Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-27 / 280. szám

i960. november 27., vasárnap hépűjsAg 5 SPORT•SPORT.SPORT Uj testnevelési mozgalom útján A felszabadulás óta eltelt 15 év alatt a párt, a szakszervezetek és a testneve­lési és sportmozgalomban dolgozó em­berek sokasága mindig az egyetemes népi kultúra megteremtésére és fej­lesztésére törekedett. A testnevelést és sportot mint a kultúra, a nevelés és a népegészségügy részét tekintették. E következetes politika hatására a test- nevelési és sportmozgalom jelentős mértékben fejlődött. A fejlesztésben irányt mutató tézisek azt hangsúlyoz­zák, hogy a szocialista testnevelési és sportmozgalom legfőbb jellemzője a résztvevők nagy száma. A résztvevők számának fontos és jelentős növelése pedig szükségessé teszi a különböző szinteken minden korosztálynak test- nevelési és sportolási lehetőségek biz­tosítását, hogy minden dolgozó és ifjú megtalálja a számára megfelelő test­edzési és sportolási alkalmat és lehe­tőséget. E célok szem előtt tartásával és az MSZMP testnevelési és sporttézisei szellemében összeállított és jóváha­gyott szabályzatot — mely a hazánk­ban több mint 10 éves múltra vissza­tekintő jelvényszerző mozgalmak ta­pasztalatait és a nyilvános vitában el­hangzott észrevételek, valamint javas­latok felhasználását tartalmazza — az az MTST elnöksége megtárgyalta és úgy határozott, hogy: a) a Kilián testnevelési mozgalom szabályzatát jóváhagyja, és nyilvános­ságra hozza; b) a Kilián testnevelési mozgalmat országosan az MTST, helyileg az ille­tékes TST-k irányításával 1961. május hó 1-i kezdettel megindítja. Éppen ezért a testnevelési és sport- szervezetek törekedjenek a résztvevők részvételi feltételeinek és lehetőségei­nek biztosítására, és a sokoldalú fel- világosító munkára. E mozgalom rendszere ugyanis lehe­tővé teszi, hogy a társadalom minden rétege és korosztálya részt vehessen benne, s ezáltal szükségessé teszi va­lamennyi testneveléssel és sporttal foglalkozó szervezet szoros együttmű­ködését. A mozgalom megvalósítása megkí­vánja a nagyszámú helyi versenyek szervezését és módot ad' arra, hogy megalapozza az egységes versenyrend­szer alsó fokozatait s áthidalja az e té­ren még meglévő szakadékot. Azáltal, hogy a mozgalomban egész fiatal kor­tól mindenki részt vehet, a felnövekvő ember részére elsajátíthatóvá és meg- szerezhetővé teszi mindazokat a test- nevelési sportismereteket és fizikai képességeket, melyek a modern élet fontos részei. Televízió - hónap November 15. — december 15-ig BÉKÉCSCSABA , OROSHÁZA, GYULA, MEZÖBERÉNY, SZEGHALOM, GYOMA, SZARVAS, Sztálin út 19. Kossuth Lajos u. 2. Sztálin út 11. Malinovszkij út 2. Sztálin út 33. Vörös Hadsereg útja 27. Szabadság u. 42. Ä felsorolt boltokban minden csütörtökön a műsor kezdésétől: TV-bemutató Á televízió tanít—nevel — szórakoztat! Termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők, sertéstartók! Olyan sertéshizlalási szerződésre, amelyet 1961. év január­tól októberig történő átadásra kötnek, vagy kötöttek az ál­latforgalmi vállalattal, az állam minden darab sertés után 2 mázsa szemestakarmányt ad készpénzért, az állami eladási áron. Kukorica esetében 215,— Ft mázsánként. A takarmány­utalványok már december elején beválthatók a községen­ként meghirdetett napokon a Terményforgalmi Vállalat telepein. Akik eddig szerződtek hízott sertésre 1961. évi átadásra, szintén megkaphatják a 2 mázsa takarmányt darabonként, csak írásban kell ezt kérni az állatforgalmi vállalat járási kirendeltségétől. Részletes felvilágosítást a községi felvásárlók és járási ki­rendeltségek adnak! Békés megyei Állatforgalmi Vállalat A mezfikovácsházi járási labdarúgó-bajnokság is befejezéshez közeledik A mezőkovácsházi járási labdarúgó­bajnokságban szereplő csapatok közül mindössze Elek és Kaszaper játszotta le a 15 mérkőzést. Dombiratos például 8 mérkőzést játszott. Ez is mutatja azt, hogy bizony a fegyelemmel ezekben a sportkörökben haj van. A bajnokság állása a tartalékcsapatok nélkül 1. Újkígyós 11 7 2 2 29:20 16 2. Elek 11 7 1 3 46:20 15 3. Keveirmes 10 7­3 25:17 14 4. Kaszaper 11 6 1 4 26:21 13 5. Lőkösháza 10 5 1 4 13:17 11 6. Domb e gyháza 10 4 2 4 19:16 10 7. Nagykamarás 10 4 2 4 16:19 10 8. EM. 47-es major 11 4 2 5 23:29 10 9. Bánkút 10 4 1 5 26:29 9 10. Kétegyháza 10 2 2 6 15:35 6 11. Nagybánhegyes 11 2 1 8 18:30 5 12. Dombiratos 7 1 1 5 12:27 3 Felhívás Felhívjuk a 30/1959. (V. 10) korm. számú rendelet hatálya alá tartozó gépjármű-tu­lajdonosok figyelmét, hogy az 1961. évi január hó 1-től kezdő­dően kötelező gépjármű-szavatos­sági biztosítási igazolvány birto­kában postán kell rendezni a kö­telező gépjármű-szavatossági biz­tosítás díját. A befizetést a posta- hivatal a biztosítási igazoláson ke­letbélyegzővel tanúsítja. A jövő évre érvényes biztosítási igazol­ványt az Állami Biztosító megyei igazgatóságától csak az a gépjár­mű-tulajdonos kaphatja meg, aid az 1959. és 1960. évi biztosítási díj­fizetési kötelezettségének eleget tett és a befizetést megfelelő pos­tai csekkbefizetési elismervénnyel igazolni tudja. Ez a biztosítási iga­zolvány megléte éppen olyan fon­tos a gépjármű üzembentartójánál, mint a forgalmi engedély. A biz­tosítási igazolványt az üzemben tartó köteles magánál tartani és azt a rendőrhatóság közlekedésrendé­szeti osztálya ellenőrző közegei­nek felszólítására felmutatni. A postai befizetést tartalmazó kelet- bélyegzővel ellátott biztosítási iga­zolvány nélkül sem közlekedni, sem pedig a gépjármű átírását eszközölni nem lehet. Fentiekből kiindulva ismételten felhívjuk a gégpjármű-tulajdonosok figyelmét a kötelező gépjármű-szavatossági biztosítási díjhátralék maradékta­lan rendezésére. Ennek érdeké­ben a díjhátralékos gépjármű-tu­lajdonos elsőrendű érdeke, hogy az Állami Biztosító Békés megyei igazgatóságánál érdeklődje meg díjhátralékának összegét, vagy pe­dig a többszöri felszólításhoz csa­tolt csekklap felhasználásával az átutalásról gondoskodjon. BM. Békés megye Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya. x Tanácstagi fogadóóra Békéscsabán Békéscsabán a 89. sz. városi vá­lasztókerületben Sziszák Mátyás- né tanácstag november 28-án 15— 18 óráig az V., Könyves u. 9. sz. alatt fogadóórát tart. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. 4., I. em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér S. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hóra 11,— Ft ADÁS-VÉTEL Jó műszaki állapotban lévő Wanderer személy­gépkocsi kedvezményes áron eladó. Szarvas, Ki­lián u. 4. Szántai. 23 Kisipari mély gyermek­kocsi eladó. Lakásomat elcserélném nagyobbért. Békéscsaba, Aulich 16. 19264 Üj hálószobabútor eladó. Békéscsaba V., Berényi út 62. 19265 Kisipari kombinált szo­baberendezés és sa mot­tos kalorkályha eladó. Békéscsaba, Csíki u. 9. Sürgősen eladó Gyulán 1 darab 4 méteres szőlő- kunyhó cseréptetővel. 30 m drótkerítés, akácosz­lopokkal, és 1000 db sző­lőkaró. Érdeklődni: Damjanich u. 11. 35427 Hat süldő, kb. 70 kiló­sak, eladó. Békéscsaba, Árpád sor Ifi. 2002 AT 603-as nagy képer­nyős televízió készülék eladó. Cím a kiadóban. 2203 Békéscsaba, Tanya 184. szám alatt fejős tehén eladó. 2205 Kombinált szekrény el­adó. Megtekinthető: Bé­késcsaba, Kápolna u. 3. 2206 Használt deszka eladó. Békéscsaba, Vajda u. 5. Értekezni reggel 7-től fél 8-ig. 2209 INGATLAN Gyümölcsöskert egy ház­résszel eladó. Békéscsa­ba, Kastélyi szőlők 2060/2. Beköltözhető tanya el­adó, kövesút és busz­megálló mellett. Érdek­lődni: Békéscsaba, Gyön­gyösi 40. 19258 Békekertben 687 négy­szögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Harruckeim u. 4. 1994 Beköltözhető utcai fél ház eladó. Békéscsaba, József u. 28. szám. 19266 Különálló házrész eladó. Békéscsaba, Batthyány u. 8. sz. 19267 Békéscsabán, Bajza u. 12í. szám alatt házrész részbeni beköltözéssel el­adó. 19268 Murony IV., 25. szám alatti tanya eladó. 19254 Békéscsabán, Telep u. 13. számú ház fele része eladó. 19256 Békéscsabán, I., Dózsa György 46. számú ház el­adó. Érdeklődni: Oros­házi út 93. Fábián. 19263 Azonnal beköltözhető központban fürdőszobás fél ház eladó. Békéscsa­ba, Gyóni Géza 1. 19261 Kétkonyhás, 3 szobás beköltözhető családi ház sürgősen eladó. Békés­csaba, Aulich u. 33. 2000 Békéscsaba, József u. 12/1. számú ház eladó. 2201 Ház gyümölcsössel el­adó. Békés, Malomkert 13. 1992 Kereki kenderföldön 1918/2. számú tanya öt kenderfölddel eladó. 2204 Gyula, Szent László u. 15. számú (Daróczi-féle) ház eladó. Kórház mel­lett. Beköltözhető. 2207 Beköltözhető ház eladó. Békéscsaba V., Jósika u. " 58. 2210 EGYÉB Pósteleken 3 kát. hold föld haszonbérbe kiadó. Érdeklődni: Gyulavári, Rákóczi t. 4. 25 Alsó tagozatú iskolás gyermek korrepetálását elvállalom. Békéscsabán. Cím a kiadóban. 2212 A Békés megyei Föld­mérő Munkaközösség felszámol. Felhívj uk mindazokat, akiknek az FMK-val szemben köve­telésük van, hogy 15 na­pon belül az FMK iro­dájában (Gyula, Bo­kányi Dezső út 6.) sze­mélyesen vagy írásban jelentsék be. 35426 Budapesti lakásomat el-* cserélném békéscsabai 2 vagy 2 és fél szoba össz- komfortosért. Érdeklőd­ni: Békéscsaba, Ingat«* lankezelő Vállalat, Am­csin né. 19259 Budapesti lakásomat el­cserélném békéscsabai 2 szobás lakásért meg­egyezéssel. Érdeklődni: Békés, Iskola u. 13. 1999 Békéscsabán, I. és IVj kerületben egy szoba­konyha, fásikamrás la­kást keresek megegye­zéssel. Cím: Blaskóné; Berényi u. 44. 2206 4LLÁS A városi tanács kórháza (Békéscsaba) igazgatósá­ga pályázatot hirdet E* 505. kulcsszámú mű­helyvezető (főgépész) ál­lásra. Feltétel: techniku­mi végzettség vagy szak­munkás képesítés, vala­mint magasnyomású ka­zánfűtői vizsgával való rendelkezés. Illetmény a kulcsszámnak megfelelő­en. Jelentkezés a kórház gazdasági vezetőjénél de­cember 1-dg. 374 A reformátuskovácsházi Viharsarok Tsz vezetősé­ge kettős könyvvitelben jártas főkönyvelőt keres azonnali belépésre. Fize­tés megállapodás szerint. A JÓKAI SZÍNHÁZ a nagy érdeklődésre való tekintettel minden vasárnap délután 3 órakor is tart előadásokat! 19276 Termelőszövetkezetek! A háztáji gazdaságokkal megkötött szerződésre leadott sertés minden kilója után 1,20 Ft lebonyolítási díjat folyósít az ALLATFORGALMI VÁLLALAT, ha a közös készletből legalább 1 q takarmányt ad a tsz a tagnak. 4 lebonyolítási díj szabadon felhasználható beszámít a közgyűlés határozata az áruértékesítési terv­szerint teljesítésbe független az átadott sertések számától. Állatforgalmi Vállalat 678

Next

/
Oldalképek
Tartalom