Békés Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-12 / 241. szám
4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. október 12., vasárnap Parázslik a szunnyadó falu — Ä 35 éves Nagykopáncs Hirer aw« E SEMÉNYEK Megsárgult kukoricatábláik közt húzódik meg Nagykopáncs. 1923- ban mondták ki a község önálló- tógát. Abban az időben még a Leilei püspökség birtoka volt. Kemény, szikes földjét a püspük úr legelőnek használta, de aztán lemondott róla, mert rájött, hogy az eklézsia csak elszegénvesedik rajta. Ügy okoskodott a püspök úr, hogy átadja a községnek, kínlódjanak vele a parasztok. A község akkori vezetői nem fogadták ö- römmel a kegyes püspöki ajándékot. A környék parasztjai bérelték egy darabig, de aztán ők is rájöttek, hogy még a bérletet sem futja ki. Nem igen kellett a föld Pénteken délelőtt Békéscsabán, a városi tanácsháza dísztermében mintegy hetven lelkész részvételével megalakult a Békés megyei római katolikus papok békebizottsága, a Hazafias Népfront megyei .békebizottságán belül. A tanácskozást Tóth Lajos, a Hazafias Népfront Békés megyei bétkebi zottságána-k . titkára nyitotta meg, majd Horváth Richárd templomigazgató, az Országos Béketanács tagja beszámolt a NőPéntek délután Békéscsabán, a megyei könyvtár olvasótermében jól sikerült ankétot rendezett a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Békés megyei elnöksége, mélyen részt vett Alekszej Kuzmin, a Szovjet Híradó főszerkesztője és Sárközi Gyula, a lap egyik magyar szerkesztője is. Alekszej Kuzmin elv,árs ismertette a képes folyóirat tevékenya kutyának sem. Kivéve egy részét, amelyik zsíros, fekete föld, búzának és kukoricának kiválóan alkalmas, összevesztek ezen sűrűn a bérlők. A község vezetői úgy oldották meg, hogy akinek a fekete földből adtak, annak bérelni kellett a szikesből is. Amit nem adtak bérbe, azon burjánzott a szarkaláb meg a bogáncs. Most ezer-ezeregyszáz lakosa van a községnek. A felszabadulás után megváltozott a község képe. Üj bekötőutat építettek. A püs- ! pük úr idejében mindössze egy iskola volt, most sok van. Az e- gyik tanyaközpontban olvasókört is létesítettek, ahova esténként met Demokratikus Köztársaságban és Csehszlovákiában tett útjának tapasztalatairól. A tanácskozáson megválasztották a papi békebizottság választ- í mányát és vezetőségét is, és egy- j hangúan kinyilvánították, hogy . mind a választási időszakban, ! mind azt követően támogatják a Hazafias Népfrontnak és a kor- j mányinak a szocializmus építésé- ; re, népünk boldogulására irányuló i célkitűzéseit. szép tájaikról. Hangsúlyozták, hogy az olvasók igen kíváncsiak a Szovjetunió természeti szépségeire, egzotikus állatvilágára, a tudományos expedíciók munkásságára. Arra kérték még a főszerkesztőt, hogy tegye lehetővé, előfizetés útján minél többen hozzájuthassanak e sokoldalúan tájékoztató képes folyóirathoz. oislogó viharlámpával sokszor bokáig érő sárban mennek a környék lakói, hogy a kultúra csöpp- jébol kóstoljanak egy kicsit. Télen viszont, ha olyan rossz az idő, hogy még a kutyát sem verik ki, átruccannak a legközelebbi szomszédhoz, komáznl egy kicsit. A mostani tanácselnök. Szerepé téri József szerint nagyon sokat változott a község. Évek óta arra vágytak, hogy legyen egy helyiségük, ahol estémként elszórakoznak. Hozzá is fogtak még 1956 e- lőtt, hogy építenek egy kultúrhá- zat. A munkákat hanyagul végezték és így történt az, hogy kidőlt a már felépített fal és újra kellett az egészet csinálni. Most már befejezésihez közeledik. A társadalmi munka értéke meghaladja a 15—20 ezer forintot. Ügy gondolják, hogy szeptember köze. pére kész is lesz. A kultúrház 20 méter hosszú és 8 méter széles. Lesz benne táncterem, olvasóterem, játékterem és egy gondnoki lakás. Állandó mozi is lesz, mely minden héten kétszer tart előadást. A KISZ-szervezet eddig lehetet- ’en körülmények között dolgozott. Most már nekik is lesz helyük a -ultúrházban. El is tervezték, hogy minden két hónapban rendeznek előadást. A legutóbbi tanácsülésen pedig elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot a járási művelődésügyi előadóval és megszervezik a téli ismeretterjesztő előadásokat, amit egy hónapban kétszer-háromszor tartanak. Ha felépül a kultúrotthon és rendben lesz, vásárolnak pingpongasztalt, sakkot, dominót, hogy legyen mivel szórakozni Nagykopáncs község lakóinak is. Elég volt, hogy évtizedeken át csak a kocsmába találtak vigaszra a szórakozni vágyó embernek. Mert itt is tanulni, művelődni akarnak az emberek. Ha lassan is, de a szellem napvilága be fog ragyogni a nagykopéncsi házak ablakán is. De nemcsak beragyog, futótűzként el is terjed, hogy lángra gyújts® az eddig szunnyadó falu: Ebben a hónapban új művelődési otthon építéséhez fognak hozzá Gyulaváriban. Az építkezéshez szükséges anyagokat már kiszállították a helyszínre. A lakosság és főként a fiatalok régi kívánságot teljesítik ezzel. Az új épület több HÁROMÉVES NÉPFŐISKOLA Hároméves mezőgazdasági népfőiskolát szerveznek Sarkadon. Az első évfolyam tanulói jogi ismereteket, mezőgazdasági tudniva. lókat és más kiegészítő tantárgyakat tanulnak. Az új népfőiskola iránt igen nagy az érdeklődés. ZENEKARI ESTÉK A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei szervezete újra megrendezi a hagyományos zenekari estéket. A zenekari számok ismertetését és összekötő szövegét dr. Ferdinándy Kond és Török László mondja. Az előadások este fél nyolc órakor kezdődnek a TIT klubhelyiségében, Békéscsabán a Sztálin u. 12. szám I. emeletén. Műsoron szerepelnek: Beethowen, Csajkovszkij, Mozart, Mendelssohn és Puccini művei. — Lovasversenyt rendez ma, október 12-én, Nagyszénáson az orosházi MEDOSZ lovasszakosztálya. — A gádorosi Petőfi Termelő- szövetkezet szarvasmarha-állományának fejési átlaga 13 liter, 4,1 százalék zsírtartalommal. — Első helyezést ért el az országos versenyen, Budapesten a esorvási községi önkéntes tűzoltóság 'ifjúsági csapata. TSZ-KÖZGYÜLÉS A napokban közgyűlésen beszélték meg a jövő év feladatait a füzes gyarmati Arany Kalász Termelőszövetkezet tagjai. A közgyűlésen Csató Zsigmond, a termelőszövetkezet elnöke Ismertette az ez évi eredményeket és az 1959-es mint 800 ezer forintos költséggel épül. A lakosság 10—15 ezer forint értékű társadalmi munkát vállalt. A művelődési otthonban lesz táncterem, könyvtár és jáév terveit: A tagok úgy határoztak az ez évi tapasztalatok után, hogy 1959-ben tovább fejlesztik a termelőszövetkezet állatállományát, főként a szarvasmarha-állományt és emelik a fejési átlagot. Feladatként beszéltek még a szövetkezeti demokrácia betartásáról is. DALOSTALÁLKOZÓ A Békéscsabai Általános Munkás Dalkör 35. évfordulója alkalmából ünnepséget és dalostalálkozót rendeznek ma, október 12-én, Békéscsabán, a Jókai Színházban. Az ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődik, melyen részt vesz több régi dalegylet, kórus, énekkar. A hangverseny műsorában fellép az Általános Munkás Dalkör, az Űj- kígyósi Erkel Ferenc Dalkör, a békéscsabai II. sz. általános iskola énekkara, a Bartók Béla Zeneiskola, a Szegedi Általános Munkás Dalegylet és még több más énekkar és kórus. A hangverseny után este 8 órakor dalosbálat rendeznek az iparosok székházában. ÜJ AUTÓTULAJDONOS Már egyszer hírt adtunk arról, hogy a 39. hét lottó tárgynyere- mény-sorsoláson a 80 ezer forintos Wartburg-gépkocsit Békéscsabán nyerték az S 4134 872 számú szelvénnyel. A szerencsés autótulajdonos nevét azonban csak most tudtuk meg. Egyszerű munkásember, a Békéscsabai Ruha-*'1 gyárban dolgozik mint rajzoló.- Neve: Losonczi Sándor.-öÁLLATTENYÉSZTÖ aeronó- must keres a Szöllősi Állami Gazdaság, legalább négyéves gyakorlattal. Cím: Szöllősi Állami Gazdaság, Tatársánc. Megalakult a katolikus papok Békés megyei békebizottsága —----------------------------------------------------------------------------------------------B aráti beszélgetés a „Szovjet Híradó"-ról Békéscsabán Új művelődési otthont építenek i i tekterem is. Bégét. Elmondotta többek között, hogy egyetlen céljuk: a magyar barátaikat a valóságnak megfelelően tájékoztatni a szovjet nép életéről, munkásságáról és eredményeiről. Elhhez azonban az is szükséges, hogy elmondják véleményüké:: mit szeremének olvasni a folyóiratban. Arra kérte a jelenlévőket, hogy őszinte bírálatukkal segítsék a Szovjet Híradó munkáját. Az ankét résztvevői nem kérették magukat: várakozáson felüli érdeklődés nyilvánult meg a magyarul megjelenő szovjet folyóirat iránt. A tizenhét felszólaló elmondotta, hogy az a néhány tiszteletpéldány, amit ellenszolgáltatás nélkül kapnak az üzemek, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságok vagy más szervek, nem elégíti ki az igényeket. A Viharsarok lakói, munkások, parasztok és értelmiségiek egyaránt egyre többet szeretnének olvasni a szovjet emberekről, szovjet üzemek, szov- hozok és kolhozok eredményeiről, a tudományos kutatásokról, a k-omszomolisták tevékenységéről stb., stb. Area is kérték a szovjet főszerkesztőt, hogy ismertessék a legnevezetesebb szovjet városok történelmi fejlődését, közöljenek képeket a Tajgáról és más, a magyar dolgozók előtt ismeretlen. Alekszej Kuzmin eltvárs örömmel fogadta a jó tanácsokat s megígérte, hogy január elsejétől előfizetésre kaphatják a lapot az olvasók, előreláthatólag példányonként 2 forintért. Elmondotta azt is, hogy a mai Szibéria egészen más, mint a legtöbb ember elképzelésében él. A tudomány kiderítette, hogy a Szovjetunió e- gyik leggazdagabb vidéke, óriási gyémánt-lelőhelyekkel, külszíni fejtésre alkalmas kőszéntelepekkel és számos más értékes ásványkincsével. Megígérte, hogy a városokról ismertető riportsorozatot már a legközelebbi számban megindítják s igyekeznek eleget ten-, ni másjellegű kéréseknek is. A kedves vendég ezután a Békés megyei Népújság szerkesztőségébe látogatott el, ahol barátságosan elbeszélgetett az újságírókkal. A szerkesztőségből a Békéscsabai Szőnyegházba ment, ahol őszinte csodálattal nézegette, a- mint a fürge női ujjak nyomán valóságos mesevilág elevenedik meg a magyar perzsaszőnyegeken, ami kelettől nyugatig a legkülönbözőbb országokban nyerte meg az emberek tetszését; A búcsúzásmál egyöntetű vélemény volt, hogy sokat tanulhatunk egymástól s a tapasztalatok átadásával komolyan elősegíthetjük egymás munkáját, Ary Október 6-án Békésen vendégszerepelt a debreceni Kodály Leánykórus. Az előadás előtti napon egy 35 év körüli parasztasz- szony kopogtatott be a járási kultúrház irodájába és szorongva kérdezte: „A hangversenyre lehet még jegyet kapni?" Az igenlő válasz után megkönnyebbülten sóhajtott: „Jaj, de örülök. Kérek kettőt a legjobbikból.” Tagadhatatlan: kultúrforradalom van Békésen is. A minap kaptam kézhez a Békési Járási Tanács badacsonytomaji üdülőjében készült fényképeket. Népes és vidám csoport mosolyog felém az egyik képről. De úgy, hogy muszáj visszamosolyogni rájuk. Békési termelőszövetkezeti tagok, egyszerű paraszt- emberek a Balatonnál üdültek a nyáron... Hát igen. Az egykori hárommillió koldus országa már végérvényesen a múlté. Hatvan év körüli pirospozsgás arcú parasztbácsi lép be a községi könyvtár ajtaján. Óvatosan kiveszi kis szatyorjából a gondosan becsomagolt könyveket, melyeket cserélni hozott. Leteszi az asztalra és megszólal: „A szputnyikról szeretnék olvasni." Kell-e ehhez kommentár? Kisirt szemű fiatalasszony szaladt be vasárnap a munkásőrség helyiségébe és egyszuszra mondta: „Jaj, Istenem, maguk biztosan segítenek... elveszett a kislányom'’ — és sírva fakadt. A megnyugtató szavakra kissé lecsillapodik és elmondja, hogy a szüreti mulatság forgatagában eltűnt mellőle hároméves kislánya. Egy munkásőr elindul az anyával, s pár perc múlva leáll a mulatság .,szivküldije’’ és máris hangzik: Halló, figyelem! Elveszett egy hároméves szőke kislány... Alig telt el tíz perc, az anya boldogan öleli magához a kékszemű csöppséget. Az egységnyi területen leg:öbb tejet termelő állami gazdaságok versenyében a mezőhegyesi jár az élen. Ebben a gazdaságban száz hold szántóra vetítve, 20 412 liter tejet fejtek. A kisgazdaságok versenyében az Orosházi Mezőgazda- sági Technikum gazdasága vezet. A termelőszövetkezeti tehenészetek versenyében legjobb eredményt az orosházi Vörös Qsillag Tsz ért el A szövetkezetben az egy tehénre jutó tejtermelés 4258 literre növekedett. A kisgazdaságok versenyében a kétsopronyi Nem a tettre, hanem a bizalomra büszkék a munkásőrök, \J] # Kövezik a fürdőhöz vezető utat. Mindig akadnak néhányon, akik nézegetik a munkálatokat. A DAV épülete előtt két középkorú parasztember áll. Az egyik megszólal: „Hát ez már nagyon kellett!’' Mire a másik: „Jó helyre megy a községfejlesztési hozzájárulás, tudják a tanácsnál, hogy mit kell csinálni". KeVl-e ennél szebb elismerés? O. Kovács István Békés Dózsa Tsz vezet. A szövetkezet 21 tehénből álló állománya október 1-ig átlagosan 4163 liter tejet termelt. Az állami gazdaságok legtöbb tejet adó tehene Tövis-késén található. A 20-as Ilus nevű tehén október 1-ig 7062 liter tejet adott. A termelőszövetkezetek kö. zü-1 a legtöbb tejet adó tehén a kétsopronyi Dózsa Tsz-é, ennek teljesítménye: 5421 liter tej volt. A kistenyésztők közötti versenyben az orosházi Dénes István 1957-es Borcsa nevű tehene vezet 10 711 liter tejtermeléssel. •---------------------------------------------------------------------------A megyei te j termelési verseny eddigi eredményei