Békés Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-07 / 32. szám

IMI. február 7., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Jó munkával ünnepük a vállalat tíz éves fennállását A kongresszusi verseny után hazánk felszabadulásának 15. év- fordnlója tiszteletére ismét munkaversenyt kezedményeztek az Orosházi Faipari Vállalat dolgozói. A múlt évi eredményes mun­ka után az idén még jobb eredményt akarnak elérni. A vállalat januárban jubilált is, tíz éves fennállását ünnepelte. A dolgozók elhatározták, hogy a jubileumi évet tervük túlteljesítésével, gazda­ságos termeléssel, a minőség javításával ünneplik. Az április 4-re kezdeményezett munkaversenyvállalási pontjai közé vették, hogy el­nyerik a Szocialista munkabrigád címet és a kezdeményezett mun­kaversenyt egész évre kiterjesztik. Korszerű gépekkel szerelik fel az üzleteket A belkereskedelem az idén to­vább folytatja az üzletek, boltok, vendéglátóipart üzemek technikai fejlesztését. A Belkereskedelmi Minisztérium tervei szerint ebben az évben 118 millió forint érté­kű gépet kap a kereskedelmi háló­zat. Hűtőgépeket, univerzális konyhagépekéit, automatákat és hússzeletelőket vásárolnak a szo­cialista. országokból, elsősorban a Szovjetunióból, Lengyelországból és a Német Demokratikus Köztár­saságból. A hazai gyártmányú kereskedelmi gépek közül ez év első felében már ezer hűtőberen­dezést, 500 eszpresszógépet, szá­mos hússzeletelőt és konyhagépet helyeznek üzembe az ország­ban. így lehetővé válik a vidék ellátása is, és Békéscsabán, vala­mint megyénk nagyobb városai­ban « meglevő nagyobb üzletek korszerű gépekkel való ellátása mellett új, több modern berende­zéssel ellátott üzletet nyithatnak meg. Segítenek az új tagok is I960, január hó 12-én Dombira­tos község parasztsága 95 száza­lékban a nagyüzemi gazdálkodás útját választotta. Pártunk VII kongresszusának határozata bírta belátásra községünk dolgozó pa­rasztságát. A parasztság ezen elhatározá­sát nagyban elősegítette a közsé­günkben már közel 10 esztendeje működő Béke Tsz jó eredménye. Az 1959-es gazdasági év kiváló eredménye a jó munkaszervezés, agrotechnika és a tsz tagságának szorgalmából született. Kaposvári János tsz-elnök jó szervezési munkája, Juhász Béla mezőgazdász és Smolek Károly brigádvezető jó munkabeosztása tette lehetővé, hogy a tsz tagsága 36,30 forintos zárszámadási ered­ményt ért el. Ezen felül a tsz még kifizetett 280 ezer forint a­— Van egy húszam — mondja, miután biccent fejével. Biz’ ez olyan fajta fogadtatás, melyből már érzi az ember, jobb, ha arra megy, amerről jött. Közelebb lépek az asztal­hoz. Itt vannak a szomszédok is. — Kedves Róza néni — kez­di egyik társam —, a szövetke­zés ügyében jöttünk volna ... — Kontra a parti is meg az ul­ti is! — kiállt Sándor bátyám és az asztalra csapja a makk ászt. — Hm! .— morfondírozok. — Ugyan hol ronthattuk el? — Közelebb lépek Sándor bátyám­hoz és kártyájába pislantok. — Kibiceket pedig nem szere­tek ... Otthagyom, megyek Róza án­gyomhoz. ö talán nem kelt bal lábbal reggel, megkínál majd bennünket melegítővel, egy kis rizlinggel. — Kutya egy hideg járja — kezdem némi célzattal a rizling- re. — Egy pillanatra! — mondja Róza ángyom és megindul, el az asztal mellett, pedig ott áll a közepén a kancsó, benne a bor. Odamegy ahhoz az isten­verte jószághoz, a televízióhoz és bekapcsolja. Be s most már minden szempár arra a két te­nyérnyi helyre szegeződik. Alig múlt hat óra s az adás ... Rá­gondolni is rossz. Majd éjfélig tart — Hogy minek is ad ilyenkor dósságot, ami az 1956-os ellenfor­radalom romboló munkájából a- dódott. Tagsággal, földdel és álla­tokkal megerősödött szövetkeze­tünk átszervezésének hatalmas munkáját nagyban elősegíti Kris­tóf András párttitkár és Kovács Péter tanácselnök is. Most foly­nak a brigádszervezési értekezle­tek, a behozott föld, állat és e- gyéb gazdasági felszerelés szám­ba vételei. A munkák előrehaladását az ű- jonnan belépett tagok is elősegí­tik. Mindez bennünket, régi ta­gokat bizakodással tölt el. Ha a munkák a továbbiak során is eb­ben az ütemben haladnak, akkor az 1960-as gazdasági évet sokkal jobb zárszámadási eredménnyel fejezzük be, mint az 1959-est. Vass József Dombiratos műsort az a televízió — dühön­gök magamban. — A szavukat sem lehet ven­ni most már. Jobb, ha fogjuk a kalapot, holnap majd mások próbálkoznak, talán több siker­rel. Intek társaimnak. Köszö­nünk az ajtófélfának. Mehetek most már én is, várhatok az éj­féli vonatra. Peches egy nap, az hiányzik még, hogy a bak- ter, .Estván bátyám se engedjen be melegedőre. Fogok egy botot a pitvarban, de a kapuból visszavágom a ku­tyák felé. — Cééézár!... — hallom Ró­za ángyom hangját. Hát mégis kijött. — Még képes ránk uszítani azt a dögöt — dünnyögi társam s meggyorsítja lépteit. — Azért te ‘itt alhatsz. ám Sándor! — ennyit kiált Róza án­gyom utánunk és becsukódik a pitar ajtaja. — Itt aludni... ilyen fogadtatás után?!... Szél kergeti a havat, könnyezik a szem, mint homok­tól áprilisban. A félcipő meg­telik, még a nadrágszáron is fel­kapaszkodik. — Azért te maradhattál, vol­na — mondja társam. Mi elta­láltunk most már a szövetkezet­hez. — Maradni?!.. — Maradni!... — biztat a szél, a maró hó, az átázott cipő. A munkában ismertem meg őket... zom és szeretnék sokáig itt ma­Mielőtt Mezőberényből kiindult volna a szerelvény, vidám neve­tés közben egymásnak adták a ki­lincset a tanulók, gyárba siető fiatal lányok, fiúk. Ki hol talált helyet, letilt, s társalogtak. A fül­ke régebbi utasai, nem beszélget­tünk, talán mert nem volt miről, vagy'az is lehet, hogy a nagy hi­deg belénk fagyasztotta a szót. A fiatalokkal azonban élet költözött közénk. — Ilyen jól nem szórakoztam, mint az este — szólt az egyik le­ány, s elmondta, hogyan táncol­tatták meg a bálban. A másik tanult, a harmadik mo­ziban volt, s a filmet dicséri. Jókedvű beszélgetésüket néhá- nyan bosszúsan figyelték, míg a többünkre átragad vidámságuk. De nem sokáig, mert egy szőke lány áthívta barátnőit, barátait egy másik fülkébe. Alig szedelőz- ködtek össze, s a mosoly is ott ült ajkunkon, amikor egy addig szótlan asszonyság oda fagyasz­totta azt: — Szép dolog, nem mondom — kezdte —, tánc, szórakozás. Ez csak a gondjuk. De hogy mi lesz holnap, vagy azután, azzal nem törődnek. Ezek a mai fiatalok. Az amúgy is hideg fülkében még hidegebb zuhanyként hatott tak a vádoló szavaik. Próbáltuk védeni a fiatal okát, de a rosszalló idegent nem lehetett meggyőzni. — Nekem mondják? Én csak tudom, milyenek. Nemrégen egy tárgyaláson vettem részt, s fiatal volt a vádlott. Sikasztott, mert szórakozásra kellett a pénz. Az út rövidsége miatt magya­rázkodni, cáfolni nem volt időnk, de eszembe jutottak Kovács An­na, az Orosházi Ruhagyár KISZ- titkárának szavai: „Nem mondom, van baj a fiatalokkal, de becsü­lettel dolgoznak. Ifi-szalagunk volt a legjobb a kongresszusi ver­senyben is. De inkább nézze meg őket, beszélgessen el velük.” Meg­fogadtam a tanácsát Mozi, könyv, főiskola Éppen az ingek elejét számozta, vasalta Tóth Éva fiatal, alig 18 éves ruhagyári dolgozó. Nemré­— Hát jó, majd éjszaka beszé­lek velük... — búcsúzom társa­imtól, s vissza indulok. A pitar- ban nadrágom szagolja a kutya. Kopogok, benyitok. Ott ülnek az asztal mellett és kártyáznak. — Kontra az ulti, meg a parti a ferblibe én is beszállok —így köszönök s már is vetem a fel­öltőt. — Hahahaha!... Hahaha!..'. ug­rik fel Sándor bátyám és a ba­rack görcsös újjárói a fejem búbjára kerül. — Micsoda egy legények vagytok! — nyomja kezembe a kancsót, hogy igyák. — Sándor bátyádnak akarsz te újat mondani, te pernahajder, te tollcsepülő!... Szerencséd,hogy nem tudsz könyvelni, mert most téged választanánk... — Minek? — Hát könyvelőnek! — Talán már... — Mit gondolsz te, te ... — és újra találkozik a fejem a gör­csös ujjal. — Sándor bátyádat akarod te népnevelni! Férjes asszonyt a saját férjéhez adni?! Na mit állsz? Ülj be, oszt add azt a lapot! Elvesztettem minden partit. Csavaros eszűek az új szö­vetkezet vezetői. Értik a tréfát, a kártyát és szeretik a bort. És babszemre kártyáznak... Bab­szemre. Förgeteg Szilveszter gén dolgozik a gyárban. Iskolába járt, gimnáziumba. Érettségi, majd a továbbtanulás volt vágya, terve. — Három osztályt elvégeztem a gimnáziumban — mondta —, de édesapám beteg lett, kellett a pénz. Dolgozni jöttem. Megsze­rettem a munkám és elhatároz­tam, hogy érettségi után textil­ipari főiskolára megyek. — A lehetőség? — Édesapám újra dolgozik, s most már folytathatom a tanulást, ha felvesznek. Ez valószínű, hiszen Éva jó ta­nuló volt. — Tánc? Hogyne. Igaz, nem sűrűn. — Mozi? Színház? — Moziba járok, a színházba ritkán jutok el. Legtöbbet a tanu­lással foglalkozom. Aztán a férjhezmenésre fordul a szó. Egyelőre nem akar. Tanulni szeretne, képzett, hasznos tagja akar lenni a társadalomnak. Ke­resi, kutatja, hogy hol tudna töb­bet adni. Segíteni mindenkinek, ez a legfőbb vágya. A munka, a staférung Kókai Margit olyan, mint a többi lány. Fiatal, jókedvű, s jó dolgozó. Félszeg feleletei, fiatalos naivitása kedvessé teszi arcát. — Terveim, vágyaim? Nemso­kára menyasszony leszek. A jelölt a kereskedelemben dolgozik. Sze­retnék úgy férjhez menni, hogy a staférung meglegyen. Árra gyűj­töm a pénzt. Egy év alatt öt—hat­ezer fontat meg tudok takarítani, s emellett még szórakozok, élek, segítek szüleimnek. Egyszerűen, szégyenlősen mond­ja mindezt. Munkájáról nem szól, arról a véleményt vezetője mond­ja el: „Jó minőséggel dolgozik. Alig egy éve van az üzemben, s a legjobbak egyike.” Szelíd, szűk­szavú, feleletei kurták. — Szeretnék sokáig dolgozni ebben az üzemben. Minden vá­gyam az, hogy jól dolgozhassak, hogy megbecsüljenek. Mások szólnak arról is, hogy aktív tagja a kultúrcsoportnak, KISZ-tag, s hogy szeretik munka­társai. Motorkerékpár, két év „szabadság“ A Békéscsabai Lakatos Ktsz lakatos részlegének Udvarán bá­dogok zöreje, kalapácsütések za­ja közben beszéltem Soós Lajos lakatossal. A részleg helyettes ve­zetője úgy mutatta be, mint jó munkást. „Nem fog ki azon sem­mi, mindent megcsinál” — mond­ta, s egy alig 20 éves fiatalember­nek ilyen jellemzése után szinte furcsán hatott zavart válasza. — Neun is tudom, mit mond­jak... Nem a szavak mestere ő, ha­nem a lakatos szakmáé — mond­ja, s közben beszél és észre sem veszi, hogy szavaiból megismer­teti önmagát. Értelmes, meggon­dolt mondatai az értelmes embert tükrözik. — Valamikor csak az volt a vágyam, hogy szakmám legyen, hogy pénzt keressek. Csak édes­anyám él, s az öcsém és én ‘bi­zony sokba kerültünk. Amikor szakmunkás lettem és az első fi­zetést megkaptam, úgy éreztem, teljesült vágyam. De aztán újra tervezgetni kezdtem. Ruha, könyv, szórakozás és egy motorkerékpár volt az álmom. A motoron kívül mindenem megvan. Két éve las­san, hogy a szövetkezetben dolgo­radni. — A vezetője szerint ennek semmi akadálya. — Igen — mondja mosolyog­va —, de az idén megyek két évi» szabadságra. — ? • t — Persze, persze nem érti. Az ősszel bevonulok katonának, és itt úgy mondják, hogy szabadság­ra megyek. Látja, máris itt egy újabb vágy. Becsülettel helyt aka­rok állni ott is, s visszakerülve, újra még jobban dolgozni. Aztán még arról beszél, hogy tabui. Szereti a szakmai könyve­ket, s érdeklik a világ eseménye. Tudja, hogy mindenütt az ország­ban azért küzdenek az emberek, hogy jobb legyen, s ebben a küz­delemben részt kíván venni. Tud­ja, hogy munkája a békéért foly­tatott harc része, s ebből a harc­ból nem akar kimaradni. Persze szórakozik is. Udvarol, s ha le­szerel a honvédségtől, bizonyosan meg is nősül. — Igen, terveim között ez is he» lyet kapott Miért is legyen ne­kem jobb, mint másnak — jegyzi meg nevetve, s izmos kezét bú- ' csúzásra nyújtja. Várja a mun­ka, a holnap szebbé tételét jelen­tő munka. Szakmunkás-vizsga, továbbtanulás Kállai Sándor és Kajtor Mihály ipari tanulók megszokták már a feleletadást, mert felnőtteket megszégyenítő bátorsággal adják értelmes válaszaikat. Alig maga­sabbak a széknél, melyen ké­nyelmesen helyet foglalnak. Első évesek még, s vajon milyen ter­vekkel, vágyakkal indulhatnak az életbe? A válaszok ázonban meg­lepőek: — Marós akarok lenni. Ha le­teszem a szakmunkás-vizsgát, to­vább tanulok. Érettségi, s talán még más is — mondja Kállai Sándor. — Jó gépkocsisaerelő akarok lenni — mondja a másik. Nem keil őket kérdezni sem, úgy mondják, hogy mik a terveik, vágyaik, mintha feladott leckéből felelnének. Kállai Sanyi szülei Kunágotán laknak, s egy idős né­ninél szállásolták el és ezt a gon­doskodást jó tanulással szeretné visszafizetni. Kajtor Misi Mező- berónyből jár be Békéscsabára, s esténként tanul. Egy kicsit ne­héz így, de mint ő mondja, meg lehet oldani, csak akarni kell. Nem is hinné az ember, hogy két ilyen aprócska emberben már most ilyen értelenv s akaraterő lakozik. * Íme. néhány fiatal, akiknek gondjuk, vágyuk, tervük van, a holnapra is gondolnak. Vagy ta­lán kevés? Akkor mondjuk el még azt is — amit ugyan tudnak az emberek, csak olykor nem akar­ták észrevenni —, hogy az Oros­házi Ruhagyár ifi-szalagja lett az első a kongresszusi verseny­ben. A Hanság mocsarait a fiata­lok csapolták le. A fiatalok ver­senyre keltek a szocialista munka ifjú brigádja cím elnyeréséért munkaversenyt kezdeményeznek. S mindezt miért? A holnapért, a holnapjukért. És most engedtessék meg ked­ves útitársam, s azok, akik iga­zat adtak, hogy én is mondjak valamit: Nekem mondhatják, hogy a fiatalok nem gondolnak a hol­napra. Nekem mondhatják, úgy­sem hiszem, mert én a munkában ismertem meg őket... Majnár József \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom