Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-29 / 230. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara: SO fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPUJSAG 1960. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA V. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM A közgyűlés tűzze ki a iiukleárisíégyver-kí sér letek megszűntetéséről folytatott tárgyalások határidejét — mondotta Gomulka elvtárs az ENSZ-közgyűlésen Az ENSZ-közgyűlés kedden folytatta ülésszakát. Délelőtt Románia, az Egyesült Arab Köztársaság és Thaiföld képviselője, délután pedig Lengyelország, Paraguay, Guatemala és Pakisztán küldötte mondott beszédet. Felszólalt Taboada argentin külügyminiszter, majd Diefenbaker kanadai miniszterelnök is. Nagy figyelemmel hallgatták a küldöttek Mehmet Shehu albán miniszterelnöknek és Gheorghiu-Dej elvtársnak, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának a beszédét. Dej elvtárs a szovjet javaslatot támogatva javasolta az ENSZ vezetésének átszervezését, valamint határozottan támogatta az egyszemélyi főtitkári tisztség megszüntetését. Majd Görögország és Törökország képviselőihez fordulva indítványozta, hogy hozzanak létre kollektív biztonsági szerződést a Balkánon és tegyék ezt a területet külföldi katonai támaszpontoktól és atomfegyverektől mentessé. Ezután Nasszer elnök, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke következett felszólalásra, Nasszer javasolta, hogy Hruscsov és Eisenhower akár négyszemközt, „akár a közgyűlés által választott más Személyiségek részvételével” találkozzanak és dolgozzák ki azokat az elveket, amelyeknek értelmében új leszerelési értekezlet kezdődhet. Bírálta Hammarskjöld kongói politikáját és határozottan sik- raszállt Lumumba törvényes kormánya mellett. Követelte, hogy haladéktalanul vegyék fel a Kínai Népköztársaságot az ENSZ-be és biztosítsák az algériai nép önrendelkezési jogának gyakorlását. A délutáni ülésen felszólalt Gomulka elvtárs, a lengyel küldöttség vezetője is, akinek beszédét az alábbiakban kivonatosan ismertetjük, Gomulka elvtárs beszéde mai kötendő békeszerződés melTársadalmi összefogással a közoktatás továbbfejlesztéséért — Aktívaértekezlet a Jókai Színházban — New York (MTI) Az ENSZ-közgyűlés kedden délután — magyar idő szerint 20.18 órakor — ismét összeült, hogy folytassa a nemzetközi helyzet általános vitáját A délután ülés első felszólalója Thaiföld képviselője volt utána W. Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, a lengyel ENSZ-küldöttség vezetője szólalt fel. Hírügynökségi jelentések szerint beszédében Gomulka foglalkozott a német kérdéssel és rámutatott arra a súlyos veszélyre, amely a nyugatnémet revansisták és militaristák részéről Európát és a világ békéjét fenyegeti. Ezután arról beszélt, hogy a potsdami egyezményt nyugati részről megszegik és éles szavakkal megbélyegezte a volt hitlerista tábornokok emlékiratát, amelyben a Bundeswehr atomfelfegyverzését sürgetik. A német hadianyagipar, amelyet az egykor Hitlert finanszírozó konszernek építettek újjá —, mondotta — nemcsak partnere a nyugati hatalmak hadiiparának, hanem most már „versenyben” is áll azzal. A tények világosan mutatják, hogy az agresszív területi követelések a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos programjává váltak. A lengyel küldöttség vezetője állást foglalt a két német államlett és hangsúlyozta, legfőbb ideje, hogy mindazok, akik a potsdami egyezményt aláírták, egyszer s mindenkorra érvényesnek ismerjék el a jelfenlegi német határokat. A továbbiakban Gomulka síkra- szállt a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagsága mellett. Kijelentette, hátat kell fordítani annak a hiú ábrándnak, hogy a jelenkor problémái a Kínai Népköztársaság képviselőinek részvétele nélkül megoldhatók. Elsősorban az Egyesült Államokat terheli a felelősség azért, hogy az ENSZ még mindig nem veszi kellőképpen figyelembe a nemzetközi helyzet reális tényeit és a békés együttélés megvalósítását. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkáját bírálva Gomulka rámutatott: Mélységesen ellentétes az ENSZ céljaival és alapelveivel az a tény, hogy a világszervezet zászlaját alárendelik a gyarmatosítók érdekeinek. A lengyel küldöttség teljes mértékben egyetért azzal a bírálattal, amely a ENSZ főtitkárának kongói magatartásáról elhangzott. A lengyel küldöttség helyesli az ENSZ megszilárdításának és szervezete megjavításának gondolatát. Támogatja Hruscsov szovjet miniszterelnök erre vonatkozó javaslatát. Ezután hosszasan foglalkozott a leszerelés kérdésével és támogatta az általános és teljes leszerelés szovjet javaslatát. Rámutatott, hogy a jelenlegi helyzetben Hruscsov új javaslatainak óriási jelentőségük van. A lengyel küldöttség vezetője élesen bírálta „a félelem egyensúlyán alapuló” nyugati politikát és rámutatott: Az emberiség történelme egészen napjainkig azt (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap reggel 9 órakor a Békés megyei Jókai Színházban nagy aktívaértekezletet tartott az MSZMP Békés megyei bizottsága és a megyei tanács végrehajtó bizottsága az iskolareform előkészítésére kiküldött kormánybizottság által elkészített irányelvekről. Az elnökségben helyet foglaltak: Benke Valéria, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, művelődésügyi miniszter, Klaukó Mátyás elvtárs, az MSZMP Békés megyei bizottságának első titkára, Arany Tóth Lajos elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Szabó Sándor elvtárs, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára, dr. Kertész Márton, a megyei tanács v. b. elnök- helyettese, Mizó Gyula, a pedagógus szakszervezet megyei elnöke. Frank Ferenc, a megyei pártbizottság' osztályvezetője, Nagy Ferenc, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője. Az aktívaülést Szabó Sándor elvtárs üdvözölte a pártbizottság és tanács nevében, majd átadta a szót a nagy aktíva előadójának, dr. Kertész Márton v. b. elnökhelyettesnek: Kertész elvtárs beszédének elején vázolta a kormánybizottság által elkészített irányelvek megvitatásának szükségességét; — A párt és a kormány szükségesnek tartotta — mondotta — az irányelveknek az egész társadalommal való megvitatását, hogy egész dolgozó népünk, társadalmunk különböző rétegei kifejthessék véleményüket, megtehessék javaslatukat iskolarendszerünk továbbfejlesztésével kapcsolatban. Megyénkben az irányelvek vitája ezzel a mai nagy aktívával kezdődik. A párt és a megyei tanács végrehajtó bizottsága azokat az elvtársakat hívta meg, akikre elsősorban számít — mint minden más feladat végrehajtásában is—, hogy a megyében folyó vitát szervezzék, vezessék és irányítsák. Majd Kertész elvtárs a beszédét így folytatta: — Egész dolgozó népünk nagy érdeklődéssel és örömmel vette kezébe az irányelveket, tanulmányozta azokat. Az az általános hangulat, hogy a továbbfejlesztés irányelveinek megvalósulásával megoldódnak azok a problémák, nehézségek, melyek már eddig is jelentkeztek iskolai életünkben. Az irányelvek egész oktatási rendszerünk erőteljes továbbfejlesztését jelentik, a mai és a jövőbeni iskolai problémák megoldását veszik tervbe, az ifjúság tanítását, nevelését helyezik új alapokra. Kertész elvtárs beszédében visz- szapillantást tett a múltra, beszélt az egyházi iskolarendszerről és a múlt átkos örökségéről. Szólt arról, hogy a felszabadulás után például megkétszereződött megyénk középiskolai hálózata. Létrehoztunk hat új gimnáziumot, ezenkívül egy ipari technikumot, négy mezőgazdasági és egy köz- gazdasági technikumot, melyek a középfokú szakoktatást kívánják megvalósítani. Középiskoláink tanulóinak létszáma megközelíti az 5700 főt. Az is nagy eredmény, hogy az 1960/61-es tanévben a középiskolák első osztályaiban már a 73 százalékot is meghaladja a munkás- és parasztszármazású tanulók aránya, amely a felszabadulás előtt alig tett ki 4—5 százalékot. Beszédében Kertész elvtárs be* számolt ajrról is, hogy a fejlődés lemérésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy megyénk területén sok nemzetiségi dolgozó él, és jelenleg 12 általános iskolában és két gimnáziumban nemzetiségi nyelven folyik az oktatás, ötvennyolc általános iskolában pedig nemzetiségi nyelvet tanítanak. Óvodáink közül tizenhatban szintén anyanyelvükön nevelik a gyerekeket: — Őszintén meg kell azonban mondanunk — folytatta Kertész elvtárs —, hogy Iskolai rendszerünk eredményei mellett néhány negatív vonás mutatkozik, és ezeket nemcsak a tanulók és a pedagógusok mondják el, hanem a szülők, a társadalom maga is látja, érzi. Köztudomású, hogy az élet követeli az iskola és a termelés, a munka és az élet kapcsolatának szorosabbá tételét. Oktatási rendszerünkben fellelhető hiányosságok indokolják, sőt múlhatatlanul szükségessé teszik bizonyos változások végrehajtását, vagyis iskolarendszerünk továbbfejlesztését; Ezután Kertész elvtárs részletesen taglalta az irányelvek célkitűzéseit: Dr. Kertész Márton v. b. elnök- helyettes referátuma után Szabó Sándor elvtárs átadta a szót a hozzászólóknak. Elsőnek Sándor József elvtárs, a szeghalmi járási tanács v. b. elnöke, majd Takács elvtárs, a Békési Gépállomás dolgozója szólt a referátumhoz. Násztor Sándor elvtársnak, az orosházi pártbizottság első titkárának hozzászólása után Merényi József, a mezőkovácsházi általános iskola igazgatója és Barkóczi Pál elvtárs, a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke szólalt fel. Szünet után Zalai György, a gyulai járási pártbizottság első titkára, Zsilók Andrásné, a békéscsabai III. sz. általános iskola szülői munkaközössége elnöke, Klau- kó Mátyás elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára, Molnár József elvtárs, a kötöttárugyár dolgozója, Koller József elvtárs. az orosházi Táncsics Gimnázium igazgatója kért szót. Ezután Benke Valéria, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, művelődés- ügyi miniszter szólt a nagy aktiva résztvevőihez. (A felszólalások ismertetésére a holnapi számban visszatérünk.) Az értekezlet Szabó Sándor elvtárs zárszavával ért véget; UWVWUWWUVVVUWVUWUVUV Ez ár nagyüzem A békéscsabai Vörös Október Termelőszövetkezetben készült ez a felvételünk. Az épülő 800 férőhelyes sertéshizlalda látható, amelyet 570 ezer forint költséggel építenek a tsz-nek a Békés megyei Magasépítő Vállalat dolgozói. A hizlaldához a korábban épült víztorony nyomja majd a vizet. Az állatok etetését a korlát fala alá elhelyezett vályúkkal úgy oldják meg, hogy kívülről öntik be az eleséget. A termelőszövetkezet vezetői és tagjai azon igyekeznek, hogy ezt a hatalmas,, valóban nagyüzemi jellegű hizlaldát mielőbb benépesítsék. Ehhez megvan a megfelelő számú kocaállomány, amely közül egy előhasi éppen a napokban 17 malacot fialt.