Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-06 / 263. szám
I960, november 6., vasárnap NÉPÚJSÁG Kiemelkedő munkasikerekkel, éves versenymozgalommal köszöntik az ünnepet Megyénk üzemeiben, gyáraiba n nem formális felajánlásokkal készültek november 7-e ünneplésére. De mindenütt látszott: a munkások mindent megtesznek azért, hogy ezt az évfordulót méltóképpen köszöntsék. Soha nem látott eredmények az ünnepi műszakban A MÁV békéscsabai fűtőházában október 15-én ünnepi műszakot szerveztek november 7-e tiszteletére. Az akkor tett felajánlásban a fűtőháziak vállalták, hogy a lehetőségekhez képest minél több túlsúlyos vonatot továbbítanak, javítják a menetrendszerinti közlekedést, csökkentik avo_ nali ácsorgást és takarékosan bánnak! a szénnel. Most az ünnep előestéjén kiemelkedő eredményekről számolhatnak be. Október 15-étől, az ünnepi műszak kezdetétől péntek estig 32 túlsúlyos vonatot továbbítottak rendeltetési helyére. A menetrendszerinti közlekedésben 98 százalékos eredményt értek el, ugyanakkor csökkentették a vonali vonat-ácsorgást is. Október 15-től november 4-ig 532 tonna szenet takarítottak meg. Az elért eredményeket az is növeli, hogy az ünnepi műszak alatt az eddigi legnagyobb forgalomnál is 16 százalékkal több árut szállítottak. A fűtőházban péntek délután szabad pártnapon emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójáról, amikor Porcsalmi István párttit- kár mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen öten „Kiváló Dolgozó” jelvényt és kétheti fizetést, nyolcán pedig „Kiváló Dolgozó” oklevelet és a vele járó egyheti fizetést kaptak. Munkaverseny november 7től november 7-ig Az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat békéscsabai vasöntödéjében is jó eredményekkel köszönthetik az ünnepet. Októberben a norma szerinti tervet 122 százalékra teljesítették 100 százalékos programszerűség mellett. Az üzemben pénteken délután ünnepi termelési tanácskozást tartottak, amikor megemlékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról is. A tanácskozáson olyan kezdeményezést tettek a dolgozók, hogy az idei november 7-től a jövő év november 7-ig éves munkaversenyt szerveznek. A legjobb munkások között a tanácskozáson 2100 forint jutalmat osztottak szét. Színes fonál Vettem egy nylon inget. Szép, lísményített gallérja van. Az nem érdekes, hogy egy teljes számmal nagyobb a kelleténél. Igaz, méretet vettek, de nagyon, csinos eladónő mért, és úgy emlékszem, igyekeztem kidomborítani az ereket, hadd lássa, hogy nem imilyen-amblyan vánnyadt nyakról van sző. Ügy látszik, egy teljes számot dagasztottam. Azt hiszem, a bő nyakért én vagyok a hibás, le az is lehet, hogy már jsak ez az egy nylon ing volt, esnem válogathattam. Mondom, ez az egész nem érdekes.. Beiehízom a gallérba. De az is lehet, hogy nem hízom bele a gallérba, mert akikor a többi ingjeim szűkek lesznek. Az viszont érdekes, hogy a szép, új Ing fehér gallérjának kettős rétegén belül egy élénken rikító színes fonál van. Ez a kövér cérnoszál, mint eső után a giliszta, ösz- szevissza tekerődzik, vándorol, hol itt, hol ott tűnik fel. A napokban megpiszkáltam egy tűvel. Beleszúrtam. Tologattam jobbra-balra, de minden erőlködésem fiatal. A fonálgiliszta makacsul ragaszkodik bezárt lakosztályához. Aztán a tűt tűz fölött meglágyítottam, és horogszerűvé formáltam a hegyét. Belelógattam a nylonba. A giliszta nem harapott a horogra, Türelmet vesztve levertem valamit az asztalról. A család nekemugrott, hogy ne rongáljam a berendezést. Hivatkoztam a „gilisztára”. Az hihetetlen — válaszolták. Apám azt mondta, beszéljünk úgy, mint férfi a férfival és verte az asztalt. Édesanyám ijedten nézett. A gyerekek rémülten kiszaladtak az udvarra. A nagymama ingerülten felállt és a stoppolófával ügyesein eltalálta a macskát. Hirtelen, mentő ötlettel felhasítottam az ing nyakát és felmutattam a színes fonalat. Mindenki elhallgatott. Ott álltam diadalmasan, kezemben a megdönthetetlen bizonyítékkal. B beljebb — szól Dénes bácsi, s mutat a hátsó szoba felé. A gazda a feleségére pillant. Int a fejével: tartson velük ő is. — Elvégződtek? — szólal meg a sötétben Kovács János. — El — válaszol röviden Zágori. A z asszony lámpát gyújt, s az első fénynél végighordja tekintetét a vendégeken. — Akkor hát: minek is jöttek? — kezdi Zágori. — A jó gazda ilyenkor a kutyát is az istállóba csukja, maguk meg ebben a könyörtelen hidegben sem nyughatnak? — Nem is nyugszunk — szólal meg Dudás Pista, a legfiatalabb —, amíg az egész falu nem lép be a tsz-be! Zágori feleségére néz. Szemei kővé merednek, s farkasszemet néz az ott- levőkkeü. — Szóval mégis csak azért jöttek! — ejti el a szót, majd hosszú csend után hozzáteszi: Bejárt volna az időnk?... a a feleségére tekint: — Mi lesz velünk? Ezért küszködtünk? Ezért tettük az éjszakát is nappallá? Nem volt érdemes — legyint egyet és elhúzódik az asztaltól. Odaül a felesége mellé. — Miért vált ez a szövetkezet olyan sürgőssé? Mit csinál a szövetkezet azzal a sok földdel? Virágzó mezőgazdaságot, mint..., de ne is beszéljünk erről... Nem érzik, hogy megszakad a szivem a földért, a tanyáért?... Jk vendégek nem szólnak közbe. Zágord összenéz az asszonnyal. A hosszú évek alatt annyira eggyé váltak, hogy egy-egy észrevétlen pillantásból is megértik egymást. A szobára csöndesség száll.Az emberek egymás arcát nézik, mintha az emlékezés könyvében lapoznának. Nagysokána szólal meg Kovács bácsi, — Túdja, úgy vagyunk ezzel a szövetkezettel, hogy sürgős is, meg nem is. Hogy úgy mondjam: létkérdés. Zágori félhorkan: — Adjanak gépet, műtrágyát az egyénieknek is, majd megmutatjuk, mire képes a föld. Kovács bólint egyet, s aztán elmosolyodik. — Azt hiszi, hogy ezzel jobb lenne minden? Zágori hangja élesen cseng: — Szóval azt akarják, menjek oda dolgozni! Mondjak le a tíz holdról, a tanyáról, a kocsiról, a lóról! — Meg a tehénről is... — szól köze az asszony. — Mondják hát ki! De a többiek nem szólnak. — Tudják, mennyire szívemhez nőtt ez a föld? Mind a tíz hold itt van a tanya körül... Jól betrágyáztam. A lóval felszántottam mélyen. Lesz itt olyan termés, hogy bármelyik tsz megirigyelhetné! Majd én megmutatom, mit lehet a földből kihozni — tüzel új raj Szovjet emberek tanították meg harcolni a szebb világért« / Miről beszél Súlyán bácsi, a veterán kommunista? Már kigyultak az utcai lámpák, amikor Szarvason bekopogtattunk a 68 éves, pártnyugdíjas Súlyán Mihály bácsi ablakán. Mint ismerősök szorítottunk kezet a kiskapuban a most is jó egészségnek örvendő, idős elvtárssal. Szíves szóval invitált bennünket meghitt családi otthonába. Felesége, a munkásmozgalomért mindig lelkesedni és tenni tudó Juci néni, barátságosan kínált bennünket hellyel a terebélyes konyhaasztal mellett. Az ismerkedés Az öreg falióra ünnepélyesen ketyegett felettünk. A alacsony termetű Súlyán bácsi leült a barna deszkaszékre. S amint előredőlt és a viaszkos- vászonnal leterített konyhaasztalra helyezte munkától elfáradt két kezét, ősz hajszálain tiszteletet követelőén verődött vissza a villanyfény. Súlyán bácsi arca megelégedettséget, nyugodtságot sugároz. S csak akkor, amikor életéről, a maga mögött hagyott gondterhes évtizedekről kezd beszélni, értjük meg, hogy a most valóban nyugodtságot és megelégedést tükröző arc mögött mi minden húzódik meg. Mennyi gond, munkanélküliség és rettegés a csendőrök házkutatásától. Amint beszél, úgy elevenedik meg előttünk a múlt: egy ember élete. Súlyán bácsi szavai nyomán magunk előtt látjuk őt, a már tizenhét éves korában bóreskedő Súlyán Mihályt. Magunk előtt látjuk, amint 1914- ben orosz földön megismerkedik a kommunista tanokkal. Ott érezzük magunk mellett azt a szovjet leányt is, aiki segít felébreszteni Súlyán bácsiban az urak ellen érzett gyűlöletet úgy, hogy az céltudatossá váljék benne. A harcok dandárjában S amikor Súlyán bácsi 1918 novemberében Szarvasra érkezik, már tisztán látja, hogy hol a helye, hogy mit kell tennie neld is, a szűkebb hazájában Szarvason, a kibontakozó és egyre szilárduló munkásmozgalomért. Első útja az akkor már megalakult községi Nemzeti Tanácshoz, s a nemzetőrséghez vezet. Ott van ő a földmunkás szak- szervezet megalakításánál, s később a Tanácsköztársaság megvédésében fegyverrel is. Részt vesz a kalocsai harcokban, s egyebütt, majd találkozik Szamuelly Tiborral és hős katonáival. Amikor a Tanácsköztárság elbukott, Súlyán Mihály életében is szomorú évek következtek. Munkanélküliség, állandó csendőrségi megfigyelés árnyékolta be életét. Azonban nem hátrált! Ott látjuk a harmincas, majd a negyvenes években ismét a földmunkás szakszervezetben, s nem sokkal később a Szarvason megalakult Szociáldemokrata Pártban. A negyvenes években a csendőrszuronyok árnyékában is ott van azok között a 10— 12 elvtárs között, akik irányítják Szarvason a munkásmozgalmat. Juci néni, Súlyán bácsi hűséges felesége pedig éjszakákat virraszt át az utcán, hidegben, fagyban, hogy férjét és a többieket, akik a szobában tanácskoznak, ne érje meglepetés egy csendőrrazzia esetén. A község-széli 'kisház tudná megmondani, hogy hány ma is jól ismert munkás, mozgalmi vezető rejtőzött napokig annak idején Súlyán bácsi kamrájában. Akkor pedig, amikor a fasizmus mind erőteljesebben nyújtogatta csápjait, akkor sem tétlenkedett Súlyán bácsi. Veterán társaival röplapokkal szórta tele éjszakánként Szarvas utcáit. ...és eljöttek a vörös csillagos katonák... ... S amikor 1944 októberében a vörös csillagos szovjet katonák felszabadították Szarvast, Súlyán bácsi — aki orosz földön a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kivívásakor a szovjet emberektől jól megtanulta, hogy mire hivatott ő, s a hozzá hasonló százezrek, milliók — az első perctől kezdve ott van, ahol tenni kell az új, az emberséges világért. S az egykori semmibe vett kubikos 1949- ben már a hitelszövetkezet vezetője, később a szarvasi bank helyettes vezetője, egészen 1956-ig, amíg a párt nyugdíjba nem küldte. Azonban most sem tud otthon ülni kis családi házában. Nap mint nap ott látjuk munkálkodni a tanácsban, a különböző tömegszervezetekben és mindenütt, ahol kommunistákra van szükség. Jól megtanulta az első szocialista állam megteremtésekor, hogy mit kell tennie. Az 1956-os ellenforradalom legnehezebb napjaiban is az elsők között sietett késő éjnek idején Súlyán bácsi a párt járási bizottságához és fegyvert követelt. De nemcsak követelt, hanem fegyvert is fogott, mert érezte, hogy baj van, hogy veszélyben van az a proletárállam, melynek létrejöttéért ő is, és még jó néhány szarvasi kommunista annyit küzdött. Megérdemelten tűzték mellére 1957 tavaszán a munkásparaszt hatalomért érdemérmet. Búcsúzunk Késő este van, amikor búcsúzunk Súlyán bácsitól, s kedves feleségétől. Már messze magunk mögött hagytuk a meghitt családi házat, de minduntalan az jár az eszünkben, hogy milyen jó lenne, ha egyszer vállalkoznának írók megírni, úgy igazán megrajzolni ezeknek az idős kommunistáknak a tetteit, akik szovjet földön tanulták meg a harcot és sokat szenvedtek azért, hogy most szabad hazában, szabad emberként élhetünk. Balkus Imre — Talán a szövetkezetben nincs jó kézbein a föld? — Azt maguknak kell jobban tudni, nem nekem. Az bizonyos, hogy amíg én háromszor megkapálom a kukoricát, addig a csoport csak kétszer. A krumplit is utánatöltögetem, nem csak végigszaladok rajta, mint ott. — Mit gondol, a szövetkezetben is meg lehetne ezt tenni? — Miért ne? Csak akarni kéne... — De hát: hogyan? — szövik tovább a szót. — Ahogy én csinálom! Szeretettel, megértéssel!... Nem úgy, mint ott! — legyint egyet. Az asszony közbeszól: — Bizony! — Nem, titkolom, haj, de sokat fájt a szívem, amikor a tsz földje mellett elhaladtam. A kukorica meg a répa gazos volt. — Mikor volt ez? — kérdezi tüstént Nagy János. — Tudja azt maga nagyon jól. Én mondjam meg? — Volt így is, mi sem tagadjuk. De 56 óta a mi tsz-ünkben minden hold kukorica, cukorrépa háromszor volt megkapálva — hetykélkediík Nagy János. — Azért ilyen nyegle, legény létére — teszi a szót az asszony — mert any- nyit dolgozott, hogy majd megszakadt. .Nagy arca elvörösödik: — Még hogy nyegle? Hát ilyet aztán ne mondjon . . . hiszen egészséges vagyok . .. Aztán lecsillapodik. — Tudják, az én apám is így volt, mint maguk. Ennek éppen másfél éve. Akikor tettem elébe a belépési nyilatkozatot. Még a házból is elzavart. Kitagadott — nevet a legény —, most meg azt se tudja, hogyan feledtesse a dolgot. A gazda elgondolkozik: — Szóval szembeszálüt az apjával? Nem szégyelli magát? — Már miért is szégyellném? Jót akarunk, azt akartam én is. Gondolom, megérti, hiszen ez az egész sor megértette, miről is van szó. K ovács benyúl a zsebébe, az összehajtott és aláírt belépési nyilatkozatokból kivesz néhányat. Olvassa a neveket, azután Zágori felé tolja: — Nézze meg. Talán megismeri a szomszédok aláírását. Zágori tágra nyűt szemével majd felfalja a papírt. — A soron tegnap és ma tizenöten léptek be. Ezen a dűlőn már csak maga hiányzik. Akad itt még egy üres belépési nyilatkozat..; Azzal előveszi, és a gazda elé tolja. — Ha úgy gondolja, hogy maga is csak olyan parasztember, mint a többi tizenöt, írja alá. Az asszony az asztalhoz lép: — Ezt nem teheted! Ne írd alá! Inkább koldulni megyünk, de a csoportot akkor sem választjuk! A gazda felnéz. Lassan feleségére tekint. Iszonyatos fáradtságot érez. Szeme előtt hirtelen felvillan egy kép: az apja halálos ágya. Ott fogadta meg esküre emelt kézzel, hogy gondját viseli az öt holdnak, amit örökölt, meg annak Is, amit a felesége jussolf. Ezekben a percekben úgy érzi, minden kihal körülötte, a szíve is majd megszakad. — Ha aláírom, az apám megfordul a síjában. Megfogadtam neki, hogy gondját viselem ennek a földinek, bármi is történjen. Most megszegjem? Hát azért dolgoztam, hogy most, idősebb napjaimban csak úgy lemondjak róla? .. $ Nem! Nem írhatom alá. Percek telnek el, míg újra megszólal, nehezen, kínlódva: — Ezen gondolkozni kell. . . Á széi veszettül fúj odakint. Hordja a havat. A hidegben keménv- nyé vált hószemek koppansva ropják táncukat az ablaküvegen. Az asszony válla megrázkódik. A gazda vigasztalná, de mintha malomkő nehezedne a nyelvére. Csak megszorítja a felesége kezét és rekedt hangon szól: — Ezen gondolkozni kell.. . A vendégek szedelőzködnek. Kovács megy elöl, majd az ajtóból visszaszól: — Aztán ... Jól gondolta Zágori szomszéd . . t ÜUPSI KAROLY
