Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-20 / 222. szám

I960, szeptember 20„ íu ld NÉPÚJSÁG 5 SPOBT SPORT•SPORT Gyula és Orosháza még mindig veretlen a« JVß Ill-han Szombaton játszották le Szegeden az Sz. Építők—Orosháza találkozót, amely változatos és érdekes játékot hozott. A kiállítások miatt tartalékos hazai 'csapat csak a második félidőben javult fel és akkor közel állt a győzelemhez. A döntetlen eredménnyel a szegediek ismét visszaestek a táblázat közepére. Jászberényben bizto­san győzött a jól hajrázó Gyulai MEDOSZ a tartalékosán felálló Lehel ellen. A Szarvasi SC ismét hu maradt önmagához. Nagyszerű játékkal rukkolt ki a második félidőben, és „kétvállra fektette” a tabella éllovasát. Kecskeméten a ha­zaiak az első percekben elért góllal győztek. A Békéscsabai Építők többször közel álK a kiegyenlítő gólhoz. Csongrád nyerte a megyei rangadót Kiskufélegyházán. Az Építőik nagy balszerencsével játszott. Különösen a kapusok fogtak ki gyen­ge napot. Békéscsabán az újabb összeállítású Agyagipar jól kezdett, különösen az első félidőben többet támadtak, de a sok gólhelyzeteiket sorra elrontották az ide­geskedő csatárok Hódmezővásárhelyen is folytatta balszerencsés szereplését a Martfű csapata. A helyiek jó kezdés után visszaestek és csak nehezen tudták elérni a győzelmet jelentő góljukat. Makó végre megszerezte a második győzelmét. A fordulóban ezúttal ismét a védők nyújtottak elfogadható játékot. A csatárok legtöbb mérkőzésen adósok maradtak a góllövéssel. Gyulai MEDOSZ — Jászberényi Lehel 4:1 (0:1) Jászberény, 700 néző. Vezette: SzöHösi. MEDOSZ: Vidó — Kiss, Pásztor, Szi­lágyi — Himer II, Fodor — Kurta, Csűri, Petrovszki, Nagy II, Naigy I. Lehel: Szekeres — Táncsics, Nagy, Fe­hér — Józsa Füiöp — Lugosi, Fekete, Za- ják, Magyar, Kiss. Négy új játékossal kezdett a helyi csa­pat. Az első félidőben biztatóan játszót tak és l:0-ra vezettek is. A vendégek tá­madásait a hazaitak védelme sorra rom­bolni tudta. A 43. percben Fülöp szerezte meg a vezető gólt. Szünet után közel fél óráig jól tartot­ták magukat a hazaiak. Sokat és veszé­lyesen támadtak, de eredménytelenül. A 78. percben egy hosszú szöktetésnél Nagy I. elfutott és kiegyenlített. Pár perc múl­va a vezetést is megszerezte a gyors gyutai szélső. A gólok után a hazaiak visszaestek és így a MEDOSZ mezőny­fölényt is harcolt ki. A 80. percben Hummer II. növelte az előnyt, majd az utolsó percben Csűri állította be a vég­eredményt. Jók: Himmer W., Nagy I., Pásztor, Gsüni ittetve Józsa, Fülöp. Orosházi Kinizsi — Szegedi Építők 1:1 (1:0) Szeged, 800 néző, vezette: Rozsnyai. Kinizsi: Kucsera — Perjési, Békési, Fi­am — Szabó, Dudás — Szökő, Berta, Rozsnyai, Kollár, Qera. Edző: alózik Pál, Építők; Palotai -t- Rácz, Óvári, Enessey — Bóka, Verseny! — Zovics, Bttaha, Bol­dizsár. Tanács Jónás*. Edző: Emödi Re­zső. Tapogat ódzó játékkal etfcett e4ső per­cek után lassan lendültek bele a játékba a csapatok. Sokáig mezőnyjáték folyt, a védők a 16-oson kívül minden támadást hárítani tudtak. A 18. percben egy gyors orosházi támadásnál Gera kiugrott a vé­dők közül és lövése védhetetlenül szállt a hálóba. A félidő hátralévő részében mind a két kapa előtt adódott gólszer­zés* alkalom. Szünet után hazai támadások következ­tek. A 62. percben Boldizsár Tanácsnak adta a labdát, aki megszerezte a kiegyen­lítő gólt. Ezután megindult a harc a győ­zelmet jelentő gólért. Mindkét csapat lendületesen támadott, de a védelem minden alkalomkor remekelt. Jók: Kucsera, Perjési, Fiam, Gera, il­letve Bezsenyi. Zovics, Blaha. Szarvasi SC — Szolnoki MTE 2:0 (1:0) Szarvas, 1500 néző, vezette: Bokor. Szarvas: Kondaos — Janurók, Cser- nus, Szitó — Patkós, Búzás — Podond, Janovszki, Sebő, Kerekes II., Gazsó. SZMTE: Sárkány — Papp, Török, Za­lai — Nyári, Danika — Bántoidi, Paillai, Cs. Farkas, Willdsoh, Pálmai. Nagy lendülettel kezdett mind a két csapat. A hazainak már a mérkőzés elején volt gólszerzés! helyzetük. Ez­után inkább a szolnokiak kezdemé­nyeztek többet és enyhe mezőnyfö­lényt is harcoltak ki. A hazaiak ké­sőbb gyors támadásokat vezettek. A 25. percben Gazsó elfutott a szélen, átível­te a labdát s a jő ütemben befutó Po- dani a bal felső sarokba bombázott. A gól után ismét a szolnokiak támadtak többet és veszélyesebben. A csatárokat azonban, különösen Willischt, a szarva­si Patkós teljesem kikapcsolta a játék­ból. Fordulás után az első percekben a vendégek egy kapufát értek el. Ez fel­most már sokat támadtak és lőttek kapura. A 78. percben Podani Sebőnek adta a labdát, aki nem hibázott. Jók- Komdacs, Csernus, Patkós, Po­dani, illetve Török, Nyári, WilMsoh. Kecskeméti TE — Bcs. Építők 1:0 (1:0) Kecskemét, 2500 néző, vezette: Kun. Kecskemét: Pintér — Csejtey, Bitó, Mészáros — Gacß, Vass — Szenitgyörgyi II., Toricslka II., Szabó, Barta, Zubek. Építők: Illyés — Pécsi, Balogh, Far­kas — Betkó, Lonovics — Galovic, Má- thé, Szabó, Sípos Ondrik. Nagy lelkesedéssel kezdett mind a két csapat. Az első percekben szöglet­hez jutottak a hazaiak, A felszabadító rúgás rövidre sikerült, így a nagyszerű érzékkel felugró Torics'ka II. a hálóba fejéit. A gyors, váratlan gól után mindkét kapunál több gólhelyzet adó­dott. A sokáig készülődő csatárok elöl azonban a védők mindig hárítani tud­tak. A 37. percben Ondrik lövését Pin­tér csak nagy bravúrral tudta védeni. Szünet után is éiénik játék alakult ki. Főleg a védők remekeltek mind a két oldalon. A csabaiak többet lőttek, de legtöbbször kapu mellé. Jók: Pintér, Bitó, Szentgyörgyi, illet­ve Lonovics (a mezőny legjobbja), Ba­logh, Ondrük. Szegedi Spartakusz — Bes. flgyagipar 4:1 (1:0) Békéscsaba, W00 néző, vezette: Ré- kasö. Sz. Spartakusz: Kollár — Hamzsek, Apró, Dudás — Sándor, ördög — Kiss, Báló, Rózsavölgyi, Kószó, Sándor. Bcs. Agyagipar: Gyebrovszki — Hor­váth, Bielik, Ledzényi — Csato-rdai, Romáin n. — Dorna, Uh rin, Mokran, Mitykó, Pataj. A poros pályán sok hibával kezdtek a csapatok. Az első negyedórában vál­takozó mezőnyjáték folyt. A kapu előtt alig akadt komoly gólhelyzet. Ezután rövid ideig a Spartakusz veszé­lyesen támadott, de a hazai védelem mindig idejében lépett közbe. Később fokozatosan felülkerekedett az Agyag­ipar és a széleken indított hosszú szöktetésekkel sokszor zavarba hozták a szegedi védőiket. Közel félórás hazai mezőny fölény után egy gyors szegedi ellentámadásnál Sándor megszerezte a vezető gófot. i A szünetben fellocsolták a pályát, amely a mérkőzés végéig csúszós ma­radt. Ennek ellenére változatos, érde­kes lett a mérkőzés. Mindkét oldalon többször akadt gólhelyzet, de a védők mindig remekeltek. A nagy hazai nyo­más végre góllá érett. Egy kavarodás­nál a szegediek kézzel hárítottak a büntető területen belül, a 11-est a csa­baiak értékesítették. A kiegyenlítő gól után, a 65. percben Kószó megsze­rezte a vezető gólt. Ezután felülkere­kedett a szegediek jobb felkészültsége s a 84. percben Kószó, majd egy perc múlva Béló beállította a végered­ményt. Jók: Apró, Kollár, Kiss, illetve Bie- lik, Horváth, Mitykó. MáV-Hmvásárhelyi MTE — Martfű 3:2 (2:2) Hódmezővásárhely, 3000 néző, vezet­te: Járási. MÁV: Enyedi — Bárány. Venkei, Ba- csa — Zsótér, Gilicz — Kovács, Ri- schák, Nagynémedi, Nagy. Lányi. Martfű: Csendes — Papp, Seres, Böjti — Szűcs, Mészáros — Pálinkás, Nagy, Bakos, Mikus. Mezőteleki. Váltakozó játékkal indult a mér­kőzés. Különösen a hazaiak játszot­tak nagy lelkesedéssel. A iß. perc­ben Nagynémedi otthagyta a védő­ket és megszerezte a vezető gólt. A vendégek csak szórványosan, de an­nál veszélyesebben támadtak. A 15. percben Pálinkás csúnyán „betar­tott” Bacsának, aki megsérült és véglegesen kiállt. A 22. percben Nagynémedi újabb góljával növelte a hazaiak előnyét. Ezután feljöttek a vendégek, és Bakos két góljával kiegyenlítettek. Jól kezdték a második félidőt a hazaiak, s a 40. percben Rischák nagyszerű góljával megszerezte a vezetést. A hajrában egyik csapat sem tudott már gólt elérni. Jók: Bárány, Nagynémedi, illetve Bakos, Mezőteleiki. Makói Vasas — Törökszentmiklósi Fáklya 2:0 (1:0) Makó. 1400 néző, vezette: Boldi­zsár. Makó: Szabó I. — Rózsa. Varga, Dobozi — Tóth, Kiss — Tolnai, Sza­bó II. Marczika, Szlovák, Baranyai. Fáklya: Ernszt — Szecsei. Fenyvesi, Halyik — Búzás, Kanakas II., Kara- kas I., Deák, Kristov, Horváth, Sza­káll. Lanyha irammal Indult a mérkő­zés. A 4.p.-ben Szolvák a tlzenhatosirói alig lőtt a kapu mellé. Pár percre rá ismét veszélybe került a hazaiak ka­puja, de a védők az utolsó pillanat­ban mentették. A 19. percben Tolnai és Fenyvesi összecsapott, a csatár ke­rült ki győztesen, s mintegy 10 mé­terről a hálóba lőtt. A második félidő első percében a Vasas támadott többett. Baranyai szépen futtatta Tóthot, aki ezúttal sem hibázott. A hátralévő időben a Vasas engedett az iramból, így a Fáklya mezőny fölényben játszott, de Szabó mindig jól helyezkedett. Jók: Varga, Tóth, illetve Szakáll, Halyik, Kanakas II. Csongrádi Pelöli — Kiskunfélegyházi Építők 3:1 (0:1) Kiskunfélegyháza, 1200 néző, vezet­te : Puskás. Petőfi: Major — Borda. Kálmán. Bánfi. — Vecsegi, Vikor — Puskás, Gál, Palásti, Papcsik, Busa. K. Építők: Cseh — Pallagi I.. Mar­tinovics, Parádi I. — László, Vereb — Kelemen II., Palatiniusz, Istvánffi, Mócár, Makai. A 25. percben Istvánffi Makainak ad­ta a labdát, aki megszerezte csapata részére a vezető gólt. Szünet után a vendégek különö­sen a kiválóan játszó fedezetpár révén me^őnyfölényt harcotak ki. Egy támadásnál Gál távoli lövése a hálóban kötött ki. A gól után meg­zavarodott az Építők csapata és két perc múlva ismét Gaál volt eredmé­nyes. A 87. percben Papcsik távoli erős lövése a hálóban kötött ki. Jók: Major (a mezőny legjobbja), Vecsegi. Gál, Illetve -Martitovics, Ma kai. Mócár. A labdarúgó NB 111. Délkeleti csoport állása 1. Gyula 7 4 3­20: 7 11 2. Kecskemét 7 5 1 1 14: 5 11 3. SZMTE 7 5­2 18: 8 10 4. Orosháza 7 3 4­10: 6 10 5. Sz. Spartakusz 7 4 1 2 17:11 9 6. Szarvas 7 4 1 2 13: 9 9 7. Csongrád 7 3 2 2 14: 8 8 8. Sz. Építők 7 3 2 2 12: 9 8 9. Bcs. Építők 7 2 2 3 9:10 6 10. Jászberény 7 2 2 3 11:14 6 11. Makó 7 2 2 3 10:17 6 12. T. Fáklya 7 2 1 4 6: 8 5 13. Martfű 7 2­5 13:19 4 14. MÁV-H MTE / 7 1 2 4 10:21 4 15. Bcs. Agyagip. 7 1 2 4 5:18 4 16. Kfh. Építők 7­1 b 3:15 1 Megyei I. osztály eredményei: Sarkadi Kinizsi — Battonya 2:0 Mezőhegy esi Kinizsi — Csorvás 31 Gyoma — Békési Spartakusz 3:2 Bcs. MÁV — Mezőkovácsháza 2:1 Bcs. VTSK — Kondoros 4:0 Medgyesegyháza — Végegyháza 2:1 Mezőh. MEDOSZ-Sarkadi MEDOSZ 3:1 Békésszentandrás — Kunágota 1:0 A labdarúgó NB I. állása 1. Ferencváros 4 3 1­13: 6 7 2. U. Dózsa . 4 3 1­9: 5 7 3. Salgótarján 4 \ 2 1 1 6: 1 5 4. Pécs 2 1 1 8: 5 5 5. Csepel 4 1 3­3: 2 5 6. Szeged 4 2 1 1 5: 7 5 7—8. Honvéd 4 1 2 1 4: 4 4 7—8. Vasas 4 1 2 1 8: 8 4 9. MTK 4 2­2 8:10 4 10. Győr 4 1 1 2 7: 4 3 11. Debrecen 3 1 1 1 2: 2 3 12. Tatabánya 4­2 2 2: 7 2 13—14. Dorog 3­­3 4:11 1 13—14. Diósgyőr 4­­4 4:11­A labdarúgó NB I. eredményei Ferencváros—MTK 4:1, Buda­pesti Honvéd—Csepel 0:0. Szeged —Diósgyőr 1:0, Pécs—Debrecen 1:0, Győr—Tatabánya 0:0, Salgó­tarján—Dorog 3:0. II totó 38. heti eredménye x, 2, 2, 2, 2, 1 2, x, 2, x, 1, 1. Tizenkét találatot két fogadó ért el. Nyereményük egyenként 151 125 forint. Tizenegy találatot 63-an, tíz találatot pedig 984-en értek eL Az előbbire 4579 forintot, az utóbbira 409 forintot fizetnek. RÁDIÓ é* TELEVÍZIÓ^5 műsora 1960. SZEPTEMBER 20. KEDD KOSSUTH RADIO: 8.10 Operarész­letek. 8.45 Moszkvai költők az őszről. 9.00 A Gyermekrádió műsora. 9.20 Hangszerszólók. 10.10 Válaszolunk hallagatóinknak. 10.25 Népdalok. 11.00 Iskolai kórusok énekelnek. 9.40 Olomöntés. Várkonyi Mihály novel­lája. 11.20 Chopin zongoraművek. 12.10 Zenés ajándékműsor ipari üze­mek dolgozóinak. 13.00 A föld fia. Csepeli Szabó Béla verseskötetének ismertetése. 13.20 Zenekari hangver­seny. 14.20 Egy falu — egy nóta. 15.30 Rapa—Nuri rejtélye. Rádiójáték. 16.20 Operarészletek. 16.35 A barátság dalai. 17.15 Szív küldi. . . 18.00 A Rá­írni! ám hosszán. . . 16.45 Az ifjúság dió Ipari rovata jelenti. 18.20 Tánc­zene. 18.45 Operakettősök. 19.05 A Szabó család. 19.35 Népi muzsika. 20.35 Közvetítés a monterux-i feszti­válról. 22.40 Tánczene. 23.15 Versek. 23.25 Operarészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15 Fúvószene. 14.45 A mai Szeged irodalma. 15.00 Kórusművek. 15.20 Egyveleg Gyöngy Pál műveiből. 15.45 Dalok. 16.10 Ze­nés ajándékműsor ipari üzemek dol­gozóinak. 17.00 Emlékezés világjáró virtuózokra. 17.50 Időszerű nemzet­közi kérdések. 18.00 Operettrészletek. 18.30 Rádió szabadegyetem. 19.05 Ze­nekari muzsika 19.40 Babits Mihály: Jónás könyve. 20.00 Magyar nóták. 20.40 Falurádió. 21.01 Tánczene. 21.45 Könnyű zene. 22.18 Isméi :• jósat® előadás. 22.23 Soproni József: I. vo­nósnégyes. TELEVÍZIÓ: 18.00 Iskolások műso­ra. 19.00 TV Híradó. 1915 A román •engerparbon. Magyar kisfilim. 19,30 A szalmaözvegy. Olasz film. 21.25 Pedagógiai műsor. S Mezik műsora BRIGÁD MOZI. Békéscsaba. Szep­tember 15—21: Az ordító egér. K. h.: fél 6, fél 3, v.: fél 4; fél 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba. Szeptember 15—21: Hüvelyk Matyi. K. h.: 6. 8, v.: 4, 6. 8. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt II —1-ig elővétel) pénztár. TERV MOZI, Békéscsaba. Szeptem­ber 19—21: Magány. Kezdés hétk.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Szep­tember 19—21: Két emelet boldogság. K. h: 8, v.: 4, 6, 8. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Szep­tember 22—25: Fehér vér. K. h.: fél 6. fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. BÉKE MOZI, Orosháza. Szeptember 15—20: A spessarti fogadó. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. PETŐFI MOZI, Gyula. Szepterrjber 15—20: A nagy kék országút. K. h.: 5, 7, v.: 3, 5, 7. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő- Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. 4., 1. em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Te Le fon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: K^ndra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj i hóra 11.— Ft ERKEL MOZI, Gyula. Szeptember 20—21: Virrad ... K. h.: fél 6, fél 8. v.: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI, Mezőko- vácsháza. Szeptember 19—21: Morut- parnesse 19. K. h.: 8. v.: 4. 6, 8. BÁSTYA MOZI, Békés. Szeptember 19—20: A szél. K. h.: fél 7, fél 9, v.: fél 5. fél 7, fél 9. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Szeptem­ber 15—21: Háború és béke I—II. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, Sarkad. Szeptember 19—21: öngól. K. h.: 8. v.: 4. 6, 8. ADY MOZI, Szeghalom. Szeptember 19—21: Hosszú az út hazáig. K. h.: 8, v.: 4, 6, 8. Etndrődi Cipész Kisipari Termelőszövetkezet a lakosság szolgálatában Őszi CIPÖ-rendeléseit már most adja tel rész­legeinknek. Endrődön, Gyomán és Dévaványán. CSIZMA- és CIPŐ JA VI. TÁSAIT gyorsan és pon­tosan vállaljuk. Jobb minőségi munkával a lakosság szükségleteinek kielégítéséért; /

Next

/
Oldalképek
Tartalom