Békés Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-24 / 199. szám

fMO. augusztus 54., szerda PÉPŰJSÁ ÍS 5 SPORT SPORT«SPORT A Bcs, MÁ F férficsapata legyőzte a bajnokjelölt Debreceni Dózsát NB 11-es csapataink közül a Békéscsabai MÁV férfiegyütte- se ezen a vasárnapon alaposan kivágta a rezet. Régen látott, iz­galmas. kemény küzdelemben győzött az NB II. bajnok jelölt je, a Debrecent Dózsa ellen. Ezzel a győzelemmel a csabaiak fölzárkóztak a középcsoporthoz. Többi NB-s csapatunk ismét vereséget szenve­dett. A Vörös Meteor-fiúk most is csak egy félidőn óit bírtak el­lenállni a budapesti testvércsapat rohamainak. A megyei bajnokság rajtja gyengén sikerült. A kisorsolt mér­kőzések közül három férfimérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem jelent meg. Óriási meglepetést keltett a szarvasi nők győzelme a jó képességű Békéscsabai Ruhagyár csapata ellen. A szarvasi férficsapat igen gyorsan indított, veszélyesen lőtt, így jól felkészült együttes benyomását keltette. Azonban taktikai téren még sok javítani valójuk van. A két bajnokjelölt női csapat ellen meglepően jól tartották magukat a csabacsüdi és az endrődi lá­nyok. Sajnos, ezen a héten is akadt egy végleges kiállítás: a ruha­gyári Gedó I-et állította ki a játékvezető. Eredmények: Befejeződött a falusi dolgozók spartakiádjának országos döntője Három I. helyezést értek el a Békés megyei allétok Csütörtökön délelőtt kezdődtek meg Egerben a IX. Falusi Spartakiád or­szágos döntői. Az egriek szép stadion­jában 1298 versenyző vonult fel. A Himnusz elhangzása után Káldi Kata­lin, a KISZ Központi Bizottság titkára üdvözölte a versenyzőket, és sok si­kert kívánt az eredményekhez. Az el­vonulás után megkezdődött a verseny. A Békés megyei fiatalok már az első nap jő eredményeket értek el. A női 100 méteres síkfutás elő- és középdön­tője után legjobb eredménnyel a dön­tőbe került a Békés megyei Kiszely Erzsébet. A 400 méteres síkfutásban ugyancsak bekerült a döntőbe Raskó, megyénk versenyzője. A férfi 100 mé­teres síkfutásban két versenyzőt in­dítottunk. Nyergest és Harsány it. Mindketten bekerültek a hatos dön­tő-be. A 100 méteres síkfutás után a férfi súlylökést, valamint a férfi távolug­rást rendezték meg. Itt is jeleskedtek fiataljaink, hiszen a súly lökésben Hoffman 12,96 m-es eredményével az előkelő második helyen végzett. A férfi távolugrásban mindkét békési versenyző bekerült a hatos döntőbe. Végeredményben Jamtyik a harmadik helyre. Márki Zay pedig az ötödik helyre került. Ezen a napon vetélked­tek a női tekézők is. Békés megye csa­pata a negyedik lett, egyénileg pedig Puskár az ötödik helyezést érte el. Jól szerepeltek a férfi röpflabdások, akik harmadikok lettek. Nagy érdek­lődés előzte meg a férfi 400 méteres idő- és középfutamokat. A tavalyi győztes Békés megyei Harsa nyi Má­tyás szintén indult,, és ki-tűnő ered­ménnyel szakította át a célszalagot. Szombaton délután került sor a női 100, férfi 100, 400, valamint a sparta­kiád váltó döntőjére- Mint ahogy .azt vártuk is, a női 100 méteren Kiszely Erzsébet 13,3 másodperccel elsőnek fu­tott be a célba. A férfi 100 méteren már kevesebb eséllyel indultunk,, s így Nyerges negyedik, Harsány! pedig ötödik lett. A két szám befejezése után rajthoz álltak a 400 méteres sík- futók. Harsányi a negyedik pályái kapta. Jó indításra erős iramot dik­táltak a versenyzők. Az első három­száz méteren Harsányi még a harma­dik helyen futott. A célegyenes ka­nyarjában azonban nagyszerűen elhú­zott és 54 másodperccel elsőnek fu­tott be. Ugyanezen a napon remekel­tek a női kézilabdások is, akik máso­dik helyre küzdötték fel magukat. Nem kis izgalom előzte meg a női és férfi váltófűtést is. Különösen azért, mert az itt elért helyezések sok pon­tot jelentettek. A női váltónk 2:40,4 perccel a második helyre futott be. Nagy érdeklődés mellett zajlott le a férfi magasugrás döntője. Ebben e számban két Békés megyei versenyző indult. S amint azt vártuk, Far­kas megszerezte az első helyet, Sajnos a férfitomász-csa patűnik a ha­todik, a női tornászcsapatunk pedig a hetedik helyre került. Végered mény ben el mondhatj uk. hogy ezen a versenyen sokkal jobban szerepeltek megyénk fiataljai, mint az elmúltakon. A megyék közti versenyben is feljebb kerültünk, mint tavaly. Százhatvan- négy ponttal a nyolcadikok lettünk. Ezután csak az kell, hogy a verseny-: zők ne elégedjenek meg az eredmé­nyekkel, hanem lelkiismeretesen, mint most, készüljenek a jövő évi verse­nyekre, Jantyik Ti bot RÁDIÓ«/TELEVÍZIÓÉ MUJSiDMA SZERDA. I9«0. AUGUSZTUS 24. I Sztárok és sportolók (A szurkolók« ■ KOSSUTH RADIO: 9.10 Melódiák or- 5z6> ,9-40 utazás a F®1«1 körUl 1- Tirolt szagában 9.00 A Balatoni Nyári Egyetem képek (Osztrák film) I. Dolomitok (Olasz műsorából 9.30 Népi zene 10.10 Úttörő• klsHlm> 20 00 Az operairodalom gyöngy- híradó 10.30 Fúvószene 11.00 Pillantás a | nemeiből (Hangverseny a Halászbás- nagyvilágba 11.15 Túrán László zongorá- I zik 12.10 Operarészletek 12.50 Nagy író­NB II. Békéscsabai MÁV—Debreceni Dózsa 8:4 (3:4) férfi Békés, 200 néző, vezette: Tár­nok. Gd.: Boskó (3), Varga I (2), Eperjesi. Giczei I, Dudás. Feltű­nően idegesen, kapkodva kezdett mindkét csapat. A debreceniek az első félidőben megérdemelt veze­téshez jutottak. Szünet után egy­re keményebb lett a küzdelem. Felülkerekedett a csabai csapat és a teljesen letört bajnokjelölt el­len remek hajrával még ebben az arányban is megérdemelten győ­zött. Kár, hogy a játék során mindkét részről sok szabálytalan­ság történt. A csatárok mindkét oldalon 3—3 büntetőt kihagytak. Jók Zentai (a mezőny legjobb­ja), Boskó, Giczei II. Budapesti VM Közért—Békéscsa­bai Vörös Meteor 16:8 (5:4) férfi Békéscsaba, 200 néző, vezette: Szerdahelyi. Gd.: Szarvas (3), Bie- lik (2), Zsilák (2), Zoltán. Az el­ső félidőben egyenrangú ellenfél volt a Vörös Meteor, szünet után sok labdát lőttek a kapu mellé, valamint nyolc kapufát is lőttek. Végül a jobb erőnlétű budapesti­ek győztek. Jók: Bielik, Kerepeczki. Makói VSC—Bcs. MÁV 11:2 (4:1) női Makó, 400 néző, vezette: Búzás. Gd.: Nagy, Andó.» MEGYEI BAJNOKSÁG Szarvas—Békéscsabai Ruhagyár 6:4 (3:2) női I. o. Békéscsaba, vezette: Eperjesi I. Gd.: Kovács (5), Römer, illetve Csiáki, Such II.. Gedó I. Szeghalmi Petőfi—Csabacstid 4:0 (0:0) női I. osztály Szeghalom, vezette: Veress I. Gd.: Bakó I. (3), Lovas. Martfű—Endrőd 8:4 (5:3) női I. osztály Martfű, vezette: Varga I. Gd.: Mészáros, Gonda (3—3), Túróczi (2), illetve Uhrin (2), Kiszely, Rácz. Békéscsabai Dimitrov—Endrőd 24:13 (12:5) férfi I. osztály Békéscsaba, vezette: Kiszely. Szarvas—Békési Spartakusz 25:4 (11:1) férfi I. osztály Békés, vezette: Machalek. Gd.: Tőkés (9), Clebniczki, Molnár, Klenk (4—4), Weszter (3), Palics-] ka, illetve Kincses, Erdei, öreg, Köpe. Az Orosházi Kinizsi—Szeghal­mi Petőfi, a Mezőberényi Textil —Békéscsabai MÄV és a Békés­csabai Pamutszövő—Mezőhegyesi Kinizsi férfi I. osztályú mérkőzé­sekre a vendégcsapat nem állt ki. Békéscsabai Pamutszövő—Gyulai Harisnyagyár 7:5 (4:2) pői I, o. Békéscsaba, vezette: Hrabovsz- ki. Sarkad—Mezőberényi Textil 4:3 (2:2) női II. o. Sarkad, vezette: Kovács. Gd.: Bende (2), Simon (2), illetve Galó (3). ink életéből 13.10 Népdalok 13.45 Vála- _ szolunk hallgatóinknak 14.00 Zentai Anna J éneikéi 14.32 Kórusok 15.10 Zenés találko­zó 16.00 Élőszóval — muzsikával 17.50 Munikásklub 18.10 Franco Corelli énekel 18.30 Román zenei hét 19.00 Közvetítés a Szegedi Szabadtéri Színpadról: Az em­ber tragédiája. Drámai költemény négy részben 0.10 Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15 A Gyermekrádio műsora 14.35 Népi zene 15.00 Zenekari muzsika 16.15 Befejezetlen regény 16.30 * Operettfinálék 17.10 Erdők — virágok ■ 18.10 Irodalmi összeállítás 18.50 Fúvós- ” zene 19.05 Huszka operettjeiből 19.40 J Utazás a Föld körül 19.55 Claudio Arrau * zongorázik 20.25 Csárdások 20.40 Falu- ! rádió 21.05 Könnyű zene 22.00 Tánczene 5 TELEVÍZIÓ: 19.09 Nyílt tárgyalás. ■ ■ Mozik műsora BKIGAD MOZI, Békéscsaba. Au­gusztus 18—24: Rangon alul. Kezdés hétk: fél 6, fél 8, vas. fél 4, fél 6. fél 8. SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba. Augusztus 22—24: A királyasszony lovagja. Kezdés: h. 6, 8, vas. 4. 6, 8. \ Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt il — I-lg elővételi oénztár. BRIGÁD KERTMOZI, Békéscsaba. Aug. 22—24: A nap bolygója voltam. Az előadások kezdése minden este 9 órakor — rossz idő esetén a fedett mo­ziban, a rendes előadások befejezése után. TERV MOZI, Békéscsaba. Augusz­tus 22—24: Játék és ál-om. Kezdés: h. » >, 8, vas. 4, 6, 8. • SZABADSÁG MOZI. Gyoma. Au­gusztus 22—24: Hulot úr nyaral. Kezdés hétk.: 8, vas. 4, 6, 8. Béke MOZI, Orosháza. Augusztus 25—30: Elloptak a hangomat. K.: h. fél 6, fél 8, vas. fél 4, fél 6, fél 8. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Au­gusztus 23—24: Párizs és tavasz. K.: hétk.: 6, 8, vas. 4, 6, 8. PETŐFI MOZI. Gyula. Augusztus ■ 25—28: Tűz a Dunán. Kezdés: h. 6, ■ 8, vas. 4, 6, 8. S ERKEL MOZI, Gyula. Augusztus5 ! 21—24: Diadalmas olimpia. Kezdés ■ h. fél 6, fél 8, vas. fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI, Mező ! kovácsiháza. Augusztus 22—24: Hosz­■ szú az út hazáig. Kezdés: h. 8, vas. ■ 4, 6, 8. | BÁSTYA MOZI, Békés. Augusztus 5 25—30: Két emélei boldogság. K.: h. ■ fél 7, féfl 9, vas. fél 5, fél 7, fél 9. 5 PETŐFI MOZI, Sarkad. Augusztus j 22—24: Két emelet boldogság. Kezd.: ; hétk.: 8, vas. 4; 6, 8; I TÁNCSICS MOZI, Szarvas; Au- ; gusztus 22—24: A mesterdetekití* | Kezdés: hi 6, 8, vias. 4; 6> & AD® MOZI, Szeghalom* Augusztus ■ 22-3* vidéki lány. Kezdés: h* I, " vas; 4, 6, 8| A megyei kézilabda-bajnokság állása Női 1 1. Martfű 2. Szeghalom 3. Mezőberény 4. Kötöttáru 5. Ruhagyár 6. Csabacsüd 7. Bcs. Pamul 8. Csorvás 9. Szarva 10. Endrőc 11. Gyula .osztály 11 9 1 11 8 1 10 8 1 10 11 11 11 10 11 11 11 61:28 66:27 46:15 81:20 52:32 47:38 45:76 48:70 37:78 39:86 27:79 Női II. osztály Férfi I. 1. Bcs. Pamut 2. Bcs. Dimitrov 3. Szarvas 4. Orosháza 5. Mezőhegyes 6. Bcs. MÁV 7. Szegh. Petőfi 8. Mezőberény 9. Békés 10. Endrőd osztály 10 8 - 10 8 - 10 7 - 10 6 1 10 5 1 10 5 1 10 3 - 10 2 2 10 2 1 10 1 ­2 181:118 16 2 201:166 16 3 201:127 14 3 124:139 13 4 132:114 11 4 113:79 11 7 113:143 6 6 185:103 7 75:261 5 9 119:194 2 Férfi II. osztály 1. Bcs. Sportiskola 8 8­- 81:22 16 1. Orosházi Honvéd 6 5­1 86:34 10 2. Békéssztandrás 8 7­I 50:19 14 2. Bcs. Sportiskola 6 3 1 2 52:58 8 3. Tótkomlós 8 4­4 35:37 8 3. Sarkadi Kinizsi 6 2 3 1 73:59 7 4. Sarkad 7 4­3 20:21 8 4. Újkígyós 6 3 . 3 8:37 6 5. Bcs. Pamu. 8 3 I 4 27:43 7 5. Tótkomlós 6 2 1 3 66:66 5 6. Mezőberény 8 3­5 32:42 6 7. Bcs. Szőnyeg 7 2 2 3 22:44 6 6. Gyulai Sportisk. 6 2 1 3 62:88 5 8. Bcs. Nyomda 7 1­6 11:32 2 7. Bcs. Vasas 6 "­6 9:14 " 9. Bcs. Dózsa 7 • 1 6 10:30 1 törölve Talajjavító Vállalat, Szarvas, Szabad ság u. 54. Azonnali belépésre képesített könyvelőt keres komoly gyakorlattal. Ajánlat írásban, Szarvas, postafiók 46. Személyes jelentkezés életrajzzal 27-én és 29-én. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. 514 Sertésetetőket felvesz a Békéscsabai Sertéshízlaló 2-es sz. telep. Csorvási út mellett. _________________________ 510 K ettős könyvelési képesítéssel rendel­kező könyvelőt felveszünk főkönyve­lőnek munkaegység javadalmazással. Jelentkezni lehet azonnal a hunyai Uj Élet Mtsz-nél. Hunya._________ 513 M agas jutalékkal üzletszerzőket el­adási munkálatokra felveszünk. Cím: a kiadóban. 1614 Csőgarnitúra eladó. Békéscsaba, Mun­kácsy tér 1. Budai. (Volt Sziktér.) 150082 A Felsőnyomási Állami Gazdasag a központi és kereki üzemegységébe te­henészeket vesz fel, lakást biztosít. Az Endrődi Földművesszövetkezet ön­kiválasztó cipőboltjába boltvezetőt ke­res felvételre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés levélben vagy személyesen. Útiköltséget csak felvé­tel esetén térítünk. 2066 Jó állapotban lévő használt ajtók és ablakok eladók. Békéscsaba, II., Med- nyánszikl u. 5. 150083 Kalapácsos daráló 10 IiP-s, benzinmo­torral összeépítve eladó. Takács Ká­roly, Békéscsaba, I., Bartók B. 40. 150086 erény, megbízható, tiszta bejárónő- k. menne. Cím a kiadóban. 1651 Az Orosházi Gépállomás ipari képesí­téssel és hosszabb gyakorlattal rendel­kező féí fi főkönyvelőt keres, főköny­velő-helyettesi beosztással. Azonnali belépésre. Fizetés gyakorlattól függő­en 1800—2000 forint között. 2289 Feléves süldők és asztaltúzhely eladó. Békéscsaba, III., Rákóczi u. 31. 1642 l ermelŐHXövetkexeti tagok! Egyéni termelők! A háztáji gazdaságokban és a veteményekben termett mák gubóját adják át a FÖLDM 0 VESSZŐ VET K EZET felvásárlóhelyen A férges, összetört gubóért is 1,10 forintot fizet és minden nennyisésret átvesz a földmű vessző vetkezet B358 Termelősxővetkesetek ! Állami gazdaságok! Egyéni termelők A Mezőhegyesi Cukorgyár alábbi átvételi állomásokon kez­di meg folyó hó 24-én a cukorrépa átvételét a felügyelők által történt megbeszélés szerint: MÁV állomások: Justh-major, Orosháza-külső, Orosháza, Kardoskút, Gyulamező, Battonya, Medgyesegyháza, Mezőko­vácsháza. GV állomások: Kevermes-puszta, Bolhacsárda, Dombiratos, Hermi- na-major, Lujza-major, Kunágota-felső, Cikóhalom, Nagy-tanya, Vilmos-major, Mezőhegyes elágazás, Pusztaföldvár, Kaszaper, Rákóczi-telep, Békéssám­son. Tehergépkocsis állomások: Pusztalfödvári iskola, Mezőkovácsháza, Hóti-iskola. «2

Next

/
Oldalképek
Tartalom