Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-24 / 277. szám
4 NÉPÚJSÁG I960, november 24., csütörtök Új művészeink Úgy érzem, szereti a mi színházunkat Nevét már ismerte a közönség, hisz az első magyar—francia közös filmünk, a Rigó Jancsi életét megelevenítő Fekete szem éjszakájának volt főszereplője. Sokan akkor ismerték meg, s a városban már a híres filmszínészt köszöntötték benne. Pedig... — 1952-ben végeztem a főiskolát — mondja Buss Gyula. A főiskoláról Pécsre került, ahol sok szép feladatot kapott. Játszotta a halhatatlan szerelmest Rómeót, Almaviva grófot, Figaró házasságában, B. Shaw> Szerelmi házasságában és ki tudná felsorolni a sikerekben gazdag 8 év minden szerepét. Az újrakezdés örömével és kíváncsiságával érkezett a nyáron hozzánk. A színház és a közönség is új volt számára, de ő hamar megismerkedett a kollégákkal, s a várossal is. Most egy néhány percnyi szünet van, s az ebéd előtti feketére hova szaladhatna le ő is, mint a presszóba. Itt vall a pályáról és munkájáról, egyáltalán nem a befutottak gőgjével, hanem igazi művészhez illő, csendes alázattal. — Nem is tudnám elképzelni életemet dobogó nélkül, szívemhez nőtt és játsszak bármit is, vígjátékot, hőst, vagy elbukottat, mindig érzem, hogy a közönség úgy küzd velem, sír vagy nevet, ahogy én azt megvalósítom, ott fent... a dobogón. — Hogy tetszik a város? — Mondjam azt, hogy szeretem?... úgy látom, hogy most fejlődik, nagyon szépen épül... A csabai közönséggel még nem találkoztam tájelőadáskor, viszont láttam, hogy szeretik a mi színházunkat falvainkban és biztosra veszem, hogy az első találkozásom a csabai közönséggel jól sikerül. — Milyen szerepben mutatkozol be? — Egy kedves csehszlovák zenés vígjátékban: Az alkalmi férjben. Remélem tetszeni fog a közönségnek. S utána? — Richardot játszom a Kőszívű ember fiaiban. Most az ügyelő lép hozzánk és szól, hogy kezdődik a próba. Buss Gyula gyorsan magára kapja felöltőjét, már szalad... kezdődik a munka... (—czi) Tíz éves a postai hírlapterjesztés Tíz évvel ezelőtt a régi bizományosok helyett a megszokott reggeli újságot az eddig is kedves levélhordó postás bácsi vitte néhány megyébe az olvasóhoz. Tíz év nem sok idő egy ember életéés hivatalaink, akik az évek hosz- szú során át becsülettel végezték el miunikájukat, és minden körülmények között szép eredményeket értek el a lapterjesztésben. így például csak elismeréssel szólhaKépünkön a „Kiváló Hivatal5* címmel kétszer kitüntetett rási postahivatal dolgozói, békésszentandben, de még kevesebb talán egy intézmény életében. A régi bizományos rendszert felváltó postai hírlapterjesztésnek meg kellett küzdenie azzal az ismeretlen feladattal, hogy minden faluba eljuttassák az újságot. S most a tíz év távlatából már elmondhatjuk, hogy sikerült elérniük: nincs a megyében egyetlenegy olyan község sem, ahová ne vinnék el a világpolitika híreit. Ha csak a megyei eredményeket vizsgáljuk, akkor a néhány évvel ezelőtti három—négyezer előfizetővel szemben ma már tízezer’ Népújság-előfizetőhöz viszik ki reggelenként az újságot postásaink. Nemcsak Népújságot, hanem a Népszabadságot, s a képes újságokat, s vinniük kell, s bizony télen, a legnagyobb hidegben is több kilós csomagot kell a hóban, sálban rendeltetési helyére juttatni. Az elmúlt évek eredményei azért nem téveszthetik meg hírlap- terjesztőinket, mert az elkövetkező években még olyan feladatot kell megoldaniuk, mint a falusi lap- terjesztés jobbátétele, ami azt is jelenti, hogy 50 százalékkal kell javítani a községek olvasottságát a második ötéves tervidőszak alatt. És sók új előfizetőt kell szerezni még a megyei lapnak és a központi lapoknak, hogy minél több házhoz jlusson el a legfri- sebb hír is. Megyénk postásai az elmúlt tíz esztendőben tanúbizonyságát adták annak, hogy megszerették ezt a munkát, és ma már szívesen végzik, és ezért a tízéves jubileumi ünnepség alkalmával minden elismerésünket kifejezhetjük számukra. Vannak olyan postásaink A mester és a tanítvány Az Országos Filharmónia rendezésében „A mester cs a tanítvány” címmel a békéscsabai városi szimfonikus zenekar hangversenyt rendez december 15-én a Jókai Színházban. A nemrégen alakult városi szimfonikus zenekar komoly erőpróbája lesz ez a hangverseny. A műsoron Porpora, Haydn, Mozart, Brahms, Erkel, Kodály, Gluck zenekari művei szólalnak meg. A zenekart Sárhelyi Jenő, a békéscsabai zeneiskola igazgatója vezényli. tűink a békésszentandrási postahivatal dolgozóiról, akik ez évben augusztus 20-án már másodszor is elnyerték a Szegedi Posta Igazgatóság Kiváló Hivatala címét. De külön-külön nem sorolhatjuk fel azoknak a hírlapárusoknak nevét, akik tíz év óta becsülettel ellátják feladatukat; csak megköszönni tudjuk azt, s az elkövetkező évekhez erőt és sikert kívánunk. Jó munkájukkal továbbra is legyenek hűséges agitátorai és szervezői a magyar sajtószolgálatnak; A csárdásról A felszabadulás után nem volt megyénkben egyetlen falu sem, ahol a népi kultúrát, a nemzeti szokásokat, haladó hagyományaink szikráit ne csiholták volna tüzes vérű fiúk, leányok, vagy éppen javakorabeli férfiak, nők, aggastyánok. Ezernyi népdal, népi játék, tánc, szólás-mondás, szokás került ekkor papírra. És amikor népünk eme páratlanul gazdag kultúráját csokorba szedve fürge léptű táncosok vagy ékes hangú dalosok megszólaltatták a színpadon, felcsattant a taps. Ez a taps 15 éve állandóan felcsattan, ha a világ valamely városában vagy falujában magyar nótát muzsikálnak, dalolnak, vagy ha verbunkost, üvegestáncot járnak. De jócskán kifejezik tetszésüket — különösen külföldön — egy-egy ropogós csárdás láttán is. A november 7-i ünnepségeket Moszkvában töltöttem, az ifjúság városában épült pedagógiai intézet diákjai között. Néztem a műsort. Hallgattam az intézet triójának fennkölt érzésektől áradó dalát. Amikor befejezték műsorukat, az iskola vezetője szólt, hogy most már mi is lépjünk fel, kreáljunk valamilyen műsort. Egy darabig tétovám, álltunk. Tanakodtunk, hogy kedvességüket mivel viszonozzuk. Nehezen tudtunk közös nevezőre jutni, pedig csak 47-en voltunk a 600 diákhoz viszonyítva. Mégis a becsület arra sarkallt bennünket, hogy tana- kodás helyett cselekedjünk. Közben valami „csoda” történt, mert a zenekar csárdást játszott. Táncra perdültünk, s jártuk, jártuk, mint idehaza a rezgő csárdást. Körülöttünk kialakult a nézők serege, s a végén felcsattant az orkánszerű taps. Az itthoniak jutottak eszembe, s gondolataim idehaza jártak, ahol az ifjúság gyakran a széket választja és leül egy-egy ropogós csárdás táncolása helyett. Miért? Szégyen az, hogy a mi hagyományaink között olyan társas tánc szerepel, mint a csárdás, amelyet jól csak a mi hazánk népei tudnak ropni? Nem szégyen ez! Ennek ellenére a tánciskolák tanmenetében alig jut idő e nagyszerű tánc tanítására. Nem afféle magyarkodást teszek szóvá, mert annak tényleg semmi értelme, de a népi szokások, dalok, táncok művelése ifjúságunk körében az eddigieknél nagyobb megbecsülést érdemelne. A mi népünk hagyományai, népviseletünk, szokásaink annyira ránks zabot lak, hogy ezek csak nekünk állnak jól. Bennünket ezek jellemeznek, tesznek magyarrá, vagy más nemzetiségűvé. Sajnos, ezek ismerete, tolmácsolása idehaza színpadra szorul — még a csárdás táncunk és ide jut —, ha úgy őriztük, ahogyan mostanában kezd szokássá vájni. „ D. K. %«%%%.« Egyre több tsz-fag ismerkedik hazánk legszebb vidékeivel — Beszélgetés a békéscsabai IBUSZ fiókiroda terveiről — hívott új közös gazdaságok megerősödését is. ( ■— Vannak-e már külföldi tár* Ma már szinte szállóige lett az IBUSZ közismert jelmondata: „Ismerd meg hazádat!” A megnövekedett életszínvonallal párhuzamban jelentősen növekedett az utazni, üdülni vágyók száma, igényesebb lett az utazóközönség. Minthogy olvasóink szerkesztőségünkhöz is gyakran fordulnak utazással kapcsolatos kérdésekkel, felkerestük az IBUSZ békéscsabai fiókirodáját, hogy jövőbeni elképzeléseiről, terveiről tájékozódjunk. Kérdéseinkre Martincsek Lászlóné, a fiókiroda vezetője válaszolt. — Milyen tapasztalatokat hozott az 1960-as év és milyen elképzeléseket tartalmaz az ötéves tervjavaslat? — Ezt elsősorban számszerű adatokkal érzékeltethetem. Ez évi össz-forgalmunk előreláthatólag meghaladja a 7 millió forintot. A folyó évben a forgalomnövekedés eddig nem tapasztalt méreteket öltött. Összehasonlításul: az 1959-es év forgalma alig érte el a 3 600 000 forintot. A jövőt illetően általános irányelv az, hogy a második ötéves terv utolsó évére, tehát 1965-re jelenlegi forgalmunknak kétszeresét kell elérnünk. Ezt évről évre fokozatosan kívánjuk elérni valamennyi üzletágunkban. Tervünk szerint tehát összforgalmúnk 1965-ben megközelíti majd a 15 millió forintot. Ha figyelembe vesszük, hogy megyénk területén két további fiókiroda is működik, ez igen tekintélyes szám. 1960-ban 3800 csehszlovák és 1600 román útlevelet adtunk ki. Ezt az útlevélforgalmat is kétszeresére kívánjuk emelni. Szovjet, NDK, román, csehszlovák és lengyel társasutazásban ez évben fiókirodánk rendezésében mintegy 500 turista vesz részt. Ez a szám 1965-re kb. ezerre emelkedik majd. — Hogyan tudják megvalósítani ezt a méreteiben kétségtelenül igen szép programot? — A gyakran utazók soraiból kialakított ügyfélkörünket is természetesen tovább növeljük. Forgalmunk ilyen méretű felfejlesztését azonban nem elsősorban ettől várjuk, hanem a kül- és belföldi társasutazások nagymértékű kiterjesztésétől. A külföldi társasutazásók megrendezése — mint már erre utaltam — sok tényezőtől függ, ezért ezek lehetősége nem korlátlan. Elsőrendű feladatunknak tekintjük tehát, hogy a belföldi társasutazások lehetőségeinek maximális kihasználásával nyújtsunk lehetőséget sok ezer dolgozónak hazánk legszebb vidékeinek megismerésére. Nagy súlyt helyezünk arra, hogy a társasutazásokba a dolgozó parasztságot minél nagyobb számmal bevonjuk. A termelőszövetkezetben megvan a lehetőségünk arra, hogy helyi aktívákat bízzunk meg a szervező tevékenységgel. E megbízottaink részére tájékoztató ankétokat tartunk majd, prospektusokkal és propaganda-anyaggal látjuk el őket. A szervezést illetően a kezdeményező lépéseket már ez évben megtettük, aminek eredményeképpen már 1960-ban számos tsz-tag vett részt különféle társas- utazásokban. A továbbiakban a parasztság között elsősorban a tapasztalatcsere jellegű társasutazásokat népszerűsítjük majd, mert ezzel nemcsak üzleti eredményeinket növelhetjük, de elősegítjük a mezőgazdaság szocialista átszervezése során életre sasutazási tervek a közeljövőt illetően? Az 1961-es év első hó- napjaira gondolunk. — A külföldi utakra jó előre fel kell készülnünk, ezért a következő év első hónapjaira már közvetlen adatokat tudok mondani. Február elején 5 napos kirándulás lesz Prágába 910 forintért; március első napjaiban 2890 forintos részvételi díjjal Leningrad—Moszkva célállomásokkal rendezünk társas- utazást kilenc napos időtartammal. Március 'közepén Lipcsébe indítunk különvonatot 950 forintért, ennek időtartama egy’ hét lesz. Március 24-től 27-ig autófeuszki- rándulást szervezünk Kolozsvárra, részvételi díja 825 forint. Ugyancsak március végén Ki jev—Moszkva útvonalon 8 napos, 2090 forintos társasutazás lesz. Április első napjaiban 6 napos moszkvai re- pülőutat szervezünk 2130 forintos részvétellel. Április közepén 1340 forintért 7 napos társas kirándulás során Erfurtba és Prágába utaznak a résztvevők, míg április végére 4 napos temesvári kirándulást tervezünk 810 forintért. Ezek * már határozott programok, amelyek közül a február 1—5-re tervezett prágai különvonat Debrecenből indul, s azt a békéscsabai résztvevők Szolnokon érik el. A kolozsvári autóbusz Békéscsabáról, az említett többi különvonat, repülő-, illetve autóbusz-különjá* rat Budapestről indlul, s ez utóbbi társasutazásokra fiókirodánk megfelelő részvételi kontingenst kap. Kazár Mátyás
