Békés Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-28 / 229. szám
hépújsAg 1960. szeptember 28., szerda J/li lesz Deled Qéskat Az őszét, hajú gyámügyi előadóhoz, mint akit kergetnek, berohan egy barna ruhás, tizenöt év körüli öú. Élénk, beszédes szemeiből csak úgy sugárzik a bizalom, amely egyben segélykérés is. — Visszajöttem Ida néni. Tessék valamit csinálni, én visszamentem Szegedre, és ott nem fogadtak. Azt mondták, nincs hely a számomra, meg hogy miért nem mentem hamarabb, már más van a helyemen. Azt mondták, kijavítottam a papíron a szabadság idejét... De én nem tettem Ida néni, tessék elhinni! Én nem hazudok! Nem akarok Mágocsra menni Ida néni — a gyámügyi előadó — jóformán szóhoz sem jut. A fiú hadarja tovább, mint aki attól fél, hogyha rákérdeznek s megáll a beszédben, nem tudja folytatni tovább. — Azt mondták, már késő, nem vehetnek vissza, meg hogy az igazgató bácsi csak két hétre engedett el, és én önkényesen meghosszabbítottam. De ott van a {tapir, rajta van, hogy meddig szólt a szabadságom, én igazán nem javítottam rajta semmit, hiszen azt meglátnák a papíron, és én visszamentem, nekem jó volt ott... és most azt mondják, majd elküldenek Nagymágocsra az intézetbe. Pedig azt nem lehet... miért teszik ezt velem, Ida néni? Amikor én nem akarok Mágocsra menni! A fiú hangja megcsulMik, s szeme, megtelik könnyekkel. Már- már úgy látszik, hogy végképp elsírja magát, de egy dacos vállrándítással erőt vesz érzelmén. Egy „fiatalember” mégsem sír a felnőttek előtt. Még azt hiszik, hogy pályás vagyok, aki rájuk szorul: Ez olvasható abból a könnytől csillogó, éjfekete szempárból. Nem, azért sem! Sírni mégsem fogok. S mintha a gondolatát folytatná, most már kissé nyügodtabb hangon mondja. — Nem megyek Mágocsra. Miért nem fogadtak vissza Szegeden? Én vissza akarok oda menni. Ha mégsem lehet, akor inkább magam keresek magamnak valahol munkát — s a nagyobb nyomaték kedvéért a kezében lévő táskát lecsapja az asztalra. A szobában lévők megdöbben- ten nézik Jóskát, hallgatják elkeseredett kitöréseit. Mennyi akarás, mennyi indulat van ebben a fiúban. A tudat, hogy tehetetlen a felnőttekkel szemben, sérti a serdülő gyermek önérzetét. S ha másképpen nem sikerül, akkor hangjának fokozásával igyekszik ellensúlyozni e sérelmet. Hogy ne legyen annyira fájó, s hogy ő is visszaadjon valamit abból amit — úgy érez — a felnőttek ütnek rajta. Jóskát nem fogadhatjuk... A gyámügyi előadó halk szavakkal dorgálja a lobbanékony ifjút. — Jóska! Hogy beszélsz, hát szabad így? Nem gondolsz arra, hogy A munkásőrség és a KIÉG is segíti az úttörőket Szombaton, szeptember 24-én ülésezett a békési járási úttörő elnökség. Az ülésen elfogadták az elnökség 1960/61 évi munkatervét. A munkatervben, nagyszerű program szerepel, melynek végrehajtásában (különböző hadi játékok levezetésében) a munkásőrség és a Honvéd Kiegészítő Parancsnokság is közreműködik. Az ülésen az úttörő szövetség fennállásának 15. évfordulójának megünneplését is megbeszélték. mennyit segítettünk neked? Most is segítünk, légy türelemmel, elrendeződik minden, de előbb beszélünk Szegeddel. És Jóska mintha már megbánta volna az erős szavakat, a csendes beszédre egyre pirosabbá válik arca, még a homlokán éktelenkedő mély seb is. Megszégyenülten áll ott, s talán arra gondol, éppen azokkal beszélt hangosabban, akik eddig csak jót tettek vele. Aztán csendesen fogja a táskáját és azzal, hogy később visszajön, kilép az ajtón. Közben jelentkezik a Szegedi Állami Gyermekotthon. — Jóska? Kérem, későn jött vissza, nem tudjuk fogadni — hangzik a vonal túlsó végéről. Azután hosszas magyarázgatás Jóska magatartásáról, amelyben mindig visszatérő e két szó: nem fogadhatjuk: Végül utolsó ellenérvként közük, hogy Jóska az ipari tanulók vizsgáján megbukott, nem lehet vele tovább foglalkozni. Jóska tehát nem mehet vissza Szegedre, mert „késve” érkezett, de arról egy szót sem szóltak, hogy valóban ő a hibás, valóban maga hosz- szabbította volna meg a szabadságát? Erre a kérdésre kitérő a válasz. A fő érv az, hogy megbukott a vizsgán. Mi lesz hát Jóskával, ki fogadja be? A szüleihez nem mehet, mert..: ...Nem kell a családban sem Elhanyagolt, nyomorúságos lakás, ahol Jóska élt az év márciusáig. Anyja másodszor ment férjhez, s a mostoha apa nem szívlelhette a nagy fiút. Különösen rosszra fordult a sorsa, amikor még két gyermekkel megnőtt a család. Csak az apa keresett, s ennek is egy része a kocsmába vándorolt. így bizony ritkán jutott nagyobb falat az asztalra. A serdülő fiú egyre nehezebben tűrte az apa durvaságát, az éheztetést. Egyszer aztán végképp betelt a pohár. Jóska elcsavargott, s amikor már nagyon gyötörte az éhség, elemelte a templom perselyét. Rajtavesztett, a rendőrségre került. A szülők ezután még inkább tiltakoztak az ellen, hogy visszakerüljön, örültek, hogy van egy ürügy, amivel távol tarthatják. És ment a levél a gyámügyre: „Vegyék állami gondozásba fiamat, mert a két kicsinek sem tudok mit adni” — írta az anya. A család helyzete később még rosz- szabbodott, s mo6t a 'két kisebb is állami gondozásban van. Jóskát elhelyezték az ottani állami gazdaságba. Ott nem fogadták szívesen, éppen a lopás miatt. Ö sem tudott beilleszkedni az új környezetbe, hiszen a csavargáshoz szokott fiú nem tűrte a fegyelmet: a korai felkelést és azt, hogy reggeltől estig kötött munkaidőben dolgozzon. így hamarosan megvált a gazdaságtól, Gyulára került az Állami Gyermekvédő Intézetbe, onnan Szegedire helyeztél?, ahol szakmát tanulhatott és mint mondotta, nagyon jó dolga volt, s vissza is ment, de hiába. Ki a felelős Jóska bolyongásáért? Az általános iskola nyolcadik osztályát négyes eredménnyel végezte. Nem volt tehát rossz tanuló, Szegeden mégis megbukott. Miért? Mert a községben, ahol élt, ismerték nevelői, tudták családi körülményeit és ennek megfelelően foglalkoztak a különben jó eszű, értelmes gyerekkel. Szegeden mindezt nem vették figyelembe, s talán ez volt az oka. hogy JóSka rosszul tanult. No de a rossz bizonyítvány miatt lemondtak neveléséről? A történtekből legalábbis erre lehet következetet- ni. A bukott tanulót már nem is várták Szegeden, holott tudták, hogy nincs otthona, és nem maradhat a beteg nagynéninél sem, akinél szabadságát töltötte \ Gyulán mit sem tudtak Jóska kálváriájáról. Kérdésünkre, hogy mi lesz Jóskával, azt a választ kaptuk, hogy a szegediek kötelesek visszavenni, ők oda helyezték. Jóska azóta sem ment vissza a gyámügyre. Nagynénjét nemrég kórházba vitték, ő pedig a jóég tudja merre kóborol. Mi lesz hát végképp Jóskával? Ki a felelős egy serdülő korú gyermek bolyongásáért, akinek most volna legnagyobb szüksége arra, hogy jó szóval, több megértéssel a helyes útra tereljék, hogy becsületes emberré váljon. Kasnyik Judit Mintegy 20 millió forintos évi termelés a Békési Nyomdában Az élüzem címmel hatodszorra kitüntetett Békési Nyomdát 1959 decembere óta mintegy hétmillió forint költséggel fejlesztették tovább. Az új gépek és gépi felszerelések között különös jelentőséggel bírnak az automata gyorssajtók. A gépi berendezések, s általában a nyomda fejlesztésével párhuzamosan tovább növekedett a vállalat dolgozóinak száma is. Amíg az államosításkor a nyomdában mindössze 49-en dolgoztak, jelenleg már 300 a létszám. Már ebben az évben is 14 érettségizett fiatalt vettek fel tanulónak, akik két-három év múlva képzett szakemberek lesznek. A korszerűsített Békési Nyomda most évenként 18—20 millió forint értékű munkát tud vállalni és teljesítem. %£ jsfytftefiUdc Diáksapka A napokban a békési tanácsháza mellett húzódó, a piactérre vezető bekötő úton két jó növésű fiú kisért egy igen csinos szőke lányt. Amikor kiérlek a Petőfi útra, mintha vezényszóra történne, egyszerre zsebbenyúltak és a kétfelé hajtott diáksapkát elővéve, szinte letörten illesztették fejükre. Bár a sapkák rendeltetési helyükre kerültek, mégis úgy láttam, hogy attól az ' időtől kezdve nem voltak olyan vidámak, mint sapka nélkül. Valahogy úgy viselkedtek, mintha a diáksapka viselése büntetés lenne. Egyébként gimnáziumi berkekben — nemcsak Békésen — köztudomású, hogy a sapka kötelező viselete nem valami nagy népszerűségnek örvend, Hogy miért? Ki tudná ezt megmondani?! Talán úgy érzik, hogy a sapka viselésével kisebbnek, kevesebbnek látszanak. Pedig nem így van. Ha nem hisznek nekem, kérdezzék meg azokat a volt tanuló társaikat, akik az általános iskola elvégzése után különböző okikból úgy döntöttek, hogy nem tanulnak tovább. Ha, őszintén válaszolnak, akkor biztosan elmondják milyen sokszor gondolnak arra, hogy jó lenne ha ők is diáksapkát viselhetnének. Ez a „sapka ügy” nekem külön is fájó pontom, mert gyermekkorom egyik igen keserű emlékét idézte fel bennem. Elemi iskolai tanítóm jóvoltából és segítségével ugyanis polgári iskolába járhattam annak idején, de szüleimnek nem volt% annyi tehetségük, hogy részemre diáksapkát tudtak volna venni. Ha tudnák a mostani sapkát dugdosó diákok, hogy mennyire tudott fájni egy gyermekszív az elérhetetlennek látszó diáksapka után, biztosan büszkén és örömmel viselnék azt. Ma azonban már nincsenek ilyen irányú elérhetetlennek tűnő vágyai, álmai a mi gyermekeinknek, a ma diákságának. Biztos vagyok benne, hogy sokan mosolyognak írásomon, mert hihetetlennek tartják „sapka-problémámat” , pedig annyira igaz, hogy még mindig egyike gyermekkorom ma is élő, fájó emlékeinek. Abban is biztos vagyok, hogy rajtam kívül még nagyon sok embernek vannak hasonló fájó emlékei... Ezeket az emlékeket felejteti velünk — a ma diákjainak szüleivel — a2 a tény, hogy a mi gyermekeinknek már nincsenek elérhetetlen vágyaik, , ha azok reálisak. Ma a szülők boldogan teljesitik gyermekeik kéréseit — sokszor még túlzottan is —, mert újra élik bennük a saját gyermekkorukat és éppen ezért mindent megadnak számukra, amiben nekik annak idején nem lehetett részük. Milyen jó is látni nap mint nap az iskolák felé özönlő rengeteg középiskolás diákot, köztük a legegyszerűbb emberek gyermekeit is és jól eső érzéssel nézhetünk a jövő felé, hiszen a sok diáksapka azt is jelenti, hogy a jövő nemzedéke egyre tanultabb, képzettebb és kulturáltabb lesz. Nincs tehát mit szégyellni a diáksapkán, sőt éppen ellenkezőleg: büszke öntudattal viselje minden középiskolás diák azt a sapkát, melyről annak idején legtöbbjüknek szülei még álmodni sem mertek. 6. KOVÁCS ISTVÁN „Purgli Pált nem kell bemutatni...“ Hétről hétre más városban, községben mutatják be az „Ellenséges tevékenység termelőszövetkezetekben” című kiállítást. Ezúttal Mezőkovácsházán a járási művelődési otthonban nézték meg a község lakói, sőt a környező községek termelőszövetkezeteiből is eljöttek az érdeklődők a kiállításra. Eddig Mezőkovácsházán háromezer látogató tekintette meg. Amikor ott jártunk, éppen Almáskamarásról a Sallay Termelőszövetkezet 30 tagú csoportja és Dombegyházról több mint negyvenen jöttek el a kiállításra. Jambrich Pál mutatta be a vendégeknek a kiállítást, s közben egy-egy tablónál megállva elmondta, hogy a termelőszövetkezetek ellen ki, hogyan uszított, mi volt a fő bűne, mivel ártott népgazdaságunknak. Amikor a Szabad Európa Rádióban működő „magyar munkatársakat” mutatta be, Purgly Pál képénél többen megjegyezték: — Nekünk nem kell őt bemutatni, tudjuk kicsoda és azt is, hogyan nyúzta a cselédeit, hiszen itt is voltak birtokai. A tábláknál sokan hosszan álldogáltak, olvasták a feliratokat, s többen bólogattak helyeslőleg, amikor valaki megjegyezte: >— Ilyesmi és ehhez hasonló a mi megyénkben is volt. Talán ez adta az ötletet az egyik látogatónak, aki a következőket jegyezte be a vendégkönyvbe: „Helyes lenne, ha a Békés megyei Rendőrfőkapitányság is összeállítana egy ilyen kiállítást, hiszen akadt példa itt is az ellenség tevékenységéről.” Egy battonyai látogató is ezt javasolja, kibővítve azzal, hogy a megye minden községébe el kellene vinni, hogy okuljanak belőle a község lakói. Á Terményforgalmi Vállalat békéscsabai kirendeltsége értesíti a termelőket, hogy megkezdte a bob és o tökmag felvásárlását Érdemes a tökmagot krmagvazni, magas árat fizetünk érte: mosott tökmagért 550,— Ft olajgyári tökmagért 450,— Ft A bab felvásárlási ára: 390—200 Ft-ig 10 „Meggyőző kiállítás árrá, hogy éberek legyünk” olvastuk egy szegedi látogató bejegyzését. És amikor a több mint hetven termelőszövetkezeti tag kijött a filmvetítésről, amelyet a kiállítás rendezői tartanak, ugyanezeket hallottuk. Tanulságos, figyelmeztető kiállítás, amit nem árt, ha minél többen néznek meg. „Vörös Október44 Mezőgazdasági Termelőszö vetk ezet Békéscsaba, MNB 502. feliratú bélyegző elveszett, ÉRVÉNYTELEN BŰTORIPARI asztalosokat, GÉPI SZAKMUNKÁSOKAT és KÁRPITOSOKAT azonnali belépésre felveszünk. Faipari Vállalat Kecskemét, Törökfái 159. 9809
