Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-14 / 192. szám
6 KÉPÚJSÁG I960, aligusztus 14., vasárnap A „szia-leg'éniek” Megfigyeltem, hogy a „szia”, ez az ellenszenves köszöntési mód sokféle árnyalatban él, értelmezése aszerint változik, milyen felfogású és jellemű emberkék használják. Észrevételeimet kis csokorba szedtem és most közreadom, azzal a reménnyel, talán lesznek, akik okulnak belőle. A nagyképű — Szia! — rázta ki magából a szót egy alacsony termetű legény, és kezét konyákig zsebredugva, mellét lanyhán begörbesztve, kacsázó léptekkel odacsapódott a társasághoz. — Szia — válaszolták amazok, de nem néztek a jövevényre. Két hölgy sétált előttük, azokat szem- lélgették olyasféleképpen, mint ahogy a lovat szokták a kupecok. — Jó bőr — jegyezte meg egyikük és hosszú nyakával ütemesen ingatta a fejét, mintha idegsokkot kapott volna. Kezüket valamennyien zsebben tartották, mint valami egészen felesleges holmit, de az is lehet, hogy egyikük- másikuk elhitette önmagával, hogy revolvert rejteget a markában. Gyűrött, csöves nadrágjaik a zipzárakkal és a különleges varrásokkal olyan hatást keltettek, mintha ócska szerelőnadrág lenne rajtuk. Csodálkoztam, hogy divatnak szánták. A hölgyek távozása után félelmetesen villogtatták szemüket, mintha alkalmasint valamiféle banditákat vagy egy serifet kutatnának, akivel összetűzhetnek. Aztán, hogy látták, senki sem hajlandó megtámadni a csoportjukat, fölényesen nézték a békés járókelőket. Egyikük mintha csak azt mondta volna, csinálni kell már valamit, szó nélkül intett a fejével, mire elindultak, és belökték a legközelebbi ivó ajtaját, azaz attól tartva, hogy esetleg kilökhetik őket, lelki hangulatukkal ellentétben aránylag szolidan bevonultak a táncterembe Már aggódtam, hogy valaki bevarrta a kezüket a nadrágba, amikor láttam, hogy egyikük még mindig a zsebében feszíti az öklét, s úgy indult az asztalhoz, Ipari! a n u 1 ó-í'el v étel A Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat (Békéscsaba, Szent István tér 7. Városi tanács épületében) a következő szakmára telvesz ipari tanulókat: kőműves, ács, asztalos, szobafestő és vízvezetékszerelő. Jelentkezés hétköznapokon a fenti címen. 150038 táncra kérni a leányt. Közömbösen elnézett a kisasszony feje fölött. Hanyagul, udvariatlanul, követelőzve, fenyegetően sziszegte a szót: — Szabad?! Fellélegeztem, amikor a tánc kezdetén kiderült, hogy az ifjú ökle nincs belevarrva a nadrágba. Egyébként a helyzet nem sokat változott. Emberünk ezután sem nézett a leány szemébe. Nem szólt egy szót sem. Titokzatos hallgatás vette körül őket. A hölgy nem tudhatta, hogy személyesen Mac Teddivel táncol, akit titkos megbízatással küldtek a Bell farmról, hogy leverje a készülő arany lázadást. Mivel minderről a kisasszony semmit sem sejtett, nem csoda, ha visszatérve barátnője mellé, a távozó partner után nézve ingerülten megjegyezte: Buta fatuskó, nagyképű jam- pec. Vigye el az ördög a zippzár- jaival együtt... A politikus — Szia; — köszönt a magas vékony úr, és mint aki végre rossz társaságból egy jobb társaságba érkezett, felvidulva leült. A szó íze még a levegőben lógott, s a kimondott hangsúlyt a szomszéd megjegyezte: „kulturálódik” a volt főtanácsos úr. — Figyelték? — kérdezte a másikuk — ebbe a köszönésbe sok minden belefért. A főhangsúlyból olyasmit érthetett a jó fülű ember, hogy no gyerekek, megjöttem, és még mindig az vagyok, aki voltam. Nyugat, az mégis csak Nyugat, kár. hogy itt senyvedünk. A másik zönge neked szólt — fordult a beszélő a szomszédja felé és folytatta: Csendes, eltűnésmentes kihívás volt, mert ez a vén csavargó tudja, hogy te tanár vagy, és a gyerekekkel az úttörőköszöntést tisztelteted. Ö nem szereti az úttörőket, egyáltalán semmit sem szeret abból, ami itt vám. Ö Nyugatot, a kapitalizmust szereti, nála tehát a „szia” az politika — szűrték le a tanulságot helyettem is az asztalnál, nekem csak annyi maradt, hogy feljegyezhettem. A romantikus —i Szia! — lépett be az utazófülkébe egy rendes, szolid öltözetű munkáslegény, akit hasonló tíOtthonába hozzza a római olimpiai játékokat az Orion televizió Az AT 403. ORION készülékkel bel- és külföldön százezrek nézik majd a magyar olimpikonok küzdelmeit. Televízió-vásárlásnál ne felejtse el ORION VILÁGMÁRKA! Kérje a szaküzletekben pusú barátja már az ablakból megpillantott, és elébe sietve örömmel üdvözölt: — Szia! hangzott a válaszköszöntése az őszinte öröm hangján, és a két fiatal keményen kezetrázott és vidám , értelmes beszélgetésbe fogtak: — Már vártalak. Azt hittem, elkésel. ■— Áh nem. Tudod, nem szoktam elkésni. Kerestelek, melyik fülkében i>agy... — és így tovább folyt közöttük a szó. A két legény magatartásából érezhető volt, náluk a „szia" romantika, helyesebben álromantika. Egy komoly beszélgetés, mintegy felüdítő szellő, leseperheti a szívükre csöppent alattomos mérget, a „sziá”-t. Kópiás Sándor: Zöld utat adjatok! (Vers a vasutasokhoz) Űrt álltok a villámló vágányok mentén, vigyáztok rank éjjel és nappal, éberen; lelketekben találkozik a robogó idő a megmért messzeséggel, mely mégis végtelen. Fény csikordul az éles kanyarban, a mozdonyok forró gőzt lehelnek, s ti, névtelen hősök, hordozói vagytok a gépekből sugárzó hőnek, lendületnek. A milliószor átélt távolság sínéin sorsotok száguldva zakatol, s nem lehet, hogy e sebesség megpihenjen egy percre valahol, ...Csak tinéktek engedelmeskednek a sustorgó. dübörgő vonatok; csak ti ismeritek a jelzők titkait, — eszméinknek mindig zöld utat adjatok! A gyerek A gyérfogalmú mellékút szélén ült a füvön. Kapkodó kezével kiverte a szájából a cuclisgumit, mely néhány pillanatig vadul himbálódzott a nyakába akasztott szalagon. Nem messze tőle egy nagyobb gyerek játszott, és négykézláb közeledett feléje. — Sziá! — kiáltotta, és továbbmászott. — Sziá! — gügyögte a cuclis és a kis játszóvedret teljes erővel a jövevény fejéhez vágta. Amaz előbb meghökkent, de aztán gyengéden képen legyintette a cuclist, mire ez dühösen rúgott egyet... — Ejnye fiaim, mi lesz belőletek, ha felnőttök? — kérdeztem rosszallóan, és megtöröltem a cuclis orrát. — Huliga! — felelte a gyerek a zsebkendő alól dühösen. — Ne tessék komolyam venni — szólt a másik és felegyenesedve zsebbe mély esztette a kezét. — Az apja nagyon elfoglalt ember, és nem ér rá vele törődni.; s Boda Zoltán Vadmadarak paradicsoma a Sárréten Új természetvédelmi terület Zsadány határában Zsadány határában mintegy nyolc évvel ezelőtt hatalmas víztárolót építettek a vidéket veszélyeztető árvizek és a biharugrai halastavak felesleges vizének felfogására a magyar—román vízügyi egyezmény szerint. A múlt században még a Kissárrét láprengetege húzódott erre, amelyet lecsapolása után a régi Horto- bágyhoz hasonló zsombékosokkal vegyes legelő váltott fel. Ezen a részen, Fancsika-pusztán, s a törökvész Idején elpusztult Begécs falu környékén hozták létre a már régóta szükséges víztárolót: 1800 holdnál nagyobb területet gáttal kerítettek körül, s a végeket övező — azelőtt is meglevő — széles csatornákat kikotorták, így lett a legelőből újra mocsár- világ. Az emberkéz alkotta „vadvízország” a természetbarátok szerint az ősnádasnál is szebbé, a vízinövények változatosabb gyűjteményévé fejlődött, amelynek Ezer oldalas tanulmány egy Békés megyei község hagyományos földműveléséről Az Orosháza melleti Kardoskút tanya-községben a néprajztudománynak igen érdekes földművelési hagyományok maradtak fenn. A nagyüzemi'gazdálkodás elterjedésével lassan feledésbe merülő, régi tanyai termesztési módszereket, mezőgazdálkodási dokumentumokat Nagy Gyula, az Orosházi Szántó Kovács János Múzeum igazgatója 10 éve tartó kutatómunkával összegyűjtötte, s mintegy ezer oldalas tanulmányban megörökítette a tudomány számára. Kardoskút tanácsa felfigyelt a gyűjtésre, s megkérte a kutatót, hogy a község részére is írja meg a helység régi mezőgazdasági kultúráját. Nagy Gyula múzeumigaz. gató ezért most olvasmányos stílusban több száz oldalas könyvet ír a kardoskúti hagyományos földművelésről, nagyon gazdag képanyaggal, csaknem 300 eredeti fényképfelvétel-melléklettel. Ebben foglalkozik a gabona-, a köles-« a takarmány-termesztéssel; majdnem 100 oldalt szentel a kuÉpítővállalatok figyelmébe! Agyag- és homokmentes betonkavics promt szállítását nagytételben vállaljuk. Minőség magasabb igényeknek is megfelelő. Egyesülterő, Taksony 468 koricatermelésnek, s egyebek között bemutatja az aratás-cséplés ősi formáit, így pl. a nyomtatást, s a munkaszervezést is. Kiváló művében összefoglalja azokat az értékeket és bevált gyakorlati tapasztalatokat, amelyeket a termelőszövetkezetek is hasznosíthatnak a fejlett nagyüzemi gazdálkodás még eredményesebbé tételéhez. sok ezernyi vadmadár világa a fehértói és a kisbalatoni rezervátumokéval vetekedik. Maga a gyékényt is bőven termő víztároló háromszorta nagyobb a fehértóinál, s a környező legelőkkel, népiesen „szamukáknak” nevezett zsombékos lapályokkal és vadregényes erdőkkel együtt több ezer holdnyi szűzies területen háborítatlanul virul újra az „őstermészet” ezen a félreeső vidéken. Derűit időben odalátszanak a Nagyvárad-környéki, a világosi hegyek és a bihari havasok a szomszédos Román Népköztársaságból, ahonnan kőszáli és szirti sasok gyakran repülnek le cser- készésre a szélesen elterülő víztárolóhoz. A vadmadarak új paradicsomé» ban megtelepedtek és szaporodtak a ritkuló madarak is, a vízinövény-rengeteg s a rekettyefüzes szigetek pompás búvóhelyei sokféle víziszárnyasnak. A csónakokon is közlekedő vadőrök szerint a nemes kócsagok, fehér gémek egész nyáron ott tanyáznak. Szélkiáltók, bölömbikák, vadkacsák, vízityúkok, sirályok, bíbicek, búvár- és jégmadarak, Íbiszek, feketególyák hazája lett a tájék, sőt ősszel sok szalonkát is látni. A vízpartoknál pedig a különféle szárnyasragadozók, valamint emlősök, vidrák, pézsmapockok és rókák tanyáznak. A távoli hegyek, a közeli erdőségek, a mocsárvilág és a legelő együttes panorámája az Alföld egyik legérdekesebb, vízi- és szárazföldi növényektől, vadvirágoktól illatos tájává varázsolja ezt a vidéket.
