Békés Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-20 / 68. szám
4 NÉPÚJSÁG I960. március 30., vasftnw Átmeneti intézkedések a termelőszövetkezetek közös állatállományának gyorsabb ütemű kialakítása és az árutermelés fokozása érdekében A GAZDASÁGI bizottság megvizsgálta azokat a lehetőségeket, amelyekkel — a közös állat- állomány kialakítása mellett — a termelőszövetkezetek tagjainak háztáji gazdaságaiban is elősegíthetjük az állattenyésztés és a vágóállat árutermelés átmeneti növelését. A termelőszövetkezeti közös és a háztáji állattartás, valamint a hizlalás kívánatos mértékű növelése érdekében a gazdasági bizottság a következő módszereket javasolja a termelőszövetkezeteknek: Az állam részére történő sertéshizlalás növelése érdekében szükséges,hogy a termelőszövetkezetek szervezzék meg a háztáji sertéshizlalást: a közös gazdaság tagjai minden hizlalásra alkalmas háztáji sertésükre kössenek hiz- lalási szerződést az Állatforgalmi Vállalatokkal. Ugyanakkor a termelőszövetkezet kössön megállapodást az Állatforgalmi Vállalattal, hogy az így leszerződött sertések hizlalását indokolt esetben a tag részére állami szabadfelvá- sárlási áron, takarmány juttatással is elősegíti. A sertések átadását úgy szervezi meg, hogy csoportosan. legalább húsz, vagy ennél nagyobb tételekben kerüljenek átadásra. AZ ÄLLATFORGALMI VÁLLALATOK a háztáji gazdaságokban lekötött sertések után a tagoknak közvetlenül fizetik ki a hizlalási előleget, valamint az átadott sertésekért járó ellenértéket. A háztáji gazdaságokban hizlalt sertések után élősúly kilogrammonként 0,5—1,5 forint lebonyolítási díjat kapnak a közös gazdaságok, amit csak az oszt- ht '-aUan közös alap gyarapítására, a sertésférőhelyek építésére használhatnak fel. A közös férőhelyen hizlalt, közös sertésekért szerződés esetén a termelőszövetkezet 1,50, illetve 2 forintos nagyüzemi felárat kap. Nyilvánvaló, hogy a közös álloMESE, ÉNEK, SZAVALAT A békéscsabai II. számú általános iskolában március 14-én megrendeztük a szokásos kulturális versenyt. A pajtások már hetekkel előtte lázasan készülődtek a nagy napra. A sok dal, vers, mese, a szép zeneszámok mind azt a boldog életet tükrözik, amiben ml gyermekek élünk. A verseny napján elsőnek a szavalok versenyeztek, ahol Tuska Márta VIII. osztályos tanuló lett az első. Ezenkívül dicséretet kapott még Timár Béla és Sonkoly Éva, valamint Návai Anikó is. A mesemondásban a pálmát Gellai Mária VIII. osztályos tanuló vitte el Tokodi Mária elől. Az éneklés első helyezettje Bánhegyi Erzsébet lett. A zeneverseny győztese Joó Enikő. Ezek a pajtások tovább jutottak a városi versenyre, ahol reméljük, jó eredményeket érnek el, és szívbői gratulálhatunk a sikerhez. SZAKÁLLAS ILONA VIII. oszt. tanuló. O MIÉRT NEM SPORTOLHATUNK? A mezőberényi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben mintegy j IS-en dolgozunk fiatalok. Még a nyáron elhatároztuk, hogy futballcsapatot alakítunk. Amikor ezt a brtaádvezetőnk megtudta, azt mondta, hagy hallani sem akar felöle, mert akkor mindig futbaU mányból meghizlalt sertések átadása előnyösebb. Mindaddig azonban, amíg a közös állomány és a közös férőhely megteremtésére korlátozott lehetőségek vannak, az ösztönző anyagi érdekeltség elősegíti a háztáji gazdaságok sertéshizlalását és a közös sertés- tartsához szükséges férőhelyek megteremtését is. A KÖZÖS SÜLDÖÄLLOMÄ- NYOK létrehozása érdekében a termelőszövetkezetek, az Állatforgalmi Vállalatokkal együtt szervezzék meg a szerződéses süldőnevelést a háztáji gazdaságokban. Ennek a szerződésnek az a lényege, hogy a termelőszövetkezeti tag kötelezi magát: kocáját nyolc héten belül bebúgatja és a szaporulatból legalább négy süldőt egyén- kínt legalább harminc kilós súlyra felnevel és átad. Az Állatforgalmi Vállalat az így létrejött szerződés alapján kocánként nyolcszáz forintos kamatmentes előleget folyósít a szerződő tag. nak és az átadott süldők árát is a tagnak fizeti ki. Az így felnevelt süldőket elsősorban a termelőszövetkezeteknek adják át, ha a to- vábbhizlaláshoz szükséges férőhelyek már rendelkezésre állnak. A háztáji gazdaságban szerződéses alapon nevelt süldőkre a közös gazdaság hizlalási szerződést köthet az Állatforgaimi Vállalattal. A KOCA ÁLLOM ANY növekedése érdekében az Állatforgalmi Vállalatok továbbszaporításra alkalmas kocasüldőket adnak át a- zolcnak a termelőszövetkezeti tagoknak, akik kocát kívánnak tartani háztáji gazdaságukban. Az átadott, továbbszaporításra alkalmas kocasüldő ellenértékét a szaporulatból kocánkint három, to- vábbtartásra alkalmas, egyenkint legalább negyven kiló súlyú süldő átadásával törleszthetik. a szarvasmarha Állomány fejlesztése, ezen belül kü11óznánk. Ez nem így van. Akárho- j va küldtek bennünket, becsülete- | sen dolgoztunk. Nagyon szeret- I nénk sportolni, de sajnos, a ter- j melőszövetkezet ezt nem engedi. Az a baj, hogy nincs KlSZ-szer- \ vezetünk. De hát nálunk azt mondják a vezetők, hogy sportolásra nincs idő. Mezőberényi Vörös, Csillag Tsz fiataljai. ft HARCOLJUNK A BALESETEK ELLEN Nap mint nap olvasunk, beszélünk aról, hogy harcoljunk a baleset ellen, vigyázzunk testünk épségére. Ez vetette fel bennünk azt a gondolatot, hogy a baleset elhárítása érdekében javaslatot tegyünk. A gyufásdobozok tetején különféle cimkéket láthatunk. A- mi feladatok megoldására hívja fel a dolgozók figyelmét. Véleményünk szerint ezt a propagandát is ki lehetne használni ötletes balesetelhárítási címkék elkészítésével. Például védőfelszerelések használatára, vagy kiskorú gyermekeknek intő figyelmeztetést, vagy, vigyázz magadra Apuka, hogy délután ismét játszhass velem. Hasonló célt érnénk el a diafilmek vetítésével, valamint a mozikban balesettárgyú szövegek, képek vetítésével is. ÖKRÖS JÁNOS Mezöhegyesl Cukorgyár lönösen a nőivarú szarvasmarhaállomány tenyésztésben tartása és szaporítása érdekében a jelenlegi szerződéses rendszer további kiterjesztését határozta el a gazdasági bizottság. Az Állatforgalmi Vállalatok már fiatal korban tenyésztési szerződést kötnek minden olyan háztáji, vagy egyéni gazdaságban lévő üszőborjúra, a- melyet a tenyésztő saját állományának növelésére, illetve utánpótlására felnevelni nem akar. A törzskönyvezett anyáktól származó borjúkra a Tenyészállatforgalmi Gazdasági Iroda köt tenyésztési szerződést. Az Állatforgalmi Vállalatok által tenyésztésre lekötött üszőborjúkat folyamatosan felülvizsgálják, s a tenyésztésre alkalmas üszőket a Tenyészfor- galmi Gazdasági Iroda veszi át. A tenyésztésre alkalmatlan növendéküszőket viszont a szerződők — az előírt feltételek szerint — meghizlalhatják és az Állatfbr- galmi Vállalatoknak adhatják át. A szerződésben lekötött borjúkért egyenként négyszáz forint, a tenyésztésre alkalmasnak talált üszők után pedig további hatszóz forint előleget kapnak a termelők. A TENYÉSZTÉSRE ALKALMAS ivarérett, vagy vemhes üszőkből elsősorban a termelő- szövetkezetek igényeit elégíthetik ki. Ilyen tenyészüszőkét a háztáji szarvasmarhával nem rendelkező termelőszövetkezeti tagok is kaphatnak. Ezekre a Tenyészállatforgalmi Gazdasági Iroda hitelt is nyújt azzal a feltétellel, hogy a termelőszövetkezeti tag az üsző szaporulatából az első felnevelt borjút tenyésztési, illetve hizlalási szerződései kösse le és adja át, s ezzel törlessze a kapott üsző ellenértékét. Az esetleges értékkülönbözetet készpénzben egyenlítik ki. Ahol a háztáji gazdaságok ta- karmányellátoítsága nem megfelelő arra, hogy a tagok nagysúlyú szarvasmarhák átadására kössenek hizlalási szerződést, az Állat- forgalmi Vállalatok kisebb súlyú, továbhizlaiásra alkalmas növendékmarhák nevelésére és átadására kötnek szerződést a tagokkal. Hímivarú borjúk és növedékmar- hák az eddigi keretek megszűntetésével korlátalanul leköthetők hizlalásra. (MTI) Áthelyezik a piacteret Körösladányban Egészségileg kifogásolható helyen volt eddig Körösladányban a piactér. Ebben az évben a községi tanács új piacteret létesít, melyre mintegy 435 ezer forintot fordítanak a községfejlesztési alapból. A lakosság a piactér létesítésénél 15 ezer forint értékű társadalmi munkát vállalt. Ezenkívül a tanács helyi erőforrásokból több mint kétezer forint értékű anyagot biztosít. A piactér áthelyezését már megkezdték, jelenleg az alapozási munkákat végzik. A helyi termelőszövetkezetek a munkákhoz felajánlották, hogy minden napra fuvart biztosítanak. N. J. Kövező-szakmunkásokat keresünk egész évi folyamatos munkára. Szállást, munkaruhát, napi háromszori étkezést biztosítunk. Telj esítménybér! Komlói Útépítő V. Komló, Kenderföld. 170 A postájából Ohai feg-tfí&Umk „Fegyelmi" Mindenki ismeri. Általában azok kapják, akik munkájukat nem jól végzik el, vagy viselkedésükkel rászolgálnák a bűn. tetősre. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a fegyelmi határozatok nem önmagukért születnek, hanem, az emberért, hogy az kijavítsa hibáit s ne kövesse azt újra el. Most egy o- lyan fegyelmiről írok, amilyenről eddig még nem hallottunk. És az is a szokástól eltérő, hogy ezt a fegyelmi határozatot örömmel üdvözöljük. Nem szükséges, hogy most az intézmény nevét, vagy a személyek nevét is e jegyzetben közöljük. De tanulságul szolgálhat nem egy szervünknél, intézményünknél. A példának vett fegyelmi határozatot egyik művelődési otthonunk igazgatója hozta, a művelődési otthon dolgozójával szemben. Az igazgató saját jogkörével élt, fegyelmivel büntette azt a dolgozót, aki nem végezte el a rábízott feladatokat. Miért örülünk mi ennek? Azért, és azt hiszem, ezt nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy végre vannak olyan művelődési otthon igazgatók, akik a munka végzéséhez szükséges belső fegyelmet, ha kell, ilyen eszközökkel is megteremtik. Jó dolog ez, hogy kezdünk rájönni arra, hogy a népművelési munka sem végezhető el fegyelem nélkül. Ki ne emlékezne arra és ki ne tudna példát mondani, hogy sok művelődési otthonban bizony csak tessék-lás- sék munkát végeznek. Munkájukat rendszertelenül, csupán a jelentések rubrikáinak, kipipalá- sával végzik. A párt művelődéspolitikai irányelvei népművelési munkánkban fő feladatul a tudat- formálást tűzte ki célul és vajon művelődési otthonaink hogy tudják ezt fegyelem nélkül megoldani? Nem arról van szó, hogy művelődési otthonainkban most már az igazgatók egymás után hozzanak fegyelmi határozatokat. Erről szó sincs. De ne elégedjenek meg azzal, hogy a művészeti vezető mondjuk egy szakkör munkáját ellenőrizze, segítse, a gazdaságvezető pedig, mondjuk, csak jegyárusítással foglalkozzon. Művelődési otthonaink vezetőinek jól „játszó” együttessé kell válniuk, ahol mindenki képességeinek és feladatának megfelelően végzi munkáját:. Húzza mindenki a „műjelődés szekerét“ erejéhez mérten, kellő fegyelemmel, akkor fegyelmi rendszabályokra nem lesz szükség, nem lesz fegyelmi határozat. • (d. i.) Új nemzetiségi együttes bemutatkozó előadása Pusztaottlaka termelőszövetkezeti községben A téli hónapokban termelőszövetkezeti községgé fejlődött, nagyrészt tanyavilágból álló Pusztaottlakán az Üj Élet T>sz klszistái a közelmúltban nemzetiségi együttest alakítottak. A magyar, román, 6zlovák és német anyanyelvű fiatalokat — akik a napi munka után szorgalmasan eljárnak esténként próbára —, örömmel és hozzáértéssel tanítja Botye György, román szakos ifjú tanító. Az új nemzetiségi együttes első bemutatkozása szombat este igen Jó! sikerült. A zsúfolásig megtelt művelődési házban egyfelvonásos jelenetekkel és szavalatokkal szórakoztatták a vendégeket, akik szűnni nem akaró tapssal köszöntötték a fiatalokat és bátorították őket a további munkára. Az együttes elhatározta, hogy a nyári nagy munkák idején sem hagyja abba a kulturális tevékeny- j séget: a közeljövőben nemzetiségi népda- I lók és népi táncok tanulását is tervezik. Közeledik a Földhöz az „1959 K“ jelzésű üstökös A tavaly december 30-án felfedezett „1959 K" jelzésű üstökös áprilisban földközelbe kerül, és a nagy csillagvizsgálók közlése szerint „feltűnő jelenség lesz”, Az üstököst április közepétől hajnalban lehet majd látni, 30 millió kilométerre közelíti meg a Földet, mozgása tehát jól kivehető lesz. Fényereje egy harmadrendű csillagéval egyenlő. Az üstököst szabadszemmel is lehet majd látni, és ezért amatőr csillagászok számára a bochumi csillagvizsgáló közölte a pontos „menetrendjét” április 11-én a Vízöntő csillagképben, április IS—22 között a Pegazusban, április 22—26 között a Hattyú csillagképben, április 27-én a Cepheusban, április 28—29-én a Sárkányban és április 30-án a Kis Göncölben látható. A Belkereskedelmi Minisztérium Vas-Műszaki Főigazgatósága, a RAVILL Nagykereskedelmi Vállalat és a Békés me- megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat március 24-től 27-ig Gyulán, a HEDOSZ Művelődési Otthon nagytermében Villamos háztartási készülékek és híradástechnikai berendezések című kiállítást és bemutatót rendez Bemutatásra kerülnek a korszerű, háztartásban nélkülözhetetlen eszközök és berendezések. Televíziós közvetítés! Szaktanácsadás! Megnyitó: március 24-én (csütörtökön) déli 12 órakor. Nyitva: délelőtt 9-től este 8 óráig, vasárnap: délelőtt 9-től este 8 óráig. Belépés díjtalan! 00