Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-13 / 268. szám
Ne em volt nagynépességű falu a mienk, mindössze hatezer lakója lehetett. Területét mégis naggyá tette, hogy az utcák között jól termő, zsíros földdarabok húzódtak meg. A házak közé szorult holdak a lakosság módo- sabbjait vallhatták tulajdonosaiknak, kik a falu határában is rendelkeztek bőséges hasznú földterületekkel, melyeknek megművelésében a napszámosok, hónaposok, vagy állandóra felfogadott béresek játszották a főszerepet. A gazdag Harangozóék három bérest is tartottak, meg Geráék is. Ezek a gazdák a házaikhoz dörgölődző földeket maguk művelték kényelmesen, komótosan, hadd lássa a könnyűhiszemű világ, hogy ők is dolgoznak, hát megérdemlik a kenyeret. Vagyonuk közben meggyarapodott; egyik, hangoztatva az elmaradott nép kultúr- igényeinek kielégítésére tett hallatlan erőfeszítéseit, mozit építtetett, a másik meg kocsmát nyitott, mely ugyanúgy felemésztette a gazdagok nem kisösszegű pénzeit, mint a rongyosok féldecire kiszámolgatott filléreit. A kisgazdák — ahogy magukat nevezték — ittak eszeveszettül, súlyos ösz- szegü tétekre űzték a legkülönfélébb kártyajátékokat és huzatták a cigánnyal istenigazából. A zsírosabbjai közül némelyek kiköltöztek a tanyára, s felügyelve alkalmazottaik munkájára, ott éltek, nagyfokú buzgalommal űzték az állattenyésztést; marhákat neveltek, disznót hizlaltak csordaszámra, mennyiségét soha sem tudták pontosan szárnyasaiknak, annyi volt. Néha bejöttek a faluba, megnézték a lakó gondjára bízott épületeket, ellátogattak Harangozóék kocsmájába, és veszekedett módon kimulatták magukat. Utóbb hintóra rakták magukkal hozott retyerutyáikat és vágtába indultak a tanyavilág felé. jyji is ilyen gazdának a házáminden kis helyiségét. Az ud_ vart is tisztára kellett takarítanunk. Szüléink arra is kioktattak minket, hogy ezt meg azt mondjuk a gazdáék számbavehető kérdéseire. Kérdezgettem is anyámtól, hogy mire való ez a különös hercehurca, de ő, mint több esetben tette azelőtt, nem adott kielégítő feleletet. Így aztán látszólagos izgalommal készülődtem éveken keresztül a Csonka család méltó fogadására... — Nem tudói vigyázni, te szerencsétlen?! — ripakodott rám egyszer idős Csonka Ferenc Maris nevű kövér lánya, ahogy a kapuszárnyak visszacsukódtak a lovak előtt. — Fogd be a szádat, te majom- ábrázatú! — dünnyögtem magamban, s gyűlölettel néztem fel a nagy hájtömegre, megállapítva, hogy a legrútabb nőszeméllyel állok szemben, akit valaha is láttam. így kezdődött a mi ellentétünk,' s lett is még folytatása. Nem tőlem függött, a történelem hozta így ■ ■. Szekerczés József: álint u hírt, János hozta egyszer a hogy megalakult az if- szervezete, a MADISZ, mely még erősebbé teheti a hozzánk hasonló fiatalok össze.iiriáEgy esteien, amikor hazafelé igyekeztem, a Templom utca sarkán magas, vékony emberbe ütköztem. Bálint János volt Köszöntem neki, megállított. — Hát te merre jártál, Péter? — kérdezte. ban laktunk. Az udvar végében négy hold föld szerénykedett, melynek gondos megmunká- ,i lása szüléimre várt a lakbér fejében és a nem nagy hozammal dicsekedő gyümölcsöskert használatáért. A gazda, idős Csonka Ferenc nagyszál ember volt, hosszú alakját megszélesítette a bőséges anyagi jólét. Két állandó bérest tartott, kik közül az egyik a lovakkal és marhákkal, a másik pedig a disznókkal kapcsolatban állt állandó elfoglaltságban. Testvérek voltak, szülöttének, serdülő korukban vették ki őket a menhéiyből. A nagyobbakat, Ferkét nem nagyon kedvelték állandó kötekedése, csökönyössége és szókimondása miatt. Ottó ellenben szórahajtó legény volt. Alázatos, halk szavú Roppant szorgalmas, keménykezű, nagy munkabírású. Napjában töbször is kihordta a mosogató- rongyszagú teli vödröket, vizet cipelt a nagymosáshoz, segített a ruhák kicsavarásánál, bevásárolni járt a faluba, s megtette az utat negyedannyi Idő alatt, mint rendes embertől várható lett volna, felsúrolta a padlót vagy lóganét szedett a földes folyosó mázolásához és általában nem akadt olyan piszkos munka a ház körül, melynek elvégzésére örömmel és készségesen ne vállalkozott volna. Amikor szombat délutánonként felseperte a mindenféle jószágok piszkával teleszórt udvart, kinevezték a család parádés kocsisának és úgy, ahogy volt, zsíros ruhában, szurtos arccal és ganajas lábbeliben felült a bakra s behin- tóztatta Csonkáékat a faluba. F gy-egy ilyen látogatás előtt megfigyeltem apám izgatottságát, s igen érdekesnek találtam. A háború derekán, egy tavaszi napon nagy láz támadt a faluban. Hazafias jelszavak kíséretében arra kényszerítették a lakosokat, hogy járuljanak hozzá munkával és pénzzel egy leventeotthon felépítéséhez. Mindenkinek megvolt a maga baja-gondja és terhelése, nemhogy még otthon építésébe ölje az erejét és pénzét. Végre kellett azonban hajtani, nagy veszéllyel járt az ellenkezés. Utóbb kiderült, hogy a gazdagokat mentesítették mindenféle kötelezettség teljesítése alól, a rongyosok viselték az építkezés terhét. S lett leventeotthon a piactér végében, hatalmas, sok és világos helyiséggel. A szegénység siratta az épületbe ölt értékeit, a gazdagok meg tovább folytatták szertelen költekezéseiket, mígnem negyvennégyben a front elérkezése torkukba szorította a szót. Néhány hónapig meghúzták magukat, szótlanul kullogtak végig az utcákon, céltalanul bolyongtak, mint a fejbevágott, pusmogtak egymás között és rendületlen látogatták a reggeli miséket, de imádkozás helyett ott is gonoszságon járt az eszük. Amikor megjelent a földreformról szóló rendelet és megtudták, hogy vagyonuk marad a régiben, lüvött magatartásuk egyszeriben átváltozott, s vérszemet kaptak. Hát még, amikor sorra megalakultak a pártok, köztük a kisgazdáké is, mely a legnagyobb hanggal hirdette a maga erejét és mindenhatóságát! A szociáldemokraták pártja az illegalitás éveinek kifürkészhetetlen eseményeire hivatkozva toborozta tagjait, a parasztpárt egy pár csizmát ígért a búzának mázsájáért, s mindmegannyi polgári és kereszténydemokrata irányzatot képviselő párt csalogatta saját soraiba a falu felszabadult népét. Nem tudtam, mi lesz a vége ennek a sok pártnak és a rengetek ígérgetésnek. Serdülő voltam én, alig tizenhat éves, nem voltak tapasztalataim, s nehéz volt eligazodnom olyan nagy zűrzavarban. Apám parasztpárti lett és személyes ellentét választotta el Bálint Jánostól, a kommunista párt vezetőjétől. Az ellentét okát nem ismertem, annyit tudtam csak, hogy a felszabadulás előtt együtt dolgoztak a mozgalomban és hogy egy évi börtön get, Valóságos élmény volt, amikor elugrasztottuk a kukoricától Kojnok Mátyás, Csányi László és Csatlós Balázs kisgazdákat. Ijedelmükben azt sem tudták, miképpen rángassak lovaik gyeplőjét hazáig. Ez megnövelte önbizalmunkat és ráébresztett erőnk tudatára. A hatalmas táblák mentén tábortüzeket gyújtottunk és viccelődtünk, pásztordalokat énekeltünk. A kisgazdák jóformán már kísérletet sem tettek; a faluból kiérve meghallották nótáinkat és visszafordultak, a szegényebbek 'meg hálás fénnyel a szemükben figyelték ablakaikból a rőzselángot. Szűkös anyagi helyzetükben is a legjobb falatokat hordozták ki nekünk éjszakának így kezdődött a beszélgető- idején, sokáig ott maradtak beszél- 1 sunk, s azzal ért véget, hogy getni és nagy°‘rl becsültek minket. Egy éjszaka történt, hogy a kisgazdalegények hat kocsival állítottak ki a határba a táblához, hogy erőszakosan jussanak hozzá a kukoricához. Nekünk nem volt — A mozinál. Sokan vannak ott. Mindenféléről beszélgetnek... — Mi az a mindenféle? — Hát az is, hogy talán nem osztják szét a földeket — Bolond beszéd az, Péter! A földet kiosztják! Meglátod, hogy kiosztják! Mi is ott leszünk! A mi pártunk odacsap, ha kell! Apád is megmondhatja ezt... ő tudja! megkérdeztem, mi baja van apámmal? — Volt némi ellentétünk — mondta Bálint János elgondolkozva —, de most nem ez a lényeg! mit alkudozni, a sajátunkért nem Ha rágódni kezdünk a magunk kis könyöröghetünk. Nem védekez- bajain, akkor egy lépést se ha- tünk, hanem támadtunk. Jóforladhatunk előre. Elhiszed, Péter? — El hát. — Most pedig elérkezett a cselekvés ideje és tenni kell. Látód, a kulákok kocsival hordják haza a kukoricát a gróf földjéről. Ha nem tartunk össze, akkor a nép két hét után nézheti a letört táblákat! De megyek is embereket gyűjteni, mert ez így nem mehet tovább! — s azzal kezet nyújtott. Mély igazságot éreztem Bálint János szavaiban. Hazamentem, mán le sem szálltak a kocsikról, röpültek a kövek és fütykösök.. Csányi Gergelynek betört a feje, s eszeveszett módon jajgatott, Bokor Péternek megvadultak a lovai és a négy kisgazdalegénnyel együtt árokba borították a kocsit. Nyári Gyuszi a tűzbe dobta Kojnok Mátyást, aki lobogó ruhában száguldott vagy harminc métert és ott összeesett. Ha a mieink nem szedik le róla a lángoló gúnyát, bizony szénné ég a szerencsétlen. Végül is a merénylők ■--------- ■;—------------- szégyenletesen megfutamodtak, m egvacsoráztam, majd nyakamba- Ko;jnok Mátyásnak meg örök életére arcára borult a rőzseláng Nagy sietséggel kitakarította az büntetést is együtt szenvedtek el. istállót, szalmát készített a lovak alá, abrakot rakott a jászolba gon. dósán. Gyerekésszel nem értettem meg, hogy szüleim miért olyan szolgálatrakészek Csonkáékkal szemben. Csodálkoztam anyám 1 nem mindennapos törődésén, amint rendbetette a házat, annak Nekem azonban ez nem volt elegendő. Meg akartam ismerni a világot, tisztába akartam kerülni a helyzet változásával, s ezért térül- tem-fordultam a faluban, szaladgáltam a vélemények után, figyeltem az eseményeket, hogy el tudjam foglalni a helyemet... vettem az utcákat. Sorra jártam magamfajta ismerőseimet: Nyitrai Bélát, Nyári Gyuszit, Ludányi Bandit, Benkó Pistát és a többieket. Elmondtam nekik, hogy veszélyben a föld új várományosainak kukoricája, amit a front átvonulása miatt az ősszel nem tudtak letörni. Nem volt nehéz megmagyarázni a szükséges lépést, hiszen valamennyien földnéküli já- nosok voltak. Másnap felkerestem Bálint Jánost és jelentettem neki, hogy megszerveztük a kukorica- táblák őrzését. — Nagy dolog! Derék dolog! — csillant fel a párttitkár szeme és keményen megszorította a kezemet, távozásom alkalmával ped’g üdvözletét küldte apámnak... nyoma. Egy hét múlva a földeket kiosztották, s az új gazdák mosolygó arccal törhették kukoricájukat ... Tgy formálódott a falu éle- te, s én egy nyárkö- zépi délelőttön felébredt önbizalmam kinyilatkoztatása jeléül ké- pentöröltem a goromba fogadtatásért szájaskodó hájas Csonka Marist, miért is Ottó villát ragadott rám, de az a nagyobbik béres görcsös szorítása nyomán kihullott a kezéből. Ferkóval azután jóbarátok lettünk, gyakran bejárt hozzánk a faluba, elmentünk összejövetelekre, s míg Ottó a tanyán mindenféle szolgai munkával foglalatoskodott, mi képzeletünkkel formálgattuk a jövőt. S mi őriztük a táblákat rendületlenül. Ügy JasaS egyeztünk meg, Bálinttal, hogy szervezettségét. Következő aláz idősebbek kálómmal, amikor a városba nappal járják a ment, megkértük, hogy hozzon határt, mi pe- magával valakit, aki tájékoztatóig éjjelenként na minket a szervezet mikénljé- tartjuk az őrsé- rö1' Kérésünknek eleget is tett, s mi gyűlést rögtönöztünk. A piactéren gyülekeztünk sokan, fiatalok, s idősebbek is jöttek kíváncsiságból. A szónok szépen és jól beszélt, s hogy mindjobban belemerült a mondanivalójába, úgy kullogtak el a tömegből a módosabb falusiak ivadékai, mitől mi egyáltalán nem estünk szomorúságba. Kimondottuk a MADISZ megalakulását, s legalább negyven belépési nyilatkozatot írattunk alá. A faluban felütötték fejüket a többi ifjúsági szervezetek is. A kisgazda fiatalok is tömörültek, vezetőjük a plébános volt, s valahogy ennélfogva összeolvadtak a KALOT-tal. A községházán lebzselő kisgazdapárti emberek kira- vaszkodták, hogy a leventeotthont az ő ifjúsági szervezetük kapja meg. El is foglalták, a benne található felszereléssel együtt. Szemtelen módon arra hivatkoztak, hogy annak idején a falu módosabb polgárai építették és egyébként is az ő tömörülésük a legnépesebb. — Ki építette az otthont?! — csattant Bálint János hangja a községházán. — Még azt meritek mondani, hogy ti?! Aljasok; Majd a nép megmondja, hogy kd építette! Jgy kezdődött az otthon fölötti vita, közben mi nem tudtuk hol tartani az összejöveteleket; Kezdetben egyikünk-rnásikunk udvarán jöttünk össze, de amikor már létszámunk a száz fölé gyarapodott, kénytelenek voltunk a piacteret használni. A kisgazdák kaján mosollyal az arcukon figyelték mozgolódásunkat az otthon ablakaiból, ami végképpen felbőszített minket. Estémként tüzet gyújtottunk a téren, megszólalt a tangóbarmomka és a citera, tánoraperdültünk, énekeltünk, az odacsődülő idősebbek meg csodálták kedvteli ifjúságunkat. A rőzseláng füstje prüsszögtetni kezdte a kisgazdákat s a községházán kifogásolták gyakori tűzrakásunkat. Mi rá se hederítettünk erre, a nép meg egyre hajtogatta, hogy az otthon minket illetne meg, nem pedig a kisgazdákat és kalotoso- kat. Bálint János újra szót emelt a községházán. — Az otthont meg kell osztani a fiatalság között — mondta határozott hangon. — Határozat van rá, hogy kié _ k apta a választ. — Az csak olyan határozat! A nép mást kíván; Nem elégíthetjük ki mindenki kívánságát. Ez nem egyesek kívánsága, nem értik?! A nép akarja így! — Keressenek maguknak más helyiséget. — Hajlandók megosztani, vagy nem? — vált fenyegetőre Bálint János hangja. — Mondtam már, hogy mi a helyzet! — szólt türelmetlenül a főjegyző. — Akkor elvesszük mind! Majd a nép elveszi; — így Bálint János és becsapta maga mögött az ajtót; M ásnap öles felírások jelentek meg a kapukon és a kerítéseken: „Helyet a MADISZ-nak!”, „Ki a kisgazdákkal!”, „Döntsön a nép!!” „Mi mentettük meg a falu kukoricáját!” A plakátokat egy éjjelen a plébános sugallatára letép- desték. Újakat csináltunk, kiragasztottuk. Őrséget álltunk és öt kisgazdalegényt alaposan helybenhagytunk. A plébános a misén ellenünk prédikált, és csőcseléknek nevezett minket. Elmentünk az egyik prédikációra. A mise valóságos tűzbarianggá vált. Nyári Gyuszi lelépte a plébános cifra pa(Folytatás a 8. oldalon)
