Békés Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-10 / 136. szám

1

MÉPŰJSÁG

I960, június 10., péntek

FELFELE.

Kutyák és tyúkok pillédnek a tanyaudvairon. Nem keresik az akácok hűvösét, hisz nekik is az első forró napokat hozta ez a nyár. A csibék ijedten rebbennek fel vaksi szemkeresésükből, a kutyák meg lomhán, morogva húzódnak arrább, amint befordul autónk a kerítés elé. Aztán kíváncsian újra közelítenek, merthát úgy látszik nem láttak még autót, ezen az „istenhátamegettá”, Elektől nyolc kilométerre fekvő tanyán.

A házból is kíváncsian kukkan- tak ki a tanyasiak. A férfi: Elekes István, a felesége, s két lányuk. A két gyerek csupa maszat, nyílván attól a lépesméztől, amit most is kezükben tartva majszolnak. Elekes félmeztelen felsőtesttel, borostás állal, mezítláb, amúgy ottho- niasan jön elénk. Mikor még messzebbről hallotta a közeledő autó zaját, először arra gondolt: a felvásárlók jönnek. De miért? Hiszen csak a jövő hónapban keli leadni a kocát, meg a csibéket is. Vagy talán a járástól? Ah, az sem lehet, hiszen semilyen ügye sincs a járással. Hát akkor kicsodák lehetnek?

— Újságírók vagyunk. Azt jöttünk megnézni: hogyan él egy ilyen messzi tanyán egy szövetkezeti gazda — köszöntünk a ház népének.

— Hát csak kerüljenek

beljebb

mosolyog Elekes, de asszonya, ahogyan az asszonyok szokták így délelőtt közepén, mindjárt szabadkozni kezd, hogy ne nézzenek ám körül, mert a faluban volt és szanaszét van még a lakás ....

— Biztosan nem arra kíváncsiak az elvtársak — nyugtatja feleségét Elekes.

— De bizony arra is. Jobban mondva arra: milyen a lakásuk, mik a terveik, egyszóval hogyan élnek...?

— Rólam már írt az újság — szól a férfi. — Akkor is jót tudtam csak mondani, most sem mondhatok mást.

— Azóta másfél év telt el. Felfelé haladtak-e vagy lefelé?

— Ja, vagy úgy... No, akkor jöjjenek és nézzék meg—

De egyelőre csak fürdőszobába i léptünk. Ejha! Tanyán fürdőszo- j bai? És milyen modem! Padlóza ta szintén kockaköves. Zománco- ! zott négylábú nagy kádja felett három csap is van, és egy zuhanyozó. A szoba sarkában pedig még a tanyára emlékeztető kemenceszerű tűzhely, amelyben üresen árválkodik egy nagy üst.

— Ezt átmenetileg építettem ide

— tréfálkozik Elekes. — Csak addig használjuk majd, ameddig nem kapunk vízvezetéket.

Az optimista humor mellett

megható

az a jövőbenézés,

ami oly erősen sugárzik a tsz- gazdából. Hogyan is gondolkozhatna másként, hiszen nem olyan régen még cselédember volt, akinek a harang hajnali kongása pótolta még az ócska vekkerórát is

— napszámba indulás előtt. S most? Nézzük csak a szobát! Első pillantásra az asztalon fekvő billentyűs, több ezer forintos tangó- harmónikát vesszük észre, a szépen berendezett toalett-tükrös fényképekkel, festményekkel és gobelin mintákkal díszített szobában.

— Az a fiamé, aki zeneiskolába' jár — világosít fel Elekes. — Nagytól tehetséges gyerek — mondják a tanárai. Jól is tanul, most végzi a nyolcadikat...

— És tovább fogja taníttatni?

— Szeretném, de... Jó, hogy itt vannak elvtársak, legalább megkérdezem: mit csináljak? Pista nem akar továbbtanulni. Éppen a múltkor beszélgettünk erről vele az asszonnyal.

— Ejh, édesapám! — mondta.

— Én csak tsz-tag leszek. Nincs annál szebb, mint mikor gépek dübörögnek a földeken, és sorolni kezd a zsenge vetés... Nézze, itt a dolgozatom is, amit a pályaválasztásról kellett írni. Ebben már kimondtam, hogy nem megyek el sehova a termelőszövetkezetből. Tanulhatok én majd maguk között is...

— Hát mit csináljak vele? — panaszkodik Elekes. — Jó fiú. Tavaly is segített már, ötven munkaegységet szerzett. Szereti a munkát, de abban, hogy továbbtanuljon, nem akar szót fogadni...

— Akkor ne is erőltesse Elekes elvtárs, hiszen a termelőszövetkezetnek is szüksége van eszes fiatalemberekre, s ha tanulni vágyik, magánúton is megteheti.

— Nyáron már velem akar dolgozni a kocáknál. Már nem tehenész vagyok, hanem sertésgondozó. Két törzset bíztak rám, és bizony elkelne a segítség... No, nem baj, a nagylányom majd tanul tovább — vigasztalódik Elekes. — öt le sem lehetne beszélni arról, hogy orvos legyen. Ha így folytatja, tiszta ötössel, lesz is belőle...

— Bírják majd a taníttatását?

— Hiszen csaknem ingyenben van — nevet Elekes. — S ha akármennyibe kerülne is, bírnánk. Még akkor is, ha egyedül dolgoznék. De az asszony is segít. Tavaly

több munkaegysége lett, mint nekem

Az én könyvemben 333-at írtak be, neki meg 380-at. Pedig nem volt ám tsz-tag, csak úgy segített.

— Igen — veszi át a szót Ele- kesné —, de abban már nem nyugszom bele, hogy csak mint családtag segítsek a jövőben is. Mi lesz akkor az én nyugdíjammal? Ezért kértem most a tagfelvételemet.

— És győzi-e majd ott is, meg a sok gyerekkel?...

— A gyerekek már segítenek, meg az ember is kiveszi részét az itthoni dologból. Máskülönben hogyan győzném?! Tudja, hány baromfira szerződtünk a háztájiból? 200 csibére, meg 60 pulykára. Ezért, igaz, hogy szép summa jár, de meg is kell érte dolgozni a közös munka mellett. Hát, mi nem henyélünk, igaz-e, apa?

— Tudja elvtárs, autót akartunk venni, mert messze esik innen a község. Az idén már meg is lenne rá a pénz, de mégis csak a motornál maradunk. Ne szóljon minket senki se meg. Meg minek egy tanyai embernek autó, nem igaz? Elég lesz egy Pannónia motorkerékpár is...

Varga Dezső

Amint beléptünk a lakásba, menten elfelejtettük, hogy egy „is- tenhátamegetti” tanyán vagyunk. Szép, tágas, kockaköves konyhában találtuk magunkat. Valóban, az edények, kisebb ruhadarabok, ahogy Elekesmé mondta, ahol este hagyták őket, ott hevertek. A férfi azonnal elfordította erről a szót, s a zöld, modem konyhabútorokra mutatva mondta:

— Nemrég vettük. Azóta rendeztük be így a lakást, amióta tsz-tag vagyok.

— Menjenek a szobába, ott hűvösebb is van. Addig rendet csinálok itt egy kicsit — tuszkolt kedvesen minket az asszony egy ajtón át.

Befejezte

újabb kutató útját a Szeverjanka tengeralattjáró

Moszkva (TASZSZ)

Áprilisba-n és májusban a B-an-ente-tenger vizein ^hajózott a világ első tudományos célokra hasznát tengeralattjárója, a Szeverjanka. A hajó személyzete az ötödik úton a Ba<rents-tenger élővitógát vizsgálta. Az úton értékes tudományos anyagot gyűjtöttek össze a szovjet kutatók. A hal-ak vonulásáról színes tudományos fitmet is készítettek.

OCÖRÖG AZ ÓRA, negyed négy. Takács Imre nehezen, nyúj- tózkodva kel. A felesége szinte még alva dugja papucsba a

lábát.

— Gizikéin — mondtam már, hogy ne kelj fel. — Az asszony morog valamit. Összeönti a kávét, s megcélozza az üveget, most is mellé önti. A férfi, odalép, megcsókolja — hozok még neked egy tölcsért.

— Csak mondod — mosolyod ilk él az asszony. Amikor embere kilép az ajtóin, visszabújik. Hétkor arra ébred, hogy az anyós valamivel éktelenül zörög a konyhában. Kiles. Az öregasszony a kávéval teli asztalhoz csapkodja a mosogatóruhát. Ilyenkor nem jó kimenni. Megvárja, míg tiszta lesz a levegő, úgy szökik kd az utcára is, hogy ne találkozzanak.

Takács Imre mindig este hét után vetődik haza. Egyik nap. amikor belép az ajtón, csak annyit hall:

— A mama mindig ezt a régi nótát fújja, mire jó?

— Imre, te vagy a tanúm, hogy mi sose ettünk pékkenyeret — ront rá az anyja.

— No és?

— Olyan ez a kenyér, mintha fűrészporból lenne.

— Ne mondjon már ilyent. Én nagyon szeretem a friss kenyeret — zsörtölődik a menyecske.

— Te, te, mert ti kenyérből se ettetek eleget.

mm M^R MEGINT, ANYÁM? Miért bántja a feleségemet? Nem volt tizenöt holdjuk, na és, ha lett volna, akkor biztos nem taníttatja a gyerekeit az após — vágja oda a fiatalember. Az öregasszonynak szikrát szór a tekintete: Mindig ezt kapja. Nagyot nyél, s válaszol. De a férfi nem felel, várja, hogy csend legyen,

ilyenkor az öregasszony még dohog egy kicsit, aztán otthagyja őket. — Tizenöt hold. Az isten tette volna oda, ahová akarja — emlékezik kesernyésen Imre. — Harmadik gimnazista volt. amikor apja meghalt. Ott kellett hagyni az iskolát, hogy itthon a földet

Ifjúkoiiiiiiuiiista próba a gyulai városerdőben

A sarkadi gimnázium, diákjainak vidám kacagása verte fel a gyulai városerdő csendjét. A zöld pázsiton szállt a labda s kényelmesen heverésztek a fiúk, lányok. A 120 gyerek egésznapos kirándulásra jött. hogy a vizsgák előtt kikapcsolódjanak egy kicsit a tanulásból. A fő céljuk azonban az volt, hogy az ifjúkommunista próba egyes követelményeiből itt vizsgázzanak. Amikor odaértünk, még nem kezdődött el a próba. A gimnázium igazgatója éppen egy fa tövén ült, füzeteket javított. Körülöte lányok, fiúk. S mikor az igazgató egy-egy hibás mondatot, egy rosszul leírt szót aláhúzott, a csoport közül egyesek felszisszentek.

Később az erdő egyik tisztásán körbe ültek a gyerekek, megkezdődött a próbáztatás. Simán ment minden. A tanulók minden kérdésre okosan, világosan válaszoltak. A próbáztatáktól távolabb vidám zene szólt. Egy magas, barna fiú átszellemült arccal játszott a harmonikán. Egyesek dúdoltak is hozzá, mások csendben hallgatták. A fa körül felállított sátor alatt sakkoztak, dominóztak.

így telt vidáman a nap, ahol összekötötték a kellemest a hasznossal. (J.)

4 tss-ek párosversenyét segítik a népfrontbisottságok

A gyulai járási Hazafias Népfront-bizottság féléves munkaterve a napokban készült el. Kovács Lajos elvtárs, járási, titkár tájékoztatott azokról a feladatokról, amelyeket a terv alapján fél év alatt meg akarnak valósítani.

— A Hazafias Népfront is felkészült a nyári munkákra — mondotta. Féléves tervünkben többek között az aratás-cséplésre való felkészülés is szerepel. A népfront-bizottságok kisgyűlése- ken és egyéni beszélgetéseken ismertetik a jó felkészülés és az aratás-cséplés gyors befejezésének jelentőségét. A községekben ezzel kapcsolatban kibővített népfrontbizottsági gyűlések is lesznek.

— A termelőszövetkezeteknek milyen segítséget adnak?

— Most szervezzük Doboz és Gyulavári, valamint Újkígyós és Elek párosversenyét, melynek fő pontja a gyors betakarítás, a munka jó megszervezése. Ezenkívül azokban a községekben, ahol több termelőszövetkezet van, egymás közötti versenyt is indítunk. A versenyek alkalmával egy bizottság rendszeres határszemlóket tart és közli a versenyek eredményeit is a termelőszövetkezetekkel.

— A nyári feladatokon kívül mit tartalmaz még a munkaterv?

— Közeledik augusztus 20, alkotmányunk ünnepe, s ennek megünneplését mi szervezzük a járásban a tanácsokkal közösen. Ezenkívül a fő feladat a téli mezőgazdasági oktatás — különös tekintettel szakoktatás — előkészítésére. Mezőgazdasági technikumi esti tagozatot szervezünk Eleken, Gyulaváriban, Dobozon és Újkígyóson 30—30 hallgatóval Az elmúlt évben nem volt ilyen kihelyezett osztály, de az idén — különösen a termelőszövetkezeti tagok kérik az esti tagozat beindítását. Az osztályok az orosházi technikumhoz tartoznak majd. A Gyulán beinduló kertészeti technikumra is szeretnénk hallgatókat szervezni a tsz-tagok közül. Ezenkívül természetesen a politikai tárgyú, tavaly bevált oktatási formákat is megszervezzük, s ennek előkészítését is bevettük féléves miumkatervünkbe,

A népfront ^bizottságok tehát a nyáron sem pihennek. Felvilágosító szavuk eljut a legtávolabbi helyekre is, s már most készülnek a téli estékre, amikor a munkától kérges kezek elpihennek, s a könyvet forgatják.

túrja. Ez azóta is fáj neki. Talán egész életből ez fáj legjobban. Be is iratkozott tavaly szeptemberben a negyedikbe, mert nem jó így. az asszony tanítónő, ő meg öntödei formázó. De nem jut a tanulásra elég idő, mert itthon is akad munka. Meg aztán, ez a marakodás. Az öregasszony a kenyérrel kezdi és a szövetkezettel végzi. Nem érti, sehogy sem érti, hogy egyedül dolgozik és gyengécske. A 240 munkaegységre nincs annyi, mint amennyit a tizenöt hold adott régen, amikor még néha kocsist is tartottak.

— Egyél Imire — teszi elé a vacsorát a felesége, majd mellé áll és hátrasímítja haját, ő uitánanyúi a finom kis kéznek, meg is csókolja. Ilyenkor mindig csordultig van a szíve. Hirtelen az öregasszony lép be.

— Na fiatalok — mondja epésen. Ök szétrobbannék, Gizi még el is pirul.

— Mi baja velünk? — kérdezi nyersen Imre.

— Az, hogy egyébre se nézitek a napot. Az ilyennek soha ner lesz semmije.

— Hogy nekünk mi lesz, mi nem, az a mi dolgunk mama.

— Nincs meg mindenünk?— toldja meg a menyecske. A/ öregasszony valami gorombaságot akar mondani, de a fia közbe vág.

— Mama mire van olyan nagyra. Egész életében güzült, minta hörcsög. Mire ment? — Az öregasszony szipogni kezd. — Jó, jó- csillapítja Imre.

— Ki tehet arról, hogy vén fejjel a más földjét kell túrni.

— Már megint! A magáé is az. — Az öregasszony újra szipo, aztán kifordul. Egy-két perc múlva a kamrában dűt-borít.

— Mindig ez a butaság. Nem értik! Mit csinálna a földjével, ha nem lenne szövetkezet? Azt nem eheti, megdolgozni meg úgy sem bírná — tör ki a fiatalember.

— Én meg nem túrnám. Hiába hántorgatja. örültem, hogy elmehettem. Az ember úgy van, ha azt érzi, hogy üresen marad a föld, mert ő elmegy, hát marad. De így? — a fiatalasszony bólogat, majd közbeszól:

— így se lenne az rosszabb.

— Micsoda? — kapja fel fejét Imre és nagy gorombaságot mondana, de elnyeli. — Hogy én? Soha! Ezt az egy évet kikínlódom a gimnáziumban, aztán még az öntödét is otthagyom. Elmegyek mű-