Békés Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-20 / 274. szám
4 KÉPÚJSÁG I960, november 20., vasárnap Oktatási rendszerünk továbbfejlesztése az egész társadalom ügye Mi, aikáík már ősz fejjel végezzük a pedagógiai munkánkat és szeretjük ezt a szakmát, hivatást, avagy merem úgyis mondani ;,küldetést”, figyelemmel kísérjük oktatásügyünk fejlődését felszabadulásunk óta. Hogy mi minden történt oktatásügyünk területén, milyen nagyszerű változások, milyen fejlődés, azt csak mi tudjuk, akik a múltban is végeztük a ;,nemzet napszámosi” teendőket, élveztük 15—20 évig az osztatlan iskola „áldásait”, a presbytóriumok, az iskolaszékek és iskolaszék! elnökök „bölcs irányításat”j basásko- dását. Nem tudok szebb, nemesebb feladatot elképzelni, mint az ifjúságunkat £ szocialista társadalom igazi és bátor, helytálló, megelégedett tagjaivá nevelni. Nagy és szép feladat. Ezért igen örvendetes, hogy ennek elérésére pártunk meglátta a teendőket, azonnali szükséges teendőket, hogy társadalmunk széles körben megtárgyalja az iskolareformot s a pedagógus is hallassa szavát, s közölje meglátásait. Üj vonás az, hogy: Tegyük szorosabbá iskolánk kapcsolatát az élettel! Nagy horderejű megállapítás ez, különösen akkor, ha ezt meg is valósíthatjuk, s már általános iskolai tanuló korban megszerettetjük a munkát s s azt a szellemet honosítjuk meg, hogy nemcsak azért kell és illik tanulni, hogy íróasztal, orvosi rendelő vagy egyetemi katedra jusson mindenkinek osztályrészül. Mint úttörővezető még többet vagyok a gyermekekkel, mint az, aki csak délelőtt ta- Tlákozik velük, sőt a nyári szünetben is velük vagyok, s van szerencsém megismerni gyermekeinket más rejtett oldalról is. Ismerve már évek óta a szülőket, a szülői házat, megállapíthatjuk, hogy a mostani gyerekeik se rosszabbak, mint mi voltunk a múltban, vagy akiket ezelőtt 30 évvel tanítottunk — csak más itt a fogyatékosság. Mi, szülők visszagondolunk saját gyermekkorunkra, an-1 nak sivárságára,- küzdelmeinkre, és most mindent megadunk, meg akarunk adni gyermekeinknek, gondolván, ha mi nem élhettünk boldog gyermekkort, legalább a gyerekeink éljék azt... Itt történik aztán nevelésünkben a legnagyobb hiba, mindent tálcán, készen kapnak gyermekeink, nem tanulnak meg küzdeni a jobbért, szebbért. Ma már nemcsak az „egykék” vannak elkényeztetve, hiszen némely gyermeket annyira kiszolgál a családi köre, hogy még személyes tisztasági dolgait sem képes pi. VII. osztályos korában elvégezni. Sőt, van olyan szülő, aki gyermekével együtt tanul, egy Vin. osztályos tanulónak az édesanyja jobban tudja az oroszt, mint a gyermek, mert sajnálja gyermekét, hogy unalmas neki a tanulás. Nem így gondolom én az iskolai munka segítését. Az bizonyos, hogy a politechnikai oktatás sokat tett e téren, de ez nem elég s én úgy gondolom, hogy tőlünk, nevelőktől sem látnak mindig példát... a tanulók. Ügy látom, hogy a politechnikai oktatás bevezetése területén sem vagyunk elég következetesek. A mezőgazdaság megsegítése egyik fő feladatunk, akkor a politechnikai oktatás miért nem erre a területre helyezi a fősúlyt? Természetesen erősödnünk kell az iparosítás területén, de különösen itt nálunk, Békéscsabán jó lenne, ha már az általános iskolában megindulna a széleskörű mezőgazda- sági irányú polite chnikai oktatás, olyan vezetőkkel, akik szeretik a munkát, s szeretnek dolgozni és újat tanítani! Jó volna az iskolák ilyen irányú szakosítása, vagy osztályonkénti szakosítás. A tantervűnkben sok olyan dolgot találunk, amely meghaladja gyermekeink fejlettségi fokát, túlhaladja általános iskolai ifjúságunk látókörét és túlterheli őket olyan dolgokkal, amivel csak a középiskolában kellene foglalkozniuk. Az általános iskola a tudományosság tanítási elve mellett is alkalmazkodjon a magyar gyermek adottságaihoz, vérmérsékletéhez és internacionalista világnézetének fejlődéséhez. A régi gőgös „csak én vagyok valaki” embertípus tűnjék el, ne neveljünk „különleges joggal” felruházott fiatalembereket az általános iskolában. A pedagógus-pályára menőket igen alapos vizsgálatnak kell kitenni, elvi álláspontok mellett nem szabad, hogy elhalványuljon a szakmai képzés sem. Nagy baj az, ha egy ‘‘esztergályos hibás selejtet vagy leértékelt árut készít, de bátran állítom, hogy nagyon- nagy kárt okoz az is, ha iskoláinkból legyen csak 2—3 százalékban: hibásan nevelt, tanított gyermekek kerülnek ki. Nagyon-nagyon sok jó példára, gyakorlatra van szükség, pedagógiai nevelési munkára ifjú pedagógus nemzedékünknek, hogy eredményes munkát tudjon végezni. Véleményem szerint még jobban bele kell nevelni ifjú nevelőinkbe a kctelességérzés tudatát, meg azt, hogy a tanítói, vagy tanári oklevél megszerzése után jön az igazi tanulás, felkészülés a pedagógus pályára. Mi nagyra becsüljük ifjú nevelőinket, nagyra becsüli pártunk, kormányzatunk. Ezt a megbecsülést azzal honorálják, hogy ezt a pályát hivatásnak érezzék s azzal, hogy állandó szakmai továbbképzésre és tanulásra van szükségük. Az irányítás munkájánál az a meglátásom, hogy irányító és vezető beosztással olyan pedagógust kellene megbízni, aki a fel- szabadulás óta már munkájával bebizonyította azt, hogy a dolgozó népet szereti és becsüli, híve a szocializmusnak, szereti a gyermeket, hivatásnak érzi a nevelői pályát s jó a gyakorlata a pedagógusi működésben, VARGA K. JÁNOS úttörőcsapat-vezető. Békéscsaba, VIII. sz. ált. isk. I! levéltárak államosításának 10. évfordulójára Az ország felszabadulása után [ nem nyújtott lehetőséget iratanyabekövetkezett nagy jelentőségű gazdasági és politikai fejlődés természetszerűleg nagy hatással volt a levéltárak helyzetére is. A fejlődés során egyre több iratképző szerv került állami kézbe, s elismerést nyert az az elv, hogy az államnak levéltárai révén közvetlenül gondoskodnia kell az ügyvitelben már nem szükséges iratoknak további megőrzéséről, hogy a jelenben és a jövőben egyaránt rendelkezésre álljanak az állam- apparátus, a népgazdaság és tudomány számára. Ezt az újszerű feladatot a levéltárak csak központosított szervezetben tudhatták kifejteni. Az 1950. évi 29. számú törvény- erejű rendelet kimondja, hogy a i,rendelet hatálya alá tartozó iratok védelmének és a tudományos kutatás céljából való hozzáférhetővé tételének előmozdítása céljából állami kerületi levéltárakat kell létesíteni”. Az állami levéltári szervezetnek ezt a viszonylag gyors létrehozását nálunk jelentékeny mértékben elősegítette az a körülmény, hogy a levéltárügy újjászervezése egybeesett az államigazgatás forradalmi jellegű változásával: a tanácsrendszer megalakulásával. A felbecsülhetetlen értékű és tudományos-politikai jelentőségű iratanyagot magában foglaló, régi törvényhatósági levéltárak a tanácsok megalakulásával nem kerültek át a megyei és városi tanácsok szervezetébe, hanem létrejött belőlük egyidejűleg az állami levéltári hálózat és ezzel a levéltárak felszabadulás előtti sorvadása megszűnt. Az új levéltári szervezet alapvetően eltér a régitől. A régi szervezet tulajdonképpen a közigazgatási levéltári hálózat volt, amely •z államapparátus többi ágának gának levéltári elhelyezésére. Az új levéltári szervezet viszont túlnő a közigazgatási kereteken, s a levéltárak, mint állami levéltárak hivatottak az egész államapparátus és a népgazdaság ügyvitelében már nem szükséges — de megőrzésre érdemes — iratanyagának befogadására. Ezzel alig felmérhető mennyiségű s fel sem mérhető jelentőségű iratanyagnak válik felelős gazdájává a — levéltár. Ebben az új helyzetben természetesen átalakul és megnő a levéltár munkája is, sokrétűvé lesz. A tudományos ku- 5 tatás számára hozzáférhetővé teszi | mindazokat a dokumentumokat, | amelyek az ország politikai, gazdasági és kulturális életében történnek. Segíti és támogatja a különböző szakköröket. A helytörténeti kutatás útját egyengeti. Arról, hogy meg tudják valósítani azokat a feladatokat, amelyeket szocializmust építő társadalmunk a fejlődés jelenlegi fokán tőlük megkíván. A 10. év fordulóján, ha visszatekintünk a lepergett esztendőkre, tesszük azért, hogy újabb ösztönzést nyerjünk és fokozott erőt merítsünk további még szebb és nagyobb feladatokra, merész haladásra. DR. CSAKABONYI KALMAN, a megyei levéltár vezetője Az adott szó A magyar paraszt arról volt messze földön ismert, hogy adott szavát mindig betartja. Távol áll tőlem, hogy általánosítsak — tiszteletet a kivételnek —, azonban az adott szó betartása körül most nincs mindenütt rendjén a dolog. S amikor e sorokat leírtam, azokra a termelőszövetkezeti gazdákra, vezetőkre és egyénileg dolgozó parasztokra gondoltam, akik még ez év tavaszán, már a vetés előtt megkötötték az állammal a szerződést különböző termel- vényekre, sőt az előleget is buzgón felvették, s már régen el is költötték — csak éppen vállalt kötelezettségüket nem teljesítették. A munkásosztály évek óta erejét megfeszítve dolgozik, hogy régi és új termelőszövetkezeteinket több géppel, több hosz- szú- és rövidlejáratú hitellel segítse. Ezenkívül a munkásosztály több, jobb és olcsóbb áruval is igyekszik ellátni a falvak és a városok boltjait. Az említetteken túl azt is tudni kell, hogy termelőszövetkezeteink nemcsak kapnak, hanem kérnek is a munkásosztálytól, mint testvértől. S ez abból következik, hogy a mi hazánkban a munkás—paraszt szövetségről nem csak beszélünk. Ezt nap mint nap érzi parasztságunk. Azonban a munkás—paraszt szövetség nemcsak azt feltételezi, hogy a munkásosztály segítse a parasztságot, hanem azt is, hogy a parasztság is állja kötelezettségeit. A munkásosztály joggal várja ellenszolgáltatásként: a régi mondáshoz híven, hogy parasztságunk adott szavát ezután is tartsa be, teljesítse vállalt kötelességeit becsülettel. Ügy, mint ahogyan azt az ipari munkások teszik. Jogos ez a kérés annál is inkább, mert az előlegezett bizalom sem utolsó dolog. S a bizalom említése mögött arra a sok százezer forintra gondolok, amit termelőszövetkezeti és egyéni parasztság gunk már akkor felvett az államtól, amikor még el sem vetette azt a magot, aminek termésére szerződést kötött. Vajon mit szólnának azok a szövetkezeti gazdák és vezetőki akik „megfeledkeznek” kötelességükről, ha a munkásosztály is „megfeledkezne” a segítségadásról? Bizonyára rosszul esne és kellemetlenül is hatna ez. A munkásosztály azonban nem teszi ezt. A kötelességteljesítés mögött azonban meghúzódik más is. „Olcsón veszi meg tőlünk az állam termelvényeinket” — mondják megyénk több termelő- szövetkezetének gazdái és vezetői, persze azok, akik a kötelességteljesítés helyett Budapestre és más városba viszik eladni azt a burgonyát és egyéb áruféleséget, melyre az államtól kaptak előleget. (Arról nem is beszélve, hogy mennyire bosz- szantó látni, hogy jó borsos áron adják el áruféleségeiket annak a munkásosztálynak, amelyik gépet, ruhát, előleget ad termelőszövetkezeti parasztságunknak is.) Az általuk „alacsonynak” tartott árral persze aligha érvelnének akkor, ha a piaci árak alacsonyabbak lennének, mint amennyit az állam fizet a szerződésben meghatározottak alapján. Jó lenne, ha a kötelességmulasztó termelőszövetkezetek gazdái és vezetői elgondolkoznának azon, hogy a munkásosztály most is annyiért dolgozik a gyárakban, mint a tavasszal, amikor parasztságunk a leszerződött termelvényére az előleget felvette, s ugyanannyiért adja a kereskedelmünknek is a gépeket, a ruházati cikkeket, mint márciusban és áprilisban. Nem volt szándékomban általánosítani, amikor e sorokat leírtam —, de akinek inge, az úgy gondolom, magára veheti Balkus Imre Manó a hajrában ként is bikaerős ember volt, nekiment és felöklelte. A téeszbe nem jelentkezett , ...... . mindjárt az indulásnál, csak fél Úgy a nyakunkra szapo- kértek k°lcsönbe a felesége évvel később, amikor azt látta, rodott a dolog, hogy meghalni ismerőseitől, és állítólag egy té- hogy szó sincs ott éhenhalásról. sem értünk rá. A gaz mindenütt keresztül a szoba földjén hal- Eleinte rettentő sok baj volt ve- úgy nőtt az eső után, mintha húz- ^ak szalmán. A háborús munka- j mert egyszerűen nem ment a ták volna felfelé. A mi csapatunk, lehetőség aztán kihúzta őket va- £jbSÄ Sértkel?a 11 ra is figyelemmel kell lenniök: mint szokás mondani, megint ne- Amennyire a sárból, olyan erte- eszben sokkaI jobban dolgozni, milyen gyakorlati és tudományos j kifeküdt az istrángnak és mérkő- lemben, hogy jobban hozzájutót- _ ------------ . .. m int a vagyonos parasztnál. — Mindegy az, kérefciszépen, csak a nap meg ne álljon — ez volt á szava járása eleinte, amitől majd a guta ütött meg bennünket. — Mindegy a fészkesfenét — raszti munka. Ha elszegődött nap- ripakodtam rá jómagam is egy reggeltől napalkonyatig, mintha számosnak a nagygazdákhoz, azok párszor —, magának mindegy, ,.u .„1_______mar az első este kifizettek es hogy lesz-e majd a padláson vamegmondták neki, hogy másnap lami? ne menjen, maradjon otthon. Bár— Az nem mindegy, kéremszéproblémák merülnek fel a szocia-1 zésre szólította a többieket. Hát tak kis kereseti alkalomlizmus építése során, hogy a meg- j persze, hogy úgy voltak vele ama- hozfelelő levéltári anyaggal segítse apók is: rendben van, lássuk, ki a Ennek a feltűnően széles- közigazgatási vagy tudományos!legény a gáton. vállú, szögletes koponyájú, minhatóságokat, intézményeket. Mind-g — Gyerünk, mert megesz ben- dig borostás arcú, tömzsi ember- ez gyakorlatilag bizonyítja a le-|nünket a páré meg a folyondár nek sehogysem állt kezére a pa véltárak nagy tudományos és politikai jelentőségét. Az állami levéltárak 10 év alatt igen sok olyan dokumentumot juttattak el illetékes helyre, amelyekből megszületett egy-egy hatalmas munka, mint például „Magyar Május Elsejék”, „Az Ellenforradalom Hatalomra Jutása és Rém— mondták az emberek és csak' ugyan úgy járt kezükben a kapa gép lett volna a szívük helyén. Répát kapáltunk éppen, amikor Nyágó Manó összeszólalkozott a mit bíztak rá> nem haladt vele csapatvezetőjével. Gyakran ihatnékja lett és sétálga- pe” válaszolta Manó , de Ezt hz embert valahonnan Pest tott friss víz után, ezenkívül órán- azert ne tessék velem gorombán luui naunuima juiasa es nem- környékéről hozta mihozzánk a ként elment félredolgára, csak- beszélni, mert én azt nem szere- uralma Magyarországon 1919— széL 0tt á,lító,a£ szatócsboltja hogy teljék az idő. Egyszer meg- tem1921”, , A Magyar Munkásmozga-1volt neki’ de becsukott a harmin- esett vele, hogy mire a gazda úgy Pár év leforgása alatt azonban lom Történetének Válogatott Do-SCas évek derekan- Aztán, mivel féldélelőtt tájon kiment ellenőriz- mégis elvergődtünk vele annyira, ” § meghalt a felesége apja, aki Ha- ni, akkorára a kukoricából kida- hogy alig-alig maradt le a munleszfalván harangozó volt és kis rabolta az összes takarmánytö- kacsapatban, ha együtt csináltunk rossz házát a lányára hagyta, köt, mivel azt is gaznak nézte, valamit. Mióta pedig neki is ki- Nyágóból is haleszfalvi lakos lett. Beszélték, hogy akkor meg is olvasták a sorokat mindenféle nö- Uras beszédmodorán és furcsa ne- hempergették egymást a gazdá- vényből, hogy azt kifogástalanul Méltán örvendhetnek a 10. év-j vén kívül nem hozott magával val, mert az mindjárt nekihajtott, meg kell csinálni, mintha kicse- fordulón a levéltárak dolgozói, hi-1 semmit az ég adta világon, csak lemarházta, Manó meg, aki ilyes- rélődött volna. Inkább több időt szén munkájuk tanúskodik ar-Járni rajta volt. Még takarót is mihez nem volt szokva, s egyéb- fordított rá, de szépen, takarosán kumentumai” című több kötetes könyvek és se szeri, se száma a kisebb helytörténeti monográfiáknak ...
