Békés Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-19 / 67. szám

I960, március 19., szombat N ÉPÚJ SíI G Csak semmi elbizakodottság! A korábbi évekhez viszonyítva aránylag jól kezdte tavaszi szereplését a Békéscsabai Építők labdarúgó csapata. Külö­nösen a két előkészületi mérkő- sen (BVSC és a SZEAC ellen) rukkoltak ki szép és nívós játék­kal a csabai fiúk. Ezzel ismét fel­élesztetek a szurkolók, no, meg a csapat régi vágyát: visszakerülni az NB II-be! , Nem volna helyes, ha tagad­nánk aat, hogy a csapat vezetősé­gének, a játékosoknak legfőbb tö­rekvése megnyerni az NB III. baj­nokságot, ezzel visszakerülni oda, ahol éveken át szépen szerepelt. A tél folyamán komoly alapozó munka folyt, jelenleg is szorgal­masan edzenek a fiúk. Az elmúlt vasárnapon közel 300 szurkoló kísérte el a csapatot Hódmezővásárhelyre, ahol bizony nagyon nehéz mérkőzés várt az Építőkre. Ezúttal ismét ritkán lá­tott, szép játékkal, nagy akarással valósággal leronhanták a kissé el­bizakodott ellenfelüket. Valóban ragyogó teljesítményt nyújtott a legtöbb játékos. A szurkolók örömmámorban, vállukon vitték le a pályáról a játékosokat. Csak örülni lehet, hogy végre valahára Békéscsa­bán is magukra találtak a szur­kolók. Bizonyára a játékosokra is jó hatással volt idegenben hal­lani a hazaiak biztatását. Vasár­nap úgy nézett ki, hogy egymásra talált a csapat a szurkolótáborral. Nemcsak vasárnap este, hanem egész héten boldogan elevenítet­ték fel a szurkolók a mérkőzés egyes részleteit. Jól is van ez így! De nem volna üdvös és hasznos, ha egész héten lakodalmi hangu­latban elfelejtenék, hogy a sport­nak s így a labdarúgásnak bizony nemcsak napos oldalai vannak. Hogy az az igazi szurkoló, aki Meglepetések a középiskolai kosárlabda bajnokság középdöntőin Hérám városiban tartották meg a megyei kxMárüibdia-bajnokság középdöntőjét. A lányoknál nem jutott tovább a többszörös megyei és országos bajnok, a békési gim­názium. A fiúknál a tavalyi baj­nok a szarvasi gimnázium csapata is kiesett. EREDMÉNYEK: Női I. csoport Békéscsabán. 1. Gyulai Gimn., 2. Bcsabai Gimn., 3. Békési Gimn., 4. Mkovácsházi G. II. csoport Orosháza. 1. Oroshá­zi Gimn., 2. Szarvasi Gimn., 3. O- rosházi Technikum, 4. Battonya. A döntőket szombaton játszák le. Férfi I. csoport Békéscsabán: 1. Sarkadi Gimn., 2. Békési Gimn., 3. Szarvasi Gimn. II. csoport Sarkadon: 1. Gyulai Gimn., 2. Orosházi Gimn., 3. Bcs. Gimn. A döntőt vasárnap Oroshá­zán játszák le az első és második helyezettek között. Szombat — vasárnapi sportműsor I minden körülmények között ki- | tart csapata mellett és akkor ruk­kol ki a leglelkesebb szurkolással, amikor éppen „nem megy” a csa­patnak. Évekkel ezelőtt volt egy nagy „sportbaráti megmozdulás”, amely végül is többet ártott a lab­darúgásnak, mint használt. Vi­gyázni kell, nehogy tévutakra te­relődjön a sok szurkoló jóindu­lata. Nem szabad túlságos vérmes reményeket fűzni, hiszen még 11 mérkőzés hátra van! Mostanában mindenki tapasztalhatja, hogy sokkal töb­ben veszik körül a labdarúgóin­kat, mint azelőtt. .A héten bizo­nyára sokan szíves-örömest meg­vendégelték volna a fiúkat, hiszen az ember örömében sokkal ada- kozóbb... Csakhogy így kezdődik a baj! Egy-egy vendégeskedés leg­többször italfogyasztással jár, az alkohol pedig a labdarúgó legna­gyobb ellensége. Nem véletlen, hogy a legtöbb világhírű játékos egyáltalán nem fogyaszt alkoholt. A túlzott gondoskodás, dédel- getés elbizakodottá teszi a já­tékost. Ne felejtsék el a csabai fiúk, hogy az elmúlt vasárnapon aratott győzelmüket az ellenfél bizonyos fokú — minden alap nél­küli — elbizakodottsága is segí­tette. Hódmezővásárhelyen a mér­kőzés előtti csütörtöki edzésen a vezetők és játékosok nagy része már a ceglédi mérkőzésükről kezdtek beszélni, mert a sorom kö­vetkező Építők elleni találkozót a saját javukra „lefutottnak köny­velték el”. De akadt már az Építőknél is hasonló eset, amikor a „kis ellen­felet” lebecsülték és csak késve kezdtek kapkodni, amikor már Apróhirdetések 1 tő lakatost, 1 tő esz­tergályost felvesz a Bé­késcsabai Pamutszövő, Bezerédi u. 1. 975 Békéscsaba, Vörösmar­ty u. 1 szám alatti ház mindem elfogadható á- ron eladó. Egy lakás be­költözhető. 94« Bizalommal vásárolhat jó termelői borokból a kaskantyúl szakcsoport pincéiében, Békéscsa­bán, Corvin utcában. 6« Beköltözhető ház 500 négyszögöl gyümölcsös­sel eladó. Békéscsaba, Kastélyt szőlők 9099/3. 953 NSU 350-e6 motorkerék­pár jó állapotban eladó. Csorvás. Bajcsi Zsilinsz­ky u. 31. 954 Arubeszenöi, raktárosi munkakörbe elhelyez­kedne műszaki szakmá­ban jártas. „Kereskedő” jeligére, Magyar Hirde­tő, Békéscsaba. 197 1 db duplatokos festett ajtó eladó. Békéscsaba, Toldi u. 7. 187 Beköltözhető ház eladó, részben is. Békéscsaba, I., Lehel u. 6. 198 Mezőberényben, I. kér. Puskin u. 28 szám alatti azonnal beköltözhető szoba, konyha, éléskam­ra és mellékhelyiségből álló lakás, telekkönyvl- leg is eladó vagy átadó. Érdeklődni: Békés, Sza­bó János, V. kér. Kalász u. 24. 7000 Kérem azt a férfit, aki tévedésből f. hó 9-én a békéscsaba—mezőhegy e- si vonaton este aktatás­kámat elcserélte, érte­sítsen: Mezőhegyes, FMSZ Vasbolt, Roczkó. 964 ,,445-ös Skoda” személy- gépkocsi megbízásból eladó. Érdeklődni: szom­bat—vasárnap, Mezőbe- rény. Malinovszki út 5. 9«« Beköltözhető házrész sürgősen eladó. Békés­csaba, IV. Génért u. 19. 182 350-es, alighasznált zöld „Izs" eladó. Medgyes- egyháza. Jókai u, 11/a. 188 Jó állapotban lévő BMW személygépkocsi eladó. Békéscsaba, Tulipán u. 2. 179 Eladd árpaszalma, törek; kóró, Békéscsaba, Fel­sőnyomás, 179 sz. 963 Félház, vagy házrész, központban, kövesút mellett eladó. Békéscsa­ba, II.j Lepény 14. 4626 Házhelynek is alkalmas 200 négyszögöl gyümöl­csös eladó. Békéscsaba, VI., Csíki 26. Érdeklőd­ni: Sállal 30. 12606 Félház cserelakással, fi­zetési kezvezménnyel el­adó. Békéscsaba, V-. Ludvtgh u. 13. 12601 Két szerződött bika be­tegség miatt eladó. Gül- baba vetőmagburgonya kapható. Békéscsaba, IV., Vörösmarty u. 32 12603 „Körösi Állami Gazda­ság keres állami gazda­sági gyakorlattal rendel­kező bérelszámolót. Fi­zetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a Kö­rösi All. Gazd. Gyoma. Útiköltséget felvétel ese­tén térítünk.” 15« Vadrózsa csemete (Rosa camina) kapható, özv. Bohus Jánosné, Békés­csaba, Bessenyei u. 87. 190 Készpénzért vásárol bútort, szőnyeget, porcelánt, ruházati és egyéb használt cikket a Bizományi Áruház Békéscsaba, Sztálin út 6. 174 SZOMBAT: Női középiskolás kosárlabda-baj nők­éig döntö Orosházán. 9 órától. VASÁRNAP: Labdarúgás NB. II. Az Orosházi Kinizsi Budapestén a Spartakusz elen játszik délután 15 óra­kor. NB. in. N. Kinizsi—Kecskeméti TE, Nagykö­rös 15 ó. V.: Ghéczy, Szegedi Kinizsi —Mezőkovácsházi Petőfi, Szeged 15 6. V.: Balczó, CVSE—MÁV—Hódmező­vásárhelyi MTE, Cegléd 15 ó. V.: Si­mon, Bcs. Építők—Szarvasi SC. Bé­késcsaba 15 ó. V.: Dr. Gyöngyösi, Gy. MEDOSZ—Bcs. MÁV Bocskai Gyula 15 ó. V.: Tóth. MSE—Szegedi Építők, Martfű 15 ó. V.: Kövesd!. M. Vasas- Szolnoki MTE. Makó 15.30 ó. V.: He­gyes, T. Fáklya—SZEAC H. Török- szentmlklós 15 ó. V.: Gyarmati, Megyei'I. osztály: Medgyesegyháza—Bcs. Agyaqipar 15.30 ó. V.: Domokos, Tótkomlós— Sarkadi Kinizsi 15 ó. V.: Vozár, Gyo­ma—Gyulavári 15 ó. V.: Hodroga, Bé- késszentandrás—Mezőhegyes! Kinizsi 15 6. V.: Szolnok, Mezőhegyesi M.— Kondoros 15 ó. V.: Mackó, Végegyhá­za—Bcs. VTSK 15 ó. V.: Berecki, Szeg­halom—Orosházi Kinizsi 15 ó. V.: Haj- kó, Sarkadi MSE—Battonya 15 6, V.: Boldizsár. Járási I. osztály: Okány—Gy, Kinizsi, Körösladány— Járási bajnokság 1. o. Északi csoport állása 1. Elek 20 17­3 68:25 34 2. Békési Spartak. 20 15 2 3 84:25 32 3. Békési Helyiipar 20 14 1 5 52:33 29 4. Bcs. Építőik 20 13 2 5 90:46 28 5. Bcs. VM 19 11 5 3 48:18 27 6. Füzesgyarmat 20 12­8 51:48 24 7. Doboz x 20 11 1 8 56:54 22 8. Gyulai MEDOSZ x 20 10 2 8 56:39 21 9. Újkígyós x 19 10 1 8 43:38 20 10. Gyulai Kinizsi 20 7 S 8 40:32 19 11. Vésztő 20 8 3 9 42:41 19 12. Körösladány 20 7 2 11 33:63 16 13. Okány 19 6 3 10 34:43 15 !4. Dévaványa 20 6 1 13 46:64 13 15. Csárdaszállás 20 5 2 13 48:64 12 16. Kétegyháza 20 3 4 13 30:76 10 17. Körőstarcsa 19 3 2 14 25:84 8 18. Kötegyán 20 1 2 17 23:76 4 * l—l büntetőpont ifi csapat meg nem istenese miatt levonva. Bcs. V. Meteor, Körösta rcsa—Vésztő, Gyulai MEDOSZ If.— Újkígyós. ÖKÖLVÍVÁS Békéscsabán a téglagyár kultúrtermé­ben 10 órakor Békéscsabai Kötött- Békési HSE. KÉZILABDA Békéscsabai V. Meteor pályán le óra­kor Szolnoki MÁV—Bcs. MEDOSZ fér­fi. 11 óraikor Bcs. Kötött—Bcs. Nyomda női. Békésen 9 órakor Hódmezővásár­helyi Spartakusz—Békés. Sarkadon I. számú iskolában 10 óra­kor Sarkadi Kinizsi—Gyula, KOSÁRLABDA: Férfi középiskolás kosárlabda-lj*j- nokság döntője Orosházán 9 órától, minden veszve volt. Éppen azért nu^y hiba lenne, he az. elbizatodotteág feg-, kisebb jele is mutatkozna a csa­pat bármely tagjánál mind az előkészületeken, mind pedig az elkövetkező . mérkőzéseken. Még 11 alkalommal kell 90 percet vé­gigküzdeni ebben a bajnokságban. Mennyi előkészületet, munkát kí­ván ez! Súlyos hiba lenne, ha a jó alapozás, viszonylag jó kezdés után csak egy kicsit is engedné­nek az iramból. Sőt fokozni kell a lendületet. Békés megyei sportemlékkönyv készül az olimpiai évben Történeti monográfiánk Írói alig, vagy egyáltalán nem figyeltek lel tár­sadalmi tevékenységünk egy nagyon népszerű ágira, a sportra. A sportba­rátok népes tabora ezért sürgtette ku­tatóinkat a sport területén lejátszódott küzdelmek feltárására. A Békés megyei Lapkiadó Vállalat megbízásából Vlrágb Ferenc békéscsa­bai középiskolai tanár, levéltári kuta­tásai és veterán sportolókkal folyta­tott beszélgetései alapján elkészítette Ifjúsági csoport állása 1. Békési Spartak. !9 13 4 2 53:22 30 2. Bcs. Építők 18 12 6 1 79:16 29 3. Elek 19 12 4 3 60:18 28 4. Bcsabai VM 18 12 3 3 54:15 27 5. Gyulai MEDOSZ 18 12 2 4 45:26 26 6. Vésztő 19 12 1 6 48:30 25 7. Békési Helyiipar 19 9 5 5 28:23 23 8. Üj kígyós W 9 4 5 42:23 22 9. Körösladány 16 8 2 8 25:30 18 10. Dévaványa 19 6 5 8 46:35 17 11. Okány 19 5 5 9 27:44 15 12. Körőstarcsa 18 5 5 8 19:49 !5 13. Doboz 19 4 2 13 34:76 10 14. Kétegyháza 19 3 4 12 25:58 10 15. Füzesgyarmat 19 5 • 14 14:60 10 16. Gyulai Kinizsi 18 2 2 14:13:4! 6 17. Kötegyán 19 2 1 16 14:60 5 első sporttörténeti tárgyú kéziratát. Mintegy kilencven évvel ezelőtt bon­togatta szárnyait a szervezett sport­élet Békés megyében. Az első próbál­kozásoktól napjainkig ez alkalommal főleg a labdarúgás köréből folytatott anyaggyűjtést a kézirat szerzője. Szá­mos munkásmozgalmi eseményre de­rült fény, amellyel eddig nem foglal­kozott a helytörténetírás. Az elnyo­matás éveiben a munkásosztály fel- emelkedéséért folytatott harcának egyik fóruma volt a sport, s e harc által izmosodott egész társadalmunk élénkítőjévé. Az olvasó elé lépnek leghíresebb labdarúgóink: Amsei Ignác, Dimák B. Ferenc, Gyurkó János, Simon Lajos és sokan mások, a szívós edzők, az ál­dozatkész sportvezetők, valamint a lelkes nézők, akik gyakran nevezetes munkásmozgalmi történetet formáltak. Christian László sportarcélének rajzá­ból kibontakozik a Békés megyei kö­zépiskolás ifjúság negyven éven át le­zajlott sporteseményeinek első össze­függő vázlata. Értesülésünk szerint a szerző tovább folytatja munkáját. Legközelebb a nem labdarúgó társadalmi sportszö­vetségek történelmének hatalmas anyagából emel ki egy csokorra valót, továbbá adataival rávilágít testnevelési és sportmozgalmunk felszabadulás előtti helyzetére, majd felszabadulás utáni teljes kibontakozására« A rádió és a televízió műsora: Vasárnap, 1960. március 20. Kossuth Rádió: 8.00: Híreit, 8.10: Könnyűzene, 8.55: Édes anyanyelvűnk, 9.00: Zenei fejtörő kezdőknek és hala­dóknak, 10.00: Muzsikáié ifjúság, 12.00: Hírek, 12.15: Jó ebédhez szól a nóta, 12.50: Hétvégi jegyzetek, 13.00: Szív .küldi, 13.30: Rádiólexikon, 14.00: Ke- ringőhangverseny, 14.45: Hét nap a külpolitikában, 15.00: Zeneikari hang­verseny, 15.50: A város peremén, 16.00: Népszerű lemezeink, 16.30: II. félidő, 17.20: Hírek, 17.28: Időjárásjelentés, 17.30: A Magyar Rádió tánczenekara játszik, 18:15: Kincses Kalendárium, 19.15: Emlékhangverseny Benjamino Gigli születésének 70. évfordulóján 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! 20.00: Esti krónika, 20.10: Sporthírek és totóered­mények, 20.18: Emberek között, 20.25 Az öreg rozmár,, 21.20: Kedves nép­dalaink, 22.00: Hírek, 22.10: Sporthírek és totóeredmények, 22.20: Galoppver­senyeredmények. 22.25: Kamarazene, 23.00 Charles Trenet énekel. 23.30 Wag­ner operáiból. 24.00 Hírek. Petőfi Rádió: 8.00: A római katoli­kus egyház félórája, 8.30: Bach-orgona- művelc, 9.00: Kisdobosok félórája, 9.30: A Magyar Rádió gyermekikórusa éne­kel, 10.00: Szív küldi, 10.45: Megbukott zenekritikák, 11.00: Salzburgi Ünnepi Játékok 1959, 12.07: Könnyűzene, 12.20: A világirodalom humora, 12.50: Mű­vészlemezek, 14.00: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.15: Magyar tájak. 14.45 Fúvóslndulóik, 15.00: Gazda6zemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról, 15.15: A debreceni Csokonai Színház előadása: BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Felelős szerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, József A. u. 4., I. em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyed Lapkiadó Valialat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Telefon: 10—21. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta, ’’■’őrizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél; Előfizetési díj 1 hóra IL— Ft, Az alkalmi férj, 17.50: Bruschino úr és társai, 10.00: Könnyű magyar zenekari muzsika. 19.45 Láttuk, hallottuk. 20.00: Beethoven-kamaraművek, 20.50: A ma­darász, 21.25: Piripócs tenger, 21.45: Tardos Béla: A város peremén, 22.10: Moszkvai Rádió esztrádzenekara ját­szik, 22.25: Három vére, 23.30: Tánc­zene, Televízió: 10.00: Nagy idők emlékek 15.15 12. Magyar Híradó. 15.26 A Cse­pel—Bp, Vasas labdarúgó mérkőzés közvetítése, 19.00: Előújság, 19.50: Szü­net, Kb. 20.00: Szegény gazdagok, (ma­gyar film), Moxik műsora BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Már­cius 17—20: Egy kislány keresi édes­apját. K. h.: fél 6, fél 8, vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8, SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba Március 17—20: A megjavultban bízni kell. K. h.: 6, 8, v.’ 4, 6, 8. TERV MOZI Békéscsaba. Március 17—20: Fiú, vagy leány. Kezdés h.: fél 6, fél 8, vas.: fél 4, fél 6, fél 8. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Már­cius 18—20: Kezedben az élet. K. h,: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. BÉKE MOZI, Orosháza. Március 17—20: A parancsnok. Kezdés h.: 5, 7, V.: 3, 5. 7, SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Már­cius 18—20: A papírsárkány. Kezdés h.: 7, v.: 3, 5, 7. PETŐFI MOZI, Gyula. Március 17— 20: Kálvária. K. h.: 5, 7, v,: 3, 5, 1, ERKEL MOZI, Gyula. Március 18— 20: Tenger lelke. K. h.: fél 6, fél 8, vas.: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI. Mező- kovácsháza. Március 18—20. Emberi sors. K. h.: 7, v.: 3, 5, 7. BÁSTYA MOZI, Békés. Március 17— 20: Kenyér, szerelem, féltékeny­ség. K. h.: 6, 8, v.: 4, a, 8, PETŐFI MOZI, Sarkad. Március 18— 20: Bűntény, vagy... Kezdés h: 8, V.: 4, 6. 8: TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Már­cius W—20: virrad. K. h.: 5, 7. v.: 8, 6, * ADY MOZIi Szeghalom. Március 18—20: Vörös tinta. Kezdés: h: 7, v. 3, % M ÜLI

Next

/
Oldalképek
Tartalom