Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-10 / 265. szám
6 NÉP ÚJSÄG I960, november 10., csütörtök HÍREK Udvarias tolvaj Az angliai Manor Parkban egy kis magánbank pénztáránál hosszú sor állt. Egy udvarias tolvaj szépen beállt a megvárta, amíg tár elé került., sorba, i pénz- azután felkapott egy kétezer fontot tartalmazó pénzeszsákot, és elmenekült. — A SZARVASI ÖNKÉNTES tíízoltótestület november 12-én este fél 8 órakor a járási kultúr- otthonban hangversenyt rendez. A hangversenyen fellép Palócz László, az Állami Operaház tagja, Boros Jolán, a rádió szólistája, valamint a BM Országos Tűzrendészen Parancsnokság szimfonikus és népi zenekara. KIT NEVEZÜNK ZENEÉR- TÖNEK címmel előadást tart Sárhelyi Jenő, a Békéscsabai Zeneiskola igazgatója november 10-én, a Megyei Könyvtárban. — ÜJ HELYISÉGBE KÖLTÖZIK a mezőberényi OTP fiók. A régi épület átdolgozásának terve már elkészült. — ELLENTÉTEK AZ IMPERIALISTA tömbökön belül címen előadást tart Oláh István ezredes, november 12-én szombaton este 8 órakor a Helyőrségi Tiszti klubban. Előtte az „Apák és fiúk ’’című szovjet filmet vetítik. — MŰALKOTÁS ÉS GICCS címen tart előadást Nyíri Sándorí tanár november 16-án, szerdán este 7 órakor a TIT klubjában. HARMINC MÁZSÁS átlag kukoricatermésre számítanak a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. — ÁTADTÁK a több mint 40 000 forint költséggel épült autóbusz-várótermet Szeghalmon. — PETŐFI MŰZEUM NYÍLIK Mezőberényben, ahol a költővel kapcsolatos dokumentumokat mutatják be. — A CSEHSZLOVÁKIAI Filmstúdióban összesen 24 egész estét betöltő játékfilmet készítettek. 1960. végéig a prágai Barrando- vi stúdióban és a bratislavai filmstúdióban további 12 egész estét betöltő játékfilm forgatását fejezik be. Hárommillió forint saját erejű beruházás, egymillió téglaégetés és sok új épület a nagybánh egyesi Zalka Máté Tsz-ben A 11 éve gazdálkodó nagybán- hegyesi Zalka Máté Tsz-t fennállása óta Békés megye legjobb szövetkezetei között emlegetik. Szorgos munkájuk gyümölcséből sokat fordítottak a közös vagyon gyarapítására, de bőven jutott osztásra is. A tél elején ez évi tervükben például 62 forint munkaegység-érték szerepelt. Később azonban a meglévő 1300 hold földjük újabb 3150 holddal gyarapodott s több száz új tagot vettek fel, ami nagy feladatok elé állította a tagságot. A behozott földek minősége különböző, állat sem jutott közel sem annyi száz holdanként, mint korábban. Ezért elhatározták, hogy még ez évben lerakják a nagy gazdaság anyagi alapjait: megfelelő létszámú állatállományról gondoskodnak s férőhelyet is építenek számukra. A szövetkezet tagjai egymillió téglát égettek, hogy olcsóbban építhessenek magtárpadlásos, tartós épületeket. 30 tagú építő-brigádjuk egymás után emelte tető alá a 280 szarvasmarha, 800 hízó és hatezer baromfi részére az ólat, illetve istállót, a padlásmagtárban pedig 60 vagon terményt tárolhatnak. A megnövekedés első évében száz holdanként 45 hízott sertést adnak él az államnak, szarvasmarha-állományukat 490-re gyarapították s a szükségleten felül 47 vagon afaraktakarmanyt tárolnak a közösben. Gabonát 28 vagonnal adtak el, többet, mint korábban az egész falu. Építkezésre és gépvásárlásra saját erőből hárommillió forintot fordítottak. A nagyarányú építkezés és állatvásárlás anyagilag a tervezettnél jobban megterhelte a szövetkezetét. A tagság többször meghányta-vetette a dolgot s úgy döntöttek, inkább osztanak most 10 forinttal kevésebbet egy munkaegységre a biztos jövő érdekében. így történt, hogy a nagybánhegyesi Zalka Máté Tsz- ben 52 forint lesz ez évben egy munkaegység értéke. ! Q-zlÁiej, thfd(Uti.dc^: A Békéscsabai Ruházati Kisipari Szövetkezet nemrég megtartott divatbemutatóján lestünk el néhány újdonságot női olvasóink számára. Két község két baromfifelvásárlási eredmény Tanácstagi beszámoló Békéscsabán A békéscsabai 80. számú városi választókerületben László János tanácstag a Kenyérgyárban no- vembér 10-én 19 órakor, a 81. számú városi választókerületben Bencsik Andrásné tanácstag a Kenyérgyárban november 10-én 19 órakor tartja meg beszámolóját. Nincs könnyű dolguk a földművesszövetkezeti baromfifelvásár- lóknak, hiszen különösen termelőszövetkezeti községekben csak a háztáji gazdaságokra vannak utalva. Néhány termelőszövetkezeti községben, a dolgozó parasztok azonban igyekeznek a lehető legtöbb baromfit nevelni a háztáji gazdaságban, egyrészt azért, hogy kiegészítsék a közösből származó jövedelmüket, másrészt azért, hogy minél több csirke-, liba-, pulykahúst és tojást biztosítsanak a munkáscsaládok asztalára. A vésztői termelőszövetkezeti tagok a háztáji gazdaságból az idén 18 790 kg csirkére, 8100 libára, 6900 kacsára és 3560 pulykára kötöttek szerződést a földművesszövetkezettel. Ugyanakkor elkötelezték magukat, hogy 2297 liba tollát adják át a íöld- művesszövetkezetnek, s ez ideig át is adtak 16,5 mázsa tollat. A földművesszövetkezet egyébként október végéig 527 mázsa baromfit és egymillió-hatszázharmincezer tojást vásároltak fel. Nem ritka az olyan piaci nap, amikor baromfiért és tojásért 100—120 ezer forintot kizet ki az fmsz. Körösladányban a földművesszövetkezeti felvásárlók az év első kilenc hónapjában 135 mázsa baromfit és 747 754 tojást vásároltak fel. Ezt a mennyiségiét október hónapban 119 mázsa baromfival és 1939 tojással növelték. A község termelőszövetkezetbe tömörült lakossága a háztájiból 4537 kg csirkére, 3411 pulykára, 2243 libára és 1560 kacsára kötött nevelési szerződést a földművesszövetkezettel. W Időjárás várható időjárás csütörtök estig:í tjjszerű kombináció. A kabát és párás több helyen ködös idő, né-! alj anyaga egy. A blúz eszterhe;ye" házikockás szövetből készült, deli szel. Varhato legalacsonyabb ej-i ,, 1 , ,, szakai hőmérséklet mínusz 1, plusz 3, ugyanazzal van díszítve a kábát legmagasabb nappali hőmérséklet hol-® gallérja és a gomblyukaik is. nap 6—10 fok között. Nagy érdeklődés előzi meg Ballada a katonáról“ című film bemutatóját Ugyancsak kisestőlyi érdekessége a csipke vonalait követő cakkos alj. Mell alatt keskeny csokorba kötött bársony szalag a ruha! egyetlen dísze. Békéscsabán november 10—16- ig mutatják be a Szabadság Filmszínházban a Ballada a katonáról című szovjet filmet. A mozilátogató közönség részéről igen nagy az érdeklődés. Az üzemi közönségFIGYELEM! FIGYELEM! Termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők, sertéstartók! Olyan setéshizlalási szerződésre, amelyet 1961. év januártól októberig történő átadásra kötnek vagy kötöttek az állatforgalmi vállalattal, az állam minden darab sertés után 2 mázsa szemestakarmányt ad készpénzért, az állami eladási áron kukorica esetében 215.— Ft mázsánként. A takarmányt utalványra lehet átvenni 1961. január X-től kezdődően, a ter- ményforgalmi vállalat telepein. Akik eddig szerződtek hízott sertésre 1961. évi átadásra, szintén megkaphatják a 2 mázsa takarmányt darabonként, csak írásban keil ezt kérni az állatforgalmi vállalat járási kirendeltségétől. Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók és járási ki- rendeltségek adnak! Békés megyei Allatforgalmi Vállalat 307 mázsa cukorrépatermés kiöregedett rizsföldön A Szarvasi Állami Gazdaság rizskísérleti telepén nemcsak új fajták nemesítésével, fajtaösszehasonlítással foglalkoznak, hanem gondosan tanulmányozzák a vetésforgó módszereit is. Több évi tapasztalat azt bizonyítja, hogy igen hasznos a rizsföld őszi mélyszántása s holdanként legalább négy mázsa vegyes műtrágya szórása. A kiöregedett rizsföldön az első évben 35, a másodikban pedig 65 mázsa herefüves jó szénát takarítottak be holdanként. A herefüves vetés ezenkívül javítja a töBÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő: Cserei Pál szerkesztőség: Békéscsaba, Jőzsef A. o. 4., I. em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoezky Mihály: Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési ülj 1 hóra 11,— Ft mött rizsföld szerkezetét. A herefüves vetés után zabból például 22 mázsás átlagtermést takarítottak be, cukorrépából pedig 307 mázsát. Az így kezelt rizsföld három év után ismét bő termést hoz a Holt- Körös partján lévő szikes talajon. szervezők közül eddig is jól dolgoztak a különböző filmek látogatóinak megszervezésében, s most ismét megmutatkozott munkájuk eredménye. A Békési Nyomdától, a Híd- és Vízműépítési Technikumból, a Ruhagyárból, Kötöttárugyárból és a Pamutszövőből már sokan jelentették be igényüket a Ballada a katonáról című díjnyertes film látogatására. A helyi honvéd alakulattól is sokan nézik meg e nagyszerű filmet, a légoltalmi parancsnokság pedig egy egész előadás jegyeit megváltotta. A közönségszervezők nap mint nap újabb csoportoknak igényelnek jegyeket a Szabadság Filmszínházban. CSÜTÖRTÖK, I960. NOVEMBER 10. KOSSUTH RADIO: 8.10 Fehér fu- szulykavirág. 8.50 Édes anyanyelvűnk. 9.35 Ritkán hallott operákból. 10.00 Hírek. 10.10 Zenés ajándékmüsor a Törökszentmiklósi Gépgyár dolgozóinak. 11.00 Rádióegyetem. 11.30 Spielhaus: Emlékezés Prágára. 12.00 Hírek. 12.10 Tánczene. 13.00 Zenekari muzsika. 13.50 Csendes óra délután. 14.00 Operettket- tősök. 11.30 A kutatómunka és a kereskedelem. 14.40 Szórakoztató hegedű- muzsika. 15.00 Hírek. 15.10 Geszty Szilvia énekel. 15.35 Magyar századok. 16.00 Egy falu — egy nóta. 17.00 Hírek. 17.15 Haydn: C-dur notturno. 17.30 Európa, vigyázz! 18.00 Tánczene. 18.30 Ifjú Figyelő. 18.50 Üj magyar nóta felvételeinkből. 19.10 Mozart: Szöktetés a sze- rajból. 22.00 Hirek. 22.15 Nekünk találkozni kellett... 23.30 Evelyn Rothowll oboázik. 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 Hírek. 14.15 Zenekari muzsika. 15.10 A külföldi sajtó hasábjairól. 15.20 Délutáni hangverseny. 16.00 Hírek. 16.05 Robinson szigete. 16.30 Lehoezky Éva operaáriákat énekel. 16.50 1000 szó oroszul. 17.00 Népdalcsokor. 17.15 Óriás folyók — óriás tavak. 18.00 Hírek. 18.15 Modern orosz dekameron. 18.50 Láttuk—hallottuk. 19.00 Hírek. 19.05 Tánczene. 19.40 Falurádió. 20.00 Bartók-zongoramüvek. 20.20 Orvosi szemmel az epéről. 20.30 Élőszóval — muzsikával. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: 18.30 Kincskereső kamera (ipari műsor). 18.50 A jövő hét műsora. 18.55 TV híradó. 19.10 Vagyok olyan legény, mim te!... ” 20.00 Áru Katalóniának (NDK-fUm).