Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-22 / 250. szám

4

népújság

I960, október 23., szombat

iGYIEII FESTŐIK

grafikai kiállítása

„Tiszta iskola, egészséges ifjúság"

Erkel géniuszának hódoló ország gyulai ünnepségeiből a Békés megyei képzőművészek is részt kértek maguknak. Grafikai kiállítást rendeztek, amelyen- a katalógus szavai szerint ^bemutatták legújabb munkáikat, amelyek lényegükben vázlatszerű feljegyzések a körülöttünk levő emberekről, tájról és mindarról, ami a képzőművészet nyelvén színnel, vonallal, folttal elmondható”.

Engedje meg a kedves olvasó, hogy a kiállításról szóló beszámolómat egy szubjektív élménynyel kezdjem. Örvendetesen szépszámú közönség előtt Vidó István v. b.-titkár mondott megnyitó szavakat Szépen megformált, a művészet megbecsüléséről tanúskodó, tartalmas beszédét hallgatva eszembe jutott Tornyai Jánosnak egy 1922-ben, Hódmezővásárhely főjegyzőjéhez intézett levele, amelyben többek között a következőket írta: „Nem válnék szégyenére a Tanácsnak, ha... évtizedeken át megtanult volna legalább annyit, hogy „a művészet mégsem pöcegödörtisztítás”. A levélnek ez a keserűség diktálta, drámai hangú passzusa a múlt és a jelen közötti ellentétet ref- lektorszerűen villantotta elém. Milyen örvendetes a különbség a múlt és a jelen, a művészet istá- polására hivatott múltbeli és jelenkori tényezők között, a múlt értetlenséggel küzdő, nyomorgó művészeinek sorsa és a ma élő művészek sorsa között. Hiszen abban az időben még az öregedő, díjnyertes művészek is kraj- cáros kenyér-gondokkal küzdötÚj műsorban dolgozzák fel a 100 év előtti szlovák népszokásokat Szarvason

Űj műsort állít össze a szarvasi nőtanács szlovák népi együttese. A műsor betanulásához már hozzákezdtek. Egyes részletekhez a 100 év előtti népszokásokat dolgozzák fel. Többek között „Ve- csevkia” címen visznek színpadra népszokásokat. Az együttes idős tagjai Janurik Mátyásné vezetésével a távoli tanyákon is felkeresik a 80—90 éves öregeket, akiktől összegyűjtik a régi hagyományokat.

tek. Begyen szabad megint csak Tornyait idéznem. Lyka Károly- nak írt levelében Tornyai arról panaszkodik, hogy őrjítő gondolatok gyötrik álmatlan éjszakáin. „Miből fizetjük ki az egy hónapi lakbért, rámákat, miből ruházko- dunk, mit eszünk holnap s legfőképpen, hogy festhetünk-e még holnapután?

így volt akkor! És ma? Képzőművészeinket ma intézményesen gyámolítják, nem nyomorognak, hanem, amint arról a kiállítás képei is tanúskodnak, kedvvel, zavartalan elmélyüléssel dolgoznak, készítvén korunkat jellemző „feljegyzéseiket” a színek és1 vonalak mindenki által érthető nyelvén, kortársaiknak és az utókornak.

Nem volt nagy a képanyag, mindössze 40 darabból állott, de szerencsés kézzel és hozzáértéssel lett összeválogatva. A tíz kiállító művész képességeit és törekvéseit reálisan tükrözte s örömmel kellett megállapítanunk, hogy a képzőművészet reményekben szépen fejlődő és haladó irányú s nyoma sincs benne sem kvalitás, sem szemlélet tekintetében provinciális lemaradót tságnak.

Bíró György szép és hangulatos akvarelljeit több évi távolmaradás után nagy örömmel láttuk ismét a falakon. Képeinek főtémája a számára örök élményt jelentő nagy-nagy szerelem: az alföldi táj. Nagy, tágas égboltjai, apró tanyaházai Petőfi tájköltészetének megejtő hangulatára emlékeztetnek.

Ezüst György finom hatású kartonjai közül & Lovak a vízparton és Lovak a faluban című képeket kell reprezentatív darabokként megemlítenünk, bár Éva című monotipiája is igen figyelemreméltó alkotás.

Hajdik Antal művei közül különösen az Arckép-vázlat és Ember lóval című képe érdemelt figyelmet, melyek arra mutatnak, hogy tehetsége a vonalak és formák problémáinak határozottabb és egyben nyugodtabb megoldása irányába fejlődik.

Jenei István a Falu a Bakony alján című akvarelljén az objektív elemeinek mértéktartó keverésével ad ízelítőt táj ábrázoló készségéből.

A megye képzőművészeinek

doyenje, József Dezső Bíró bácsiról készített kitűnő arcképtanulmányát, Erkel szülőházának témája aktualitásával is figyelmet keltő, jó térhatású ceruzarajzát, egy hangulatos városrészletét és egy szerény eszközeivel is ariszti- kusan ható csendéletét állította ki.

Koszta Rozália művészetét határozott ecsetvonásokkal felrakott, a szín és formaélményt frissen visszaadó, négy akvarell és egy olajportré képviseli. Akvarelljeit a magabiztosság merész lendületével, nagyvonalúan alkotja meg, a téma lényegének, a jellemző elemeknek erőteljes, de nem disszonáns hangsúlyozásával. S. G.-né portréja igen érdekes, finom alkotás. A képein a művész a vizuális elemek mögé hatolva, lélekbelátó erővel jeleníti meg modellje különös, elmélyült, művészi munkát igénylő karakterét.

Lipták Pál változatos eszközökkel megalkotott képeit az érett festői látás, a biztoskezű felrajzolás és a találó színválasztás jellemzi. Tájkép tehénnel című gouache-festménye finoman összehangolt színeivel, a kiállítás legjobb képei közé tartozik. A szűkszavú szénkréta azonban mintha nem biztosítana elég közlési lehetőséget festői mondanivalói számára.

Miklós István kartonjai közül különösen az akvarellek finom hatásúak. A tiszta, friss színeikkel, jól megoldott formáikkal a festői téma és a kép artisztikus egyensúlyát sejttetik.

Mokos József képei közül a Csabai táj című pasztellt kell megemlítenünk, amely érdekes tónusával, külön színfoltot jelent a tárlat anyagában.

Cs. Pataj Mihály akvarelljeit a téma megválasztásában és a tájak formáinak és színeinek szinte dinamikus lendületű felrakásában a megoldás biztossága és az erős festőiség jellemzi. Különösen érdekes a Thüringiai táj című képe jól összefogott formáival, a rálátás jól megoldott perspektívájával.

*

(A kiállítás képei ez idő szerint Szarvason láthatók.)

NAGY GUSZTÁV (Gyula)

Már évek óta látjuk, hogy iskoláinkban a diákok egyre többet tesznek azért, hogy a szülői munkaközösséggel karöltve még szebbek legyenek az osztályok. Az iskolai vöröskeresztes szervezetek több éves jó munkájának eredménye az is, hogy már ebben az évben országosan mintegy 175 ezer ifjú egészségőr tevékenykedik iskoláinkban. Ebben az évben az ország összes általános iskoláiban „Tiszta iskola, egészséges ifjúság” jelszóval mozgalom indul.

A mozgalom célja a tanulóifjúság egészségügyi szemléletének fejlesztése, a helyes egészségügyi szokások kialakítása, s az iskolák egészségügyi viszonyainak javítása.

Akármelyik iskolánkat is látogatjuk meg, azt látjuk, hogy a tantermek tiszták, a falakon virágok, ezzel nemcsak hogy szebb lett az iskola, hanem otthonossá is vált. Minden diák felelősséget érez azért, hogy ne piszkálják be a falakat, segítenek a rendbehozatalán. így tettek a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium diákjai is, tornatermüket saját maguk festették ki, a fürdő rendbehozatalánál pedig még most is segédkeznek. De nemcsak a tisztaságra vigyáznak a mozgalomban részt vevők, hanem részt vesznek az egészségügyi kikép( T u d ős í t ó n k t ót )

A körösladányi KlSZ-fiata- lok a községi pártbizottság dísztermében összevont ünnepélyes KISZ-taggyűlést tartottak. Kiss Gyula, járási KISZ-titkár röviden ismertette az összevont KISZ-taggyülés célját, majd Szatmári Gábor titkár számolt be a KISZ munkájáról.

A beszámolót vita követte. Kozák Sándor, a Magyar—Vietnami Barátság Termelőszövetkezet titkára a politikai oktatás,

zésben is. Már az elmúlt évben országosan több mint százezer diák sajátította el az elsősegélynyújtás és a házi betegápolás alapvető ismereteit. Ez évben ezeket a tanfolyamokat újra megrendezik. Az egészségügyi kiképzés útján a Vöröskereszt több tízezer újabb ifjú aktivista részvételére számít, akik segít- keznek majd az iskolák környékének tisztántartásában, fásításában, támogatják a napközi otthon vezetőjét az egészségügyi rend fenntartásában. Az osztályok, illetve iskolák tisztaságát a különböző társadalmi szervek képviselőiből alakult értékelő bizottságok ellenőrzik. Ha az egész tanintézet megfelel a feltételeknek, akkor az iskola érdemes lesz arra a címre, hogy homlokzatán elhelyezheti a „tiszta iskola” feliratú táblát.

Érdemes iskoláinknak ebben a mozgalomban részt venniük

azért is, mert a Magyar Vöröskereszt Országos Központja a legkiválóbb eredményt elért megyéket 20—15—10 ezer forint pénzjutalomban részesíti. Ezt az ősz- szeget a mozgalmat legjobban segítő pedagógusok és vöröskeresztes aktivisták között osztják

szét.

Reméljük, megyénk iskolái kitesznek magukért e mozgalomban is!

próba és az ifjúság fegyelmi terén észlelt hiányosságokról beszélt hozzászólásában. Többen mondták el véleményüket, észrevételeiket a KISZ munkájáról. Ezután megválasztották a csúcsbizottság tagjait.

A csúcsbizottságban Szitás Jánost titkárnak, helyettesnek Szatmári Gábort választották meg. A mezőgazadsági csoport vezetője Simon Mihály lett.

••

Ünnepélyes KISZ-taggyűlést tartattok Körösladányban

az ifjúság a szocializmusért

K

ülönös szeretettel volt éni rántani édesanyám. Minden ha- rang&zóra megtánco-ltatta rajtam a malachajtó ostort, de a'zé.rt szeretett. Ezt onnan tudom, hogy amikor édesapám vett elő valami rosszaság miatt, kétségbeesetten szedett ki a kezéből. Elé- bem áBt, mint a gyöngék oltalmazó angyala és én kushadva fúrtam az arcom földszag'ú szoknyája ráncaiba. Félkézzel hátranyúlva simogatta váljam közé húzott fejem, amíg édesapámnak le nem lohadt a haragja, de aztán ellökött magától és rámripako- dott: i

— Rossz vagy, büdös kölke. Ha még egyszer ilyet csinálsz, én csaplak agyon.

A verés — kivéve a ritka, emlékezetes veréseiket — az ő monopóliuma volt, de nem féltem tőle. Az ő kezétől még az ütések is jólestek, talán azért, mert utána, ha sokáig szipogtam, duz. zogó arccal a falnak fordulva, igencsak megsajnált. Odajött egy darab vastagra vágott kenyérrel és azt mondta lekucorogva:

— Itt a kenyér, ne bőgj! A szívem szrkad meg, ha rád ütök, kisfiam, de olyan vagy, mint á tűzláng, muszáj, hogy fékezzelek. Na, gyere ide hozzám, te disznófülű.

A végén már szinte könyörgő voj|t a hangja és amikor szemem erősen ösz- szehúzva, szájam laposan előrebigy- gyesztve, nagy kegyesen odabaktattam. hevesen karjaiba kapott és csókjai özö nőtől levegőt is alig érkeztem szedői)

S

okszor úgy tett; mintha sajnálta volna tőlem az ennivalót, máskor meg belém tömött volna mindent. Aszerint váltakozott ez nála, hogy volt-e a háznál harapnivaló, vagy sem. Ha nem tudott mosást vállalni és az urasághoz sem kellett a napszámos, akkor hosszan elnézte nagyfokú ét- kességem, majd így szóit hozzám:

— Rette,nitő nagybélü vagy te, kisfiam. ivfaholnaip megeszel engem is.

Es én valamilyen óiknál fogva mindig a teljes nincstelenség időszakában voltaim a legétkesebb. Ügy estem neki a kenyeres szakajtónak, mint a sáska, mit sem törődve azzal, hogy holnap esetleg megint eprészni küld édesanyám.

Mert ő végeredményben soha nem. ijedt meg az élettől, hiába volt hozzánk olyan kegyetlen. Különösen tavasszal és nyár elején fogyott M a héjából a kenyér, ilyenkor az volt a sza- vajárása:

— Amíg eper van a fán, addig nem lehet éheohainl.

Es mutatta is vidáman a jól példát. Volt az udvarunkon két gazdag lombű eperfa, azokon rengeteg sok feketére érett gyümölcs. Édesanyám elövette a horgot, lehúzott vele egy nagyobbacska ágat, és jóízűen kezdett csemegézni. Közben szünet nélkül mondogatta: — Ez aztán a fajin ennivaló. Jobb, mint a szeresanye, Hű, de édes, ezt kapd be kisfiam, tátsd el a szád. A király sem eszik ilyen jót;

M

indenáron el akarta velem hitetni, hogy a világ legelőkelőbb étkét van szerencsénk fogyasztani, de

hiába. Pár napig eszegettem én; de mivel az ízét a legnagyobb igyekezettel sem tudtam cseresznyéiéként elfogadni, egy-kettőre kereket oldottam a fa alól. A nyelvem olyan lett, mintha tintába mártottam volna, és undorral dörgöltem le kabátom ujjával. Azóta

■ ■

Önérzet

Nagy István novellája

egy istenért nem voltam hajlandó megkóstolni a gyümölcsök gyümölcsévé felmagasztalt közönséges epret.

Hanem, amikor kinézett valahonnan egy kis kereset, csakugyan fejedelmivé vált minálunk a kosát. Néha egész köcsög savót, szép darab sülttököt, avasszalomnát, meg ehhez hasonló dolgokat hozott haza édesanyám a tanyáról, ahol nagyon szerettek. Aranykeze volt, patyolat tisztára tudta mosni a hegynek is beillő szennyest, azért halmozták el a gazdáék hazafelé jövet.

Az urak bizonyosan elpusztultak volna ettől a kutyáé lédéitől, nálunk viszont a boldogság eljövetelét jelentette. Degeszre töltöttem a hasam, hogy meg lehetett volna ölni rajta a bolhát, mutattam is édesanyámnak. Jót kacagott ezen és azt mondta:

— Egyél még, kisfiam, Addig egyél,

még van, mert holnapután megint nézhetjük az eget;

Egyszer a hátsó szomszédaszony nekem is a markomba nyomott egy karéj korpáskenyeret, amikor saját gyerekeinek szeletelt. Az osztás úgy alkonyat tájt, az utcán történt, kint a kapu előtt. Javában majszoltam a morz&álódó száraz ajándékot, amikor dologból hazafelé jövet, ott termett édesanyám. Kurta n-f üreséin köszönt a szomszédasz- szonynak, nekem meg intett a fejével, hogy menjek utána. Alig léptem át a köszöböt, már kaptam is. Édesanyám leakasztott az eresz alól egy kötéldarabot és azzal vert, ahol ért. Közben azt lihegte:

— Szégyenbe hozol; te diiszn ókutya? Hát nem adok én neked enni? Hát nem beléd tömök mindent, amit csak tudok? Azoknak sincs mit enni, any- nyi a gyerek, mint a nyű, te mégis elfogadtad? Nesze, nesze, amiért így szégyenbe hoztál. Most kisülhet a szemem miattad.

K

ésőbb, amint elpárolgott indulatának a föle, kézenfogva vitt a konyhába, ahol már vár egy takaros kisoipó.

— Itt van, egyél, te éhenkórász — mondta szemrehányóan. — De meg ne tudjam, hogy még egyszer elfogadod a más kenyerét, mert kitaposom belőled.

Ez a rettentő önérzet még akkor gyökeresedett meg benne, amikor édesapámmal összekerültek. Nem volt a háznál egy rántásra való liszt, a munkát is csak nagy hízelgések árán adták

a földesgazdák és bizony, nemegyszer azzal csapták be a hasukat, hogy vizet ittak, úgy feküdtek le este. Édesapám nem az a természet volt, aki elment volna felikínálkoznd olcsó napszámosnak, és ha akadt is hébe-hóba egy kis kereset, megesett, hogy annak bánatában a nyakára hágott a kocsmában, így történt, hogy édesanyám magára gombolta jobbacska kötényét és kérni ment a falu másik végén lakó testvéréhez. Annak mindene megvolt, mivel nagygazda-családba nősült, bizalommal volt hát iránta édesanyám.

— Ferencünk, bajban vagyok, csak te tudnál segíteni — kezdte és alázatosan búgiott a hangja. — Ha adnál kölcsönbe 25 kiló búzát, soha nem felejteném el neked. Üjkor megadnám .. .

Türelmetlenül vágott a szavába Ferenc:

— Ide hiába jöttél, Tecánk. Búzánk kevés van. Meg aztán, ha volna is. Ugyan, . miből tudnátok visszaadni? Spóroljatok. Az urad kevesebbet igyon, akkor nem szorultok senkire. Menj, menj, Tecánk, isten hírével.

É

desanyám el is jött, de már az úton erős fogadalmat tett magában. ,.Törjön el a lábam, ha én még egyszer kérni megyek valahová, vagy elfogadok valakitől valamit.’4 A mai napig sem szegte meg önmagának adott szavát. Még telem, a kedves kisfiától sem fogad el semmit, pedig maholnap leesik a lábáról. Ö küldözgeti a csomagokat olyan levelek kíséretében. hogy „most már tehetem, azért küldöm, kicsi korodban úgy sem tudtalak jóütartam”,