Békés Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-14 / 38. szám
BÉKÉS MEGYEI ie Ara 60 fillér * Világ proletárjai, egyesüljetek! i960. FEBRUÁR 14., vasárnap MSZMP BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJAV. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM A munkaverseny tapasztalatairól, továbbfejlesztéséről, a szakszervezetek falusi munkájáról tanácskozott az SzNT Folynak az előkészületek Párizsban Hruscsov fogadására PÁRIZS. Egy hónap választja el a francia fővárost kimagasló vendégének, Hruscsovnak megérk ezése napjától. Három hónap múl* A Szakszervezetek Megyei Tanácsa kétnapos kibővített ülésére fontos napirendi pontokat javasolt megvitatásra. Az értekezletre meghívták a nagyobb üzemek, vállalatok igazgatóit, főmérnökeit, üzemi bizottsági titkárait, valamint a szakmaközi bizottságok titkárait is. A tanácskozás első napján, pénteken Kocsis József, az SZMT elnöke Az 1959. évi szociálisa munkaverseny tapasztalatai és az idei vállalások szervezésével kapcsolatos tennivalók címmel mondott előadást. Megállapította, hogy a múlt évi munkaverseny rendkívül eredményes volt. Megnyilvánult ez abban is, hogy a párt tö- megkapcsólata, a szakszervezetek ömegbázisa. jelentősen növekedett. A verseny következtében sókat javult a gazdasági és műszaki vezetés színvonala és a gazdaságossági szemlélet. A beszámoló az eredmények mellett a- zonfoan néhány negatív jelenségre is rámutatott. A termelékenység bár emelkedett, de a megye össz- i párát tekintve nem érte el a kívánt szintet. Ennek egyik oka az volt, hogy a műszaki fejlesztés e- léggé vontatottan haladt, ugyanakkor sok huzavona volt a beruházások megvalósításánál is. A számítások szerint a termelékenység emelkedésének csali elenyésző, mintegy 20 százaléka származott a műszaki fejlesztésből. E- gyéb hibák is akadtak: sok volt a túlóráztatás, a fekete túlóráztatás sem volt ritka jelenség, s az egyes vállalatok a létszámot is túllépték. Kocsis elvtárs az idei feladatokról szólva elmondotta, hogy a tavalyi jó tapasztalatok hasznosításával, a hibák elkerülésével, a munkaverseny középpontjába elsősorban a termelékenység emelését, a gazdaságos termelést állítsák. A vitában is központi helyet foglalt el a munkaverseny további fejlesztése, a termelékenység emelése. JLápták elvtárs, a megyei pártbizottság munkatársa hozzászólásában arra kérte a tanácskozás résztvevőit, hogy a termelékenység fokozását úgy tekintsék, mint társadalmunk előrehaladásának legfontosabb alapját. Ezért feltétlenül mélyrehatóan vizsgálják, milyen intézkedésekkel, munkaszervezéssel érhető el a termelés e fontos mutatójának emelése. Többen szóvá tették, hogy a munkaverseny sikerének egyik fontos forrása a munkások nevelése, szakmai képzése, öntudatuk állandó fejlesztése, ugyanakkor nem hanyagolható el munkakörülményeiknek javítása sem. Sok hasznos javaslatot mondtak el a felszólalók.Többek között az újítómozgalom fejlesztését, a kidolgozott újítások alkalmazását hangoztatták, ami jelentősen hozzájárult a műszaki színvonal emeléséhez. Többen bírálták a megyei tanács ipari, valamint építési és közlekedési osztályát, mivel egyik osztály sem képviseltette magát a tanácskozáson. Pedig af tanácsi üzemek, vállalatok kiküldöttei e- lég sok nehézségről beszéltek, a- melyeknek orvoslását az említett osztályoktól várják. Szombaton, a tanácskozás második napján Medgyesi Dezső, az SZMT titkára mondta él az elnökség jelentését a szakszervezetek falusi munkájáról, és további feladatairól. Elmondta, hogy a Egyperces interjú- a megyei építkezésekről s»üt a map és most már nemcsak mondjuk, hanem érezzük is, hogy langyos, tavaszi szellők fújnak... Jön a tavasz. Lassan épitöáüváinyok jelemnek meg a falakon, megindul a tatarozás, az építkezés. Már a háziasz- szony is aura gondol, hogy nemsoká megveszi a meszet, s kifesti a lakást. Vajon miikor indulnak meg az építkezések, erre voltunk kíváncsiak és felkerestük a megyei építőipart vállalatot, hogy néhány kérdést tegyünk fel, t) beszámoljunk lapunk olvasóinak az építkezések megindulásának időpontjáról. Az építőipart vállalatnál Korek Ferenc főmérnök elvtárs válaszolt kérdéseinkre: — Hol tartanak a felkészülésben? — A tervdokurnentáoiök már nagyrészt rendelkezésünkre állnak és az építkezések előkészületeit megtettük; Megkötöttük a szerződéseket is, most már megindult az anyagszállítás is. Az ez évi termelőszövetkezeti munkákra megtörténtek a helykijelöléseik; m A munkások miikor kezdenek munkához? <*> A jövő héttől kezdve a még fagy- SBábaidságofi lévő dolgozók is munkához látnak, de az átjövő építkezéseken eddig is dolgoztaik. Nemsokára megiim- ötíí a felvonulási teríüebeik kijelölése és egy hót múlva teljes erővel indul meg a munka. — A munkaerővel való ellátottsága milyen a vállalatnak? — Az indulásihoz elegendő . rmumika- erő áll rendelkezésünifcre, de a teljes megindulás után körülbelül három hónap múlva már 50—60 szakmunkásra szükségünk lesz. A létszámemelkedés körülbelül 1)50—200 főt tesz ki. — Miből pótolják ezt? — Elsősorban a tanulóképzéssel és szükmunkás-feivéteiliel. — Mi a legnagyobb építkezésük ebben az évben? — Békéscsabán 64 lakást kell átadni a Bánszki Utcában, Orosházán 24 lakás, Gyulán 24 lakás vár átadásra. A szarvasi magtár építkezését is ebben az évben kell befejeznünk, Békéscsabán a hűtőház, Sarkadon a pozdorja- íeldolgozó üzem munkájához kezdünk hozzá. — Hogy folynak a tsz-ópíikeaések ebben az évben? — Ebben az évben három ütemben folytatjuk az építkezéseket a tsz- ekben, az első ütemben tíz tez-istállót aduink ált, a másodikhan szintén, és a harmadik ütemben már áthúzódnak az építkezések az 1961-es évre. (D) megyében alakult 15 szakmaközi bizottság beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Segítenek a községpolitikai tervek végrehajtásában, a kulturális és politikai nevelésben, a szakszervezeti tagok ügyeinek intézésében. Ahhoz azonban — mondotta —, hogy a szakmaközi bizottságok jól elláthassák feladataikat, rendkívül fontos, hogy a helyi tanácsok is igényeljék segítségüket. A ikábővített ülés résztvevői ezután meghallgatták Sütő Gyulának, a SZOT kiküldöttjének érdekes, színvonalas előadását a német szaksizervezetd mozgalomról. P. P. va pedig a kelet-nyugati csúcstalá Ikozó résztvevőit köszöntheti falai között Párizs. A nagy események technikai előkészítése nagyban folyik. Az orly-i repülőtéren még nem épült meg a központi épület, ezért külön Hruscsov méltó fogad ására 36 méter széles fémalkotmányt emelnek, amely egyetlen n agy szalonból áll majd, s itt zajlik le az ünnepélyes fogadtatás. A külügyminisztérium sajtóosztályán több száz külföldi újságíró érkezésére számítanak, s azt v árják, hogy az újságírók közül százan és százan fogják végigkísé mi franciaországi kőrútján a szovjet kormányfőt. A csúcstalálkozó előkészítése is fejtörést okoz a francia hatóságnak. Az újságírók hadára kell elsősorban gondot fordítani. Ha nem is számolnak azzal, hogy megdőlne az 1955-ös genfi konferencia újságíró-rekordja (háromezer újságíró volt ott), úgy vélik, nem sokkal maradnak el ettől a számt ól. A francia külügyminisztérium teljesen genfi mintára kívánja berendezni a csúcskonferencia mellett működő intézményeket, szerv eket. (MTI) Egy év alatt több mint ötvenhétmillió forinttal nőtt megyénkben a takarékbetét-állomány Ex évben 14 millió forintot fordítanak családiház - építésre Tizenháromezer tagja van a megye 146 kölcsönös segítő takarékpénztárának — Sajtótájékoztató az OTP eredményeiről, terveiről — 1 ben a hitelezések száma és az OTP által kezelt kölcsönállomány megháromszorozódott. Megyénkben 1959. december 31-én a nép bankjában több mint 10 000 adós tartozását tartották nyilván. Az OTP egyik legfontosabb hitelezési tevékenysége a családi- ház-építési kölcsön, amellyel jelentősen segíti elő az oly égető lakásproblémák leküzdését. A múlt évben megyénkben — mintegy 16 milliós keretben — 451 építtető kapott állami hitelt, az épülő házak 93 százaléka még aa év végéig teljes befejezést nyert. Ez évben az OTP 14 millió forintos keretet irányzott elő a családi házat építők segítésére. Az eddig benyújtott kölcsönigények már elbírálásra kerültek. Rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik az alig másfél_éyvel ezelőtt beindított áruvásárlási köl- csönakció iránt. Megyénkben az akció beindulásától az elmúlt év végéig több mint tízezren vásároltak rádiót, tűzhelyet, motorkerékpárt és egyéb cikkeket OTP hitellevélre, az e célra engedélyezett hitel csaknem eléri a 18 millió forintot. (Folytatás a 4, oldalon.) Szombaton délben Martincsek László fiókigazgató és Kazár Má- nyás fiókigazgató-helyettes elvtársak sajtótájékoztatón ismertették az Országos Takarékpénztár Békés megyei hálózatának múlt évi tevékenységét s az idei év legfontosabb feladatait. Elmon- . dották, hogy tavaly több mint . 5* j millió forinttal emelkedett a takarékbetét-állomány; csaknem 13 ezerrel növekedett a takarékbetétkönyvek száma, így az év végén mintegy 51 000 betétkönyv volt a lakosságnál, a betétben kezelt megtakarítások összege' pedig meghaladta a 122 millió forintot. Takarékosan kezdte megyénk lakossága az új évet is: napjainkig a betétállomány további. 15 millió forinttal emelkedett. Községeinkben, falvainkban is igen szépek az eredmények. A legtöbb tsz-tag a zárszámadáskor kézhez kapott pénzét takarékbetétkönyvbe helyezi. így például a batto- nyai Dózsa Tsz csaknem valamennyi tagja betétkönyvet váltott, zárszámadáskor 600 000 forintot helyezett takarékba. , A tavalyi nyereségrészesedés kifizetése után 5000 munkás és ktsz-tag négy és fél millió forintot tett takarékba. Évről évre növekszik a megtakarítások összege az iskolai takarékossági akció keretében is. Az 1958—59-es tanévben megyénk 68 ezer általános és középiskolás tanulója több mint 3 millió forintot gyűjtött össze takarékbélyegekben. A tanulók a íolyo tanévben már eddig mintegy kétmillió forint értékű takarékbélyeget vásároltak s a tanév végéig ez előreláthatóan jóval meghaladja a tavalyi szintet. Erőteljesen fejlődnek az OTP falusi lakóterületi segítőtársai, a takarékszövetkezetek is. A megye 13 takarékszövetkezetének betétes ügyfélköre az elmúlt évben kétszeresére növekedett. A legerősebb ilyen szövetkezet Szarvason működik. Az alig tíz hónapja működő gádorosi takarék- szövetkezet eddig mintegy 400 000 forint betétet gyűjtött össze. CSAKNEM 18 MILLIÓ FORINT ÁRUVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖN Az OTP hitelezési tevékenységének fejlődését jól érzékelteti az a tény, hogy az utolsó három évMegkezdődtek megyénkben a magyar-szovjej- mezőgazdasági napok 13 000 KST-TAG Feltétlenül szót érdemel a rövid idő alatt népszerűvé lett KST- mozgalom fejlődése. Az üzemekben és intézményekben működő 146 kölcsönös segítő takarékpénztár gyors fejlődésére jellemző, hogy taglétszámuk az elmúlt évben 10 000-ről 13 000-re emelkedett, így a bérből élő munkások és alkalmazottak 19 százaléka KST-tag. A KST-k a tavalyi ev folyamán több mint 11 millió forint megtakarítást gyűjtöttek ösz- sze és 8 millió forintot meghaladó összegű rövidieiáratú kölcsönnel segítették tagságukat. Szombaton délelőtt 9 órakor Békéscsabán, a városi tanács dísztermében a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a megyei pártbizottság és a megyei tanács szervezésében megyei mezőgazdasági konferenciát tartottak. Termelőszövetkezeti elnökök, tanácsfunkcionáriusok, állatorvosok, tsz-tagok és állami gazdasági dolgozók vettek részt a megnyitón. Szűcs Mihály elvtársi a cárt mes&vei bizottságának munkatársa üdvözölte az egybegyűlteket, majd Szabó Lajos, a Földművelés- ügyi Minisztérium Főigazgatóságának vezetője Varga István, a Mezőhegyesi Állami Gazdaság igazgatója és Pataj Mihály, a megyei tanács főállattenyésztője mondott vitaindító előadást. Az előadás után többen felszólaltak. Az értekezlet a déli órákban ért véget.