Békés Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-20 / 118. szám

4 KÉPÚJSÁG I960, május 20., péntek A HéftÚfS4typostájából EMBER ÉS EMBER KÖZTI KÜLÖNBSÉG A napokban Gyula felé induló vonat­hoz igyekeztem. Amikor a Jókai utcá­ból kijöttem, már jött a busz. Futás­nak eredtem, hogy elérjem. A busz vezetője mikor meglátta, intett, hogy lassan menjek, mert megvárnak. Dél­után a 15.04-kor érkező vonattal ér­keztem vissza és ugyancsak busszal jöttem be. A busz már elindult, mikor a megállóhelyire értem. A vezető meg­látott, megállt és megvárt, de nemcsak engem, hanem azt a fiatalasszonyt is, aki kisgyermekével integetett nekk A kalauznak nem tudom a nevét, csak a busz rendszámát, ami GA—12— 92. Sok ember példát vehetne erről az emberről, aki emberségből jelesre vizs­gázott. Nem minden emberben van meg azonban az ilyen segítő készség. Erre Sokat tapsoltunk nekik hadd mondjak él egy példát: A csabai szdkvízüzem dolgozói takarmányszal­mát szállítottak. Előzőleg lemérték az üres kocsikat a vásártéren lévő hiva­talos mérlegen. Mikor megrakodva új­ra odahajtottak, már három óra el­múlt és az ott megbízott személy attól függetlenül, hogy még ott volt, nem mérte le a szalmát. Mit volt mát termi, a megrakott kocsikkal behajtottak az udvarra és másnap reggel mérlegelték le. Ezzel a cselekedetével a mérleg­mérő emberségből nem valami jelesre vizsgázott. BIHARI MIHÁLY Békéscsaba LEVELEZÜNK A SZOVJET PAJTÁSOKKAL A békéscsabai 88-as számú Pe­tőfi Sándor úttörőcsapat a népek közti barátságot azzal segíti elő, hogy a Szovjetunióban élő pajtá­sokkal leveleznek. Ezenkívül orosz tanárokkal is. Eddig 290 levelet kaptak, ők pedig 250-et írtak. Vannak olyan pajtások is, akik bár nem úttörők, de a levelezés terén szép eredményeket értek el. KENDRA KÁROLY őrsvezető PARKOSÍTANAK A KEVERMESI ÜTTÖRÖK A Petőfi Sándor úttörő-csapat tagjai őrsi foglalkozásként a mű­velődési otthon elgazosodott udva­rát felásták és virágmagokat ve­tettek bele. A szépítő munkában 110 pajtás vett részt, élükön Ko­vács Gábor csapatvezetővel. Ami­kor már nagyok leszünk, milyen jó lesz visszagondolni arra, hogy a mi fáradságos munkánkból lett Vasárnap — május 14-én — a lovasbemutatöt kővetően, este a békéscsabai a kevermesi művelődési otthon liget szabadtéri színpadán több ezer néző előtt nagy sikerrel szerepelt egy ilyen szép. szovjet művészegyüttes. A közönség tapsorkánnnal jutalmazta a művész- HUPUCZI ROZÁLIA együttes szereplését. úttörő, Kevermes __ eeicsókolom.i, motyogott a könyvtárba lépve, s té­tova, suta mozdulatok­kal lassan közelített a pult felé. A könyvtáros nem hallotta a motyogást, Í9V ügyet sem vetett a belépőre. Pista nem nyugodott bele ebbe a figyelmen kívül mara­dásba, ezért megismé­telte a köszöntést, de most már hangosabban és rövidebben: — Csókolom! A könyvtáros felfede­zi a belépőt tekinteté­vel, s kissé korrigálja a köszöntést. Hangját a- lig észrevehető árnya­lattal felemeli és így fogadja: — Előre, fiam... Ezt Pista nem érti a- zonnal, s készségesen megindul valóban előre. Ám azt most nem le­het, mert vannak előtte a pultnál vagy tízen. A jelenlévők mosolyog­nak. Pista végre kap­csol, de már nem akar újra köszönni, mert res- telli a dolgot, ezért egy kurta igennel válaszol. Mindezt rendkívül élve­zik a kis könyvbarátok, akik már ismerik a szo­kásokat az úttörőház­ban, mert már régen járnak oda és különben is — úttörők. pista láthatóan za­varba jön. Na­gyokat pislog. Hol té­pett nadrágját nézi, hol a kezeit, amelyeket hosszúnak talál és igyekszik eldugni őket. Jó, hogy a szabók zse­beket is varrnak a nad­rágra, mert végre azse­Akis Fehér Bölény* » a Népújság pályázatára érkezett. bek könyörülnek meg az elárvult kezeken. Szélesen kitárulkoznak s a két ököl csuklóstul mélyen elmerül ben­nük, mint a gyöngyha­lász a tengerben. Igaz, mondhatná valaki, nem jó hasonlat, mert a szur- tos nadrágzsebeket a mélységes tengerrel ösz- szehasonlítani felette dilettáns dolog. Hadd mentsem hasonlatomat azzal a feltétlen figye­lemreméltó körülmény- nyel, hogy a Pista zse­bei is értékeket rejte­gettek. A többi aztán már a relativitás elmé­letére tartozik. Végre rá kerül a sor. Ott áll a pult előtt. Ke­ze még mindig a zsebé­ben. Elhangzanak a szo­kásos kérdések, mivel Pista csak most iratko­zik be. — Hogy hívnak? Hol laksz? Melyik iskolába jársz? Értelmesen válaszol a kérdésekre, de aztán jön egy-két egészen pri­vát kérdés, amit nem kell ugyan feljegyezni a papírra, de azért jó azt tudni a könyvtárosnak. — Aztán milyen volt a bizonyítvány az ötö­dikben? prre egy darabig semmi válasz. Előkerül a zsebkendő is, mint hézagpótló. De éppen akkor keletkezik a baj, mert a zsebkendő magával ránt egyet- mást a rejtett kincsek közül is. Valami koppon a földön. A jelenlévők kíváncsian néznek oda, Pista is, * villámgyor­san lehajol a leejtett holmiért. Néhány régi érempénz, egy madzag- köteg, és egy tör hullt ki o zsebéből. Igen szép tör lehetett, a tokja sár­ga szattyánbőrből volt varrva. Ez koppant ak­korát! Pistában láthatóan elhütt a vér. Azt várta nyilván, hogy követke­zik a faggatás, hogy mi­nek hord ilyesmiket ma­gánál. De a faggatás el­maradt, mert a könyv­táros látta a fiú kínos feszengését, nem szólt hát semmit, de helyette megszólalt Pista egyik osztálytársa: — Tessék nézni könyvtáros bácsi, ő a Fehér Bölény! Az első- kerületi indiánok vezé­re! Hangjában valami vá­daskodással vegyes i- rígykedés és gonoszko­dás bujkált, ezért nem vett róla tudomást a könyvtáros. De hiszen volt baja Pistának így is elég! társaság ezután elcsitult. A könyvtáros kiszolgálta a várakozókat, Pistát is, mikor rákerült a sor. Nagy ákom-bákomok- kal küzdötte rá a ne­vét a könyv-kártyára. Ekkor megszólalt jóin­dulatú, enyhe gúnnyal a könyvtáros: — Nézzétek csak, fi­úk! Van ennek a kis Fehér Bölénynek vala­mi fekete része is... A célzás talált. Pish fogta a könyvet, s keze­it eldugni igyekezve somfordáit a kijárat fe­lé. Gajdar Timur és csapata című regényét vitte ki... pista pontosan hoz­ta be a könyvet. A keze is tiszta volt. A köszönéssel sem volt semmi differencia... — Na, mi újság kis Fehér Bölény? — fo­gadta meleg kedélyes­séggel a könyvtáros. — Hű! Nagyon jó volt ez a könyv! Ilyet tes­sék máskor is adni! — hangzott a lelkes válasz. Egyre sűrűbben je­lentkezett könyvekért. S valahányszor belépett a könyvtárba, szeme sar­kában ott leskelődött a mohó kíváncsiság, vajon a könyvtáros bácsi ész- revette-e, hogy a nad­rágja zsebe sem •pisz­kos már?! Egyszer aztán úgy jelent meg, hogy azt nem lehetett észre nem venni! Nyakában úttörő nyakkendő volt, s a szeme izzó parázs­ként villogott. Egész lé­nyén valami túláradó öröm és lelkesedés ve* gyűlt el. — Na mi újság, kis Fehér Bölény? — hang­zott el újra a kérdés. Nem késett tétován a válasz, sőt nagyon is ma­gabiztos, szívet melegí­tő volt: — Űttörő lettem, könyvtáros bácsi! Qktóbervégi fony- nyadt napsugár ömlött el a termen, de a kis Fehér Bölény sza­vaiból annyi melegség áradt, hogy tavaszt va- j rázsolt a könyvespolcok j komor világába. FILADELFI MIHÁLY | Ohui {egytetwUL Békéi a világnak Közönséges stráfkocsi döcög előttem a Békéscsaba külvárosát a belvárossal összekötő öreg hí­don. A jármű hátsó deszkáján ez a felírás díszük: Békét a vi­lágnak! Nem kimos szabályos­sággal festett szöveg, hanem csak egyszerű fehér krétával firkálta oda valaki. A világ mostani hangulatában azonban olyan természetes, hogy a kré­taforgató képzeletét is az em­beriségnek ez az őszinte, nagy vágya ragadta meg. És — rázódik a kocsi a hídon át az oly sokat kifejező felirat­tal. A híd alatt acélfolyammá áradó síneken egymást követik a szerelvények. Személyvonatok hozzák, viszik üzemek, hivata­lok, iskolák és vásárok népét. A gyors távoli országokból más távoli országokba szállítja békés utasait. Élelemmel, vasérccel, fával meg festékszagú gépekkel rakott tehervonatok dübörögnek el a híd alatt. Azon túl a vá­ros házainak sora a mezők nyug­tató zöldjéig ér. A vetések az égbolt földig hajoló szelíd ké­kességébe nyúlnak. Lám, a mi világunk így igazi, ilyen békes- ségesen. De mindenütt erre vágynak a népek. Messzi föld­részeken is házak falára, lobo­gók selymére festik, szívük me­legével ápolják a kívánságot, a követelést: Békét a világnak! Hruscsov elvtárs is ilyen forró érzéssel, tiszta, nyílt szívvel és nagy-nagy bizakodással indult múlt hét szombatján a párizsi csúcstalálkozóra. Még az sem szegte kedvét, hogy előzőleg amerikai részről súlyosan pro­vokálták a Szovjetuniót. Határ­talan optimizmusában még min­dig remélte, hogy az a felelős államférfi, aki Camp David-ben az ő meggyőző érveinek és az amerikai nép azt alátámasztó békevágyámak hatására oly kö­zei tudott jutni az emberiség igazi érdekeinek a megértéséhez, lerázza majd magáról a csúcsta­lálkozón a forrófejűek gyaláza­tos törekvésének szellemét. En­nek értelmében az lett volna a legtermészetesebb, hogy Hrus­csov elvtárs félreérthetetlen fel­szólítására Eisenhower Párizs­ban, a világ színe előtt megkö­veti a becsületében és önérze­tében támadott Szovjetuniót. Nyilatkozni kellett volna, hogy az Egyesült Államok részéről elvetik a fenyegetés és a zsaro­lás módszerét, s azzal a becsü­letes szándékkal és célkitűzéssel ülnek le a tárgyalóasztalhoz, mint a szovjet küldöttség feje. Nem így történt. Ehelyett kétes értékű kijelentések hangzottak el arról, hogy az Egyesült Álla­mok elnöke, hivatalban maradá­sáig, szünetelteti a légikalózko- dást. Hruscsov elvtárs válaszul leszögezte, hogy a népek sorsa, a leszerelés, a béke nagy ügye nem függhet egyes vezető poli­tikai személyiségek hangulatától, hivatalban levésük határ­idejétől. A Szovjetunió nem tárgyalhat olyan féllel, mely nem hajlandó lemondani agressziós tervéről. — Velünk csak egy ala­pon, fenyegetés és zsarolás nél­kül lehet és kell beszélni — je­lentette ki félreérthetetlenül. Imperialistáék ugyanis megszok­ták, hogy a náluk gyengébbnek vélt partnereikkel úgy beszél­nek, ahogy akarnak. Azt csinál­ják velük, ami nekik tetszik. Most tapasztalniuk kell, hogy a szocialista országok esetében politikai, gazdasági, katonai és erkölcsi tekintetben olyan erő­vel állnak szemben, amely a bé­kés egymás mellett élés szelle­mében bármely pillanatban kész a hasonló szándékú tárgyalófél­lel megegyezni, de nem áll szó­ba azokkal, akik konokul kitar­tanak a kémkedés, a hitszegés mellett és bármikor sárba tapos­sák egy nagy ország népének önérzetét. — Békét, békét a vi­lágnak, De ne zsarnok kénytől... Petőfinek ezek a szavai jutnak az eszünkbe. Valóban, sohasem lehet igazi béke az olyan, amely­nek megteremtésekor az egyik fél szenvedélyesen rakaszkodik agrasszív törekvéseihez. A nyugati sajtó tőkés-zsold- ban álló részének legvadabbjai most azt üvöltik, hogy a Szov­jetunió nem akar békét. A világ közvéleménye előtt azonban ma már napnál világosabb, hogy a békéért folytatott harc ügye ép­pen akkor került volna súlyos veszélybe, ha a Szovjetunió nem rántja le a leplet az amerikai agresszív köröknek a népek be­csapására épített tervéről. Pá­rizs után még zengőbb, messze- hangzóbb a népek kiáltása: — Békét a világnak! Huszár Rezső Könyvtárosok tapasztalatcseréje Május 18-án a sarkad! járási népkönyvtárosai, valamint a me­zőkovácsházi járási könyvtár dol­gozói közös értekezleten jöttek össze a sarkadi járási könyvtár­ban. Az értekezlet minden felszó­lalója rámutatott arra, hogy segí­teni kell a népkönyvtárak bútor­ellátását, valamint a könyvekkel való ellátottságot is emelni kell és meg kell oldani mielőbb a nép­könyvtárak helyiség-problémáit is. Szó volt az értekezleten az ün­nepi könyvhétről és a József Atti­la olvasómozgalomról is. A Csárdaszállási Állami Gazdaság inkurrencia-ajánlata! Elfekvő készletünkből az alant felsorolt gépalkatrészeket kínáljuk megvételre: Csepel Diesel és benzines motoralkatrészek, G. 35- ös Zetor, T. E. 330-as eke és kombájn, traktoros vetőgép-alkatrészek, valamint különböző méretű golyós- és kúpgörgős csapágyak és egyéb gép- alkatrészek eladók. Érdeklődni az állami gazdaság központi irodájában Telefon: 3. 288

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom