fiatalok vezetői. Vajon hogy vélekednek néhány kérdésről? Papír és ceruza mindenkinél volt, lássuk a kérdéseket: • 1. Milyen a mi falunk? Miért mennek el ^ a fiatalok a faluból ? 3. Mit teszünk, hogy itthon 9 maradjanak vagy hazajöjjenek ? A válaszok többsége aláírással érkezett, s helymegjelöléssel, de ez nem is lényeges, csak a válaszokat próbálom összefoglalni. A mi falunk Olvasgatom a válaszokat, s faluról elkerült barátomnak a szavai jutnak eszembe: „Liocs-pocs, térdig érő sár. s a faluszélen összeér az ég a réttel... s kopasz fák ágain varjú kárai: kár... kár... Az útkanyar- ban fekete pöttyel fehér falüsi ház kéménye füstöt pipál — s jószagú sültkenyér illata száll. Tömött vánkos az ég, szakadt huzatán pihézik a hó..., de lehullva újra vízzé lesz... dagad a sár... A válaszok ban nincs ilyen lírai hangulat, nincs megjelölve az ottani ház, de mégis több konkrétumot tükröznek. „Kiscsákó Nagyszénás és Kondoros között terül el. Falunak nevezni egyáltalán nem lehet. Most is tanyán élnek az emberek. Van ugyan egy régi major és egy 18 házas új település. Van egy kultúrtermünk, aminek építéséből 1958-ban KISZ-szervezetünk alaposan kivette részét. Hetente van vándormozi, van kultúrcso- portunk, villanyt januárban kaptunk.” „Nálunk, Tótkomlóson van négy termelőszövetkezet, gépállomás, van kultúrotthonunk, amiről csak annyit szeretnék írni, hogy elég jól működik. Most is betanultak egy háromfelvonásos szlovák színdarabot.” „Csorvás termelőszövetkezeti község. Több termelőszövetkezet működik, s a régi tanyavilág kezd eltűnni. Az új termelőszövetkezeti tagok benn a faluban kezdtek építkezni.” Most ide írhatnék még vagy :t6 különböző véleményt másmás községekből. A válaszok egyben megegyeztek: az elmúlt esztendőben sokat fejlődött a fa-' lu, utcákat köveztek ki, villanyt vezettek be, és moziba járnak az emberek. ■Van sár a falvakban? Van bizony, néha tényleg bokáig ér,: vagy „költői” túlzással: térdig, de a falu főutcáin már akár tűsarkú cipőben is elsétálhatnak a lányok, mint ahogy meg is teszik vasárnap délutánonként. A KISZ-titkárok válaszai abban is egyek voltak, hogy mindegyik válaszon érződött, hogy nekik a legkedvesebb otthonuk saját falujuk, ahol a téli kép után derűsebb színekkel fest a nyár, mert saját falujukban sejtelmesebben susog a nyárfalevél, s az árokparton sárgábban virít a kikerics, s a szélben hullámzóbb a sárguló búza tenger... Miért mennek el • a fiatalok a faluból? Talán napjainkban nem hangzik el egyetlen értekezlet sem anélkül, hogy a felszólalók kő-, zül valaki ne ezzel kezdené: — Kevés a fiatal... elmennek tőlünk... Valóban termelőszövetkezeteinkben járva sokszor tapasztaljuk, hogy a tagok többsége máitól van a 30-on, vagy éppen megették kenyerük javát. Elmennek a fiatalok a faluból, s az okok! között sok minden szerepel. e hassuk a válaszokat. Talán ezek voltak a legérdekesebb válaszok. Szinte vártam,( hogy valaki majd azt fogja válaszolni. hogy azért mennek el a fiatalok, mer* nem akarnak falun élni. De mint olvastam, egykét ilyen válasz volt. Egy KISZ- titkár -írta csak. hogy azért mennek el a fiatalok, mert nem szeretnek dolgozni, de ő is azt írta: Nálunk már sehol nem lehet munka nélkül megélni: a városban, is dolgozni kell. „Sok fiatalnál előbbre való a szórakozás, mint az otthon, sokakat valami kalandvágy hajt. valamint az is, hogy csábítja őket a nagyobb kereset.” „Vannak olyan fiatalok, akik nem szeretik a mezőgazdasági munkát, vagy nem szeretik a falut. Inkább elhelyezkednek a városban.” „Azért is elmennek a fiatalok, mert termelőszövetkezetünk nem, bír olyan jövedelmet biztosítani számukra, mint amennyit az iparban meg tudnak keresni. De elmennek a fiatalok azért is, mert kevés a szórakozási lehetőség.” „Elmennek a fiatalok azért, mert az iparban csak 8 óra hosz- szát kell dolgozni, nálunk viszont a termelőszövetkezetben nyáron előfordult azt is, hogy 13 órát dolgoztunk egyfolytában.” „Miért veszik őket fel az iparba?” Mit teszünk, hogy itthon maradjanak a fiatalok? Talán azokról kellene beszélni, akik egyáltalán el sem mentek. Azok becsületei dolgoznak és azon vannak, hogy a termelő- szövetkezet megerősödjön és többet tudjon fizetni tagjainak. A KISZ-titkárok véleménye egyben megegyezett ...majd mindnyájan leírták: „Rendszeres havi előleget kell osztani a tsz-ben.” „Kulturális lehetőséget kell teremteni.” „A KISZ-szervezet vonja be a fiatalokat a munkába és az oktatásba.” Refrénként hangzott mindenütt a továbbtanulás és a kulturális igény kielégítésére való törekvés. Vajon mit tehetnek a KISZszervezetek? Sokat, hiszen végső soron az ő munkájukon fog múlni, hogy a termelőszövetkezeti fiatalok, hogy találhatják meg boldogulásukat. Az egyik KISZ-titkár igy ír: „Mikor elértük, hogy havonta rendszeresen osztottak a tsz-ben előleget, a fiatalok sokkal nagyobb kedvvel láttak a munkához és jókedvűen dolgoztak. Akkor többen azt kérték, hogy csináljunk kultúrtermet. Megtettük. Azóta már televízió-készüléket is vettünk és nemsokára ping-pong- asztalunk, magnetofonunk, és lemezjátszónk is lesz. Azok a fiatalok, akik vasárnaponként hazajárnak, egyre sűrűbben kérdik meg, hogy — jó itthon? — Jó bizony — válaszoljuk nekik és most már biztosan tudjuk, hogy a zárszámadást követő vasárnapon több fiatal nem utazik el a városba.” Ez a válasz egy kicsit különbözött a többitől hangjánál és szelleménél fogva. És aki írta, azt is tudta, hogy az ő 4 ezer holdas termelőszövetkezetük nem azzal lesz erős, hogy ők csak beszélnek a KISZ-fiatalok itthom- tartásáról, hanem azzal, hogy ezért tesznek is. Felelősség és fiatalság ritkán szokott egymás mellett leírva lenni, de a gyopárosi válaszok, a negyven KISZ-titkár válasza, remélem, nemcsak engem győzött meg arról, hogy fiataljaink érzik a felelősséget egymásért és termelőszövetkezetükért. Néhány évig biztosan lesz még sár a falvakban, s a nyári hónapokban talán több lesz a munkaidő, mint 8 éra, de forintban a jövedelem sem lesz kevesebb, mint a városon és ahogy erősödnek tsz-eink, úgy erősödnek fiataljaink is hitükben... Dóczi Imre Szegényház?! A békési helyi járatú autóbusz elindul a rosszerdei határrész felé) az utasok jegyváltáshoz készülődnek. Egy fiatal lány — 15 —16 éves lehet — így kéri a jegyét: — Kérek egyet a szegényházig ... — Talán a szociális otthonig — húzza fel szemöldökét a kalauz.” — Mindegy az — feleli a fiatalokra sokszor jellemző túl- okossággal a lány. — Hát azért nem egészen úgy van — szól a kalauz, dehát sokan vannak a kocsiban, nem ér rá vitába szállni a lánnyal, aki pár perc múlva le is száll a „szegényháznál”. Kicsi eset, de elgondolkoztató. A szabadságunkkal egyidős fiatal lány bizonyára nagyanyja után használta az elnevezést. Én nem is csodálkozom, hogy az idősebb korosztály emlékezetében a nyomorúságos múlt „jóvoltából” így rögződött meg az elesett, eldobott öregek „otthona.” Zsúfoltság, nyomorúságos fekhelyek, örökös köménymagos leves, a mindenható Kormányzó Ür Öfőméltósága nevenapján egy kis hús (nagy ünnep volt az!) és vasárnaponként a tisztelendő úr megnyugtató szavai. A múltban valóban szegényház volt a szó legteljesebb értelmében. Ma már azonban a munkában megfáradt, kiöregedett dolgozók élete utolsó harmadát a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet napfénye ragyogja be azon a valóban emberi szociális gondozáson, ellátáson keresztül, amelyet csak a mi rendszerünk nyújthat a nyugodt pihenésre vágyó öregeknek. Aki nem hiszi szavaimat, menjen be egyszer látogatóba például a békési szociális otthonba. Ezt kell ajánlanom, mert biztosan hihetetlennek tűnik sokak előtt, hogy kívánság-étrend van bevezetve, vagyis megkérdezik az öregektől, hogy mit szeretnének ebédre, amelyet a szép, tágas ebédlőben, asztalnál ülve, dupla terítékes felszolgálásban fogyasztanak el. Még a papírszalvéta sem hiányzik. Bőséges ellátásukra jellemző, hogy nemrégiben az ebédhez adott zserbószelet kínálásra sem fogyott el. Havonta zsebpénzt is kapnak. Ragyogóan tiszta hálószobák, szőnyegek, állandóan frissen mosott ágynemű, könyvek, társasjátékok, rádió áll rendelkezésükre. Aki akar imádkozik, aki akar kártyázik. Olyan szobák is vannak, ahol idős házaspárok élnek együtt csendes, boldog békességben. Befejezésül az egyik idős némi szavait idézem: — Tudja aranyoskám, soha életemben nem mertem volna gondolni sem, hogy nekem öregségemre ilyen jó sorom legyen ... Döntse el ezek után a kedves olvasó, hogy van-e „szegényházi” megálló. O. kovács istvan Cs. Pataj Mihály festőművész kiállítása Szegeden A Képcsarnok Vállalat szegedi fiókjában rendezték meg Cs. Pa- taj Mihály festőművész kiállítását. A teremben kisebb-nagyobb csoportok gyönyörködnek a szebbnél szebb művekben. A siker megérdemelt. Cs. Pataj Mihály, a szeITT A ZÁRSZÁMADÁS! A termelőszövetkezeti tagság gedi Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára — megyénk fia — legszebb munkáival ismerkedhetnek a szegedi dolgozók. Varázserővel hatnak a Tisza, az Alföld tájképei. A magyar táj szépsége, a nép alkotóereje, munkájának eredményei öltenek testet neves művészünk ecsetje nyomán. A termelőszövetkezetek szérűskert- jei, a ragyogó égbolt szinte tükrözi népünk perspektíváját, a színek összhangja optimizmusunk hirdetője. A cserkeszőlői szőlőskert láttán érezni lehet a magyar bor zamatát, ízét. Művészünk költői módon érzékelteti az Alföld szépségeit. Petőfi is ezt a szépséget láthatta, s ennek alapján szerette meg az Alföldet. Most nem a vers, hanem az ecset elevenít meg. Cs. Pataj Mihály fametszeteiről híres. Ebből is láthatunk két gyöngyszemet. A kiállított „őzike fej” csodálatosan szép. A művész kése nyomán a fiatal, kedves kis állat selymes, puha szőrzetét tapintani lehet. Kissé fáj a szivünk. Békés megyeieknek, hogy nem Szarvason láthatjuk e műveket, de Cs. Pataj Mihály művészete szocialista kultúránknak ugyanolyan része Szegeden is, mint megyénkben. Szívből köszöntjük Cs. Pataj Mihályt, s egyben javasoljuk, hogy gyönyörű vízfestményei mellett ne hanyagolja el fametszeteit sem. Képzőművészeink közül kevesen hódolnak e szép területnek. Szeretnénk látni még sok szép alkotást neves művészünktől, és szívesen látná Békéscsaba szénét szerető közönsége is Cs. Patai Mihály műveit egy kiállítás alkalmával. (Mizó Mihály) \