Békés Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-07 / 289. szám

1958. december 1., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 5 fl községfejlesztési tervet tárgyalta első ülésén a Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága A november 16-1 választások során megválasztott O yulai Járási Tanács december 5- tn délelőtt tartotta alakuló ülését. A 38 járási tanácstagon kívül megjelentek az alakuló ülésen a községi tanácsok vb-elnökei, a járási tanács szakigazgatási osztályainak és csoportjainak vezetői. Jelen volt és üdvözölte az ismét és az újonnan megválasztott járási tanácstagokat Arany Tóth Lajos elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Sipos Károly elvtárs, az MSZMP gyulai járási bizottságának titk ára s több társadalmi szerv veze tője. A tanácsülés megválasztotta a 11 tagú végrehajtó bizottságot, a- melybe 4 új tag került, köztük Szentiványi Sándor, a Felsőnyo- mási Állami Gazdaság igazgatója, Kovács Lajos, a Hazafias Nép­front járási titkára, Dalmadi Gá- borné, a dobozi Petőfi Tsz tagja. A tanácsülés megerősítette tiszt­ségében a járási tanács eddigi ve­zetőit. A vb-elnök továbbra is Sülé József elvtárs, elnökhelyet­tesek: Nagy Ferenc és Kotroczó Pál elvtársak, titkár: Mucsi Imre elvtárs. Az újonnan megválasztott vég­rehajtó bizottság az alakuló ülés után megtartotta első ülését. El­ső ténykedésként a végrehajtó bizottság megtárgyalta és jóvá­hagyta a járás 9 községének köz­ségfejlesztési tervét. A terv sze­rint a Dobozi Községi Tanács 1959 ben 45 ezer forint költség­gel járdát épít, 40 ezer forint költséggel bővíti a vihanyhálóz3- ♦-+ íoo ezer forint költséggel pe­sításra, 50 ezer forintot pedig a községi művelődési otthon kor­szerűsítésére fordít. Gerla jövő évi községfejlesztési terve 111 e- zer forint, amit járdaépítésre, belvíztelenítésre s a tanácsháza külsejének tatarozására fordít a • községi tanács. Gyulaváriban 100 | ezer forintot járdaépítésre, 40 ezer forintot az újvári híd építé­sére, 50 ezer forintot a vízveze­tékhálózat bővítésére, 18 ezer fo­rintot pedig belvíztelenítésre költ a községi tanács. Legtöbb társa­dalmi munkát Kétegyháza lakos­sága vállalt a jövő évre: 75 ezer j forintot. A terv szerint így 700 ezer forintot fordítanak a község fejlesztésére, 100 ezer forint költ­séggel megépítik a strandfürdőt, 200 ezer forint költséggel tovább fejlesztik a törpe-vízmüvet, mely- | re a lakosság a múlt évben ön- J ként 1000—2000 forintot ajánlott j fel családonként. A jövő évben' 120 ezer forint költséggel tovább bővül a villanyhálózat is Kétegy- házán. A Lőkösházi Községi Ta­nács 697 ezer forint községfej­lesztési beruházásból 600 ezer forintot a községi művelődési ott­hon építésére fordít. Az Üjkígyósi Községi Tanács 500 ezer forintot fordít egy tízkádas fürdő létesíté­sére, 93 ezer forintot új sportpá­lya építésére. Újkígyóson egyéb­ként ebben az évben készült el 400 ezer forint költséggel egy új orvosi lakás. Hasonló orvosi la­kás épül a jövő évben Telekge­rendáson, a Szabadkígyósi Köz­ségi Tanács pedig 330 ezer forin­tot fordít a villanyhálózat bővíté­sére. A végrehajtó bizottsági ülés u- tán az alakuló ülésen részt vevő tanácstagok, tanácselnökök és vendégek részére közös ebédet a- dott a Gyulai Járási Tanács vég­rehajtó bizottsága. Szovjet tudomány - technika — új orvosi lakást épít. össz be­ruházásra 275 ezer forintot for­dít a Dobozi Községi Tanács, a- melyből 18 ezer forint támad almi munka lesz. Az eleki községi ta­nács 314 ezer forint költséggel kívánja fejleszteni a községet a jövő évben. A lakosság ebből 48 ezer forint értékű társadalmi munkát vállal. Százhuszonkilenc-; ezer forintot- esupán járdaépítés­re és felújításra, 8 ezer forintot fásításra, 10 ezer forintot parko­K«vetendő példa Nyolc óránként egy gyár A Szovjetunióban jelenleg mintegy 2 ezer ipari nagyvállala­tot építenek. Naponta átlag há­rom ilyen gyárat helyeznek üzem­be. Nyolcóránként tehát egy-egy újabb gyárral gazdagodik a szov­jet népgazdaság. Új szovjet hőerőművek 1965-ben több mint 20 egy és két millió kilowatt kapacitású szovjet hőerőmű termel energiát. lyan mérőműszert szerkesztettek, amely az úszóversenyeken a cél­bírókat helyettesítheti. A kvarc generátornál működő műszer pontosan jelzi a versenyző helyezését, s a célba úszó verse zők 0.005 másodperces időkülönb­ségét is mérni tudja. Mihelyt a versenyző a célt érinti, vörös lámpa gyullad ki és a má­sodpercmutató mégdll. Ilyen mű­szert először a Szovjetunióban szerkesztettek és külfödön sehol sem találni hasonlót. Egy héttel ezelőtt ült össze Bé- _ késen a mezőgazdasági fejlesztési i ‘ -obtság, hogy a megyei irányel­ve alapján megfontoltan szám­ba vegyék a tennivalókat. A párt községi bizo.tsága által létreho­zott mezőgazdasági fejlesztési bi- zot.ság elkészítette a tervet a köz. eég mezőgazdaságának fejleszté­sére vonatkozóan. Ha a felsőbb eeervek elfogadják és jóváhagy­ják ezt a perspektivikus tervet, «kikor a pártbizottság ismerted majd azt a párttaggyűléseken, a- ho. megvitatják annak valóravál- tását. A hőerőművek által termelt elektromos energia önköltsége mintegy 50 százalékkal kevesebb, mim a gázzal működő erőműve­ké. Jelenleg a szovjet szakembe­rek egy 2 400 000 kilowattos hő­erőmű létrehozásán fáradoznak. Ebben 600 000 kilowatt teljesítmé­nyű t’orbo-agnegátok működnek majd. Elektromos célbíró J. B. Gatello szovjet úszóedző és bíró és M. A, Vihovszkij, a krasznodarl elektromos mérőmű­szerek gyárának mechanikusa o­Földvári úti meglepetés Rozsdamentes váz Ismeretes, hogy vasbetonszer­kezeteknél a korrózió idő előtt el­pusztítja az acélvázat. A beton­ban ugyanis az acélvázat festék­kel, lakkal, vagy a galvanoplasz­tika más módszereivel nem véd­hetik meg a rozsdásodétól. A be­tont nem lehet rozsda ellen védő tulajdonságoikkal felruházni. Ukrán tudósok eredeti módszert dolgoztak ki rozsdamentes váz előállítására. Az acélcsöveket megfelelő hőmérséklet mellett, fémporból készült és folyékony katalizátor jelenlétében, elektro­mossággal telítik. így a fém fe­lületére korrózió ellen védőanyag rakódik le, amely még mechani­kai behatásra — ütés, dobás stb. — sem válik le. Nem titok, hogy Békéscsabán j „szűk kérész metszet” az ivóvíz- f ellátás. A IV. kerületben pl. ki­terjedt fogyasztókörzete van a lassan csordogáló kútnak. Kilo- ! métirnyi távolságokból sokan jár- mák a nehézkesen csordogáló, ö- reg, Földvári úti kúthoz. Nagymo­sások idején (a véletlen sokszor egy időre hango'ja), különösen sok, 30-40 kanna is összegyűlik. A várakozók beszélgetéssel igyekez­nek elütni az időt. A téma leg­többször a lassan csurgó víz, a hóvihar, a csikorgó hideg idézge- tése, amikor majd megdermed az I ember, mikorra sor kerül rá a kútnál. Naponta egyszer, de sokszor többször jómagam is fültanúja és részese vol am az ilyen beszél­getésednek. E őre vacogtam a nagy hidegtől, melynek könyörte­len közeledtét már tudtunkra adta az első néhány hópehely, a vastag reggeli dér. Szerdán még — mit sem sejtve a kút közeljö­vőjéről — melankólikusan állapí- tot uk meg: most még hagyján várákozmi, de mi lesz, ha mí­nusz 20-at mutat a hőmérő. Csü­törtökön reggel aztán annál na­gyobb volt a meglepetésem: a kút mellett rengeteg csövet, több szi­vattyúmotort s egy melegedő bó­dé láttam. Nem tudom, hányadik voltam azok sorrendjében, akik megkér­dezték a felszerelésekre őrködő embertől, hogy mit csinálnak a kúttal? — Csaik tisztítjuk és javítjuk — elégíti ki készségesen a kíváncsis. kodókat, akiknek az volna a fon­tos, hogy gyorsabban adja a vi­zet s ne kel! jen a nap bármely . órájában azt számolni, hogy há- j nyan szaporodtak össze e őttüik a a kút lassú .csurgadozása miatt; reméljük, hogy a javítás után tel­jesül ez a vágy. —k—e. Az új módszerrel műszakonként 49—15 ezer méter acélvázat tesz­nek rozsdamentessé. FELHÍVÁS! A 187—1958. P. M. utasítás értelmében felhívja a Békéscsabai Városi Tanács VB. pénzügyi osztálya a háztulajdo­nosokat, hogy házadóbevallásai­kat az 1959. évre vonatkozóan leg­később f. év decmeber 31-ig a városi tanács vb. pénzügyi osztá­lyánál (városi tanácsháza, föld­szint 56., 60. és 61-es számú szo­bákban, valamint az V. kerületi tanácsházán) nyújtsák be. Az 1959. évre minden magántulaj­donban lévő házingatlanról be­vallást kell adni. Aki ezen kötele­zettségének határidőben nem ten­ne eleget, a megállapított házadón kívül külön bírság lesz terhére megállapítva. Békéscsabai Váro­si Tanács VB. pénzügyi osztálya. Tanács nélkül senki sem távozik — Valóban elintéződik az ü- gyem? — Tessék egészen nyugodt len­ni, mert intézkedtünk, s az ered­ményről levélben ér esi tjük. — És mennyit kell fizetni? — Fizetni? Semmit. Ingyenes a tanácsadás, sőt azt szeretnénk, ha minél többen jönnének, hogy ne hiába töltsük el azt a fél na- ! pót... Ilyen és ehhez hasonló beszél- j getés szinte minden fogadóórán elhangzik a panaszos és az ügyész között a megyei nőtanács jogi ía- ) náesadásán. Még csak hónapok teltek el, hogy a jogi tanácsadást megszer­vezték, s máris igazolódott, hogy hasznos és jó. Sok-sok ügy intéződött el azóta, sok-sok bánattól szabadultak meg a panaszt tevők. A jogügyi bizott­ság nem tudna olyan fajta ügyet mondani, amellyel ne keresték volna fel őket. Volt már má uk napirenden a nyugdíjügytől kezd­ve a szomszédok veszekedéséig minden. De azért mégis leg öbben gyermektartással kapcsolatos ügyben keresték fel a bizottságot. Bizony sokszor félórákat is el kell beszélgetni egy-egy panaszos­sal, míg megérti, hogy mit kell tenni, hol kell eljárni ügye intézé­sében. A bizottság tagjai sokszor még az ügy elintézését is maguk­ra vállalják. Szűcs Pálné már sok száz kilométert tett meg a- zért, hogy emberek problémáit intézze. S ezt minden fizetés nél­; 'VJ' iJxi.i’l'ÍJfi.ll-Ptl.i. J5- 31071/0 kül, társadalmi munkában.' Persze a jogügyi tanácsadáson azt is megmondják, ha nem jogos a panasza, sérelme az illetőnek B. J-né Kevermesről arra kért tanácsot, mit tegyen, hogy férje két gyermekét magukhoz vegyék. Ugyanis B. J. első felesége tar,ja el a két gyermeküket. Több évvel ezelőtt, amikor elváltak, a két gyermeket az asszonynak ítélték. B. J. a gyerekek után egy fillér | tartásdíjat sem fizetett. Az édes­anya feljelentette volt férjét, akit a bíróság több mint 10 ezer forint tartásdíj fizetésre kötelezte. Per­sze ez nem kevés pénz, ezért úgy határozott B. J. és második fele­sége, hogy ha már ennyit kell fizetni, inkább visszaperelik a gyerekeket s ezért keresték fel a nő anács jogügyi bizottságát is. Itt persze megkapta a kellő fel­világosítást. Fordulhatnak bárho­vá, a bírósági döntést végre kell hajtani, az a több mint 10 ezer fo­rint eddigi gyermektartásdíjat ki j kell fizetni. S ha más indok nincs, csupán az, hogy nem akar fizetni, ezért a bíróság nem fogja az apá­nak ítélni a gyermekekéi. Kétegyházáról O. M. arra kért felvilágosítást, hogy hol kell el­járnia, hogy két gyermeke az édesapjuk nevét viselje. Ugyanis még a 30-as években elvált első férjétől. A válóper döntését nem kapta meg s több mint húsz évig együtt élt egy férfivel, akivel nem voltak megesküdve. Két gyerme­kük született. A gyerekek az el­ső férje nevét viselik. A férfi — akivel együtt élt —, meghalt A gyerekek — az egyik már nagy­korú —, az édesapjuk nevét sze­retnék felvenni. Az asszonyt megnyugtatták, hogy ennek nincs akadálya. A kellő felvilágosítást megadták s már az ügy folyamatban van. Lehetne még sorolni számos e- setet, hogy ki, milyen gonddal, milyen problémával keresi fel a nőtanács jogi tanácsadását. Per­sze, akik személyesen nem tud­nak elmenni, azok levélben kér­nek felvilágosí ást. De nemcsak nők, férfiak is. Reíormátusko- vácsházáról Mucsi András 74 éve» idős ember azt sérelmezi, hogy még június elején a mezőkovác*. házi OTP helyi fókjátoa leadott w* 200 leit beváltás céljából és az ellenértékét a mai napig nem kapta meg. Mucsi bácsi panaszát még az­nap továbbították a Nemzeti Bankhoz, s remélhetőleg hamaro­san meg is kapja a 200 lei ellen­értékét, Több asszony arra kér tanácsot, mit tegyen, hogy férjét megsza­badítsa az iszákosságtól. Persze, ezek azok az ügyek, amelyekben tényleg csak tanácsot adhatnak, de semmi törvényes intézkedést nem találnak . Kényes kérdések ezek, de ta­nács nélkül senki sem hagyja el a megyei nőtanács helyiségét. S akik egyszer már felkeresték és újabb gondjuk adódik, újra felke­resik a jogügyi bizo.tságot, hi­szen minden ellenszolgáltatás nél­kül tanácsot kapnak. — Csepkó —*--------------------------------■ — * v Születés — házasság — halálozás Szarvasi anyakönyvi hírek Születések: Nagy Mihály és Mrucs- jár Erzsébet leánya Erzsébet, Pétes Ferenc és Kiss Ilona Terézia fia Fe­renc Zoltán, Somodi József és Matol- ka Margit leánya Erzsébet, Gazsó An­tal és Hrancsjár Katalin fia Antal, Viszkok és Hicz Erzsébet leánya Er­zsébet, Kozák János és Fekécs Piroska fia Gábor, Szvák János és Daczi Ka­talin leánya Zsuzsanna, Oláh Miklós és Neke Mária fia András, Kugyela Mihály és Galambos Erzsébet fia Mi­hály Albert, Bencsik Imre és Csabai Éva fia János Adám. Házasságkötések: Zemka József és Syuricsán Zsuzsánna, Szakács János és Kiss Zsuzsánna, Tusják András és Tolnai Magdolna, Szakács István és Porupcsánszki Mária. Halálozások: Sápszki Jánosné s z. Bariás Mária 74 éves, Teszári Lajos 74 éves, Klimaj Györgyné sz. Mihaleez Judit 75 éves, * Mezoberényi anyakönyvi hírek Születések: Marcso Zoltán és Nagy Irén, Tóth György és Polcz Juliánná leánya Ilona, Hudák János és Polcz Juliánná leánya Judit, Lakatos Sándor és Lakatos Ilona fia Antal. Házasságkötések: Hoffmann Mihály és Vida Mária, Sashalmi Ádám és Róth Erzsébet, Bartó Pál és Machó Ilona, Kővári Kálmán és Kokavecz Anna, Petries János és Adamik Juli­ánná, Rozgonyl László és Borgula Éva Ilona. Halálozás: Sinka Sándor 76 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom