Békés Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-14 / 38. szám

196®. február tt„ vasárnap NÉPÚJSÁG 3 Egyesült az endrődi és a gyomai cipész szövetkezet A Gyomai Cipész Kisipari Termelőszö­vetkezet tagjai febru­ár 10-én tartott köz­gyűlésükön úgy hatá­roztak, hogy ameny- nyiben az endrődi ci­pész szövetkezet tag­jai elfogadják javas­latukat, egyesülnek. Az egyesülést támo­gatta a KISZÖV ve­zetősége és a gyomai járási pártbizottság 1& A közgyűlésen részt vett az endrődi cipész szövetkezet el­nöke is, aiki meghívta a gyomaiakat End­rédre, hogy látogas­sák meg a szövetke­zetei. A meghívást el­fogadva a gyomai szö­vetkezet tagjai más­nap átlátogattak End­rédre, ahol megtekin­tették a szövetkezet berendezéseit, felsze­reléseit. A látottak nagy hatással voltak a vendégekre, s ö- römmel látták a jól felszerelt egészséges műhelyeket, a dolgo­zókról való gondos­kodást, a tagok mű­velődését, szórakozá­sát szolgáló új, hatal­mas kultúrtermet. A látogatás után még aznap délután közgyűlést hívtak össze az endrődi szö­vetkezet vezetői is. A közgyűlés napiren­di pontja volt eldön­teni, hogy elfogadják- e a gyomaiak javasla­tát. A javaslat rövid ismertetése és alapos megvitatása után egy­hangúlag elfogadták az egyesülési javasla­tot. így a szövetkezet taglétszáma 177 főre szaporodott. Palántázzák a paprikát a sarkadi Lenin Tsz-ben A napokban csak egy félórára tértünk be a sarkadi Lenin Tsz központjába, hogy megérdeklődjük, mit csinálnak ilyen­kor télen a kertészek. Az ember azt hinné, hogy ilyenkor nincs is munka, s a kertészek melegszenek a kályha mellett, várják a tavaszt. Amit ott tapasztaltunk, bizony másról győzött meg bennünket. A melegágyak között vagy 30—35-en szorgos­kodtak, főleg lányok. Reggél 9 óra felé lehetett az idő s éppen az üvegtáblákról húzták le a vastag pelyvatakarót. Amióta a növények kikeltek, a legfőbb napi munkájuk a több száz ablak alatt lévő pa prika-, retek-, saláta-palánták megvédése az éjjeli fagyoktól. Különösen a paprika kényes a hidegre. Pedig nagyon kár voln a, ha megfagyna, hiszen már 5 “-6 levélben van. A sarkadi Lenin Tsz kertészei ügyesek, szorgalmasak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a paprikapalánták ki­ültetését (természetesen csak melegágyakban) megkezdték. Ügy mondják, hogy május elsej én már a szalonna mellé vas­tag húsú, finom ízű paprikát fogyaszthatnak. Retket még en­nél is hamarabb, hiszen már m árcius közepén szállítanak a budapesti és más városok dől gozóinak. Jut ebből külföldre . is, hiszen már tavaly szállította k a bécsi piacokra. A retket kö­veti a saláta, paprika, majd a paradicsom. A szabadföldi kertészetben is megindul a munka, mihelyt az idő engedi. Most jóval több dolguk lesz a kertészeknek, mint tavaly. Az elmúlt évben 1 2 holdon kertészkedett a sar­kadi Lenin Tsz, most pedig 25 holdra növelték a szabadföldi területet A több ezer melegág yi ablak is több mint 12 hold földön terül el. Több ezer mázsa trágyát hordtak már ki a melegágyak alá. A most belépő új tagok közül többen kérték magukat a kertészetbe. Főleg a lányok sz eretnek az apró kis palántákkal bíbelődni. Sárközi Erzsiké és J ulika alig pár napja dolgozik a kertészek között, de úgy mondj ák, ennél szebb munka nincs is talán a termelőszövetkezetben. Szolnoki Lajos elvtárs, a bri­gádvezető csak dicséri őket, ha ilyen szorgalmasak lesznek, pár év múlva jó szakember válik belőlük — mondja. Cs. E. Ellesett paraszt-beszélgetés o o o o o o o o o o o o o o o o o o o o Vésztőn, a piactéri italbolt füstös, hideg helyiségében, a pult mellett állunk. Igaz, öt kopott barna asztal meg jó né­hány szék kínálgatja magát, de senki sem akar az asztalok mellé telepedni. Pedig legalább húszán szorongatják kezük­ben a féldecis, a nagyfröccsös poharat —állva. Vagy hatan — valamennyien parasztemberek — o nagy vaskályha mellé hú­zódtak, pedig úgy lehet, az italbolt vezetője sem tudná meg­mondani, hogy mikor világított tűz a belsejében. De nem is azért álltak ezek a parasztemberek az öreg vaskályha mellé, ■mert fáztak... Aki ismeri a paraszti lelket, az hamar megérti őket. A parasztember leginkább a magafajta társaságát szereti. S ami a paraszti bizalmatlanságból egyenesen következik: legtöbbször nehezen is oldódik a nyelvük. De ha az ember szívükbe tud férkőzni, ha érzik, hogy emberséges a hang, amellyel őket illetik — megered szavuk és máris van mon­danivalójuk bőven. Mivel az italbolt ajtaja sűrűn nyílott, de valamennyien csak befelé igyekeztek, egyre közelebb kerültünk a vaskály­ha mellett beszélgető parasztemberekhez. Ez esetben nekünk kedvezett az italbolt zsúfoltsága. Nem illik mások beszélge­tését kihallgatni, de amikor közelükbe keveredtünk, mégis ezt tettük. Nem sokáig kellett hallgatóznunk, és máris meg tudtuk, hogy arról a nagy átalakulásról beszélgetnek, ami Vésztőn is végbe ment az utóbbi másfél hónap alatt, ami ő- ket is az új paraszti útra vitte. Egy idős bácsi vitte a szót. — TI CSAK KÖNNYEN BE­SZÉLTEK, de én a 65 évemmel már nem legénykedhetek mondta kicsit lemondóan. — Igazad van János — bólin­tott rá helyeslőén mellette álló :ét hasonló korú társa. — Mert nektek nem kell mon­dani — folytatta a most már ál­talunk is ismert János bécsi —, hogy a kilenc holdamon mi min­dent termeltem, meg aztán ho­gyan dolgoztam... De mi lesz a szövetkezetben? Arra nem is me­rek gondolni, hogy megkérdezik- e tőlem: mondja már János bácsi, jó lesz ez így? Ebbe talán még bele is nyugodnék. Hanem attól tartok, hogy egy szép napon majd azt mondják: most jött kend is a szövetkezetbe, amikor már alig tud valamit csinálni! Vagy azért jött közénk, hogy mi majd eltart­suk? — Ugyan János bácsi, hogy gondol ilyeneket — vágott közbe egy harminc év körüli szélesvál- lú, szúrás tekintetű, szőke fiatal­ember. — Na-na.. — Nem lesz ott semmi na-na Ha majd nem bir dolgozni, ne­künk, fiatalabbaknak, az egész közösségnek kötelességünk lesz magukról gondoskodni. És még fel sem hánytorgatjuk... Meg aztán nem is olyanok a vésztői embe­rek, ismeri maga őket jobban, mint én^. Meg aztán olyan furcsa ma­melyet az idős szaktárs meg is kapott. s A mióta mindezt végzi Gábor Mihály, valahogy jobban szívéhez nőttek még az útmenti fák is, mint azelőtt. Teherautóján gépalkatrészeket fuvaroz, s mun­katerülete az egész ország. Mis- kolctól Pécsig, Győrtől Szegedig mindenhol megfordul és látja az óriási változásokat, amelyekhez az 6 munkája is hozzájárul. Emlék­szik még, milyen volt 12 évvel ezelőtt az ország. Ahol azelőtt szántóföldek terültek, valóságos kis városok nőttek. Palkonyán az erőmű, s a vegyi gyár körül, Martfűn a cipőgyár, s a többi üzemek körül új, modem mun­kásnegyedek növelték az osztály erejét. S már nincs olyan tégla­gyár az országban a középszerűek között, amelyikben elavult gépek­kel készítenék a téglát. Mindenütt korszerű présház, gépi berende­zések könnyítik és gyorsítják a téglagyártást. Sok helyre az ő gépkocsija szállította a berende­léseket, s ma már ennek a fele­lősségnek a tudatában szemléli a fejlődő gyárakat, településeket, más szóval: a szó nemesebb értel­mében is tudja, hogy mit csinál... » A hogy elmarad a tisztára mo­sott teherautó mögött Kecs­kemét, ismét eltűnnek az útmenti jegenyék. Régi ismerősei. Már úgy üdvözli őket, mint tagjelölt. Zsebében, a szíve fölött ott lapul már a piros könyvecske. Elmo­solyodik. Korántsem volt ilyen nyugodt a legutóbbi taggyűlésen, amikor ott állt az elvtársak előtt. Igaz, ajánlói: Zsoltáros és Krisz- tóf elvtársak a legjobbakat mond­ták róla, de azért félve várta a szavazást. Csak akkor ocsúdott fel, amikor Milecz elvtárs szavait hallotta: — ...Akkor elvtársaik, a szava­zatok alapján Gábor Mihályt tag­jelöltté nyilvánítom... S aztán egy pillanatra elszorul a szíve, ahogy tekintete végigsu­han az utolsó jegenyéken. Eszébe jut az igazgatóval történt leg­utóbbi beszélgetés. — Nézze Gábor elvtárs! — mondta Berki igazgató. — Maga már dolgozott a raktárban, és ért az anyatgkönyveléshez is. Hiányos­ságok vannak ott, rendbe kell hozni a raktárát. Kinevezem ma­gát raktárvezetőnek... — Én... Iagzató elvtárs, nem bírom én a négy falat. Belebete­gednék... — Ötmilliós vagyonról van szó. Vállalati érdek, s a népgazdasági érdek is azt kívánja, hogy rend­behozzuk ott a szénát — érvelt az igazgató. — Jó — egyezett bele {labor Mihály — De ígérje meg igazgató elvtárs; ha rendben lesz minden a raktárban — egy év alatt isten- uccse rendibehozom és gondosko­dom az utánpótlásról is — akkor visszaenged gépkocsira..: E z, talán ez az utolsó út egy évig Pest felé... Nehéz el­szakadná a jegenyéktől, az árok­menti eperfasoroktól, s mindentől, ami olyan gyönyörűvé teszi Gábor Mihály szívében a gépkocsizást. De le lehet mondani róla, ha így kívánja a közösség érdeke..: Varga Dezső gától ezt a kesergő szavakat hal­lani János bácsi, pedig emlékszik- e még, hogy éppen maga állítot­ta meg apámat az utcán, hogy ne­künk is csinálni kellene valamit... Nem bánta tán meg azóta? EBBEN AZ UTOLSÓ kérdő mondatban azonban volt már egy kis élcelődés is. A többiek árgus szemekkel figyelték a két ember egyre hevesebb vitáját. — Egy kicsit nem is értem most magát János bácsi — foly­tatta ismét a fiatalember, miután egy korty szilvóriumot leöblített a torkán. — Hiszen az alakuló köz­gyűlésen másodiknak a maga ne­vét kiáltották a tagok, amikor a vezetőség tagjainak a megválasz­tására került sor... Emlékszik még rá? — llát persze, hogy emlék­szem.­János bácsinak ebben a rö­vidke mondatában azért már é- rezihető volt egy kis büszkeség. — Na látja, János bácsi... Ma­gába bíznak az emberek, hiszen amikor maga aláírta a belépési nyilatkozatot, két nap múlva a másik két utcában is belépett a szövetkezetbe mindenki... Miért nem bízik akkor most abban a sok emberben, akivel együvé tarto­zik? — Bízok én, Gábor..; (Ekkor tudtuk meg, hogy az erélyes fia­talembert Gábornak hívják.) — Hát akkor mi ütött most magába? — Nem ütött én belém semmi... Csak az este sokat beszélgettünk az asszonnyal azon, hogy is lesz ezután. Mert tudod, bízok én az emberekben, de a magam kora­beli embernek már nem olyan könnyű új életet kezdeni... Meg- aztán, amikor hazamegyek, és be­nézek az istállóba, ahol a két pej- kóval szinte egyszerre keltem- féküdtem, most csak az üres is­tállót találom... Üres az istálló meg a kocsiszín is... Az este is, a- mikor benyitottam az istálló ajta­ján, a küszöbön átlépve, valami furcsa szorongást éreztem, itt be­lől... (S a mellkasára mutatott.) így van ez Gábor, ha hiszed, ha nem... — De János bácsi! — kihasz­nálva az alkalmat, amíg az öreg belekortyolt a fröccsébe, ismét megszólalt Gábor. — Azakat a lo­vakat mindennap ott látja majd a közösben... Még hajthatja is, ha akarja... — Az igaz, öcsém, de az már nem olyan... — Nem bizony — szólt közbe a másik két idősebb ember. — Tudod — folytatta az öreg János bácsi mind őszintébben —, az ember aláírta a belépési nyi­latkozott, a hangoshíradó is be- kürtölte a községben, de ez még nem minden. Hatrvan-egynéhány éves fejjel újat kezdeni — ne­héz. Meg aztán nem is próbáltuk még ezt... Az odáig rendiben is van, hogy a nyilatkozatot aláír­tuk, a lovakat, a szekereket be­vittük — de az embernek a szíve valahogy nehezen akarja ezt meg­érteni... Pedig biztosan kevesebb lesz a gond így, mint egyénileg.» de most csak nem megy ez má­ról holnapra, Gábor, hidd el ne­kem. Látod, apád is évődik... NEM TUDJUK, hogy miveiért véget a vita, mert éleset füttyen- tett a kanyarban a békécsabad kis füttyös és távoznunk kellett a füstös italboltból, ha nem akar­tunk a vonatról lemaradni. Pe­dig szerettük volna a két ember beszélgetését végighallgatni. De tanulságnak ez is elég volt. Fogadjuk el János bácsi szava­it, amikor azt mondta, hogy a szív nehezen akarja megérteni ezt a nagy átalakulást. Tudják már ők, hogy a párt jót akar, hogy nem cselekedtek rosszul, amikor aláírásukkal megpecsételték a nagy családiba tartozásukat. De al­mikor egy évet maguk mögött hagynak, valamennyiük kételye eloszlik és teljes szívvel a nagy család tagjai lesznek. Mezőberényben az egyik új szövetkezeti paraszt néhány nap­pal ezelőtt ezt mondta: — Bízzanak bennünk a veze­tők, legyen hozzánk jó szavuk, meg aztán kérjék ki néha a véle­ményünket is, még ha ilyen soká tudtunk határozni is. Igen. Bízni, bízni és ismét bíz­ni ezekben a kis- és középparasz­tokban, akik legtöbben mintasze­rűen gazdálkodtak évtizedeken keresztül, néhány holdas parcel­láikon, de még bizonytalankod­nak. Az emberi szavak nyomán napról napra, hónapról hónapra rendeződnek a szívek mélyén a még meghúzódó kételyek. S a- mikor majd a János bácsik szí­ve mélyén minden rendben lesz, akkor fröccsözés közben minden bizonnyal másról beszél­nek majd — mégpedig a jövőről, a jövő formáláséról. HOGY EZ MIKORRA LESZ így, az elsősorban a kommunistá­kon, a régi termelőszövetkezeti tagokon és mindazokon múlik, akik valamennyire is magukénak érzik a most még fortyogó falu átalakítását, újjá formálását. Balkus Imre Kössünk dohányfermelésí szerződést! A dohánytermelők magas beváltási árat, kamatmentes előget és ingyenes cigarettát kapnak. Mez őgaxdas ág i termelősxövetkexetek exen felül 20 % nagyüxemi felárban is résxesülnek 4285 II

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom