Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-29 / 126. szám
Jltilujüúlk 3CálwLÜJl intvén évvel ezelőtt egy ál- ^ landóan fejlődő, művészi- | leg és szemléletileg tökéletesedő ! írói pálya végére tett pontot a kérlelhetetlen halál. Lezárt egy ; kyrek, befejezettnek mondható életet, elvitt egy olyan boldog írót, aki 16 nappal halála előtt egy egész nemzet ünneplésének központjában állott. Negyven év fáradságos küzdelmét, nagyszerű szellemi hagyatékát köszönte meg neki népünk, s ő többek között ezeket mondotta a maga közismert őszinteségével; „Én már kö- , rülbelül megírtam, ami énbenneín I volt. Megírtam azzal a tudattal, hogy azért néni jár nekem semmi külön érdem. Hiszen azért, mert az ember az anyját szereti, még sohasem dicsértek meg senkit. Én csak a hazámat szerettem. Az nem igaz, hogy negyven évig dolgoztam. Én csak mulattam negyven évig... Méltőztassanak hazamenni azzal a tudattal, hogy láttak ma végre egy boldog embert.” A boldog ember Mikszáth Kálmán volt. Talán nem is igen találhatnánk e hazában olyan ími-olvasni tudó embert, akinek olvasmány-élményei között ne lenne egy-két írása, hosszabb vagy rövidebb műve. Sok korabeli író névét temette el már azóta az idő, számos akkor- ' tájt jelentős író, költő alakja fakult meg napjainkig, ő nem vesztett semmit nagy, híréből, reá a mi nemzedékünk is szeretettel gondol. Kiemelkedik ma is ugyanúgy kortársai közül, mint annak idején, amikor a különféle re- ; génytárak és az Almanach köré : gyűjtötte őket össze..' ’ kii adja meg előkelő helyét ! 1 1 irodalmunkban, holott nem övezte körül életében olyan glória, mint Jókait, akit „a nagy mell semondó” névvel tisztelt meg hazája. ö, az ifjabb kortárs csak ~,a i nagy palóc” lett kortársai szemében. Nem aggattak rá irodalmi terminus technicusohat, pedig érdeme és jelentősége • cseppet sem kisebb, mint írói elődjeié. Letagadhatatlan tény, hogy Jókai — akinek hosszú ideig, talán mindmáig legszebb értékelését ő írta — tanította -meg a magyar^ ságot mesélni. Ezt nem is akarjuk elvitatni tőle. Meddő* hiábavaló : próbálkozás lenne - az. Ugyana-k- i kor azonban az is igaz, hogy Mik- I száth meg látni tanította meg népünket, s ez semmivel sem kevesebb. Valahogy úgy érezzük, hogy szemléletünkben, társalgási modorunkban őrzünk valamit az ő í stílusából, gyakran kapjuk magunkat rajta, ha egy-egy cinkos mosollyal kísért gúnyoros megjegyzést teszünk, hogy ezt tőle tanultuk, tőle örököltük. Ha igaz az, hogy az orosz írók j és regényhősök mindannyian Go. göl Köpönyeg-éből bújtak ki, akkor az is igaz, hogy mi is mindannyian írók és olvasók az ő iskolájából jöttünk ki, az ő tanítványai voltunk és vagyunk. A polgári irodalonjtörténetírás kegyetlenül elbánt vele, meghamisította életművét. Problémát- Ianul tréfáló, anekdotázó embernek rajzolta meg. Olyannak, aki hamar kinőtt a fiatalos ellenzékiségből, s 23 éves képviselősége (1847-1910) alatt kényelerhszerető, saivaroz- gatö-pipázó keleti bölccsé szelídült. Mennyire igaztalan ez a vád! Ha csak arra gondolunk, hogy kerek négy évtizedes munkássága alatt ötven egynéhány kötetet írt, már lehámlik róla. Hát még ha hozzávesszük, hogy hevenyészve sohasem dolgozott! r\e lehet-e róla azt állítani, hogy hamarosan kinőtte liatalos ellenzékiségét, amikor halála előtt 2 évvel az „új irányt, új levegőt, új művészetet” csináló ifjú költőkről ezeket írta: „No, ez helyes. Okosan teszik. Hiszen az egész világ ezen az állásponton van, A közönség is valami mást akar. Más ruhát-, más élvezeteket, más könyveket, más formákat, más kormányt, ’ más bútorokat, mert nincs megelégedve a világgal.” S ha pedig mindent le akarnak rombolni, az jó jel, „mert akire az istén rámérte az alkotási vágyat, szükségképpen rámérte a rombolásét is.. A kettő együtt jár. Hiszen főképpen azért akarhat valaki tökéletesebbet teremteni, hogy valami szerinte tökéletlent • kiszorítson vele... Nem lehet te- lekjegyzőkönyvileg bekebelezni rájuk a régi formákat. Üj talentumok .kétségkívül legázolhatnak régi formákat, s újakat hozhatnak be, de az új formák nem gázolhatnak le régi talentumokat.” Vagy nem a'fiatalos ellenzékiséget dokumentálják utolsó nagy regényei, a szemléletében igen bátor, a klérus által üldözött és elhallgatott Különös házasság, a dzsentri.réteg társadalmi fejlődést , gátló i káros szerepét megláttató „A Noszty fiú esete Tóth Marival” vagy a „nemes uraknak és polgároknak nagy dolgokat szem elől vesztő kicsinyes önzését” ábrázoló „A fekete város”? Judatos iró volt. A művésze- jíifY.'MM «ätety, az. ' irodalmat a harc eszközének -tartóttá. Az ő szemé- .ben írónak1 s-a “közélet, a nemzet^ ügy harcosának lenni egyet jelentett. Az lattices Almanach bevezetőjében Anonymus szájába, aki Mikszáth'-.életpályáját kritizálva, a Tiszteit Házról írt tárcáknak léhaságot is glorifikáló jellemvonásáért feddi meg az írót, a következő,gondolatot adta: „Hát ezt nem jól tetted, lelkem, mert ha neked, kertész-kést adott az Isten kezedbe,, azt azért adta, hogy . a jtagy. fákat nyesegesd veié a mezőn,, nem .pedig azért, hogy lekuporodva a földön kúszó indákhoz, fantasztikus cirádákat szurkálj ki hegyjvel a tökökre.” Mindig az elmaradottság, a szellemi sötétség s középkor ellen küzdött. Liberálisnak vallotta magát. Szemlélete azonban merőben más volt, mint a párt vezérének és tarokkpartnerének, Tisza Kálmánnak liberalizmusa, ö a fejlődés, a változás híve maradt mindig, mert jói tudta, hogy a „stag- náció a posvány, a mozgás az élet." Az igazi erőt a népben fedezte fel. Nagyon szerette a parasztot. Első irodalmi sikereit is — hosz- szas nyomorgás után, s nem utolsósorban Jókai-utónzás után — róluk írt történeteivel (Tót atyafiak, A jó palócok) aratta. Tisztán látta és bátran vallotta, hogy a magyar nyelv is csak a nép köReményre villogtat Reményi-e villogtat szemedben a fény. Sorsunk ajándék mégis tudhatod, Csókod jajx végül is mit ér, ha nem igaz szívből-adod. ha a lelked mélyén csókom ítélet. S amit lázés ajkam szabadnak hirdet, rabbá suttogod. A zord tél. nem hűt te jobban, mint: lehelat-fino m kínod — bánatod. IFJ. VAJNAJ LÁSZW rében maradhat meg a maga „friss pompájában, liliom tisztaságában, teljes édességében a jobb időkre”, hogy majd egy szép napon vissza lehessen vinni újra az irodalomba, és „talán egyszer a hadseregbe is, ha majd a magyar király gyengébb lesz.” Azt a paraszttípust szerette, amelyik előtt ha Deák Ferenc nagyságáról beszélnek, csak felsőhajt: „Áldja meg az Isten a tekintetes Kossuth Lajos urat”. Azt, akinek a száján az éljen nem jön ki, esak a „sieg”, ha a királyát kell éltetni, mert az éljen mellé menten hozzáteszi Kossuth Lajos nevét. Celvetődik a kérdés, miért 1 nem csatlakozott akkor Mikszáth a Függetlenségi 48-as párthoz? Azért, mert észrevette, hogy azok csak frázisokat puffog- tatnak. Azért, mert „csak virágozni tudnak, de teremni nem”. Nem volt tehát 48 tagadása az, hogy nem tartott ezzel a párttal. A hatalmon lévő kormány pártjával való kapcsolata csak írói látókörének bővüléséhez segítette hozzá, csak megnyitotta szemét a nagy politikai bűnök észreve- vésére, meglátására. Jókai, aki szintén Tisza pártjának képviselője volt, álmodozva, regényein gondolkozva üldögélt a Házban, s nem egyszer megtörtént vele, hogy annyira elkalandozott gondolataival, hogy azt sem tudta, mikor mire" szavazott, ő azonban mindent látott,, még azt is, hogy az országgyűlés nem viszi előbbre az országot. Ez a magatartás magyarázza meg nekünk művészi fejlődését, kritikai realista íróvá válását is. Kezdő műveiben gyakran voltak még romantikus elemek. Ezek később egyre kisebb térre szorultak, s a realista törekvések szeryes részeivé váltak. Egy tőről fakadt benne a romantikus és ré- alista elem. Az avatott művész ereje formálta eggyé őket. lyjeleg humorral, kedves anek- 1 dotizmussal teli életműve haladó Irodalmunk fő sodrában foglal helyet, s tanít bennünket. A dzsentrit ábrázoló Gavallérok, Beszterce ostroma és A mi örökös barátaink például arra, hogy a magyar „holt lelkek” korszerűtlen figurák, akik maguk sáncol- ják el magukat a társadalmi haladástól. Kénytelen-kelletlen túlhalad rajtuk az idő, az élet, s elsöpri őket, mert délibábos gondolkozásuk, álomkergetésük miatt nem lesznek soha magvai a jövőnek a Noszty Feri története arra, hogy gyűlöljük a karrierista módon élni akaró parazitákat, akik a kérlelhetetlen tragikus sorssal rriit sem törődve, sőt annak ellenére munkátlanul, erkölcsi gátlást nem ismerve szennyezik társadalmunkat. Egész életműve arra, hogy a népre támaszkodó költő pályája állandóan felfelé ível, folyton tökéletesedve, fejlődve, eszmeileg és művészileg gazdagodva. 4945-ben, amikor szellemi életünk tanácstalanul állt, s íróink, költőink nem tudták, hogyan és hol kezdjék el történelmünk ez új szakaszában irodalmunk gazdagítását, művelését, a szovjet hadseregben szolgáló emigráns író, Illés Béla azt ajánlotta: „Ott, ahol Mikszáth Kálóién abbahagyta.” Szellemi hagyatékát alapul vettük és ma is magunkénak valljuk, alakját pedig megtisztítottuk mindazoktól a téves vonásoktól, amelyekkel az előző korok hivatalos irodalomtörténészei eltorzították azt. Mikszáth elfoglalta az őt megillető helyet irodalmunkban. Igazat mondott akkor, amikor ezt írta le: „Csak a hamis tekintélyeket törhetik össze” a késő nemzedékek. Az igaziak élete hosszantartó, örök. Az öv6 is az ELEK LÁSZLÓ Mikszáth Kálmán levelei Gajdács Pálhoz Megyénk kul-turá-Ja# hagyományai között kedves emlék a nagy regényíró, . Mikszáth Kálmán barátsága a tótkomlósa Gajdács Pálhoz. Sajnos, e barátságnak, amelyet számos találkozás., baráti látogatás pecsételt meg, ma már mindössze három Mikszáilvlevél a dokumentuma. A levelek Mikszáth életének utolsó evéből, a jubileumra készülődés mozgalmas idejéből valók, s jói láttatják meg — mint kagylóban tenger — a nagy regényíró munkásságának jellemző vonásait: az egészséges humort, a bátor társadaloméirálatot, a képekben gondolkozó költői látást, az ellentmondásos kor ellenére is derűs élet-, szemléletet. A korabeli megyei újságok közül a Bekesmegyei Függetlenség 1*900. július il-i száma foglalkozott e kapcsolattal- s minthogy a cikk a levelek jobb megértését segíti elő, a következőkben közöljük: Mikszáth Kálmán jubileuma és Gajdács Pál Irodalmunknak mindenha örök büszkesége less Mikszáth Kálmán, ki a fél világot elbűvölte regényírói művészetével s humorával, mely páratlanul áll a maga nemében a világirodalomban. Azonban Mlkszáthot is elérte végzete: megjubilálják ez esztendőben; az a közönség, amelynek annyi percét negédesítették írásai, megragadja most a kedvező alkalmat, hogy elhalmozza szemetével és ajándékaival a magyar sző bűvös mesterét. A jubileumra való készülődés alkalmával a mi hírneves poétánk. Gajdács Pál 1« fölkereste régi barátját, ki érdekes feleletet küldött Gajdácsnak, s érdekesen nyilatkozott egy újságíró előtt is, ki jubileumára vonatkozókig több kérdést intézett hozzája. Mikszáth nyilatkozatának legérdekesebb része a következő: „Több oldalról és vidékről kérdést Intéztek olvasóim részint egyenesen hozzám, részint közelállóimhoz, hogy milyen ajándékkal lephetnének meg. Egyik barátomnak, Gajdács Pálnak, az imént Írtam meg ily kérdésére, hogy annak örülnék legjobban, ha egy-egy vidéki városból, ahol ebben a szándékban élnek, egy vagy két facsemetét küldődének falusi kertembe, hogy én azokat ott, az ország mappája szerint elhelyezve, fölneveljem, s mikor már hanyatló éveimben nem fogok többé mesélni a közönségnek, akkor se szakadjunk el: a fák árnyékában csoszogva, lombjaik susoságában mintegy a közönség meséljem nekem...” Szép költői gondolat, melyet valószínűleg valóra fog váltani a magyar közönségnek Mikszáth iránt rézett hódolata és szeretete, * A Gajdács Pálhoz írt teveflek igazolják, hogy az iró szép költői gondolatát igyekezett valóra váltani flépünk. Az ekkor már nagyon betegeskedő írónak ezek a jubileumi fá eskük gokat jelentettek; megsokszorozták életerejét, bizakodással nézett egészsége hely- reállása elé, nem vesztette "el jókedvét, bátor kritikai hangját. A Kossuth Ferenc vasútján elveszett tótkomlósi fákról nincs további tudomásunk. Eddig nem sikerült megtudnunk, eljutottak-e a horpacsi „szalonna sütő helyre". Az „Otthon” kör Mikszáth iránti tiszteletének lerovása azonban ékes bizonyíték arra, hogy megyénk népe is szerette Mikszáth Írásait, magáénak vallotta minden sorát. A tiszteleti taggá választott nagy író köszönd levele pedig a maga őszinte, keresetlen hangjával a nép irártti szeretet mélyről fe-i- huggyanó vallomása lett. A három levél beffltiü közzétételét a következő sorokban adjuk: I. Kedves Barátom! Sok írni valóm kost alig érek rá neked nehány sort kanyaríta- nl, amelyekben szives látogatásodat megköszönjem. Sub intellige- tur, hogy ma is kedves, aranyos ködben emlékszünk a nyárnak erre a nehány órájára. De hát szalonnát nem sütöttünk — s annyit jelent, hogy nem volt a találkozásban elég szénsav. Elmeneteled után egy automo- bilos vendégem volt, akivel a tréfa kedvéért bejöttem Pestre (a horpácsi kaputól a Reviczky ten kapuig 73 percig) Pesten aztán balga fővel belevetvén magamat a pesti életbe, nem voltam többé visszacsalható kisded falunkba, amiből elsőnek következett: hogy kaptam egy nagy légésö- hurutot másodiknak hogy kaptam egy nagy gyomorhurutot. Most azóta ebben a két dologban laboréi ok, s hol az egyikre vagyok jobban, hol a másikra rosszabbul. Ezen pedig nem segit rajtam se jubileum, se a Kesely döntése sem a jövő évi gazdasági kilátások. Egy azonban segíthet A jubileum fácskák. T. i. ha ezeknek az ideje megjön, akkor még kiszaladok Horpácsra s ott a jó levegőn hamarosan összeszedhetem magamat. írd meg majd, mikor jönnek a te fáid. Vagy gyere el velük magad is. Kézcsókomat add át a tisztelete« asszonynak, a többi rád bízott lelkekkel nem törődöm. Budapest akt. 8 1909. Szerető barátod Mikszáth Kálmán II. Igen tisztelt Elnök Or örömet okozott nekem a tot-komiosi Otthon tiszteleti tagsága. Nem szók allen, nem első és új kitüntetés, mely az idén ér, de ide is azt kell felelnem, amit a Mámranos-szigetieknek: hogy a lóhere is csak a negyedik levelével lesz négy levelű lóherévé. Azért éppen olyan kedvesen érint engem a tót-komlóéi „Otthon” nyájas szava, mint akár a világ legfőbb Irodalmi fórumától származnék: mert egyszerű, jó. magyaroktól ered: ezeknek írtam én negyven évig. ezek kell, hogy megértsenek. A harangodénak, aki a maga kis tornyának a harangját rángatja szebb muzsika a harang nyájas szava, mint akar a Paganini muzsikája. Szívből köszönöm a kísérő levélben kifejezett jó kívánságokat. Ami pedig a diplomát Illeti, azt kedves emlékül őrzöm meg holtomig azzal a szel e tettel együtt, melyet alföldi népünk iránt érzek. Igen kérem Elnök Or, méitoztassek a köszöneté met, tolmácsolni új lag- táraaim előtt a engem továbbra Is megtartani szives jóakaratukban. Budapest jan. a. 1910. alázatos szolgája Mikszáth Kálmán III. Kedves Palim! Igen köszönöm a diplomát. A jócskákat is köszönöm, ámbár nem kaptam meg. A szállító- levél megérkezett a szalonna sütő helyre Horpácsra, de a Jak nem jöttek és a lyukak, melyeket előre megásattam nekik, üresen tátongnak. Igen sajnálom, mert úgy pedzem. erdei fák voltak. Nagy Lajos nevű totum fac-om volt az állomásjőnöknél, reklamálta őket. Jegyzőkönyvet is vettek fel (úgy tudom), azért tehát jó volna ha az árukat követelnéd, mert a vasút tartozik a kártérítéssel. Feleségem, (aki csókoltatja a feleségedet) azt gondolja,hogy a rendeltetési helyet jelző táblácskának kellett elveszni a csemetékről, s ezért pusztultak el valahol útközben. Különben pedig Kossuth nagy rendetlenségbe süllyesztette a vasutakat is. Így megyünk lejjebb-lejjebb mindenben. Dehát ez is mindegy. Fő dolog, hogy még élünk. Bár nagyon rosz- szul. Maholnap a fa is csak arra való lesz, hogy a imagyar embernek legyen ahova felakassza magát. De még addig is szeretnék ve. led koczczintani. Mikor jössz? Boldog úi évet kivártok mindnyájatoknak * igaz barátod: Kálmán Közzétette; ELEK LÁSZLÓ
