Békés Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-20 / 68. szám

2 NÉPÚJSÁG I960, március 30., vasárnap Szombaton képviselőházi választások Ceylonban Colombo (Reuter-AFP) Szom­baton 3 750 000 ceyloni járul az urnákhoz, hogy megválasz- sza az új képviselőházat. Ez lesz az első választás Bandana- raike miniszterelnök múlt év szeptemberében történt meg­gyilkolása óta. Az új képviselőházba száz­ötvenhét mandátum kerül be­töltésre, ötvenhattal több, mint a megelőzőben. Hat kép­viselő kinevezéssel kerül a képviselőházba. A megfigyelők általában ar­ra számítanak, hogy a mandá­tumok zömét Szenanajaka Egyesült Nemzeti Pártja szer­zi meg. (MTI) Felszólalások a tízhatalmi leszerelési értekezleten Genf (MTI) A tízhatalmi lesze­relési értekezlet pénteken délelőtt zárt ajtók mögött folytatta mun­káját Genfben, a Nemzetek Palo­tájában. A körülbelül egy óra hosszat tartó ülésen — jelenti az ADN — Románia, Lengyelország, Francia- ország, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kanada küldötte szólalt fel. Mezinescu külügyminiszter-he­lyettes, a román küldöttség veze­tője kifejtette, hogy véleménye szerint a két fél megállapodhatna a következő kérdésekben: az a- tomfegyverek betiltása, e fegyve­rek kiiktatása a haderőkből, az atomfegyverek gyártásának meg­szüntetése, és a meglévő készle­tek megsemmisítése. A román küldött ismét állást fogiáit a Szovjetunió kormányának az ál­talános és teljes leszerelésről be­terjesztett javaslata mellett. Naszkowski külügyminiszter­helyettes, a lengyel küldöttség vezetője nyomatékosan hangsú­döttség vezetője és Eaton, az a- merikai küldöttség vezetője foly­tatott eszmecserét annak szűk, ségességéről, hogy most már hoz­zálássanak a részletkérdések konkrét megvitaásához. Zorin hangoztatta, magától ér­lyozta, hogy általános és teljes le- j tételűik, hogy az értekezletnek e­szerelésre van szükség. Emlékez­tetett rá, az egykori hadviselő or­szágoknak — így az Egyesült Ál­lamoknak is — jelentős tapasz­talataik vannak a fegyveres erők létszámának csökkentésében és e- zér* kétségtelenül megállapítható, hogy a szovjet javaslatban a fegy­veres erők teljes feloszlatására megjelölt négyéves határidő reá­lis. A továbiakban Zorin külügymi­niszter-helyettes, a szovjet kül­Nyugatnémet ellenzéki pártok bírálják Adenauer washingtoni útját Bonn (MTI) Mint a DP A jelenti, a Német Szo­ciáldemokrata Párt pénteken negatív lépésnek minősítette Adenauernek azt a Washingtonban elhangzott javaslatát, hogy a csúcsértekezlet e­lőtt tartsanak népszavazást Nyugat-Berlinben. Az SPD sajtószolgálata hangsúlyozza; a javaslat megvalósítása kiélezné a kelet-nyugati feszült­séget és azt eredményezné, hogy nemzetközi ér­tekezleteken elszigetelten tárgyalják a nyugat­berlini kérdést. A Szabad Demoíkrata Párt sajtószolgálata úgy véli, hogy Adenauer washingtoni látogatása „ne­gatív” eredménnyel zárult a kancellár számára, aki a berlini politika kérdésében most az ameri­kai vonalihoz igazodott. Magáévá tette Hertemek azt a nézetét, amely szerint lehetséges jobb stá­tust elérni Nyugat-Berlinben. Az SPD jobboldali vezetősége megtagadta saját németországi tervét Az ADN jelentette, hogy Herbert Wehner, a Német Szociáldemokrata Párt alelnöke a Vor­wärts című lapban nyíltan megtagadta a Párt egy évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott úgyneve­zett „németországi tervét”. Max Reimann, a Német Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titkára pénteken a né­met szabadságadó 904-nek, az Illegális Kommu­nista Párt rádiójának hullámain hangsúlyozta, hogy az SPD a „Németországi tervvel” egy évvel ezelőtt megtette az első lépést a béke és az újra­egyesítés önálló politikája felé. Emlékeztetett rá, hogy az Adenauer-kormány feltűnő idegességről tett tanúbizonyságot a terv nyilvánosságra hoza­tala után. Éppen ma kellene kitartani a németor­szági terv mellett — mondotta —, mert Adenauer változatlanul folytatja kalandorpolitikáját, sőt az egyre veszélyesebbé válik. Az ADN jelentette, hogy a CDU—CSU sajtó- szolgálata pénteken leplezetlen örömmel fogadta a németországi tervnek az SPD jobboldali veze­tősége által történt elejtését. A kereszténydemok­rata sajtószolgálat azt „tanácsolja” a szociálde­mokratáknak, hogy „a jövőben legyenek óvato­sabbak, ha tervekről van szó”. A DPA hírmagyarázója mértékadó szociálde­mokrata körökre hivatkozva azt állítja, helytelen a németországi terv „kudarcáról” beszélni, vagy feltételezni, hogy „a szociáldemokraták feladták a külpolitikájuk alapelveit”. A hírmagyarázó azt fejtegeti, hogy az SPD „továbbra is szorgalmazza a regionális katonai létszámcsökkentési terveket, és semmi esetre sem ejti el egy közép-európai le­szerelési övezet gondolatát, ugyanígy változatla­nul azt tartja, hogy Németország újraegyesítése csak szakonkint valósítható meg és hosszabb időt vesz igénybe”, (MTI) Szovjet kompromisszumos javaslat a genfi atomértekezleten (Folytatás az 1. oldalról). Carapkin, a Szovjetunió küldött­ségének vezetője délelőtt 11 óra­kor, közvetlenül az ülés befeje­zése után sajtóértekezletet tar­tott. Elmondotta, hogy a szovjet kormány új javaslata gyors és pozitív egyezmény megkötéséhez vezethet az atomkonferencián. Ez az értekezlet már 1$ hónapja ülésezik, de egyezmény még min­dig nem kötöttek. Az amerikai küldöttség különféle technikai és ellenőrzési nehézségekre hivat­kozott, s az egyezmény megköté­sét ez akadályozta. Most a Szov­jetunió új javaslata alapján olyan ellenőrzési rendszert lehet létre­hozni, amely mindegyik felet ki­elégíti. A Szovjetunió álláspontja ismert — hangoztatta Carapkin. Nem ért egyet egyes angol és a- merikai szakértőknek azzal a vé­leményével, hogy a kisebb föld­alatti robbantásokat nem lehet el­lenőrizni. Ezért a Szovjetunió kö­zös tudományos program kidol­gozását kívánja. Carapkin. ismé­telten aláhúzta: a szovjet kor­mány azt reméli, hogy az új szov­jet lépés az összes atomkísérletek felfüggesztéséhez vezet a közeljö­vőben, később pedig az atomfegy­verek örök időkre szóló megtiltá­sát eredményezheti. A szovjet kormányt az az őszinte kívánság hatja át, hogy minden akadályt eltávolítson a genfi atomértekez­let útjából. Ezért volt hajlandó a Szovjetunió most beterjesztett javaslatával komoly kompromisz- szumra. Újságírók kérdésére Carapkin közölte, hogy a közös tudományos kutatás programjának időtarta­ma megegyezés tárgya kell, hogy legyen. Jól tájékozott forrásból szár­mazó értesülés szerint Carapkin javaslatának előterjesztése után Wadsworth, amerikai küldött rö­vid választ adott. Kijelentette hogy véleménye szerint a szovjel javaslat nagyon fontos lépést je­lent előre. Reméli, hogy a javas­lat meg fogja könnyíteni az e- gyezmény megkötését. ,Az atomértekezlet hétfőn dél­Az olasz miniszlerelnök-jelölt iiétfőn folytatja koalíciós tárgyalásait Róma (MT) Segni a lemondott és újból kormányalakítással meg­bízott kereszténydemokrata poli­tikus pénteken háromórás megbe­szélést folytatott Saragat szociál­demokrata párttitkárral és Reale köztársaságpárti vezetővel koalí­ciós kormány alakításának lehető­ségéről. Mint az AP jelenti, %i tár­gyalásokon megállapodás jött lét­re arról, hogy egy középbaloldali kormány folytatná Olaszország nyugatbarát politikáját. A tárgya­lófelek nem tudtak megállapodni több belpolitikai kérdésben és e- zért hétfőn ismét megbeszélést tartanak. lőször az altalános és teljes lésze­relés szovjet tervével kell foglal­koznia, hiszen ez a terv közelíti meg leginkább azt a feladatot, a- melyet az ENSZ az értekezletnek megszabott. A szovjet küldöttség ugyanakkor kész saját terve mel­lett minden más javaslatot is megvizsgálni, beleértve a már elő­terjesztett nyugati leszerelési ter­vet. A pénteki ülés fő szónoka Ju­les Moch, a francia küldöttség ve­zetője veit. Felszólalásában túlnyomórészt a leszerelés ellenőrzésének kér­désével foglalkozott és a követke­ző három kérdést intézte a Szov- jetnió küldöttségéhez: 1. Elfogadná-e a Szovjetunió, hogy még a leszerelési intézkedő sek megállapítása előtt nemzet­közi síkon „leltározzák” az ösz- szes fegyveres erőket és a fegy­verzeteket? 2. Öhajtja-e a Szovjetunió az összes leszerelési rendszabályok ellenőrzését elejétől végig? 3. Egyetért-e a Szovjetunió az­zal, hogy a leszerelésre vonatko­zó megállapodás létrejöttével ha­ladéktalanul kezdjék meg az el­lenőrzést? , Mint nyugati hírügynökségek hangoztatják, a francia küldött felszólalásának leglényegesebb pontja az összes fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek | nemzetközi ellenőrzés mellett ; végrehajtandó „leltározásra” tett j javaslat volt. Moch a javaslatot | egyes hírügynökségi jelentések szerint valamennyi nyugati kül­döttség nevében terjesztette be és többek között hangsúlyozta, hogy „az ellenőrzést a kiindulási pontnál meg kell kezdeni”, s hogy véleménye szerint „nem lehet le­szerelés a megfelelő ellenőrzési intézkedések nélkül”. A következő ülést hétfőn dél­előtt tartják, v A nyugati küldöttségek vezetői pénteken délután tanácskozásra ültek össze és valószínű, hogy megbeszéléseiket a hétvégi pihenő alatt is folytatják. Az amerikai küldöttség szóvivő­je a pénteki ülés után hangsú­lyozta, hogy az értekezlet „tovább­ra is barátságos, tárgyilagos lég körben" folyik. Nyugati körökben úgy vélik, hogy az értekezlet első négy napja „kielégítő előrehala­dást” hozott. Eddig — jelenti a Reuter — a két fél összesen tíz kérdést tett fel a mindkét részről benyújtott leszerelési tervek további megvi­lágítására. Számítani lehet rá, hogy az illetékesek a hétfői ülésen válaszolnak ezekre a kérdésekre. (MTI) Két nap alatt 491 francia katona esett el Algériában Kairó (Üj-Kína) Az algériai j Kisebb algériai egységek tizen­lelszabadító hadsereg főhadi szállása na*k közleménye szerint az algériai erők a francia kato­nai egységek ellen március 13- án és 14-én kifejtett hadműve­leteik alkalmával 491 francia katonát megsemmisítettek, s 511-et megsebesítettek. Az al­gériai hadsereg kilenc ütközetet; ., . .. , ,.. .... ..., .. | vívott Algéria egyes vidékein után tartja legközelebbi ülését. és tizenkilenc francia katonai (MTÜ ] állás ellen intézett támadást. két támadást hajtottak végre, a szabotőr-alakulatok pedig 19 tá­madást intéztek francia erők el­len. E két nap alatt az algériai erők felrobbantottak negyven­hat francia katonai járművet, lelőttek hat francia hadirepülő­gépet, a levegőbe röpítettek két francia vonatszerelvényt, to­vábbá kétszázhatvanhat darab fegyvert zsákmányoltak az el­lenségtől, (MTI) RÖVIDEN Az amerikai magasrangú tisztek magánrepülései evenként kétszázmillió do.Iái ba kerülnek London (MTI) Az Egyesült Ál­lamok képviselőházának költ­ségelőirányzati bizottsága meg­állapította, hogy az amerikai lé­gihaderő legalább háromezeröt­száz repülőgépe szolgál kizáró­lag magasrangú tisztek utazásá­ra és más személyek kényelmi céljaira, 25 ezer pilótát — az Egyesült Államok egész pilóta­létszámának 47 százalékát osz­tották be állandóan ezen gépek vezetésére. A magasrangú tisz­tek magánrepülései évenként kétszázmillió dollárba kerülnek. Bevezetik Jugoszláviában a mezőgazdasági lakosság betegségi biztosítását BELGRAD (MTI) Jugoszláviá­ban fokozatosan bevezetik az or­szág mezőgazdasági lakosságá­nak betegségi biztosítását. A mezőgazdasági dolgozók a rész­leges vagy teljes biztosításban részvételüknek megfelelően ha­vi összeggel járulnak hozzá be­tegbiztosításukhoz. Öt év alatt hétmilliárd ko­rona értékű ingyenes társa- dalmi munkát végzett a Csehszlovák Köztársaság lakossága PRÁGA (MTI) A Csehszlovák Köztársaságban a lakosság öt év alatt 670 millió ingyenes munkaórát fordított közhasznú létesítmények, elsősorban kultu­rális és szociális berendezések építésére. Német békeszervezetek fel- ™ hívása a német néphez Berlin (ADN) A nyugatnémet­országi Német Béketársaság és az NDK Német Béketanácsa Weimarból, Goethe városából felhívással fordult minden né­methez, tegyen meg mindent, hogy a párizsi csúcsértekezlet, amely nagyjelentőségű mind a német nép, mind az egész embe­riség szmpontjából, jó ered­ményre vezessen. A két német szervezet képvi­selői március 14-én és 15-én ba­ráti megbeszéléseket folytatta! Weimarban. _. Visszatér Kubába az Egye- ™ sült Államok nagykövete WASHINGTON. Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, Kuba kormánya biztosította az Egyesült Államok kormányát, hogy nem emel kifogást Philip Bonsal kubai amerikai nagykö­vet személye és tevékenysége el­len. A külügyminisztérium utasította a kubai nagykövetét, hogy hamarosan térjen vissza állomáshelyére.” Ä Diplomáciai háborúság „csákánnyal” Párizs (MTI) Az elmúlt hetek­ben diplomáciái ellentétek me­rültek fel a francia és a tunéziai kormány között!, amiatt, hogy a tuniszi francia Nagykövet mar­sai rezidenciájának falát a he­lyi hatóságok lebontatták. Nyil­ván retorzióként csütörtökön délután Tunézia párizsi nagykö­vetségének épülete' előtt munka sok jelentek meg és felszedtél a járdát, úgyhogy csak deszka padlón lehet -megközelíteni r nagykövetség kapuját. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom