Békés Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-13 / 164. szám
2 NÉPŰ J SAi G I960, július 13., szerda. Az új amerikai határsértés vitágvisszhangja Az olasz kormány felelős a vérontásért Az Országos Ellenállási Tanács határozata (Folytatás aZ 1. oldalról.) magasságot érhet el, s leszállás nélkül 6400 kilométeres utat tehet meg. Felderítő fényképező berendezése távvezérléssel működik. Az ilyen típusú gépeket rendszeresen légi fényképezésre használják fel. A Komszomolszkaja Pravda kedden beszámol arról, hogyan semmisítették meg a határsértő gépet. Amikor világossá vált, hogy a gép szándékosan behatol a Szovjetunió területére, a levegőbe emelkedett Vaszilij Poljakov százados vadászgépe. Anatolij Kotljarov főhadnagy a földi irányító berendezések segítségével pontosan a célra vezette Poljako- vot. A szovjet repülő jelezte az amerikai gép pilótájának, hogy kövesse és szálljon le a megadott repülőtérre. Az amerikai pilóta azonban nem vette figyelembe a jelzést, folytatta útját a Szovjetunió területei felett. Az azonnal kiadott parancs érteimében a gépet haladéktalanul megsemmisítették. Poljakov százados, a vadászgép pilótája 26, Kotljarov főhadnagy pedig 27 éves. Poljakov másodosztályú repülőgépvezetői minősítéssel rendelkezik. Washington Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint az amerikai fővárost bombarobbanásként érte a határsértésről szóló szovjet jegyzék. Eisenhower elnök New Portban tartózkodott, és golfozás közben értesült a szovjet jegyzék híréről. Hager- ty, az elnök sajtótitkára egyenest a golfpályára rohant, és elmondta, hogy Washingtonból telefonon kapta a hírt. Eisenhower elnök sürgős tájékoztatást kért a külügy- és a hadügyminisztériumtól a szovjet jegyzék részleteit illetően. A Reuter washingtoni tudósítója így ír: Ezt a fővárost, amelyet amúgy is felforgatott a kubai és a kongói helyzet izgalma, velejéig megrázta hétfőn az a moszkvai bejelentés, hogy a Szovjetunió egy újabb amerikai felderítő gépet lőtt le. Azonnali telefon-tanácskozások kezdődtek Eisenhower és Herter külügyminiszter között. Ellentétben az U—2 incidensével, a hivatalos személyek szilárdan elhatározták, hogy hallgatni fognak és nem tesznek elhamarkodott nyilatkozatokat. Lincoln White, a Fehér Ház szóvivője késve jelent meg szokásos napi sajtóértekezletén, s nyomban bejelentette, hogy nincs mit hozzáfűznie az incidens híréhez. Valamivel később Hagerty, az elnök sajtótítkára újságírók kérdésére kijelentette, fogalma sincs róla, mikor fejezik be a szovjet jegyzék tanulmányozását. London Az AP amerikai hírügynökség londoni jelentése szerint a szovjet jegyzék híre „előre vetette az Atlanti Szövetség válságának árnyékát”. A szovjet bejelentés azért keltett különösen nagy visszhangot, mert kedden kezdődik az alsóház külpolitikai vitája, s a munkáspárti képviselők amúgy is több interpellációt jelentettek be az amerikai légitámaszpontokkal kapcsolatban. „Ha az orosz vádak beigazolódnak, Itteni hivatalos személyek szerint ismét meginog majd a szövetségesek bizalma az amerikai katonai és politikai vezetők ítélőképességében és vezetői erényeiben” — írja Gavshon, az AP londoni tudósítója. Az U—2 botránya után támadt vihar még mindig nem ült el. Macmillan miniszterelnököt a munkáspárti ellenzék már a hétfői bejelentés előtt is kellemetlen kérdésekkel készült elárasztani az alsóház keddi ülésén. Baloldali munkáspárti képviselők követelni fogják, hogy bontsák fel az eddig megkötött angol-amerikai egyezményeket, amelyek az amerikai stratégiai légierők számára angol területet bocsátanak rendelkezésre. Az angol külügyminisztérium hétfőn este megtagadott minden hivatalos kommentárt. A szóvivő kijelentette, hogy a szovjet jegyzéket „tüzetesen tanulmányozzák”, Az AP szerint London „a legmagasabb szinten” azonnal magyarázatot kért Washingtontól. Az ezzel kapcsolatos beszélgetések a késő éjszakába húzódtak. A kedd reggeli angol lapok aggodalommal és nyugtalansággal kommentálják az esemény hírét. A konzervatív Daily Mail szerint valahogy még elfogadható, hogy az angol kormány nem kívánta kommentálni az amerikai kémkedés körülményeit az U—2 botrány idején, de az már teljesen elfogadhatatlan, hogy az amerikaiak nem kérik ki Nagy-Britan- nia engedélyét egy olyan repüléshez, amely súlyos nemzetközi konfliktusba taszíthatja a sziget- országot. A közvélemény joggal tart igényt részletesebb tájékoztatásra — írja a lap. A munkáspárti Daily Herald szerint az RB—47-es repülőgépincidens „a legrondább ügy” az U—2 óta. Oslo Az új amerikai határsértés harmadik „szereplője”, a norvég kormány hétfőn tagadni próbálta bűnrészességét. Tor Myklebost, a külügyminisztérium sajtófőnöke kijelentette, hogy július 1-ről 2-re virradó éjjel a norvég kormány engedélyt adott azon amerikai repülőgépek leszállására, amely az „eltűnt” repülőgép keresésére indultak. Az engedélyt azonnal megadtuk — mondotta. A norvég kormánynak nem volt tudomása arról, hogy egy RB—47 típusú amerikai gép norvég területet vett volna igénybe a szovjet határ megsértésére — fűzte hozzá. A külügyminisztérium szóvivője a nyilatkozatával úgy tett, mintha nem tudná, hogy a szovjet jegyzék ért nem is állította. A szovjet jegyzék ugyanis annyit közölt, hogy a határsértő repülőgép norvég támaszpontra készült leszállni feladatának elvégzése után. Róma (TASZSZ) A fasiszták támogatását élvező kormányt súlyos felelősség terheli azokért a véres eseményekért, amelyeket a rendőrség tömeges beavatkozása idézett elő. A rendőrség ugyanis nem az államot, hanem azt a bűnös politikát védelmezte, amely rendkívül veszélyes következményekkel járhat a köz- társasági demokráciára — hangzik az Országos Ellenállási Tanács Rómában Ferruccio Parri volt miniszterelnök elnökletével megtartott ülésen hozott határozata. Az ülésen jelen volt az ellenállási mozgalom számos résztvevője, kommunisták, szocialisták, köztársaságpártiak, szociáldemokraták, továbbá az olasz értelmiség több kiemelkedő képviselője. A határozat felhívja az ország Berlin (MTI) Nyugat-Berlin szenátusának tagjai és a lapok továbbra is élénken kommentálják Hruscsov szovjet miniszterelnöknek a bécsi sajtóértekezleten elhangzott kijelentését, mely szerint helyes lenne ősszel megkötni az NDK-val a békeszerződést. Ebben az esetben a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi gyűlésének képviselői, akik szeptemberben Nyugat-Ber- linben akarnak ülést tartani, kényszerítve lennének arra, hogy a visszautazásukhoz szükséges vizűm megszerzése érdekében Otto Grotewohl-hoz, az NDK miniszterelnökéhez forduljanak. Willy Brandt, Nyugat-Berlin polgármestere vasárnap a „frontváros” rádiójában azt állította, összes politikai erőit, amelyek kitartanak a demokratikus eszmék mellett, egyesítsék erőiket a kormány megdöntésére, amely a fasiszták segítségével tartja magát hatalmon; harcoljanak az Olasz Szociális Mozgalom elnevezésű fasiszta párt betiltását elrendelő törvény jóváhagyásáért. Az erre vonatkozó törvénytervezetet az Országos Ellenállási Tanács hamarosan a parlament elé terjeszti. Torinóban egy nagyarányú antifasiszta gyűlésen elhatározták, hogy antifasiszta-bizottságot alakítanak valamennyi demokratikus párt és szervezet részvételével. Vasárnap antifasiszta tömeggyűlések voltak Velencében, Car- rarában, Mantovában, Rovigo- ban, Pescarában, Arezzoban és több más olasz városban. hogy „Nyugat-Németország szövetségi gyűlésének joga van Berlinben ülésezni”. A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt Központi lapja vezércikkében foglalkozik Nyugat-Németország és Nyugat- Berlin vezető köreinek ezzel a felfogásával. „Vajon mit szólnának ők, ha mi jogot formálnánk Bonn város egy részére és bejelentenék, hogy a Német Demokratikus Köztársasághoz kell csatolni?” — teszi fel a kérdést a Neues Deutschland. A lap a továbbiakban újólag kifejti — ami kölönben teljesen logikus —, hogy Berlin a Német Demokratikus Köztársaság közepén fekszik, az NDK fővárosa, a bonni állam parlamenti képviselőinek tehát ott semmi keresnivalójuk nincsen. Neues Deutschland: a bonni parlamenti képviselőknek semmi keresnivalójuk Berliuben ^■Oöö'0'0--©-0"yO-U-,0-0 0-y-«"P,0-,0-ö'0-<>--0--0'0--0-OööO-C-öO-0-ö,<>ö-0-0"0-ö-0-0-ö'<>-ő--Ő'ő-ó,<)-<>-0-V"0-0-0-0 0< A kombájnok állukat a tarlóra szorítva, hasoncsúszva, szélesre húzott szájjal habzsolják a gyanútlanul táncoló búzát. Távolról nézve olyannak látszottak, mint valami meséből kilépett, megszelídített púpos szörnyetegek. Jól csinálja az „öregúr" A kombájnos akárcsak egy hindu szent elefánton, büszkén ült a gép nyakán. Uralta, figyelte a zúgó-búgó monstrum minden rezzenését. Egy mozdulat a kormánnyal, egy kapcsolás és a nagy gép morogva-dohogva engedelmeskedett, csinálta, amit az ember akart: aratott. Maga felé szippantotta a búzatenger szelíd hullámait. Harapta az aranysárga szálakat. Mohón pergő széles nyelvével éhesen nyelte a nehéz kalászokat. Válogatós gyomrából kidobta a szúrós szálakat, kifújta a pelyvát és fölényes méltósággal, mint aki azt mondja: nesztek emberek, itt van a búza is. én olajjal élek — zsákba szórta a föld drága aranyát. — Jól csinálja az .,öregúr” — szólt hátrafordulva a traktoros. — Próbáljon mást __I — nev ettek vissza a segédkezelők és szakszerű mozdulatokkal újra ás újra megcsiklandozták az „öreg- ár” hasa tájékát. Néztem az aratók munkáját s közben valami megnyugvásfélét | éreztem. Arra gondoltam, hogy a M lám, mennek a dolgok rendjén. Könnyült már a paraszti munka, a nehezét a gépek csinálják. Vidám az aratás, így szebb az élet. Az aratók mögött a lenyugvó nap, mint valami elfáradt futóbajnok, kivörösödött arccal nézett vissza, fejét egyre lejjebb hajtotta, mintha a távoli erdő lombjain akarna megpihenni. A kombájnosok azonban nem engedtek a csábításnak. — Még van néhány kör és akkor pihenünk egyet — gondolta a traktoros, miközben szemével elégedetten mérte fel a már csaknem kopaszra nyírt tarlót... — De szép a parasztember műhelye — szóltam a már robogó gépkocsiban társaimhoz, és a mel-> lettünk elfutó csendes tájra mutattam. — Szép — hagyta helyben munkatársam, és aztán előrenézve, elgondolkozva hozzátette: — De még sokaknak igen nehéz. — En is odanéztem, ahol az út szélén egy ember és egy asszony áltt. Az asz- szony nehézkesen mozdulva nyúlt a kék kantáért és távolról is látható volt, hogy mohón kortyolja a vizet. A férfi szomjasan várakozva. csípőjén pihentette a kezétI és nézte a keresztbe rakott búzát. Pihen a kasza Az ember előtt a keskeny par* cella szélén egy kasza terelöje meredt az ég felé. A pihenő pengét eltakarta az árokszéli magas fü. — Jóestét kívánok — köszöntöttem a két aratót. I — Jóestét — fogadtak barátsággal. — Nehéz volt a mai nap — mondtam, elismerve nagy fáradtságukat, melyről arcuk árulkodott. — Nehéz volt — bólintott B. Varga János, miközben homlokán elsimította a porral keveredett nehéz izzadtságcseppeket, de azok ismét makacsul kigyöngyöztek. — No, ha már úgyis pihen a kaszájuk, üljünk le egy kicsit, és beszélgessünk — mutattam a parti gyepre. A fiatalok elhúzódnak a nehezétől — Géppel is dolgoznak? — érdeklődtem. — Két kévekötő aratógépünk can munkában. De az egyik éppen bedöglött. Valami hibája akadt. Mellettük még szükség van a gyalogmunkára is — tájékoztatott Varga János és a kanta után nyúlt. Megvártam, míg lenyeli a kövér kortyokat, s aztán én folytattam a gondolatot: — Bizony a kézzel aratás nagyon meghúzza az embert. Valaki kiszámította, hogy egy gyalog-arató egész napi munkája annyi energiát emészt fel, hogy akármennyit és akár- mit is enne, az elhasznált kalóriát nem tudja pótolni — magyaráztam. — Ezt bizony érezzük — hagyta helyben Varga bácsi és arról I beszélt, hogy ő már 61 éves, neki még nehezebb, mint a fiatalabbaknak. — Mégis a fiatalok elhúzódnak ettől a munkától — szólt közbe bíráló éllel özvegy Telek Ferenc- né. — Arra számítanak, hogy az öregek edzettebbek — így Varga bácsi. — Ott, ahol nincs segítség, nem lehet mellénézni a munkának — célzott saját sorsára Telekné, azzal folytatva, hogy egyedül él és még otthon is van mit csinálni. Ma is négykor kelt fel, hogy eleget tegyen a kötelességének. A remény — Mióta szövetkeztek, Varga bácsi ? — Mi tavasszal leptünk be a „Dózsába". Ez az első évünk. Ez lesz a legnehezebb. — Es aztán? — Jobb lesz. Reménykedünk. Tudja, úgy vagyunk vele, azt mondjuk, rossz tsz nincs, csak gyenge vezetés. Arra meg nincs panaszunk. így hát csak jobb lehet. Most 34 forintot terveztünk egy munkaegységre. A kezdet nehéz, mert még volt tagosítatlan földünk is. Mint ez itten — mutatott a búzakeresztekkel megrakott tarlóra és hozzátette, hogy most négy és fél hold jutott egy kaszára. — Jövőre már könnyebb lesz az aratás is. Többet dolgozhatunk géppel — toldotta meg a gondolatot Telekné. — Igazuk van. Jól látják — bizonygattam. — A parasztember jövője a gép és a nagyüzem ... Annyira belemélyedtünk a beszélgetésbe, hogy szinte észre sem vettük, hogy közben hosszúra nyúltak az árnyékok, sőt itt-ott már szürkeségbe tűntek. A szél hűvösebb fuvallata figyelmeztetett, hogy jó lesz indulni, hiszen odahaza a háztájon még várja őket az esti munka. Búcsúztunk, örömmel láttam, hogy amíg beszélgettünk, megpihentek, és arcukról eltűnt, felszáradt a verejték. Arra gondoltam, hogy ott a kombájnoknál korai volt talán a megnyugvásom. Hiszen még itt vannak ők, a kezdők, ezernyi gondukkal az új küszöbén. Kezükben még holnap újra lendül a kasza. A rend fölött meghajlik Telekné dereka. Ke ményen feszül a karjuk, erölkö dik a megfáradt derék. Száll a por. A nap melege és a víz ismét ellepi testüket. Sokat kell még tenni, amíg végleg felszárad a verejték. Jó volt ez a kis beszélgetés, mert megtudtam azt is, hogy szívükben már ringatják a biztos reményt, terveket kovácsolnak. melyek nyomán könnyebb lesz az életük. Mielőtt elindultam, Telekné "lém emelte a szárak szúrása ellen bepólyált. ruhával védett karját és a bőréhez tapadó vastag vort mutatva megjegyezte: Tudja ide Medgyesbodzásra is kellene már egy jó fürdő. — Önökön múlik. Medgyesbod- zás most már igazán a maguké — mondtam mosolyogva, mert már ő is mos lygott. Boda Zoltán
