Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-22 / 275. szám

4

NÉPÚJSÁG

I960, november 22., kedd

Jól felszerelt szertár segíti a tanulást a battonyai általános gimnáziumban

feljelentette: érettségi után ide

i,Jaj, de érdekes!... lélegzetvisszafojtva figyelik a kísérletet a lányok, háttérben Pálvölgyi Imre kémia és fizika tanár látható.

A battonyai általános gimnáziumban négyszáz gyerek tanul, jó részük a járás termelőszövetkezeti községeiből jár ide, hogy elvégezhesse középiskolai tanulmányait. Sokan járnak politechnikai Oktatásra Mezőhegyesre az állami gazdaságba, a gépjavítóba, a Battonyai Gépállomásra és a Dombegyházi Állami Gazdaságba.

— A politechnikai oktatás nálunk sokoldalúan érezteti hatását — vélekedik erről Szalai György igazgató-helyettes, a politechnikai tanítás gyakorlati vezetője. — A lehetőségekhez képest igyekeztünk mindenkit a maga választotta területre irányítani, ügyeltünk a jó barátok együttmaradására is. Gyerekeink nagy örömmel készülnek mindig a gyakorló napokra. Lányok is jelentkeztek, például tehenészetbe, eljárnak a növénykísérleti telepre is, ahol különösen a modern laboratórium érdekli

Megtudjuk a beszélgetésből azt is, hogy a pályaválasztásban is sokat segít a gyakorlati munka. Volt olyan tanuló, aki határozottan kijelentette: orvos akar lenni. Amióta eljár a növénykisérleti telepre, megváltozott a véleménye: most vegyésznek készül és sokkal több gondot fordít a kémiára. Fodor Margit az állami gazdaság baromfitelepére jár Mezőhegyesre s

szerződik.

— A fiúk nagy része a gépek iránt érdeklődik — folytatja az igazgató-helyettes. — Erre nagyon jó alkalom a mezőhegyesi gépműhely, de a gépállomás is, mert egyre több új mezőgazdasági géppel találkoznak.

— Nagyon sok jót tanulnak a diákok az egyszerű «.emberektől. Azok az őszülő halántékú fizikai dolgozók, akik napi nyolc óra után még leülnek tanulni s így végzik az általános iskola felső osztályait vagy éppen a gimnáziumot, sokat mesélnek az ifjúságnak saját gyermekkorukról s ez jó hatással van rájuk. Akik ilyen munkásokkal töltenek hetenkint egy-egy napot, komolyabban készülnek az iskolai órákra is.

Az iskolában korszerű szertár segíti a diákok tanulását. A lányokat és fiúkat nagyon érdekli a kémia, a fizika, szeretnek kísérletezni. A tanárok pedig igyekeznek minden segítséget megadni ahhoz, hogy sokoldalúan képzett fiatalok kerüljenek ki a padsorokból érettségi után. Az elméleti tudás fejlesztésével párhuzamosan a gyakorlati munka, az élet megismerése komoly felnőttekké avatja a gimnazistákat.

— Ary —

MÚZEUMI NAP KOTEGYÁN BAN

A gyulai múzeumi hét alkalmával a gyulai Erkel Ferenc Múzeum november 21-én ünnepséget rendezett Kötegyánban. A múzeumi napon emléktáblát lepleztek le az általános iskola falán. Az emléktábla Táncsics Mihály köteFerenc címmel Szerdahelyi István gimnáziumi igazgató tartott előadást.

'Tjeroek fa

„Két hónappal ezelőtt, amikor a község KISZ-titkár nélkül maradt, s megkérdezték tőlem az elvtársak, hogy vállalom e a titkári teendőket, bár Békéscsabára járok dolgozni, mégis igennel válaszoltam. Elsősorban párttagságom kötelezett erre. A megválasztásomkor egymás után kértek szót a helyi szervek képviselői, s megígérték, hogy segítenek majd nekem a titkári teendők ellátásában, az ifjúsági szervezet fejlesztésében. Sajnos azonban most, rövid két hónap után rá kellett döbbennem, hogy ezek csak szavak voltak...”

Ugye ismertek ezek a mondatok? Bár nem általánosítható az, amit a községi KISZ-titkár elmondott, de megyénk jó néhány helységére nagyszerűen ráillik. Mert ugyebár ígérni a segítséget, mitagadás, sokkal könnyebb, mint akár egy adott időben segíteni.

„Kedves vendégeket várunk holnap KISZ-szervezetünkhöz. Ezt hetek óta tudják a község vezetői, az idősebb elvtársak is. A szervezésben nem kérünk mi segítséget, de anyagi vonatkozásban már igen. Holnap reggel megérkeznek vendégeink, s mi itt állunk tehetetlenül. Még arra sem vagyunk képesek, hogy egy szendviccsel megkínáljuk őket. Két nappal ezelőtt még mindenki ígért mindent, ma már viszont teljesen magunkra maradtunk...’“ — okolta meg a

KISZ-titkár korábbi véleméJ nyét.

Azt hiszem, amikor a KISZ- titkár szavait idézem, nem az a lényeg, hogy ez a KISZ-titkár ebben az esetben a vendégek fogadásának gondjairól beszélt. Hiszen olyan példákat is tudnánk itt felsorolni, amikor a község vezetői elfelejtenek segíteni a KISZ-nek az oktatás megszervezésében, vagy más fontosabb dologban. Ha azonban ■ a megválasztott KISZ-szervezet magukra hagyott vezetői a kedvezőtlen körülmények közepette szervezeti és más tekintetben képtelenek előbbre lépni, az okokat figyelmen kívül hagyva, könnyen megállapítják egyné- melyik községben „... nem csinált a KISZ-szervezet semmit, a vezetőség is egyhelyben topog... pedig most képzett titkárunk van...”

Arról persze már csak véletlenül tesznek akár egy rövid megjegyzést is az így vélekedők, hogy amióta megválasztották a KISZ-vezetőséget — teljesen magukra hagyták a fiatalokat.

Nem általános ez a jelenség megyénkben. Azonban egynéhány helyen nem árt elgondolkodni az itt említetteken. Ügy vélem igaza volt ennek a KISZ- titkárnak, amikor azt mondta: „Legyenek a helyi pártvezetők, tanácsi és más szervek vezetői szűkebb markúak az ígérgetésekben és jóval bővebb kezűek a segítésben”. Balkus Imre

őket.

— Az a szerencse — veszi át a szót Dombóvári József tanár —, hogy mindenütt szívesen fogadják a diákjainkat, nem tekintik őket felesleges tehernek. A szakemberek készséggel magyaráznak munka közben, az előadásokra pedig szorgalmasan felkészülnek, hogy a minden iránt érdeklődő ifjúságot kellően tájékoztathassák

gyáni tartózkodásának emlékét örökíti meg. Avató beszédet dr. Dankó Imre, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója mondott. A múzeumi napot Borbély Ferenc, községi tanácselnök nyitotta meg, délután pedig a művelődési házban nyílt meg- a Kötegyán története című kiállítás. Este ugyancsak a művelődési házban Erkel

— Hogy halad a munka, emberek?

— Megy az, ha csináljuk...

•— Látom, serényen dolgoznak.

Igyekezni is kell, mert nemsokára beáll a rossz idő.

Kutyik Mátyás, a község agro- nómusa egy rúgással eltávolította a cipőjére ragadt sarat.

>— Látod — mutat a mezőberé- nyi piactéren szorgoskodó munkásokra, — így változtatjuk meg

^a/vwwwwvwvvvvv\aaaaj\a/vwwwwvvwvívvwvvwvvvvvvs/wvvvvvvvvwv<

A szocialista brigád kötelez \

Barátomnak sohasem volt szüksége elvonókúrára. Ez egymagában nem jelent semmit, ugyanis a legtöbb embernek nincs szüksége elvonókúrára. A dologból csak az derül ki, hogy a barátom olyan, mint sok más ember. Azaz csak akkor iszik valamivel többet a kelleténél, amikor névnapokon vagy lakodalomban van. Esetleg nagyobb ünnepek alkalmával, jutalomosztáskor és szerelmi csalódásainak idején, valamint minden olyan esetben, ha a társaság úgy kívánja. Egy évben legfeljebb negyvennyolcszor láthatjuk némileg illumindlt állapotban. Akkor sem dülöngél. Nem csinál botrányt. Nem veri a feleségét. Igaz, nincs is felesége, de tudják róla, hogy ha lenne, akkor se verné. Egyszóval ittasan is jópofa, nincs vele semmi baj. Mindezt tudva, nem csoda, ha bátran öntöttük nyakig a pohárt rizlinggel.

— Ez hányadik? —inézett ránk a művelet után gyanakodva.

— Ötödik — mondtam neki közömbösen, mire ő eltolta maga elől a telt poharat és azt mondta: mára elég volt.

— Beteg vagy?! — kérdeztük szinte egyszerre.

— Nem.

— Akkor megvan: kerékpárral jöttél.

— Egy frászt! — felelte most már kissé mérgesen, mert sohasem szereti, ha ugratják. Amit ittam, az jólesett. A többi nem kell — magyarázta, de bennünket nem elégített ki a válasz. Úgy néztünk rá, mint a meghibbantra.

— Szocialista brigád... — mondta jelentőségteljesen és némi fölényességgel nézett végig raj- tu/nk.

— Brigád? Hogy jön ide a brigád!?

— Vállalás ...

— Micsoda vállalás? — értetlenkedtünk tovább, mire ő most már nyilvánvaló fölénnyel kioktatott bennünket emí- gyem

■— Hát Idefigyeljetek, ti irodakukacok — kezdte. — Azt tudjátok, hogy a cementiparinál dolgozom. Azt is tudjátok, hogy ott alakítottunk egy szocialista brigádot, aminek én is a tagja vagyok...

— Tudjuk, tudjuk. Már ötvenszer dicsekedtél vele — bólogattunk szaporán, nehogy elmebeli képességeinket a tőle megszokott módon ismételten kritizálja.

— Nos, ennek a brigádnak van egy olyan fogadalma is, hogy munkahelyen és nyilvános helyeken a brigád tagiai csak mértékletesen fogyasztanak szeszesitalt, s Kész. ?

— Ah! így már világos s

— néztünk rá nem lep- ? lezett csodálkozással. Ö s pedig kihúzta magát és > láthatóan nagyon jól S érezte magát elismerő- ? sünk fényében. S

— Egy tag bepiál, oda /

a brigádbecsület... \

— Hű, az anyátok... í hűk... szólalt meg egy s nem kívánt véletlen asz- r táltársunk és féltesttel S az asztal fölött inogva S nyelve alá gyűrte a kö- < vetkező szavakat: Tudjá- y tok... izé... nekem is egy < ilyen szó... szód... hogy is } van? Na... mindegy. Ilyen t brigád kéne... akkor nem 5 mennék jövő héten elvo- ? nókúriára. — Aztán sér- S tődötten, mint akit meg- / fosztották valamitől, fel-\ állt és eltántorgott a ki- ? járat felé. Még hallottuk, s hogyan próbálgatja ki- / mondani; szoci.„ szocia... S gondolatban segítettünk ? neki: Szocialista Brigád. 5

Boda Zoltán '

napról napra a községünk arculatát.

>— Bizony nem szeretnénk lemaradni a többiektől — mondja a tanácselnök. — Ez itt a régi piactér, az öreg fákat kiszedtük, s helyére japán akácot, díszfákat és virágágyakat ültetünk.

— Szép lesz ez, ha elkészül

—• kapcsolódik be újra a beszélgetésbe az agronómus. — A tér közepére szökőkutat terveztünk. A virágágyak mellé pedig padokat. Hadd pihenjenek azok, akik elfáradnak.

Aztán invitálnak, menjünk, nézzünk szét a község más részében. Az ősz már itt is mutatkozik. Az emberek nagykabátba burko- lódzva sietnek dolguk után. Az egyik iskolából énekszó hallatszik. Az utca másik oldalán óvodás gyerekek sétálnak. A kis emberkéknek csak az orra látszik ki, úgy bebugyolálták őket. A körös- tarcsai úton megállunk. Itt is serény munka folyik. A kiásott árok hosszan kígyózik. Mellette emberek ásóval, lapáttal kezükben.

— Mi készül itt?

Az elnök mosolyogva nézi a szorgoskodó munkásokat. — Hatszáz méter vízvezeték-csövet fektetünk le. Ez az úgynevezett volt prolitelep. Igaz, János bátyám?

A megszólított idős ember. Szája szögletében cigarettavég, kérges tenyerébene lapátot szorongat. Feljebb tolja sapkáját, gyufát húz elő, meggyújtja a már kialudt cigarettavéget. Tekintetével szinte átöleli az apró kis házakat.

— Ügy hívták régen, most új telep a neve. — Aztán megered a nyelve. — Bizony, abban az időben nem sokat törődtek az itteniekkel. Hiába kértük, hogy fúrjanak egy kutat, kinevettek bennünket. Innen jó messze van a község főtere, s mi oda jártunk vízért.

— Ha kész lesz a csővezeték, még könnyebb lesz a vízellátás — mondja az elnök, majd megjegyzi: — Ez nem szerepelt ez évi tervünkben. A megtakarított pénzünkből készítjük el..

Aztán még beszélgetünk, majd elindulunk vissza, a tanácsháza felé. A község két vezetője egymás után sorolja, hogy

mi mindent is valósítottak meg

a közeli tervük szerint.

— A strandfürdő mellé egy új medencét építünk, 15x20 méterest. Ez olyan ülőmedence tesz. Ha akarom nyakig ülök a vízben, ha akarom derékig.

így mondta az elnök, majd nevetett hozzá egy jóízűt. — Ezt főleg az idősebbek használják majd.

— És a neonvilágítás?

■— Meglesz az is. A Petőfi utcában, meg a Kossuth téren.

— Az új piacteret is fásítjuk. Jövőre a salak helyett betonalapot építünk.

— Persze, nem felejtkezünk el a sportpályáról sem — szól közbe az agronómus. — Mintegy 100 ezer forintot fordítunk erre a célra. A régi pályát füvesítjük, és építünk egy edző pályát is. Ügy gondoljuk, hogy a mintegy 12 kataszteri holdat betonkerítéssel elkerítjük.

— Ezek után már csak az hiányzik, hogy jól szerepeljen a csapatunk is — élcelődik az elnök az agronómussal, aki ezelőtt szintén futballozott.

így dolgoznak a mezőberényi emberek, hogy a községük minél szebb, rendezettebb legyen.

Jantyik Tibor