Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-18 / 143. szám

4 NÉPŰ J SÄ es I960, június 18., szombat Valaha Magyarországom a tüdő- bajt magyar népbetegségnek hív­ták és bizony 50 esztendővel ez­előtt ebben az országban talán minden második ember ebben szenvedett. Azóta nagyot fordult a világ, sokan meggyógyultak és ma is mindent megtesznek, hogy a pusztító népbetegség minél keve­sebb áldozatot szedjen. Mi sem bi­zonyítja ezt jobban, mint az, hogy ebben az évben Békéscsabán mindössze egy haláleset fordult elő, míg a sokak által a boldog béke évének tartott 1938-as esz­tendőben a lényegesen kevesebb lakosú városban 90-en haltak meg tüdőbajban. De még távolabbi időpontban, például a század ele­jén százak pusztultak el. A felsza­badulás óta a kormány sokat tett azért, hogy egészségügyi hálózatá­val legyűrje ezt a betegséget. A küzdelem egyik módja Ä legújabb intézkedés az volt, hogy az egészségügyi minisztéri­um egyik rendelete szerint, Békés megyében és Békéscsaba város te­rületén általános és kötelező tü­dőszűrő vizsgálatot kellett tartani. A tüdőszűrő vizsgálatot most jú­nius 6-tól a Békéscsabai Ruha­gyár kultúrtermében tartják. Dicséretes, hogy a vállalat a kultúrtermét az egészségügyi szol­gálat rendelkezésére bocsátotta, kár azonban, hogy most gyermek­kocsi-garázsnak használt "kis he­lyiséget nem tudják biztosítani vetkőzök céljára, és így olyan őri. ási a tumultus, hogy a napokban majdnem baleset származott eb­ből. Dr. Varga Géza, a tüdőgondozó intézet főorvosa és Fazekas Károly egészségügyi szolgálatvezető ka­lauzolt végig az ideiglenes szűrő­állomáson. A vizsgálatot egy új, modern gép: az emyőfényképszű- rő berendezés végzi. Ez a gép a betegről film negatívot készít. Ezt a tüdőgondozó intézetben megvizs­gálják és akinél valami változást észlelnek, azt behívják külön vizs­gálatra. „Inappercept“ először volt vizsgálaton és bizony megállapították róla, hogy beteg. Naponta 800—1000 főt tudnak megvizsgálni, de volt olyan nap is, amikor az iskolásokat vizsgál­ták, hogy 1500-an jelentek meg. Egy „fecske“, de több sem kell Előfordult olyan is, mint Sztan. kő András esete, akinek édesapja megtiltotta, hogy megvizsgáltassa magát. — Ez volt az egyetlen ilyen eset — mondja Fazekas Károly —, de szeretnénk, ha ez is lenne az utolsó. Hisz ez mindenkinek érde­ke. A közeljövőben jelenik meg egy törvény, amely azt a célt kí­vánja szolgálni, hogy a megszűnő­ben lévő betegséget még hama­rabb, még hatásosabban fejszá­moljuk. Ezért dolgozik itt most Sok középületet és lakóházat avattak már 1949 óta Lőkösházán. Tizenegy évvel ezelőtt, mikor ez a kis település községgé vált, a jelenlegi falu helyén mindössze öt-hat lakóház volt. Azóta mint­dr. Márki Zai Lajo&né asszisztens- nő, Erdős Péter technikus, Tímár Mihályné és Vámosi Lászlóné asz- szisztensnő, és ezért segít társa­dalmi munkában Vozár Mária egészségügyi aktíva és többen má­sok, hogy Békéscsabán minél ha­marabb befejeződjön a szűrővizs­gálat. Dr. Varga Géza főorvos elmon­dotta azt is, hogy az ötéves terv végére minden évben lesz már ilyen szűrővizsgálat és a közeljö­vőben a békéscsabai tüdőgondozó is kap majd egy ehhez hasonló gépet, amivel a város lakóinak fcü- dőszűrésót sokkal sűrűbben el le­het végezni. Lassan így szűnik majd meg ez a pusztító betegség, amely még ma is titokban szedi , áldozatait. Ma mér kevesebb a megbetegedé­sek száma és mind kevesebb lesz akkor, ha mindenki eleget tesz saját és embertársai érdekében a szűrővizsgálatra való felszólítás­nak. (D. I.) emberek: Bába János és Magyar József kőművesek, Kukla Antal vezetésével egymillió 350 ezer fo­rint költséggel egy hatalmas kul- túrházat, s mellé egy öt helyiség­ből álló párt-székházat építenek. Pártház és művelődési otthon épül Lőkösházán Dr. Varga Géza elmondotta, hogy rengeteg olyan ember van, aki nem is tudja magáról, hogy ő beteg. Az ilyen betegeket innaper- cepteknek nevezik, és sajnos, ezek száma eddig sokkal több volt, mint a kezelés alatt álló betegeké. Ez pedig veszélyes a társadalomra nézve, és különösen veszélyes a gyermekekre. Most ezzel a szűrő- berendezéssel hat évtől felfelé mindenkit megvizsgálnak és szin­te úgyis mondhatnánk, hogy fel­térképezik a város lakóit. Ez a ha­talmas áldozatot jelent az állam­nak, mert maga a gép, amivel a szűrést végzik, közel félmillió fo­rintba került. A gép egy 71x71 milliméteres nagyságú fényképet készít. A gép­pel dolgozók elmondották, hogy volt olyan a szűrésen, aki életében Dutkon László békési énektanár huszadik éve gyűjti a népdalokat. Az eltelt két évtizedben kétezer népdalt jegyzett fel és kottázott le tanítványai segítségével a Vi­egy 460 család avatott magának új lakóházat, s .ezenkívül termé­szetesen új tanácsházát, új isko­lákat, új boltokat is. Most újabb épületek avatására kerül sor au­gusztus 20-án. Lőkösházi mester­A gyulai „Erkel Ferenc” Műve­lődési Ház keskenyfilm-vetítéses állandó mozielőadásokat rendez a város termelőszövetkezeteinek ta­nyaközpontjában. É. Nagy Attila nyomdász — aki magánszorga­lomból elvégezte a filmvetítési tanfolyamot —, munkaideje letel­te után vállalkozott a mozigépészi teendőkre: az üzemek és a gaz­daságok pedig az agregátoros ve­títőgépet fuvarozzák felváltva. letté lesz — ez a meggyőződése. S azt tervezi, hogy a nyári szün­időben rendezi gazdag népdal­gyűjteményét, amelyet szeretne kiadatni. Képünkön a párt-székház épülete látszik, amelyet már kívülről va­kolnak. Lőkösháza is szemláto­mást fejlődik, minden esztendő­ben újabb és újabb létesítmény­nek örülhetnek a község lakói. A művelődési házban kifüggesz­tették a tsz-vándormozi állandó előadási táblázatát, amelyen a hét minden napjára kijelölték: me­lyik termelőszövetkezetnek hol vetítsenek, és melyik vállalat so­ros a szállításra. így pl. minden hétfőn az Aranykalász Tsz tagsá­gának vetítenek a farkashalmi is­kolában, kedden és pénteken a Vörös Csillag Tsz központját, il­letve üzemegységét keresik fel, szerdán a Népköztársaság, csütör­tökön a József Attila, szombaton a Zöld Mező új termelőszövetke­zet tagjainak tartanak mozielő­adást, vasárnaponként pedig oda mennek, ahol hétköznap valami okból elmaradt a filmvetítés. A tsz-moziesteken keskeny vál­tozatú rendes játék- és híradófil­meket láthat a tanyavidék lakos­sága. Kétezer népdal egy békési nevelő gyűjtemény-csokrában Tsz-vándormozi Gyulán harsarokban, Heves, Szolnok, Csongrád és főleg Békés megyé­ben. A gyűjtemény egy részét a Népművelési Intézetnek elküldte, s jelenleg összeállította „Kis Bé­késen” című 80 békési népdalt tartalmazó kéziratos kötetét is, amelyet a békési Jantyik Mátyás utcai általános iskolának ajánlott, ottani munkásságának húsz éves évfordulója alkalmából. Dutkon László véleménye sze­rint a boldog élethez a dal is kell. Ha a munkahely énekszótól han­gos, akkor a munka sem teherré, hanem szórakozássá, életszükség­Dél-magyarországi Vegyfanyagnagykereskedelmi Vállalat 2. számú telepén, Békéscsabán, I960, július 4-től 7-ig mely idő alatt az áru és göngyöleg kiadás és átvétel szünetel. Dél-magyarországi Vegyianyagnagykeres kedelmi Vállalat Ohai A cél érdekében Nem titkoljuk a célt, ami felé haladunk. Cikkekben, riportok­ban fogalmaztuk meg már any- nyiszor, hogy mit akarunk a szocialista társadalom, a kom­munizmus felépítésével. Ez a cél egyszerű és világos, közérthető mindenki számára: a legmaga­sabb életszínvonal elérése. Egy olyan népgazdaság megteremté­se, mely képes ezt biztosítani. Azt akarjuk, hogy állandó áru­bőség legyen és jómódban élő emberek, akik megvásárolják mindezt. Azt akarjuk, hogy a munkaidő állandó csökkentésé­vel elegendő idő legyen a tanu­lásra, szórakozásra, pihenésre. E cél eléréséért végzett mun­kának szép eredményeit láthat­juk, taapsztalhatjuk, melyeket egyszer lassabban, s olykor gyor­sabb ütemben értünk el. A múlt évben az eddigi ütem felgyor­sult. A munka kottalapjára új ütemjel került, melynek ered­ményeként országszerte kibon­takozott a szocialista munkaver­seny, egymás után alakultak meg a szocialista címért ver­senyző brigádok, melyek a ter­melési eredményeken túl, em­berformáló erejükkel is gyorsí­tották az ütemet a cél eléréséért folytatott munkában. S ez az új ütemjel megmaradt ebben az év­ben is, előbb csak a felszabadu­lásunk tiszteletére, de később egész évre. A múlt év végén bizakodással beszéltek a terv túlteljesítéséről, száz- és százezrek, s most az eh ső félév befejezése előtt hason­lóképpen szólnak. Megyénk üzemeiben a szá­mok túllépték a százat, s ha­táridő előtt teljesítve lett az eb ső féléves terv, de továbbra is szükség van arra, hogy a máso­dik félévben se veszítsen tartal­mából és eredményéből az em­bereket formáló közösségi mun­ka. A feladat a második félévben sem lesz könnyebb. A munkások lelkesedése mel­lől nem szabad hiányoznia a he­lyes irányításnak. Tények bizo­nyítják, hogy az emberek nagy­szerű hallással figyelnek fel a legapróbb téves zörejre is az életben. Észreveszik a hibát, szólnak róla, nem egyszer már kész és használható javaslattal lépnek elő, melyet felhasználva a „hamis hangok” kijavíthatok, így történt ez a Békéscsabai Ru­hagyárban is, ahol a munkások kifogásolták a sokszori átállást, de a helyes megoldásra is meg­adták a javaslatot. Hasonlókép­pen cselekdtek a Békéscsabai Téglagyár munkásai is, akik a selejtcsökkentésre és a mmőség- jcuvítására tettek használható módosítást. De sorolhatnánk to­vább az Orosházi Vas- és Kály­haipari Vállalattal, ahol egyet­len munkadarabon három újí­tást alkalmazták, ahol a munká­sok ésszerű javaslatainak fi­gyelembe vételével az exportra készülő fúrók gyártását megol­dották, vagy a Mezőberényi Pa­mutszövő Vállalattal, ahol ha­sonló okok miatt szinte hónap­ról hónapra jobbak az eredmé­nyek. Ezek után természetes a bizakodás a féléves tervet ille­tően. Nagy általánosságban, mond­hatni tálán úgy is, hogy min­denki tisztában van a céllal és azzal is, hogy mit kell tenni el­éréséért. A jobb életmód nem hall mennyei ajándékként az öl­be, a szocializmus felépítése ke­mény, áldozatos munkát köve­tel. Jelenleg az alap lerakásának első lépcsőjén állunk. S hogy ar­ról feljebb lépjünk, hogy megte­remtsük anyagi és technikai bá­zisát e társadalom felépítésének — egy nagyszerűbb tervet —, a második ötéves tervet is meg kell valósítani. S minél maga­sabbra jutunk el 1965-re, a terv végére, annál közelebb kerülünk célunkhoz. Az eddigi eredmé­nyek biztatóak, azonban szük­séges az, hogy a második félév­ben se lankadjon a lelkesedés, hogy a munka kottalapjam az ütemjel továbbra is a gyorsu­lást, a, szocializmus építésének gyorsítását jelenesei M. J. A sárgabarack A csonthéjas gyümölcsök magja különösen a megye területén termesz­tett rózsa- és majombainaoké — igen nagy mennyiségű ciánhidrogént tartal­maz. A oiánhidrogén a gyümölcs erje­dése és kifőzése során a pálinkáfoa jut és azt fogyasztás céljaira alkalmatlan­ná teszi. Az érvényben lévő rendelkezések Tanácstagi fogadóóra Békéscsabán Békéscsabán, a 77., 78. számú városi választókerületben Kazár Mihály és Jedrejcsik János tanács- nácstag 1960. június 18-án, szom­baton ese 7—8 óráig a Resicza-féle iskolában fogadóórát tart. Válasz­tói javaslatait, kérdéseit, pana­szait meghallgatja, azokra vála­szol, illetve azokat a végehajtó bi. zottsághoz továbbítja. Kéri, hogy választói bizalommal keressék fel a fogadóóra alkalmával. Tanácstagi beszámoló Békéscsabán A békéscsabai 43. számú városi választókerületben Szilágyi Mi­hály tanácstag Dombos utcai isko­lában 1960. június 19-én 15 óra­kor tartja meg beszámolóját. Kér­jük az érintett választókerületek lakóit, hogy tanácstagjukat hall­gassák meg és észrevételeiket, ja­vaslataikat nyilvánítsák.-cefre kezelése alapján a megengedetjfaniél (Siferentoént 40 mg.) több ciánhidrogérat tartalmazó pálinkát nem szabad a termelőknek ki­adni és azt fogyasztásra felhasználni. Az ilyen pálinka, hektoliterfokonként 4,57 forintos árban az állaim tulaj doaiá- ba megy át, de a termelő az előállítás­sal járó költségeket (bérfőzési díj és tüzelő) köteles megtérítem. A termelők javát szolgálja tehát, há a cefrézésre használt barackot, csakis jó éretten szedik, a gyümölcsöt mag- talanítják, összezúzzák, s azt a már előzőleg tisztára mosott, jól kiszárított és 2 százalékos mésztejje! fertőtlenített erjesztő edénybe helyezik. Az erjesz­tést hűvös, fedett helyiségben kell vé­gezni, s a cefrét közben többször fel keld keverni; . A gyümölcs magtaianítása nem okoz többletkiadást. Az összegyűjtött és megszárított magot a földmüvesszövel- kezetek zöldségboltjai megvásárolják. A magért fizetett felvásárlási árak fe­dezik a magozással járó költségeket. 8131 Hirdetmény A békéscsabai Vörös Október Tsz értesíti a környező lakosokat, hogy a Kismegyeren és Fényesen lévő répatábláit 1960. június hó 17-én permetezni fogja Vofatox méreggel. Ezért kéri a lakosságot, hogy permetezéstől számított hét napig ezen területen ne tartózkod­jon, mert életveszélyes. Ezen hir­detmény be nem tartásából szár­mazó károkért a termelőszövetke­zetünk felelősséget nem vállal. Békéscsaba, 1960. június 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom