Békés Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-04 / 260. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1939. november 4.,- kedd LABDARÚGÁS NB III Sáros pályákon jobb erőnléttel rendelkező csapatok győztek, Orosháza Gyulán Is megőrizte veretlenségét Egy mérkőzés hiányával már lefutott a bajnokság harmadrésze. Lassan kezd már kialakulni a tabellán is a felső és az alsó rész. Vasárnap mindenütt sáros, csúszós talajú pályán kerültek lebonyolításra a mérkőzések. Bizony csak most lehetett Igazán látni, melyik csapat, melyik játékos van jó erőnlétben. Makó otthonában kapott ki Mezőkovácsházától. A lelkesen és jól játszó Petőfi a gyorsan lőtt gól után leállt védekezni, jól bírta a nagy nyomást, sőt az utolsó negyedórában ők hajráztak és majdnem újabb gólt rúgtak. Orosháza igazolta előkelő helyezésének jogosságát is. A szorgalmas előkészület, a jó erőnlét, az együttes jó kolie! *iv szelleme révén Orosháza egymás után aratja a babért. Re. méljük a szép sikerek újabb tettre ösztönzik az orosháziakat és nem feszi őket elbdzakodottá a sok szép eredmény. Békéscsabán a Szegedi Spartakusz a MÄV ellen mutatott Játékával, küzdeni akarásával nagy közönségsikert aratott. Ez a csapat még sok meglepetést fog okozni a hátralévő időkben. Mezőhegyesen biztosan győzött a szeszélyesen játszó Kiskunhalas. Az otthonában játszó MEDOSZ jól kezdett, de aztán érthetetlenül visszaesett. Békéscsabán majdnem nagy meglepetést csinált a lelkesen és jól játszó H. Dózsa. A csoport leggyengébb csatársorával rendelkező Építők elégedettek lehetnek, hogy egy pontot sikerült megtartani. Szegeden az Agyagipar csúfos vereséget szenvedett az Építőktől. A Szegedi Építők most már teljesen felzárkózott az élmezőnyhöz. Nagykőrösön nagy küzdelemben győzött a Kecskeméti TE. A Hódmezővásárhelyi MÄV-MTE csak az első félidőben volt jobb ellenfél. Az őszi fordulóból még hat mérkőzése van hátra minden csapatnak. Most már a „hitetlenkedők” is láthatják, hogy az annyira lebecsült NB Ill-ban bizony nagyon meg kell küzdeni minden gólért. Aki ezt még mindig nem látta be, úgy jár. mint az elmúlt vasárnapon a volt NB Il-es csapataink... Mezőkovácsházi Petőfi—Makói Vasas 1:0 (1:0) m lil Délkeleti csoport 1 Orosháza 10 8 2 13: 1 18 2. Mezőkováőshaza 10 6 8 í 20:10 IS 3. Szegedi Építők 10 7 1 2 23:15 15 4. Szegedi Spart. 10 6 1 l 14: 6 13 5. Gyulai MEDOSZ 10 5 3 2 21:10 13 6. Bcs. Építők 10 5 3 2 20:12 13 7. Makó 10 4 2 4 17: 9 10 8. Hmv.. Dózsa 10 4 2 4 14:18 10 9. Kiskunhalas 10 3 3 4 15:17 9 10. Kiskunfélegyh. 10 3 2 3 14:15 8 11. Kecskeméti TE 10 2 3 3 6:10 7 l‘J. Nagykőrös 10 3 16 16:28 7 13. Bcs. Agyagipar 10 1 4 3 16:28 6 14. Hmv. MÁV-MTE 10 2 2 6 9:18 6 V. BCS. MAV-B, 10 2 1 7 16:20 5 16. Mezőhegyes 10 1 8 6 10:26 3 NB I Újpesti Dózsa—MTK 2: Ferencváros—Diósgyőr 3:1 i Vasas—Győr 0:0 Dorog—Salgótarján 1:0 Miskolc—Tatabánya 1:2 Szombathely—BVSC 1:1 Csepel—Bp. Honvéd 3:2 A labdarúgó NB 1 állása 1. Vasas 8 4 4 « 10: 2 12 2. MTK 8 5 2 1 13: 4 12 3. U Dózsa ß 8 1 2 20:11 11 4. Csepel B 4 2 2 17: 9 10 5. Ferencváros 8 4 2 2 16:10 10 6. Diósgyőr 8 3 2 3 10: 9 8 7. Salgótarján 8 3 2 3 13:13 8 8, Bp. Honvéd 7 2 3 2 6: 7 7 9, Szombathely 8 2 % 3 9:15 8:14 7 10. BVSC 7 2 2 3 6 ll-lä. Dorog 8 1 3 4 0:12 5 11-12. Tatabánya 8 2 1 8 8:16 5 13. Miskolc 8 1 g 4 6:13 9 14, Győr 8 • 4 4 3:12 4 NB II KELETI CSOPORT Miskolci MTE—Jászberény 4:0 Egyetértés—UTTE 1:2 Kecskemét—Bp. Előre 2:4 Szolnok—Szegedi VSE 2:0 Debrecen—Cegléd 2:0 SZEAC—Özd 3:0' Bp.Spartakusz—Borsodi Bányász 1:0 Pénzügyőrök—Salgótarján 3:1 NYUGATI CSOPORT Kaposvár—Mosonmagyaróvár 1:0 Zalaegerszeg—Budafok 4:2 Sztálinváros—KISTEXT 4:0 Szállítók—Pécsi Dózsa 0:2 Székesfehérvár—Lánggyár 1:1 PVSK—Komló 0:1 Vác—Csepel Autó 3:1 D-Budai Spartakusz—Oroszlány 1:1. A totó eredménye 1. II. Dózsa—MTK törölve 2. Ferencváros—Diósgyőr I 3:1 3. Dorog—Salgótarján 1 1:0 4. Miskolc—Tatabánya 2 Iá 5. Szombathely—BVSC x 1:1 8. Csepel—Bp. Honvéd 1 3:2 7. Szállítók—Pécsi Dézsa 2 0:2 8. Székesfehérvár—Láng x 1:1 9. PécsJ VSK—Komié 2 0:1 1«. Egyetértés—UTTE 2 1:2 11. Flareaitina—Juventus s 3:3 12. Milan—International« x 1:1 t3. Bp. Spart —Borsodi B 1 1:0 Ma.kó, 1000 néző, vezette: Rozsnyai. Petőfi: Kiss — Csepregi, Gyuris, Juhász — Herjeczky, Bányik — Tóth, Kert- megi, Kálmán, Baksa. Edző: Priszlinger Ferenc. Vasas: Tóth II. — Juhász, Szöcs dr., Kiss — Széli, Varga — Sándor, Marics- ka, Jáksó, Szlovák, Rákóczy. Edző: Sajtos István. A nagy lelkesedéssel Játszó Petőfi inár az első percekben többször veszélyeztette a hazaiak kapuját, sőt a 13. percben Kertmegi révén megszületett a mérkőzés egyetlen gólja. A Vasas 60 percen át szinte kapujához szegezte ellenfelét, de a jól tömörülő, nagy önfeláldozással védekező vendégek mindent hárítottak. A hazai csatárok négy esetben is biztosnak látszó gólhelyzetben hibáztak. A hajrában ismét feljött a Petőfi, de a makói védelem Jól állt a lábán. Jók: Kiss, Gyuris, Kálmán, illetve: Tóth, Széli, Varga.-O Gyulai MEDOSZ— Orosházi Kinizsi 0:0 Gyula, 1800 néző, vezette: Tárkány. Gyula: Horváth — Kiss, Pásztor, Pet- rovszky — Szabó, Fodor — Kurta, Himer II., Zvolenszky, Himer I., Csűri. Edző: Vasvári Péter. Orosháza: Landy — Szőke, Perjési Adász — Szabó, Dudás — Kollár, Kunos, Túri, Bogár, Basch. Edző: Csonka Béla. A sáros pályán a hatalmas lelkesedéssel játszó Orosháza enyhe mezőnyíölényt harcolt ki az első negyedórában. Közben egy váratlan gyors haza! támadás során 11-eshez jutott a MEDOSZ, a büntetőt Himer rosszul helyezte, Landy visszaütötte Himer elé, aki tétovázott, a kifutó Landy mellett akart elgurítani, de a kitűnő kapus nagy bravúrral szögletre tolta a labdát. Ezután váltakozó lett a játék. Fordulás után nyomasztó gyulai mezőny- fölény következett, de a lelkesen és jó! működő orosházi védelem sokszor az utolsó pillanatban nagy önfeláldozással menteni tudott. A Kinizsi csak ritkán, de elég veszélyesen próbálkozott. Jók: Landy, Adász, Perjési, Baseli, illetve: Kiss, Petrovszky, Kurta.-O* Hódtnezővásiárhelyi Dó®»a— Békéscsabai Építők 2:2 (1:0) Békéscsaba, 2000 néző, vezette: Balczó. H. Dózsa: Enyedi — Csikós, Gilicz I., Szántó — Gilicz II., Hell — Tóth, Ri- sák, Hauser, Rozik, Kávássy. Edző. E- mődy József. Építők: Csepregi — Popol, Fülöp, Farkas — Bohns. Rieger — Pécsi, Betkó, Vékony, Balogh, Szikora II, Edző: Sajben János. A csúszós talajon sokat hibáztak a játékosok. Különösen a hazaiak vétettek a labda átvételénél és a továbbításnál sokat. Az Építők támadott többet, a Dózsa ritkán, de annál veszélyesebben. Az első 15 percben nyomasztó fölényben játszott az Építők, mégis a 44. percben a Dózsa lőtte az első gólt. Hauser kicselezte védőjét, majd Tóth elé továbbította a labdát, aki az előbb kimozduló, majd hátráló Csepregi mellett elfutott és az üres kapuba gurított. Fordulás után az 50. percben Betkó kavarodásból kiegyenlített. majd 10 mere múlva Betkó felvagá- sáért a megítélt büntetőt Fülöp értékesítette. A Dózsa nem adta fel a harcot és Rozik fejesével kiegyenlített. A hajrában Popol lett a középcsatár, több gólhelyzet akadt, de az önfeláldozóan védő Enyedi mindent fogott. Jók: Enyedi (a mezőny legjobbja), Hell, Gilicz I., Hauser, illetve: Popol, Szikora II., Fülöp.-OKecskeméti TE—Nagy kő i ősi Kinizsi 1:0 (1:0) Nagykőrös, 800 néző, vezette: Spitzer. KTE: Pintér — Doricskó I., Bitó, Mészáros — Dezsőffy, Vass — Gacs, Kara- zsia, Fekete, Doricskó II., Bart. Edző: Molnár Ferenc. N. Kinizsi: Meskó M. Kiss, Szabó, Szanek — Csikós I., Soós — Kornyik, Bakonyi, Bélteky, Csikós II., Decsi. Edző: Karai Ambrus. Váltakozó játék után a KTE került mezőnyfölénybe, a hazai együttes szétesően játszott. A 35. percben Karazsia egy gyors akció során lőtte a mérkőzés egyetlen gólját. Szünet után a Kinizsi is többször veszélyesen támadott, de a csatárok sorra kihagyták a jó helyzeteket. A hajrában ismét a KTE volt a Jobb. Jók: Bitó, Dezsőffy, a hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni.-OSzegedá Spartakusz—Békéscsabai MÁV-Bocskai 3:0 (1:0) Békéscsaba, 1000 néző, vezette: Arvay. Spartakusz: Kollár — Hamzsek, Apró, Beszpréini — Juhász, Csóti — Kiss, Török, Károlyi II., Koszó, Károlyi I. Edző: Pólyák József. MÁV: Andó — Gyócsf, Simon II., Bécsi — Simon I., Marik — Csicsely, Kovács, Bánki, Mázán, Szarvas. Edző: Szi- lassy Vilmos. Sáros, helyenként latyakos pályán az első percekben a MAV-nak akadt gólhelyzete, de Apró a kapu szájából hárított. Fokozatosan kidomborodott ezután a Spartakusz Jobb technikai és taktikai felkészültsége, formás támadások gördültek a csabai kapu felé és Csóti remek góljával megszerezte a vezetést. Fordulás u- tán is a Spartakusz kezdett jobban, különösen a balszárnyuk vezetett sok veszélyes támadást és az 57. percben Károlyi növelte az előnyt. Ezután,.,a vasutasok Is teremtettek gólhelyzetet, de a sokat pepecselő csatáraik elől a kemény szegedi védelem mindent hárított. A sáros pályán a győztes Spartakusz imponáló játékkal, megérdemelten győzött és a szép teljesítményt a hazai közönség megtapsolta. Jók: Csóti, Apró, Károlyi II., Károlyi I., illetve: Simon II., Bécsi, Mázán.-o~ Kiskunhalasi Kinizsi—Mezőhsgyesi MEDOSZ 4:1 (2:0) Mezőhegyes, 400 néző, vezette: Géczy. Kinizsi: Bakos — Nagy, Várhegyi, Hor- nyák — Schwerla, Hir — Csernák, Csá- nyi, Vas, Jáger, Hődör. Edző: Király István. MEDOSZ; Balogh — Rizsányi, Müller, Csizmás — Császár, Bán — Sajti, Molnár, Madácsi, Vigh, Farkas. Edző: Harangozó Sándor. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, több alkalommal kerültek gólhelyzetbe a MEDOSZ csatárai, de sorra rontottak. Lassan feljött a Kinizsi és a 22. percben Vass váratlan góllal megszerezte a vezetést, sőt negyedóra múlva ugyancsak az ő góljával 2:0-ra alakult az eredmény. Fordulás után a Kinizsi kezdeményezett többet és a 60. percben Csányi lőtt gólt. Néhány perc múlva a hazaiak is gólhoz jutottak Vigh révén. Ezután esett az iram és a 81. percben Csernák beállította a végeredményt. Jók: Bakos, Schwerla. Csernák. illetve: Csizmás, Müller.-OSzegedi Építők—Békéscsabai Agyagipar 7:2 (3:1) Szeged, 2000 néző, vezette: Katona. Építők: Lenkova — Rácz, övári, E- r.esey — Bóka dr., László — Zorics, Csabai, Bilcsik, Tanács, Jánosi. Edző: Szókéi i István. Agyagipar: Vandlik — Horváth, Bielik, Ledzényi I. — Vasas. Román TI.— Led- zériyi II., Uhrin, Vári, Mi-tykó, Krcsma- ritk. Edző: Mátyás Tamás. A hazai támadások hamar góllá értek, az 1. percben Tanács egyéni akcióból megszerezte a vezetést, sőt az 5. percben Jánosi növelte az előnyt. Élénk lett. a játék és a 13. percben egy váratlan támadás során Jánosi a kifutó kapus felett gólba emelte a labdát. Fordulás után döntő fölénybe kerütek a hazaiak Csabai, később Jánosi, majd Tanács, végül ismét Tanács lőtt gólt, amire az Agyagipar csak Vári góljával tudott válaszolni. A 78. percben Bieliket utánrugásért kiállították. Jók: óvári, Csabai, Tanács, Jánosi, illetve: Bielik, Krcsmarik. Vasas.-OMAV-Hódmezővásárhelyi MTE— Kiskunfélegyházi Élttők 2:1 (2:1) Hódmezővásárhely, 1500 néző, vezette: Simon. MÁV MTF.: Fléner - Bordás. Holubán, Kanász — Salamon, Sepsey — Lányi, Nagynémedi, Lele, Zsótér, Gera. Edző: Probszt Elemér. K. Építők: Cseh — G. Marton, Martinovics, Parádi I. — László, Szabó I. — Szabó II., Molnár, Palatinusz, Rádi, Szé- nássy. Edző: Soltész Dezső. Jól kezdett a hazai együttes és már az 1. percben Gera egyéni akcióból megszerezte a vezetést. Továbbra Is a hazaiak támadtak többet, de újabb gólt csak a 30. percben sikerült Lele révén elérni. Az 1. félidő utolsó félpercében László védelmi hibából kiegyenlített. Fordulás után mindkét csapatban több gólhelyzetet kihagytak. A 65. percben Lászlót utánrú- gásért kiállították. Jók: Sepsey (a mezőny legjobbja). Ka- ; nász, I.ele, illetve: Palatinusz, Cseh, Martinovics. KÖNYVEKRŐL József Attila dokumentumkötet A Magyar Helikon és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiad- 5 ványainak harmadik kötete Jó- i zsef Attila életútján vezet vé- ! gig képeken és kéziratokon, * nagy jelentőségű verseken ke■ resztül. A bevezető tanulmányt I Révai József írta, aki sokéves 5 elemző és kutató munkájának ■ eredményeit tárja ebben az önS álló tanulmányban a nagykő■ 5 zönség elé. A dokumentum »• nyag kb 90 képet tartalma I tragikus sorsú költő életének ; különböző szakaszaiból, a szívé: hez közel álló emberekről, tá- ■ ; jakról. © lAndrejev, Leonid: : Különös történetek ■ ■ ■ v (t ■ : * s » ■ : : 9 9 5 Illusztráció Aadrejev Leonid: Különös történetek című könyvéből ■ ■ j A századelő egyik jelentő« i orosz íróját ismeri meg a ma- ! gyár olvasóközönség a kötet noS velláiból. : .................................................... A próhirdetések Kettő db ágy, 1 db szekrény, 1 db éjjeli- szekrény eladó. Békéscsaba, III., Jókai u. 68. Farkashalmi dűlőben 8 kát. hold szántóföld haszonbérbe kiadó, érdeklődni: Gyula, Galamb u. 21. Pósahalmi állomásnál, kövesül melleit 4 kát. hold föld tanyával eladó. Érdeklődni: Hódmezővásárhely, Béla u. 12. Olasz Márton. Elvesztettem jobbkezes motoros bőrkesztyűmet. Megtalálója — jutalom ellenében — adja le Békéscsaba, VI., Berzsenyi utca 59. alatt.. A Békéscsabai Patyolat Vállalat jutalékos üzletvállalót keres Orosházi út 49. szám alatti üzletébe. 150-es Jókarban lévő „Zetka” motor- kerékpár eladó. Jánovszki, Kondoros. Szabadság u. 30. Boltkezelőt vesz fel a Békéscsaba és Vidéke Körzeti Földmű vessző vetkezet. Je lentkezés: Szabadság tér 23. sz. alatt.