Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-29 / 281. szám
1960. november 29., kedd mépjSulSÁS. 3 Csafoacsüdi fejogulyásnők Ä 27 Békés és Csongrád megyei állami gazdaság tejtermelési versenyében a csabacsüdi a harmadik. Az állami felvásárló szerveknek eddig 711 ezer liter tejet adtak, kereken hét százalékkal többet az 1960-ra tervezett mennyiségnél. Az év vége azonban még odébb van. Az októberi termelési szintet tartani szeretnék, hogy a városiak tejellátásához még további 135 ezer literrel járuljanak hozzá. — Persze, nem álltunk mindig ilyen előkelő helyen a tejtermelési versenyben — mondja Goda Sándor, a főállattenyészitő. — Lassan jutottunk eddig. Az év elején még nyolcadikok voltunk, most pedig valamelyest előrébb léptünk. A főállattenyésztő egy kimutatást tesz elém. Olvasom a neveket: Bagi János, Haluska Anna, Adamik Jánosné, Völgyesi Mihályné, Mitnyan Jánosné, Králik János, Sinkovicz Jánosné. Valamennyien az egyes számú istálló fejőgulyásai, akik a nyári időszakban — pontosabban a második negyedévben — múlva ellik. Egyik legjobb tejtermelő tehén a gondjaira bízott jószágok közül. Büszke is rá. — Amikor nem volt ennyi szárazon álló tehene, mennyi tejet fejt? — fordulok felé. — Százötven-kétszáz litert is. Különösen nyáron, a zöldtakarmányozás idején dolgozunk sokat. De megszerettem ezt a munkát. El sem tudnának a jószág mellől zavarni — mondja mosolygós arccal. — És az asszonyokkal hogyan tudnak együtt dolgozni? — vetem közbe. — Jól. Megértjük egymást. Megosztjuk a munkát Az etetést közösen csináljuk. A csillébe rakott takarmányt az asszonyok villázzák kasokba. Mi férfiak pedig az állatok elé hordjuk. Ez a legnehezebb munka. A többit egyénileg oldjuk meg. Az óra mutatói dél felé közelednek. Goda elvtárs, a központi iroda mögötti állattenyésztő faluba vezet. Takaros családi házak. Mert tudja, úgy van az, ha a növénytermesztésben kapok munkát, akkor az egész napom foglalt. így meg reggel három órakor kezdek, fél nyolcig dolgozom. Azután kezdődik a második műszak idehaza. Délután három órakor újra a tehenészetbe megyek. Este nyolc órakor már együtt a család. — Mennyit keres? — Októberben 1370 forintot hoztam haza Erre a hónapra is ennyit várok. — A gazdaság vezetősége hogyan segít a dolgozó nők második műszakján? — fordulok Goda elvtárshoz. — Ez fogós kérdés. Nyáron napközit tartunk fenn. Télen bizony nem sokat könnyítünk. — Pedig megérné, mert az állattenyésztésben több asszony vállalna munkát, s nem ismétlődne meg az olyan eset, mint két éve is, amikor a brigádvezető ült le fejni, állt be etetni, mert kevés volt a munkáskéz. Dupsi Károly V Történet egy póruljárt professzorról A magyar nép, mint minden nép, közismert arról, hogy nagy tisztelettel, szeretettel viseltetik a külföldi vendégek iránt, akik barátságos szándékkal lépik át a haza határát. Mindez nem ellentétes azzal, hogy ne mosolyogjunk az olyan eseten, mint ami nemrégen történt meg egyik amerikai nyelvész-professzorral. Az eset azért is érdekes, mert több Nyugatról érkezett vendégünkkel előfordul hasonló dolog. A történet azzal kezdődik, hogy a neves amerikai professzor, amikor elindult egy lengyelországi látogatáson keresztül a nemzetközi finnugor kongresszusra Budapestre, akikor úgy gondolkodott az otthoni felfogás szerint, hogy a népi demokrácia országaiba menve nincs szükség különösebb „fényűzésre”. Az emberek ott úgyis szegényesen öltözködnek. Elég lesz tehát az útra egy viselt ruha és éppen a legszükségesebb egyéb holmi. Így történt, hogy a kongresszuson, az estélyeken és a fogadásokon kopottas ruhában jelent meg, és rendszerint piszkos ingben. A szünetben szokásos beszélgetéseken megkérdezték tőle, mi a véleménye a kongresszusról. Egyik vé leménye az volt, hogy megállapította, ő a kongresszusnak legrosszabbul öltözött tagja. Ami miatt szegyein magát. Elmondta, miért hozott csak egyetlen ruhát. Ügy gondolta, jó lesz az mindenhova ebben a szegény országban. Egyébként a professzor a japán, az olasz, és ki tudja még hány nyelv mellett úgy beszélt magyarul, mint anyanyelvén. Arra a kérdésre, hogyan érzi magát Magyar országon, viccesen megjegyezte: Ha szereznének neki egy jó állást a katedrán, itt maradna, mert nagyon jól érzi magát. Közvetlen modoráért és őszinteségéért megszerették és senki sem haragudott a nagynevű nyelvészre korábbi előítéletéért, hiszen nyílt szívével igazán nem gondolhatta, hogy pontosan otthon vezetik félre. 3154 liter tejjel fejtek többet, mint a tervezett. Ezért 1600 forint céljutalomban részesültek. Meglep ődötten ülök, hiszen a megyében szép számmal vannak női fejőgulyások, de olyanról még nem hallottam, mint a csabacsüdi, mert itt az egyes istálló 11 gulyása közül öt nő. Közülük többen családanyák. Az istállóba megyünk. Bagi Janos, aki éppen ügyeletes szolgálatot teljesít, az ajtóban áll és kézmosásra, cipőfertőtlenítésre figyelmeztet. Végigjárjuk az istállót, s szót váltunk Bagi elvtárssal. Ö 1957 óta él a gazdaságban. Azelőtt a kútfúró vállalatnál dolgozott. Csabacsüdre nősült. A felesége s a család szeretete hazahozta. Csak jobb lesz idehaza — mondogatták neki —, mint hol itt, hol ott, mert bizony a kútfúró élete olyan, hogy ott ver tanyát, ahol éppen az állványa van. Fiatal ember. Talán ezekben a hónapokban lépi túl a harmincadik évét. Tizenkét tehenet gondoz, s naponta 96 liter tejet fej. Öt tehené vemhes, „szárazon” áll. Az Elzát fel is költötte. — Nézzük meg — mondotta — a törzskönyvi ellenőrzés során a bíráló bizottság 90 pontot írt be a törzslapjára. Vemhes, hat hét ügyosztályra épül fel Amerika titkosszolgálatának egész gépezete, mert ennek az ügyosztálynak a feladata a dió feltörése...” Két amerikai újságíró — Richard és Hurkness, a Saturday Evening Post című folyóirat munkatársai is — foglalkoztak a CIA tevékenységével. így írnak róla: „A Központi Titkos Szolgálat körülbelül 8—12 000 titkos ügynökkel rendelkezik. A CIA hivatalosan nem ismeri be, mivel nem ismerheti be, hogy ügynökeit és anyagi eszközeit olyan akciókra használja fel, amelynek központi neve: orgyilkosság... Az ügynökség állandóan keres olyan képzett és nagytudású embereket, akik hajlandók életpályának választani a hírszerző munkát. Olyan embereket is szívesen fogad, akik az irodalom, a tudomány, az üzleti élet, a szakszervezeti mozgalom, a mezőgazdaság terén ismertek és foglalkozásukkal leplezni tudják titkos feladataikat...” Megfélemlítés, diverzió, szabotázs Allan W. Dulles közeli barátja és munkatársa Sherman Kent, a — Itt főleg tehenészek laknak — mutat a fadusi településhez hasonló központra. Benyitunk az egyik lakásba. Adamik Andrásné éppen munkába készül. Szomszédasszonya, Urbancsok Mértonné utánunk jön. — Ö is tehenész — mondja Adamikné —, csak most nem dolgozik. Négy családja van — — De ha a helyzet úgy kívánja, én is belépek — mosolyog Unbancsokné. — A férje mit szól ahhoz, hogy a felesége fejőnő? — kérdeztem Adaimdknét. — Először nem nagyon tetszett neki, de most már beletörődött ti'i Lakődűlöm Nehéz dolga volt a nagyvőfélynek, Dobi Istvánnak, mert a tíz éve már sokszor elmondott rigmusai most nem „klappoltak” Pogány Julianna és Tokár János lakodalmában. A búcsúztatónál ki kellett hagyni az apát, mivelhogy a menyasszony is, a vőlegény is félárva, s azt sem úgy kellett mondani, hogy a násznép szívesen kíséri a fiatalokat az isten házába, mert bizony a két éve társadalmi munkával és álNaponta lO vagon cukorrépát vesznek át A kétsoprmyi Hunyadi Terme- lőszövetkezr t központja mellett lévő eu'korr'ípa-átvevőhelyen naponta 10—11 vagon cukorrépát vesznek át. Ide szállít többek között a kamuti Béke Tsr és a két- sopronyi tsz-ek, vált nint egy cukorrépatermesztő szakcsoport és a kétsopronyi egyéni gazdálkodók nagy része. A Hunyadi Termelőszövetkezet befejezte a cukorrépa szállítását. Negyvennégy hold répájukból 167 mázsa átlagtermést takarítottak be. A kamuti' Béke Tsz holdanként több mint 200 mázsa cukorrépát termelt és adott át. Az átvett cukorrépát tehergépkocsival viszik a békéscsabai vasútállomásra, ahol vagonba pakolják és a Sarkadi Cukorgyárba szállítják. Áment Mihály cukorrépa-átvevő véleménye szerint még mintegy 60 hold cukorrépa szedésére és beszállítására számítanak. CIA kiértékelő irodájának vezetője, stratégiai hírszerzés az amerikai világpolitika szolgálatában címmel könyvet írt az amerikai kémkedés „tudományos” alapjairól. Sherman Kent nem titkolja, hogy az Amerikai Egyesült Államok kémszolgálata nemcsak hírek szerzésére törekszik, hanem felforgatásra, diverzióra, a szocialista országokban végzett aknamunkára is. Sherman Kent professzor úr így ír: „Finomabb formában kezdeni annyit jelent, mint rádión és repülőgépeken szállított miniatűr újságokon keresztül nyíltan hirdetni nézeteinket. Aztán jön az eltorzítot igazság, amelyet nyílt propagandának nevezünk. Sorrendben a következő az, amit fekete propagandának hívnak: ez azt a látszatot kelti, mintha a propaganda az ország saját lakosságának ellenzéki elemeitől indulna ki. de amelyet valóságban kívülről kezdeményeznek nagy titokzatossággal. A fekete propagandát néha rádió, néha pedig röplap, hamis újság, hamis levél, ixigy bármiféle más eszköz segítségével végzik... Az eszközök másik csoportja szájról szájra adott, kitalált híreszteléssel veszi kezdetét, és magában foglalja a megfélemlítést, a felforgató tevékenységet, a megvesztegetést, a zsarolást, szabotázs-cselekeményeket minden formában, emberrablást, időzített bombák robbantását, az öngyilkosságot és a gyilkosságot, a lesből való támadást és a földalatti hadsereget... Ebbe a csoportba tartozik a szakma valamennyi eszközének titkos továbbítása: a földalatti személyzet, a nyomdagép- és a rádiókészülék, a méreg, a robbanótöltetek, a gyújtóanyagók és a kézi fegyverek, vagyis az utánpótlás az orgyilkosok, a földalatti katonák részére...” A CIA az amerikai Egyesült Államokban nem az egyedüli szerv, amely hírszerzéssel és di- verzáns tevékenységgel foglalkozik. Rajta kívül még számos kémszervezet működik. A CIA és a többi amerikai kémszervezet ügynökségei behálózzák a világot, szoros kapcsolatban állnak az angol, francia, nyugatnémet és más kémszervezetekkel. (Folytatjuk) Kavács Jenő lami segítséggel (körülbelül egymillió 200 ezer forint költséggel) épült kultúrház színpadán mondták el a holtodiglan-holtomiglant. — A templomi esküvő sem szebb ennél — jegyezték meg többen, miután Kucsera János v. b.-titkár és anyakönyvvezető a hivatalos esketési szöveg után megható útravalót mondott a fiataloknak. Tetszett nagyon a községi KISZ-titkár, Hadabás Imre beszéde is és az, hogy a kiszisóák nevében virágcsokrot és kerámia szobrot adott át az új párnak Higyed Margit. Juliska és János a kultúrház nagytermében ismerkedtek meg tavaly, az augusztus 20-i ünnepségen. Szerelmük mellett a boldogsághoz szükséges más „kellélekkel” is rendelkeznek. Tokár János 15 éves kora óta traktoros, s keresetét hazaadta mindig özvegy édesanyjának, akárcsak az öccse és a húga. Négyük szorgalmából és takarékosságából négy évvel ezelőtt is és most is vettek egy tanyát. Ebben az utóbbiban lakik majd az új pár, már be is rendezték, mert Juliska is szorgalmas volt, s összegyűjtötte a bútorra valót a Keleti Fény Tsz-ben, édesanyjával és öccsével. Tokár János az Aranykalász Tsz tagja, onnan ment traktorosnak, ott is dolgozik. S mivel mindketten a tsz-ben találták meg boldogulásukat, egyikük egyik, másikuk a másik tsz elnökét hívta meg násznagynak. A vacsora előtt koccintgattunk és beszélgettünk a két násznaggyal a tsz- ek gazdálkodásáról, arról, iiogy milyen és milyen lesz az ifj^ Tokár-házaspár élete ezután a szövetkezetben. Szőke elvtárs, az Aranykalász Tsz elnöke sorolta, hogy még két hold répa vár szedésre, s bár a tagok jó része lakodalma- zik, másnap, azaz vasárnap reggel mennek és kirángatják, s hordják a vagonba. Ő is megy az irodistákkal együtt. Annál is inkább, mert hétfőn egy Belorusz és egy Sz. 100-as traktort átengednek a Keleti Fénybe répát hordani. Ott még szedetlen 20 hold, s elszállítani való is bőven van, pedig négy erőgép és kilenc fogat hordja. Dehát lassan halad, egy- egy fogat még 5—6 mázsát is alig bír kihúzni a sáros földről és felvágott dűlőútről. A beszélgetést többször félbe« szakította, csendet kért a mókás- kedvű rigmusoló nagyvőfély, Dobi István. A régi elődök tették szokássá, hogy a lakodalomban minden étel és ital felszolgálását rigmussal kell bevezetni, s itt volt minden, pálinka is, kevert is, vacsora előtt. A vacsora nagyon bőséges volt. A két tsz három birkát adományozott a fiataloknak, a meghívottak pedig annyi lisztet, tojást, tyúkot hordtak össze, hogy két vacsorára is elég lett volna. Ez is mutatja, milyen jómód van Bélmegyeren, de az öltözet is, amely semmivel sem különbözött a városi emberek báli vagy színházi öltözetétől. Persze jókedvben sem volt hiány, hiszen amellett, hogy a vőlegény bőven gondoskodott italról, ,min- den férfivendég hozott magával egy-egy demizson bort, az asszonyok és a lányok pedig hatalmas tortákat hoztak. Forgó József, az egyik vendég fel is hívta a figyelmünket, hasonlítsuk össze a jelent a múlttal, s azt, hogy a jelenlévő fiatalok közül most többen gimnáziumot, technikumot végeztek. Ezekre a fiatalokra is cselédsors várt volna a felszabadulás nélkül, s olyan nyomorúságos koldusélet, mint amilyenben a múlt rendszerben tengődtek a családot alapítók. Bizony a felszabadulás, a nép hatalma nélkül Tokár János sem dicsekedhetne azzal, hogy öt év alatt két tanyát vásárolt özvegy édesanyja és testvérei segítségével. A régi világban tíz- és tízezer embernek egy egész élet erőfeszítése sem volt elég ahhoz, hogy házat vásároljon. Akkoriban üres szó volt a „boldog házasélet” kívánás, most meg megvan hozzá minden feltétel és lehetőség. K. I.