Békés Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-18 / 246. szám

NEPÚJSÁG

I960, október 18., kedd

a dolgozó nép szeretetéért

Az orosházi kiszes határőrök küldöttértekezlete

A múlt hét közepén

az orosházi határőrök is megtartották KISZ-küldött értekezletüket. KISZ-bizottságot és küldötteket választottak;

Ha csak azt nézzük, hogy a küldöttek egyharmada szót kért az értekezleten, s elmondta véleményét, akkor is igen hasznosnak tekintjük a fiatal határőreink értekezletét. No és az a tartalmas vita, amely kialakult, feltétlenül méltó volt határőreinkhez. Természetesen a kiváló határőrizet csendült ki elsősorban a küldöttek vitájából; Legfontosabb, mint sokan elmondották: a KISZ-tagok tegyenek meg mindent, hogy ne fordulhasson elő büntetlen határ- sértés! Ezért sok mindent tudnak tenni a KISZ-tagok. A harckészültség fokozása, a fegyelem állandó szilárdítása, a világnézeti nevelés, a kiváló határőr, illetve kiváló őrs címért indított mozgalom terébélyesítése, az elvtársi segítés, nevelés a bátorságra — mind-mind olyan feladat, melyben az ifjú kommunista határőrök nagyon sokat segithetnek parancsnokaiknak;

A kiszesek értekezletének volt még egy igen fontos motívuma: ápolni a kapcsolatot dolgozó népünkkel. Számtalan példáját tudjuk, amikor £ lakosság segített határőreinknek egy-egy határsértő elfogásában. De nemcsak ezért beszéltek a kiszesek a lakossággal való kapcsolatról, hanem elsősorban azért, mert a nép katonája soha nem szakadhat el népétől. Elmondották az értekezleten, hogy ezt nagyon jól megértették az őrsökön szolgálatot teljesítő határőrök.

A KISZ-bizottság titkára előadásában beszélt arról, hogy Me- zőgyánban, Kötegyáriban és Orosházán termelőszövetkezeteket patronálnák a határőr elvtársak. És ez a patronálás nemcsak szóban kijelentett fogadalom, hanem igen hasznos segítés is. Mezőgyánban például az őrs katonái raktárt építettek, hogy a régi raktárhelyiségből KISZ-helyiséget alakíthassanak maguknak a fiatalok. Akár mennyit ér is az a munka, melyet az őrs katonái végeztek — bár nagyon sokat ért — az a szív, az a lelkiismeretes törődés, amely határőreinket fűtötte nemes cselekedetükben, megfizethetetlen. Szen- tetornyán a határőr elvtársak zuhanyozót építettek a termelőszövetkezet dolgozóinak. Pedig van dolguk, fáradságos munkájuk ezeknek a katonáknak. Mégis, pihenőidejükben vették szerszámukat, s mentek, hogy zuhanyozót, kultúrliázat építsenek, illetve renováljanak a parasztembereknek. Aki ezt nem tudja megbecsülni, az nem tud gondolkozni.

Elmondták ezek az ízig- vérig' becsületes kiszes határőrök, hogy most a vezetőségválasztó taggyűlések idején öt elvtársat küldtek a „civil” KlSZ-alapszer- vezetek segítésére. A sarkadi, a szeghalmi és az orosházi járásban dolgozott az öt határol*, hogy minél jobban sikerüljenek a területi KlSZ-vezetősógválasztások.

Vég nélkül lehetne sorolni az ilyen nemes cselekedeteket. De akkor legalábbis egy külön értekezlet kellene ehhez. így csak néhány példát mondtak el a küldött- gyűlésen, ízelítőül és lelkesítőül.

Nem mondták el, „nem akartak dicsekedni” azzal például (szünetben beszélgetés közben elmondották), hogy Bélmegyererr hogyan segítették a KISZ-építőtábor létrehozását. Felszerelték a telefonokat, biztosították az erősítőket, éppen úgy, mint Gyopároson az ifjúsági találkozón is. Geszten közösen sportolnak és közösen vesznek részt a kulturális munkában a falu fiataljaival. Eleken a múlit oktatási évben egy propagandistát adtak egyik termelőszövetkezet KISZ-szervezetének. A gyulavári Dénes-majorban pedig egyenesen az őrs a kultúrközpont.

Villanyvilágítást biztosítottak a major lakóinak, filmet vetítenek hetenként a tsz ottani dolgozóinak.

Nem csoda tehát, hogy mind a járási és városi pártbizottság, mind a megyei KlSZ-bizott- ság, valamint az orosházi határőrség parancsnoka elégedett volt a kiszes határőrök munkájával. Becsületüket adták küldöttértekezletükön ezek a bátor fiúk, hogy mindent megtesznek a harckészültségért, a büntetlen határsértés megszüntetéséért, és soha nem felejtik el, hogy a dolgozó nép fiai.

Varga Tibor

A szarvasiak kedvence

Nézzenek magukba is néha

Ki tudja hányszor írtunk faár arról, hogy az idősebbek egy része — anélkül, hogy megközelítően is őszintén magába nézne — lépten-nyomon vádolja a ma fiataljait: „Kérem, nem tudnak ezek a fiatalok semmi tisztességet. Bizony, a mi időnkben nem csináltunk olyanokat, mint a ma fiatáljai...” S amikor magkérdezzük az így vélekedőktől, hogy mire alapozzák ezt, a legtöbben nem tódnak rá válaszolni. Pedig ők is voltak fiatalok, s akkor aligha jártak az utcán, a munkahelyeiken olyan komolyan, mint most. Persze erről már régen elfelejtkeztek, legalábbis nem akarnak rá emlékezni, hogy most — tisztelet a kivételnek — mint 40—50 éves emberekként is tesznek olyanokat éppen a fiatalok szeme láttára, ami nem válik dicséretükre. íme erre egy példa:

Szombaton a délutáni autóbusszal Békésre indultam. A békéscsabai Kossuth téri megállónál mintegy negyvenen várakoztak. Az autóbusz még meg sem állt teljesen, amikor két negyven év körüty asszony és három hasonló korú férfi teljes erőből előrenyomult. Tolakodásuk közepette mit sem törődtek a közéjük, majd mindinkább hátra szoruló, botjára támaszkodó idős nénivel. Talán az utolsó felszálló lett volna a hatvan éves,

beteges asszony, ha az oldalt ál-1 ló — és egyáltalán nem tolakodó — két 18—19 év közötti fiatalember közül az egyik meglehetősen határozott hangon meg nem szólal: „Önök már nem fiatalok, és mégis képesek ezt az idős asszonyt félrelökni, leteper- ni, csak azért, hogy hamarabb felszánjanak... Próbálnánk

ugyanezt mi csinálni, egész Békésig hallgathatnánk érte...” E fiatalember szavai kellettek ahhoz, hogy az idős asszony, akit a két fiatalember segített felszállni, kapott egy kis utat a lépcsőhöz.

Nem akarom mindenáron védeni a ma fiataljait. Vannak közöttük valóban olyanok, akik képesek a durvaság, a szemtelenség határáig, sőt azon túl is elmenni. Azonban ne vádoljuk őket általánosságban és kivétel nélkül. Aki ezt teszi, annak nincs igaza. Nem azok segítenek az ifjúság nevelésében, akikv útón-útfélen sóhajtoznak egy-egy fiatal helytelen cselekedetén és az itt-ott fellelhető rossz láttán általánosítanak. Ellenkezőleg: azok az idősebbek állnak a fiatalok mellett, segítenek őket formálni, nyesegetni hibáikat, akik nem általánosítanak, nemcsak vádolják őket, hanem tesznek is értük.

Balkus Imre

Alig egy hónapja nyílt meg Szarvason a képen látható, korszerűen berendezett presszó, máris a szarvasiak kedvence lett. ízléses, csillogó polcok, hűtőszekrény, krémkávéfőző-gép, modem csillárok, hatalmas függönyök teszik vonzóvá a fővárosi jellegű helyiséget. Ezzel egy időben építették át az Árpád-éttermet is, ahol a faburkolatot világos színre festették a korábban sötét festésű, komor burkolat helyett. Az olajos padlót könnyein tász- tántartható moziaklapokra cserélték ki, új függönyöket vásároltak és újvo- naiú csillárokat. Hosszú idő után vált valóban az igényeknek megfelelő szórakozóhellyé a két helyiség.

Képünkön a presszó egy részlete látható;

Ifjúsági szállítási munkabrigádok alakultak Mezőhegyesen

(Tudósítónktól)

A mezöhegyesi KISZ-bizottság az őszi mezőgazdasági betakarítási munkálatok elősegítésére megszervezte az esti szállítási brigádokat, amelynek tagjai a répaszállításnál segítenek. Ezzel gyorsítják a cukorgyár folyamatos munkáját, s a betakarítást. Ebben a munkában a helyi kiszesek 200-an vesznek részt, akik megfelelő munkabért és éjjeli pótlékot is kapnak.

II parlamentben jártunk

— Gyulai gimnazisták Budapesten —

A gyulai Elkel Gimnázium Hi. b. osztály tanulmányi kiránduláson volt fővárosunkban. A fiatalok gazdag tapasztalatokkal tértek haza. Kirándulásuk bővelkedett úti élményekkel, amelyből egy epizódot mutatunk be.

;,...Mikor bevezettek bennünket az országgyűlés nagytermébe és megtudtuk, hol ül Kádár, Dobi és Münnich elvtárs, sorbaálltunk, csakhogy odaülhessünk a helyükre és eldicsekedhessük otthon: ültem Kádár elvtárs helyén! Tudjuk, hogy gyerekesség, de jól esett

c 4 míuniar nótázik

A finn ugor, a magyar — nóta- pontos dallamozást. Kodály és

zik, ezért jó sportoló a finn és dalos a magyar. (Ámbár az olimpián sem voltunk utolsók!)

Őseink miközben a végtelen Szarmata síkon nyergük alatt a klasszikus illatú húst puhították, unalmukban énekelgettek, méghozzá kék égről, lányról, Halász- bástyáról, Margitszigetről azaz bocsánat,- kissé előreszaladtam. Szóval őseink daloltak a pusztán, de még hangszer nélkül, csak úgy szabad szájjal. Legfeljebb lovuk horkanása vitt egy kis szinkópát a dologba. Idővel azután kitenyész- tődtek a mindenféle szakénekesek: a lantosok, kobzosok, tegzesek, ig- ricek, stiglicek és egyéb szájhagyományok.

A műdal — jelenlegi ismereteink szerint — az ősmagyarség körében ismeretlen volt. Okául azt tartják, hogy még nem rendelkeztek sem zongorával, sem zeneműkiadóval. Ez a technikai elmaradottság azonban egyáltalán nem sújtotta le lovukról őseinket. Feltalálták a pentatónikus, azaz ötBartók szerint a szerelemről is sokat énekeltek. Különösen Etelközben jött meg a szerelmi lírájuk, de a Vereckei-szorosban sem kímélték hangszálaikat.

Mikor dalolászva elfoglalták e hont, itthon sem feledkeztek még a népdalról. Az olasz földről importált Gellért püspök Kelen hegye alatt szekerezvén egy nótáz- gató, vízmerítő lányt pillantott meg. Más történelmi állítások szerint nem is vizet mert, hanem szárazmalmot hajtott. Akármint is volt, Gellért végigvizslatván tekintetével a leányzó hófehér lábaszárán, egyházférfiúi komolysággal kérdezé:

— Nemde műdalt énekel kegyed?

Az csípőre tett kézzel válaszolta:

— Műdal ám az ángyikájának a térgyekalácsa. Öt pentatónos népdal ez a javadul! Mink csináltuk kalákában, nem a pestiek, akik még meg sincsenek. Lesz mit gyűjtenie a Bartóknak.

— Hát vugi-bugizni tudol-e, lelkem? — faggatta tovább a tekintélyes főpap.

— Köll is nekünk az a nyugati hacacáré — legyintett az ősmagyar bakfis.

Odébb kerülvén, aztán le is hajították eleink Kelen hegyéről az agg import-egyházatyát egyenesen a Dunába. Állítólag nem a zenei vonatkozású érdeklődése miatt. — Azóta Gellért a hegy. No de mindegy. A lényeges az egészben az, hogy a honfoglalás idején teljes erővel dívott a népdalolás és — ekként nótázgattunk, tivornyáz- gattunk e hazában sok száz éveken által, mái* akinek bírta a hangereje, de főként a — bukszája!

*

Olvasom a mai hírek közt, hogy a honfoglaló magyarság zenélge- _tése kerül terítékre a TIT-ben. Nosza elejibe ezt a kis szakszerű adalékot, hadd legyen még cifrább eleink kacagányos pentaton- ja abban a korai tobbszólamúság- ban ...

Üj Rezső

ott ülni annak az embernek a helyén, aki olyan sok jót tett népünkért, s aki most az ENSZ közgyűlésén harcol az igazságért, a békéért.

Nemcsak mi voltunk ott látogatók, velünk együtt nézte meg a parlamentet egy szovjet, német és csehszlovák küldöttség is. Egy nagyon kedves, de jellemző epizód játszódott le a szovjet elvtársak és iskolánk tanulói között. Láttunk ugyanis egy filmet, amely főszereplője nagyon hasonlított az egyik elvtársra. Valaki suttogva mutat az egyik szovjet elvtársra: Nézzétek, a Kuznye- cov! Erre megrohantuk a „hasonmást” és úgy körülálltuk, hogy lélegzeni is alig tudott.

— Az elvtárs színész? — tértünk rögtön a lényegre. — Nem, dehogy, tiltakozott kézzel, lábbal Nem hittük el. Arra gondoltunk, hogy nem akarja felfedni az in- kognitóját. Sehogy sem tágítottak mellőle. Nagynehezen megmagyarázta, hogy ő az ittlévő pártküldöttség egyik tagja és sohasem voltak színészi ambíciói.

Annál jobb — mondtuk s még jobban körülálltuk. Erre kihúzott a zsebéből egy csomag képeslapot és nekünk ajándékozta. Miközben kiosztottuk egymásközt a lapokat, ő csatlakozott küldött-társaihoz. Ismét körülálltuk és autogrammot kértünk tőle. Aláírások közben megkérdezte.

— Hányán vannak kislányok?

— Csak 28-an — feleltünk.

— Oh, én már azt hittem, hogy száznál is többen — felelte kedves mosollyal. Együtt léptünk ki velük a parlamentből. Sokáig néztünk a kedves elvtársak után.”

Sajti Enikő