Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-22 / 275. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara: 50 fillér ★ Világ proletárjai, egyesüljetek? AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA I960. NOVEMBER 22., KEDD V. ÉVFOLYAM, 275. SZÁM 141 százalékra teljesítette kukorica-felvásárlási tervét a gyulai járás A megye felvásárlási eredménye eddig: 285 vagon kukorica se után leültünk Bánki Béla elvA latin-amerikai népek felháborodottan ítélik el az USA fegyveres intervencióját — Valóságos rizs-láz uralkodik itt — állapítottuk meg a Békés megyei Terményforgalmi Vállalat irodájába lépve. Az egyik telefonnál ugyanis Bukó György elvtárs tárgyalt a vésztői rizsszárítókkal, a másik telefonon pedig az István Malmot tárcsázta Bánki Béla elvtárs, a Terményforgalmi Vállalat igazgatója. Aziránt érdeklődött, hogy miért nem veszik át azt a 45 mázsa rizst, amely egy pótkocsis gépkocsin ott áll a malom előtt. Alig félórával ezelőtt ugyanis azit mondták Bukó Györgynek, hogy a malom emberei el vannak foglalva karbantartással s mérleget sem tudnak adni. Zele- nyánszki János azt válaszolta a vonal másik végéről, hogy intézkedik és átveszik a rizst. Nem csoda, hogy a Terményforgalmi Vállalatnál a rizs átvétele most a sláger, hiszen a termelőszövetkezetek és a szakcsoportok négyezer hold rizsvetéséből még 1600 hold csépeletlen, s a várható 940 vagon termésből mindössze 165 vagonnal került a Terményforgalmi Vállalat telepeire. A cséplést is nagyon gátolja az esőzés, meg a beszállítást is, hiszen a nedves rizst nem lehet tárolni. Bukó György elvtárs hétfőn, november 21-én telefonon felkeresett minden szárítótelepet és sürgette őket, hogy szervezzék meg az éjszakai műszakban való szárítást is. A telefonbeszélgetések befejezéMost már mind több azoknak a termelőszövetkezeteknek a száma, amelyek jelentik, hogy befejezték az őszi búzavetést. Ez idő szerint 115 termelőszövetkezetben fejeződött be a búzavetés, 92 termelő- szövetkezet 80 százalék felett, 68 tsz 50 és 80 százalék között, 5 tsz pedig még 50 százalék alatt tart. Orosházán a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok is teljes egészében teljesítették a vetéstervet. A békéscsabai termelőszövetkezetek és egyéniek még pár száz holddal maradtak el, 95 százaléknál tartanak. Gyulán azonban még majdnem 21 százalék hiányzik a vetésterv-teljesítésből. A járások közül a gyomaiban haladt legjobban előre a vetés: ez idő szerint 96,1 százaléknál tartanak. Az orosházi járásban még 7 százalék, a szarvasi járásban pedig 8 százalék hiányzik a 100 százalékhoz. A békési járás 80, a gyulai járás 75,3, a szeghalmi járás 72 százaléknál tart. Megyénk termelőszövetkezetei 131900 hold búzát vetettek el, a vetésterület 90,3 százalékát, az egyénileg dolgozó parasztok 31 280 holdat vetettek be, a szükséges terület 72 százalékát. társsal, s cikkenként sorra vettük a felvásárlás eddigi eredményeit. A kimutatások szerint a termelő- szövetkezetek a búza-cséplőrészt 100,7, a búzaadót 100,2 százalékban, a szerződött és szabad kenyérgabonára vállalt kötelességüknek pedig 98 százalékban tettek eleget. Érdekes itt megjegyezni, hogy a Terményforgalmi Vállalat ez ideig 1364,7 vagon kenyér- gabonát vásárolt fe! szerződésre és szabadon, és ebből a termelőszövetkezetek 1345,2 vagonnal szállítottak be. Nem nehéz kiszámítani, hogy megyénk egyénileg dolgozó parasztsága mindössze 195 mázsa szerződött és szabad gabonával járult hozzá az ország kenyérellátásához. A tulajdonukban lévő 150 000 hold földhöz viszonyítva ez nagyon kevés. Az árpa felvásárlási tervét 100,8, a zab felvásárlási tervét 101,4, a napraforgó felvásárlási tervét 80 százalékra teljesítette a Terményforgalmi Vállalat. A napraforgónál érdemes egy kicsit elidőzni. A korábbi években 2500—3000 vagonnal vásárolt fel a terményforgalmi. Az idén csak 850 vagon a terve, de a jelek azt mutatják, hogy ez sem lesz teljesítve. Azért ilyen alacsony a felvásárlási terv, mert az utóbbi években háttérbe szorult a napraforgó-termelés, szinte egyötöde annak, ami 1950-ben volt. Még mintegy 25 000 holdat kell vessenek megyénk termelőszövetkezetei és egyéni gazdái. Lassan befejezéshez közeledik a kukoricatörés az egész megyében. Az elvetett 210 924 hold kukoricának már csak 7,6 százaléka töretlen. A 27 824 hold cukorrépának is mintegy 10 százaléka szedetlen még. A termelőszövetkezetek és szakcsoportok learatták a 4000 hold rizst, azonban a gyakori esőzések miatt eddig csak 2400 hold termését tudták elcsépelni. A 21 ezer holdon, termelt aprómag csép- lése is lassan halad, mindössze 76,1 százaléka került zsákba. A gépállomási és szövetkezeti traktorok kevés kivétellel éjjelnappal dolgoznak: hordják a kukoricaszárat és a cukorrépáit, készítik a magágyat és a mélyszántást. Ősziek alá ez idő szerint 215 000 holdon készítették el. a magágyat, a vetésterület 82,5 százalékán. A mélyszántást 200 000 holdon végérték el, a tavasszal bevetésre kerülő terület 62 százalékán. Az istállótrágyázásban elég nagy a lemaradás, a kívánt 127 800 hold helyett mindössze 60 ezer holdon történt meg a trágyaszórás. Elég nagy hiba ez, hiszen az ország lakosságának ellátásához nagy mennyiségű étolajra is szükség van. Ha nem termelünk napraforgót, az étolajat drága valutáért külföldről kell behozni. Még egy másik nagy hiba is van: amellett, hogy megyénkben kevés nap. raforgót vetettek, egy része még most sincs betakarítva. Többek között a sarkadi Haladás, az oká- nyi Zója, a biharugrai Felszabadult Föld, és a battonyai tsz-ekben is van még betakarítani való napraforgó. Mondani sem kell, hogy az időjárás miatt amúgy is kevésnek ígérkező termést lényegesen csökkenti a kései betakarítás. A kukorica betakarítása lassan a befejezéshez közeledik, 93 százaléknál tart. A szerződött és szabad kukorica felvásárlása mindössze 70 százaléknál. Azért, mert néhány termelőszövetkezet csak addig tartotta érdekének a kukoricaszállítási szerződést, amíg a leszerződött mennyiség után járó műtrágyát megkapta. Most viszont fütyül vállalt kötelezettségének teljesítésére, annak ellenére, hogy magasabb kukoricatermést takarított be, mint amilyenre számított. A mezőkovácsházi Üj Alkotmány Tsz sem akar egy szemet sem beszállítani a leszerződött 1500 mázsa kukoricából. Az öt csanádapácai termelőszövetkezet is 1810 mázsára kötött szerződést, de a sürgetésre, hogy szállítsák már, nemmel válaszoltak. Érdemes itt megjegyezni, hogy a csanádapácai tsz-ek burgonya-szerződési kötelezettségeiket is semmibe vették a termés betakarítása után. A ’Terményforgalmi Vállalat 84 vagon kukoricát adott kölcsön megyénk termelőszövetkezeteinek, de ebből még csak 32 vagonnal adtak vissza. Hogyan tudta mégis felvásárolni a terményforgalmi azt a 285 vagon kukoricát, amely a fel- vásárlási terv 70 százalékát jelenti? Ügy, hogy például a gyomai Győzelem Tsz 4300 mázsát, a füzesgyarmati Vörös Csillag 2500 mázsát szállított be eddig. Teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségét a tótkomlósi Haladás, csorvási Vörös Október, s egymás után szállítják be azt, amire leszerződtek a békéscsabai termelőszövetkezetek is. A kukoricaszállítási szerződéshez az egész megyében legjobb a gyulai járás termelőszövetkezetéinek a hozzáállása: 141 százalékra teljesítették a járás felvásárlási tervét! A gyomai járás termelőszövetkezetei 106 vagon kukoricára kötöttek szállítási szerződést. s ez ideig 56 vagonnal szállítottak be. A békési járás termelőszövetkezetei 46,5 vagonnal szállítottak be a vállalt 124 vagon kukoricából. Az orosházi járás termelőszövetkezetei is adósak még csaknem 100 vagon kukoricává!. Havanna (MTI) Mint a Reuter és az ADN jelenti, Raul Castro, a kubai fegyveres erők minisztere vasárnap beszédet mondott a kőolajipari munkások havannai \ gyűlésén. Éles szavakkal ítélte el az Egyesült Államok fegyveres fellépését a guatemalai és nicaraguai nép ellen. Megállapította, hogy az amerikai fegyveres beavatkozás a kubai forradalom ellen is irányul. Hangoztatta, hogy a kubai nép rokonszenvez a szabadságukért küzdői latin-amerikai népekkel, saját példájával is buzdítja őket függetlenségük kivívására. Hangoztatta, hogy Kuba nem akar beavatkozni a latin-amerikai országok belügyeibe, de erre nincs is szükség, hiszen ezeknek az országoknak a népei maguk is megvívják harcukat. Raul Castro rámutatott arra, hogy az amerikaiak a kommunizmus ellen vívott harc ürügyével New York (TASZSZ) Világszerte, de különösen Latin- Amerikában kedvezőtlen visszhangot keltett az a tény, hogy az Egyesült Államok hadihajókat küldött a guatemalai és nicaratartanak fenn és létesítenek támaszpontokat a latin-amerikai országokban. Mindez csak arra szolgál, hogy még jobban kizsákmányolhassák ezeket a területeket. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy á kubai nép nem akar ellenségeskedést, nem akar háborút, hanem békésen akarja építeni hazáját. Megállapította, hogy az Egyesült Államok vereséget szenvedett Kuba ellen indított gazdasági háborújában és Kuba megszilárdította kereskedelmi kapcsolatait más országokkal. Elmondotta, hogy Kanada, az Egyesült Államok közvetlen szomszédja jelentősen növeli kereskedelmi kapcsolatait Kubával. Castro hangoztatta, hogy a Szovjetunió segítségével Kubának sikerült megszabadulnia az amerikai kőolajmonopóliumoktól való függőségtől. Kuba szovjet segítséggel megteremti saját kőolajiparát. guai vizekre. A lapok megjegyzik, hogy az Egyesült Államok kormányának eljárása rendkívül nehéz helyzetbe hozott sok olyan kormányt, amelynek országa az (Folytatás a 2. oldalon) Ifjú könyvtárlátogatók A megyei főagronómus jelenti: Még 25 ezer hold búzavetés hiányzik Amerikai lapok a Karibi-tenger térségében kialakult helyzetről K. I.