Békés Megyei Népújság, 1960. július (5. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-10 / 162. szám
i960. Július W., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 Szelídített fácáncsirkék A szarvasi Táncsics Tsz vadásztársasága 900 fácáncsirkét nevel, a fácáncsirkéket keltető géppel keltették ki. A kis fácánokkal „tyúkmama” jár és olyan szelídek, hogy kézből is esznek. Két 50000 forintos Békekölcsön-nyeremény a szarvasi járásban A sarkadi Járásban jói halad az aratás Az őszi árpa jelentős részét már learatták, sőt a kenyéragbona-táb- lá'k 50 százaléka is le lett aratva. A körösnagyharsányi Kossuth Tsz a járásban elsőnek fejezte be az őszi árpa és a búza betakarítását. Igen biztató eredményekről értesültünk a kunágotai Petőfi Tsz- ből. Sziklás elvtárs, a szövetkezet vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a közös gazdaság 1300 hold kalászosából eddig 1040 holdat arattak le. Az aratást szerda estig befejezik. Elsők az aratásban (Tudósítónktól) A szeghalmi járásban az ara- tás-cséplés idején kiemelkedő eredményeket érnek el a termelőszövetkezetek. Különösen jól dolgozik a szeghalmi Új Barázda és a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet. A két termelőszövetkezetben a tagság, de a családtagok is csaknem teljes létszámban dolgoznak. Az eredményekhez hozzájárul az is, hogy a nemrég lezajlőtt közgyűléseken, ahol az aratás-cséplési munka megszervezését tárgyalták meg — premizálási rendszer bevezetését határozták el. A cséplés jó megszervezését a gépállomások is elősegítik. A tsz- ekben már megalakultak a cséplőcsapatok, a gépállomások pedig elkészítették a cséplési menetiránytervet. Kedden kezdődik az országos borverseny A megyei borversenyek mindenütt befejeződtek, s a legjobb elhelyezést nyert 850 bor a jövő hét keddjén rajtol a négy napos országos rangsoroláson, amely az augusztus 23-án kezdődő budapesti nemzetközi borverseny elődöntője lesz. Az 1959-es évjáratú borok általában igen jók. Különösen kiemelkednek a „mezőnyből” a tokajhegyaljai száraz- és édes szamorodni, valamint a badacsonyi, balatonfüredi és a csopaki fehérborok. Meglepő jó minőséget mutatnak az alföldi borfajták: az idén először jutnak az országos versenyre a termőterület arányának megfelelő számban. (MTI) Lapunkban rendszeresen hírt adunk a megye területén igen gyakran előforduló, sokszor szenzáció-számba menő totó-lottó nyereményekről. Ha járásaink e vonatkozásban versenyre kelnének egymással, alkalmasint a szarvasi járás vinné el a pálmát. A sok egyéb érdekesség mellett a magyar lottó történetében először itt fordult elő, hogy egy fogadó — Sonkoly Pali bácsi — a sorsolás színhelyén jelentkezett négy- találatos szelvényével. A mostani Békekölcsön-sorsolás kapcsán tovább bővült az érdekességek száma. Július 7-én egy óra után néhány perccel a szarvasi OTP-fiók bejáratán „zárva” feliratú tábla jelezte, hogy a fiók dolgozói a megszokott déli zárási munkát végzik, amikor váratlanul kipirult arcú ember toppant be az ajtón. — Ne haragudjanak kérem, hogy így berepültem ide — hadarta Bende István, a békésszent- amdrási sütőipari üzem telepvezetője, mert ő volt a váratlan vem dég — de nagyon izgatott vagyok és szeretnék valamiről biztosan meggyőződni, mert nem akarok hinni a szememnek. — Mindezt oly gyorsain és izgatottan mondta, hogy a munkájukba mélyedt dolgozók meglepetten kapták fel fejüket. Az izgatott férfi közben egy 200 forintos IV. Békekölcsönkötvényt halászott elő zsebéből, — Igen kérem — kapta pillanatokon belül a megnyugtató választ — ezzel a kötvénnyel 50 000 forintot nyert. — Most már megnyugodva „mesélte” tovább nem mindennapos élményét: — Szentandráson átszaladtam a postára, hogy megnézzem kötvényeimet és munkatársaim részére is hozzak hivatalos nyeremény- jegyzéket. Ott szereztem tudomást nagy szerencsémről, de mindez annyira meglepett, hogy nem is akartam elhinni. A feleségem most otthon türelmetlenül várja, tényleg valóság-e, vagy csak nem értünk a nyeremény- jegyzékhez. így hát ebédelni sem tudtam, csak rohantam ide... A beszélgetés során kiderült, hogy egy 17 éves és egy 7 éves leánykájuk van, a nagyobb már dolgozik. A boldog nyertes — hirtelen szőtt tervei szerint — a nyereményből motorkerékpárját cseréli ki nagyobb motorra, ezenkívül bútort vesznek és beruház- kodnak. A tényleges felhasználásig azonban takarékba teszik a pénzt. Szarvason egyébként még egy 50 000 forintos nyeremény akadt. Ennek tulajdonosa egy idősebb ember, aki azonban nem kívánja nevét nyilvánosságra hozni. Ő is takarékba tette a nyereményösz- szeget. Jó kabalának tartja ezt, mert nyereménybetét-könyvével is már két alkalommal nyert... (—km—) egyszerre érezhetően zavart lett a társalgás, mintha valami miatt restellkednének a vendéglátók. Igen, akkor a kamrából nem került elő semmi. — Gyertek, nézzétek meg a földünket, van egy kis dinnyénk — ajánlották a rokonok. Szekérre ül. tettek bennünket és egy sovány ló kiszédelgett velünk a határba. Ott aztán teleettük magunkat dinnyével adtak hozzá kenyeret is, hogy jobban laktasson. — Jó zsíros ez a birkapörkölt — bökött oldalba a szomszédom és koccintásra nyújtotta sörrel telt poharát. Mintha csak rossz álomból eszméltem volna, úgy néztem rá és csak aztán mosolyogtam, a kedélyes invitálást köszönve. — Hát akkor igyunk most egyet a tsz-gazdák egészségére és a bő aratásra — ajánlottam mások okot is az ivásra. — Adjon az isten még sok ilyen „csajkát” a szocializmusban — állt fel nevetve a szomszédom és sorra koccintott az asztalnál ülőkkel. — Ha nem ad, akkor majd csak elvesszük tőle — óvatoskodott valaki az asztalsarok felől. Ezen aztán mindenki jóízűt mulatott, a nevetést csak a bőséges kortyantá- sok szakították meg itt-ott néhány pillanatra. Jó hangulatban ültek gépkocsikaikra az üzemiek, hogy elinduljanak a Szarvasi Állami Gazdságba, mert az is szerpelt a napi tervben. Amíg a népes csoport az igazgató vezetésével a gazdaság területén gyarapította tapasztalatait, én emlékeimhez ragaszkodva, már, mint valami megszállott „csajkaszakértő”, a gazdaság közös konyháján néztem meg a látnivalókat. Ha tehettem volna, Schörer urat is magammal viszem, de a nyakánál fogva, nyakon csípve, mint a hazugokat. — Közösnek tehát közös — néztem a három hatalmas „csajkát”, a modern főzőüstöket és a nagy tűzhelyet. Egyszerre több ebédet készítenek ott a szakácsok. A tepsikben éppen disznóhús sercegett, zsírba pirulva. Nem voltam éhes, de önkéntelenül összefutott a számban a finom íz, melynek hamarosan egyik élvezője lehettem. A közös kamrában a sok polcon a finomabbnál finomabb befőttek sorakoztak ízesen, frissen pompázva. — Ez igen — néztem elismerően a kedves szakács nénire. Nem élnek rosszul a gazdaság dolgozói — jegyeztem meg. A másik helyiségben hatalmas vágott sertés feszült a boncoló állványon, bizonyára a másnapi ebédnek való. Az ebédlő tizennyolc hatalmas ablakkal megvilágított gyönyörű oszlopos bejáratú terem. Az ablakokon földig érő csipkefüggönyök. A falakon képek, állványokon cserepekben élő virágok. A- mott televízió, emitt a bejárat felett apró nyílások a filmvetítéshez. Fehér terítékű asztalok, rajtuk ízlésesen elrendezett evőeszközök. Vacsorára sült hús került a közös asztalra körítéssel, utána krémes és az eredményes egészségügyi tapasztalatcsere tiszteletére bort is ittak a vendégek. Képzeletem megelevenedett, úgy láttam, mintha egy teríték még odakívánkozott volna. Egy bádogcsajka, hígan lötyögő pa- szulylevessel és mellette egy egybe kanál-villa, s egy savanyú áb- rázatú ember: Schörer úr, amint meredt békaszemeit ijedten forgatja a vidám társaságra. Boda Zoltán Komoly figyelmeztetés! Három nap alatt tizenkétszer okozott tüzet a mozdonyból kipattanó szikra Az aratás-cséplés idején a mezőgazdaságban fokozottabb gondot fordítanak a tűzvédelemre. Ennek ellenére előfordult az elmúlt években .is kisebb-nagyobb tűz a földeken, cséplőgépéknél. Olyanra azonban még nem volt példa, hogy három nap alatt tizenkétszer vonultak ki a tűzoltók. Az elmúlt héten a Békés megyei tűzoltók tizenkétszer oltották el a gabonatáblákon keletkezett tüzet. Július 6-án a békéscsabai Vörös Október Termelőszövetkezetben 200 négyszögöl árpa égett le, három községben kombájn-szalma- és tarlótűz volt. A legsúlyosabb Kétegyházán történt, a MÁV 72- es őrháznál, ahol lábonálló gabona gyulladt ki. A tüzet mind a tizenkétszer a mozdonyból kipattanó szikra okozta. Vajon kié a felelősség? Kérdezik azok a termelőszövetkezetek és földtulajdonosok, akik betartották a szabályt, felszántották a vasút mentén learatott gabona közelében a földet. Ki a felelős, kérdezte a tűzoltóság a MÁV-tól? S a válasz csak kerülgette az igazságot. Hivatkoztak a gyorsított forgalomra, arra, hogy a külföldről érkezett árut a tehervonatoknak gyorsan kell továbbítani — legtöbbször ugyanis a tehervonatok mozdonyaiból kipattant szikra okozta a tüzet. — A fűtőház főnöke elmondotta, hogy szikrafogó van minden mozdonyon. Nincs jogunk kételkedni ennek igazságában, de akkor miért okoznak mégis tüzet az áthaladó mozdonyok? Ügy tűnik, még sincs minden rendben a mozdonyok körül. Míg 1958-ban egész évben 10 ilyen tűz volt, most 3 nap alatt tizenkettő. Mi ez, ha nem konkrét bizonyíték? A tűz pedig most még nagyobb kárt okoz, mint az elmúlt években, mert amíg a tszfejlesztés előtt legfeljebb egy-két hold termése éghetett le — a kis egyéni parcellákon —, mosi. a 200—300 holdas nagytáblák termése van veszélyben egy-egy kipattanó gyújtó szikrától. Gondolkozzanak el ezen a MÁV vezetői és dolgozói, elvégre mindnyájunk kenyeréről van szó!... Kasnyik Judit Az új üzemházban jövőre mintegy négymillió forint értékű bútorral többet gyártanak Jó eredménnyel zárult az első félév a Békéscsabai Faipari Ktsz-ben. Félévi tervüket 106,7 százalékra teljesítették, ami mintegy félmillió forintos túlteljesítést jelent a szövetkezetieknek. Szikra hálószohabútor- ból például tizenéggyel, nyershálóból huszoneggyel gyártottak többet a tervezettnél. Előreláthatóan szeptember közepén a mázoló-részleg kivételével a ktsz valamennyi részlege az új üzemházba költözik. Az üzemház mintegy hatmillió forintba kerül, mire elkészül. Ez a létesítmény az ország második legnagyobb és legkorszerűbb szövetkezeti bútoripari üzeme lesz. A réginél jóval kedvezőbb körülmények között dolgozhatnak itt a szövetkezet tagjai, ugyanakkor a termelés növelésére is jobbak lesznek a lehetőségek. A szövetkezetiek számítása szerint jövőre az ideinél már mintegy négymillió forinl értékű bútorféleséggel gyárthatnak többet. Termelőszövetkezetek figyelmébe! rm^ Minden termelőszövetkezet IDEJÉBEN KÖSSE MEG a tűzbiztosítását Ällaml Biztosító 404 Július hóban az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ az alábbi bekövetkezett károkat fizette ki: Elcki Lenin Tsz-nél tűzkárból kifolyólag 101 300 Ft-ot Dobozi Petőfi Tsz-nél villámcsapásból eredő tűzkár miatt 167 920 F-ot a legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordul.