Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-25 / 200. szám
4 W NÉPÚJSÄ6 I960, augusztus 25., csütőrtMt Képek Gyula 10 évéről A kiállítás egy színpompás része: a Gyulai Háziipari Szövetkezet fejlődését bemutató grafikon néhány szőnyeggel, terítővei, kesztyűvel. mében, vállalatában. A munkabérrel együtt növekedett a város lakosságának a jóléte. Szédületes számok bizonyítják ezt. A vendéglátóipar forgalma 53-hoz viszonyítva 220,4 százalékkal növe- ' kedett. Ezen belül a cukrásztermékek forgalma 217,8 százalékkal, a bor forgalma 298,8 százalékkal, a sör forgalma 180,2 százalékkal. Az utóbbi időben szokásos „nemzeti italnak” nevezni a presszó-kávét. Gyulán 1953-hoz viszonyítva 953 százalékkal növekedett a presszó-kávé fogyasztása. Persze nemcsak kávéval és különböző itallal élnek a gyulaiak, a kiállításon elhelyezett tablók elárulják, hogy az elmúlt tíz Hirt adtunk már arról, hogy a tanácsok fennállásának tíz éves és alkotmányunk tizenegyedik évfordulójára kiállítás nyílt Gyulán, amely a város fejlődéséről ad nagyszerű képet. Az embernek szinte káprázik a szeme, s újból és újból megnézi a nagyszerű számokat. Itt van mindjárt kapásból egy grafikon, a hétszeres élüzem Cementipari Vállalaté. Tíz év alatt az üzem termelési értéke 358 százalékra, az egy főre eső termelési érték pedig 225 százalékra növekedett. De növekedett a munkabér is, 1952-höz viszonyítva 147 százalékkal. Másfél-kétszeresére nőtt a munkabér a város valamennyi üzeSokan megtekintették Kiss Sándor iparita nuló-iskolal tanár nagyolvasztó-modell- jét, s az ipari tanulók készítette szerszámokat. Ez a kicsinyített mása annak a tízfonnás hajónak, amit a gyulai Vízgépészeti Vállalat készített a balatoni partvédő munkákra. év alatt 9800 millió forintról 33 602 millióra növekedett az élelmiszercikkek forgalma. A ruházati cikkeké 10,5 millióról 40,2 millióra. Közben állami költséggel 64, magánerőből pedig 793 lakás épült. Legbüszkébbek a gyulaiak a termálfürdőre, amit sok kép illusztrál a kiállításon. Sok pénzt gyűjtöttek össze és sok társadalmi munkát végeztek a gyulaiak. Az eladott fürdőépítési jegyek értéke 363 200 forint, a társadalmi munka értéke pedig 229 500 forint. A fürdő és környéke hétről hétre vonzóbbá válik. Nem csoda, hogy a megye területéről naponta ezrek és ezrek keresik fel. Csatamező helyett sportpályákon... A majdnem háromezer éves történet új állomásához érkeztünk, amely a hagyományokhoz méltóan ismét nagyszabásúnak, érdekesebbnek ígérkezik, mint bármelyik korábbi. A helyszín: Róma, az emberi kultúrtörténet egyik legősibb bölcsője, amely ezúttal ad első alkalommal otthont a modern olimpiai játékoknak. Ma megszólalnak a harsonák, fellobban az olimpiai láng, lezajlik az ünnepien szép megnyitó, és holnap megkezdődnek a versenyek, amelyeknek eredményei úgy kerülnek majd be a sporttörténelembe, mint a XVII. nyári olimpiai játékokon nyújtott teljesítmények. De az izgalmasnak ígérkező versenyeknek — melyeken minden eddiginél nagyobb teljesítmények születése várható — a jelentősége ezúttal túlnő a stadionok nézőterein, Róma falain, az országok határain nemcsak sporttörténeti szempontból, hanem általános emberi szempontból is. Túlnő azért, mert két világ kétféle törekvésének kontrasztját bontakoztatja ki mindenki előtt éppen azokban a hónapokban, amelyek terhesek voltak egyrészt az imperialisták háborús provokációitól, másrészt a béke híveinek világra szóló győzelmeitől, melyek közé nemcsak a második szovjet űrhajó felbocsátása és viszaérkezése, hanem az olimpiai versenyekre való készülődés is tartozik. Vetélkedjünk egymással a sportpályákon, a békés termelésben, s abban, hogy ki nyújt többet népe életkörülményeinek javításában! — hangoztatják világot járó kőrútjaikon a békeharc kimagasló vezetői. A XVII. olimpiai játékok — melyeken a földgolyó legjobb sportolói mérik össze erejüket — ebben a szellemben kezdődnek Rómában, ahol most feketék és fehérek, nyugati és keleti, afriKai és dél-amerikai országok fiainak testvéri egyetértését csak a pályákon való versengés „szakítja meg” átmenetileg. Mindenki saját hazájának akar dicsőséget szerezni, de nem a másik élete árán, hanem saját ügyessége, kitartása, rutinozottsága és tehetsége révén. Nem úgy, ahogy az amerikai háborús őrültek szeretnék különböző érmekért és kitüntetésekért csatamezőre küldeni az amerikai fiatalokat, hanem úgy, ahogyan lenni kell: a versenypályák mezőin dőljön el; ki mennyi érmet, dicsőséget tud szerezni hazájának ... A szocialista országok legjobb sportolói elfoglalták már telephelyeiket az olimpiai faluban. Bizonyára megismerkedtek már más országok fiaival is, s együttesen tekintették meg az ókori kultúra emlékeinek hordozóit: a Colosseumot, a Pantheont vagy a császári fórumok némelyikét, ahonnan 30 évszázad történelme lehel rájuk, s már nagyban készülnek a versenyekre. A sportpályákon gondolatban ott vagyunk valamennyiükkel, s ha biztató szavainkat nem is hallják meg, de szívükben biztos érzik az egész haza biztatását, amikor starthoz lépnek, hogy öregbítsék a magyar sport hírnevét, s minél több aranyéremmel érjenek haza.. -. a—ö A z a hír, melyről azt mondják, hogy futótűzként terjed, mankón jár ahhoz képest, mely Topolyáik totó-főnyereményével járta be a világot. (Különben is már ezek a jelzők, mint „futótűzként?’, „villámgyors” stb., jelentőségüket régen túlélt mondások, helyettük „rakéta-, műhold-, szputnyik-viharzás” jelzőket kell alkalmazni.) Pedig Topőlyáékról még a mellettük lakó szomszéd sem tudta a házban, hogy totóznak és szorgalmasan lottóznak. Jóravaló, csendes emberek voltak, kicsit zárkózottak is, de a telitalálat után még azt is rájuk fogták, hogy Topolya a lóversenyekre is kijárt, mégpedig, hogy valaki fel ne ismerje, női ruhában, álsza- kallal. .s Senki sem tudta, hogy Topolya a csendes embereket jellemző nyugalommal, de a „hátha?” kicsit bi- zsergető szorításával ült le minden vasárnap este nyolc órakor a rádió mellé. Előtte papír, ceruza. Az ,,ágyban vagytok már, gyerekek” után meghallgatta a híreket, aztán jött a sportszemle, úgy a totó. Néha azonban ezek a rovatok még az olyan türelmes természetű embert is idegesítették, mint Topolya. Mert azt mondják némelyek az asztalt csapdosva, hogy mi köze mindezekhez a totó- zónák1? Ne szégyéllje magát a rádió, mondja csak be bátran, éjfélig ne is mondjon mást, mint csak a tizenkettes találatot. És akár ne is sugározzon mást a következő vasárnapig. a A z izgalmas perc azonban csak elérkezik. És akkor este Topolyát, ezt a csendes, nyugodt, hidegvérű embert mintha a Kelet-magyarországi Kőporter- melők csapatának a hátvédje rúgta volna hátba, a plafonig ugrott: — Tizenkettesem van, esküszöm! Hanglabdáját Topolyáné szerelte, s átkiabálta az emelti folyosókon álldogáló lakótársak közé. —• Ne őrjíts meg!.-.. Tizenkettesed? . . Legalább jeligével tippeltél? — Most éppen a nevemmel i * A telitalálat, kivált ha csak egy lapul meg szerényen a millió szelvény között, hat iksszel, s két meglepetéssel, mint Topoly áék esetében, Topolyáiknak nem csupán arra volt jó, hogy a nagy nyeremény ho- vafordítása izgalmában és gyönyörében fürödjenek, de arra is egyetlen és kitűnő alkalmat nyújtott, hagy Csurka Péter: "2-ott nemMjebtU! megismerjék eddigien isme- sorban a tojásra megyek, retten helyen tartózkodó, soha nem látott rokonaikat, barátaikat. Ezek a kedves rokonok úgyszólván egymásnak adták a kilincset. Elsőnek Zsiga bácsi érkezett Alsöhomökfdíváról. Zsiga bácsi kületileg a következőképpen festett: hegyes orrú régi cipő, zöldesbarna hosszú harisnya, gombos térdnadrág (buggyos) negyvenéves kivarrott mellény, azon rövid, szürke zakó, fekete ing (mai divat) fején zöld, perge kalap, hátul sárgult lószőrpamaccsal. Orra érettpiros, mint a szervián paprika. Egyebekben pedig mosolygós, joviális, rugékony öreg úr. H átbaveregető ölelkezés után belekezdett vérrokonságuk levezetésébe, a tizenhatodik századtól napjainkig. Életrajzát befejezve, felkiáltott: — Tudod mi az a tojás, öcskös? — Tudom. Gömbölyded, fehér, többnyire szárnyasok tojjak. — Ez az látódé! Tyúkfarmot akarok létesíteni, Elsődé a húshozamot sem hagyom figyelmen kívül... — Menjen Zsiga bácsi mind a kettőre! —i Leghorn, vörösizlandi, de a magyar parlagi se kutya . . s — Az bizonyos, hogy nem kutya.. i —■ ötvenezer forintból olyan farmot létesítek, de egy olyat, hogy megbámulják ... És keltetek is keltetőgépekkel .. -. — Ügy van, keltessen is Zsiga bácsi! Zsiga bácsi felujjongott, a térdére csapott. — Tudtam édes öcsém, hogy ötletem tetszem fog. Természetesen a tiszta haszon fele-fele... — Hogy-hogy?... Hogy jövök én a haszon feléhez? — Ügy, hogy a tőkének kamatozni kell, mégpedig busásan!... Most befektetsz, ide vérrokon, oda vérrokon, a jelen esetben ... — De nem fektetek be a jelen esetben ötvenezer forintot — komorult el Topolya. Topolyáné pedig sürgős tennivalókat talált a konyhában, Az ajtóban visszafordulva, Zsiga bácsi háta mögött vészes pillantásokat mért az urára. — Soknak találod talán az ötvenezer forintot?... Jó, hát kezdetben mondjuk elég lesz harminc ... A harmincat leszállította húszraj a húszat tízre. Végül is kijelentette, hogy ő engedékeny volt világéletében, ötezerrel is meg lehet kezdeni. Lassan, a fal mellett, hátha ebből az ötből is naggyá fejlődik a farm. Végül is hosszú egyezkedési tárgyalások után ötszáz forintban állapodtak meg, mint a tyúkfarmhoz adandó végösszegben. Ezzel az ötszáz forinttal „keltették” útnak Zsiga bácsit, vissza se kell fizetni, haszon sem kell utána... J siga bácsi után sere“ gestöl érkeztek. Topolyáné lefogyott. Topolya kétszer eret vágott, háromszor érkúti nadályt ragasztott a hátába. A templomba is elment és száz forintot ígért Páduai Szent Antalnak, ha az égieknél közbenjár, és megszűnik a rokonjárás. Ügy látszott azonban, hogy Szem Antal kevesellte a felajánlott százast (hát hogyne: fél millióból csak egy százast az örek Páduainakl), s a ro- uoninvázió erősödött. Minden megváltozott Topolyáik körül a nagy nyeremény után. A házbeliek is. Még azok a lakótársak is, akik a nyeremény előtti időkben csöpögő nyájassággal fecserésztek a jó modorú nyerőkkel, miután napok teltek el, s nem érkezett hozzájuk sem postán, sem bank útján, sem személyes „kézbeli” átnyújtás- sal semmiféle részesedés, vizesborogatást raktak a fejükre, szívükre. Az erősebb idegzetűek esténként össze- sereglettek az emeleti folyosókon, s édes anyanyelvűnknek nem kimondottan irodalmi szinten járó kiszólásaikkal méltatták Topo- lyáékat. Mert hiszen mind a rokonok, mind a házbeli próbálkozók nagy része krajcár nélkül, vagy legfeljebb kiscímletű bankjegygyei távozott, de az indulatszavak nagy címleteivel éltette a szerencsés nyerőket. — Jobb nem nyerni.' — sóhajtottak fel Topolyáék. * (Szerényen megjegyzem, én is rokona vagyok Topolyáéknak, de a hírek hallatára én már el sem megyek hozzájuk, pedig a nyeremény „hozzámf ordítása” érdekében nekem is lett volna pár kitűnő elgondolásom ... Inkább beállók én is valamelyik folyosói értekezlet kollektívájába ...)
