Békés Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-07 / 236. szám
165» ofcwtttor KeflG’ BÉKÉS MEGYEI VÉPÜJSAG 5 Hanyecz Hona esete a vásári tolvajjal KIPRÓBÁLTAM (Tudósítónktól.) Az öreoszöllősi iskolában éppen óra volt, amikor benyitottunk tu ajtón, Fülöp Imre pedagógus a mondatok helyes szerkesztését és összetételét magyarázta az ötödikes gyerekeknek. Fel! — hangzott a vezényszó, amint beléptünk, s a gyerekek, mint a rugó, pattantak fel helyükről. Kíváncsi tekintetek meredtek ránk, el sem tudták gondolni, mi következhet most. — Hanyecz Ilona pajtás! — hangzott a tanító felszólítása és a helyéről alacsony dundi kislány állt elő. .Hosszú, szőke haja göndör fürtökben omlott vállára, és értelmesen csillogó szemei alatt mosolyra nyílt ajka. Kissé bátortalanul közeledett a katedra felé, de a tanító bácsi biztató szavai hátaitok rá. Kedves gyerekek! Ez a kislány, aki most itt áll előttetek, vasárnap, a gyomai vásárban egy tolvajt juttatott kézre. Ezért a dícséretreméltó cselekedetért őt a földművesszövetkezet vezetősége 100 forint pénzjutalomban részesíti. Vegyetek példát mindannyian Hanyecz Ilona pajtásról, mert ő •úttörő-módra cselekedett —mondotta Szalóki László, a szövetkezet küldötte, miközben kezet szo- —'tótt Hanyecz Ilona pajtással és idta neki a megérdemelt jutalmat. A tíz perc szünetben bent maradtam Ilonkával a teremben és beszélgettünk a történtekről. , —Tagja vagy az úttörő csapatnak ? — tettem fel az első kérdést. — Igen! A Gyöngyvirág Örsben vagyok, — így már érthető is, hogy miért viselkedtél olyan bátran a „vásári szarkával” szemben. — No és hogy történ» oz eset? — Anyukával és apukával — ■amivel éppen vasárnap volt és n kellett iskolába menni — én is átmentem a gyomai vásárba, örültem neki nagyon, hogy magukkal vittek, mert anyukáék megígérték, hogy egy szép új cipőt vesznek nekem. Először csak nézgelődtünk, majd az egyik sátornál, ahol a legszebb cipők voltak kiaggatva, megálltunk, Elmerengve jártattam tekintetemet a színes forgatagban, s látom ám, hogy a szembenlevő sátor mögött egy fekete képű, szőrös arcú ember alattomosan pislog szerteszét. Mindjárt gondoltam, hogy valami rosszban törheti a fejét. El is határoztam magamban, hogy figyelni fogom. Nem sokat kellett várnom. Amikor azt gondolta, hogy nem figyeli senki, kibontotta a sátor sarkát és onnan egy hosz- szú, összehajtogatott ruhaanyagot húzott ki, amit a hanyagul vállára vetett kabát alá csúsztatott és mint aki jól végetze dolgát, elindult a vasúti sínek felé. Nem tudtam, ki a ruhás sátor tulajdonosa, kik benne az eladók, de éreztem, hogy nekem cselekednem kell. Nem gondolkodtam sokáig, mindjárt ott-teremtem és hangosan, a történtektől egész felindulva, elkiáltottam magam: — Boltos bácsi! Egy ember a sátor hátuljából kihúzott valamit! Nosza, lett erre futás. Az egyik polios bácsi fürgesége volt a szerencse, mert így sikerült elfogni idejében a tolvajt. Először könyör- gőre fogta a dolgot és panaszko- dot, hogy neki milyen sok gyereke van, engedje el a boltos bácsi, ígéri, többet nem csinál ilyet. Nem volt kímélet, a rendőrségre vezetett az útja, ahol — ezt a későbbiek folyamán tudtam meg — már ismerősként üdvözölték , — Mi van, Gregus, már megint ide kerültél? — ez volt az első szavuk hozzá a. rendőr bácsiknak. — És tulajdonképpen mi szülte benned azt a gondolatot, hogy szólni kell a boltos bácsinak? — Hallottam már többször, hogy ha valamelyik boltos nem tud el- i számolni a rábízott közös vagyon- i nal, akkor a hiányt neki kell ki- ] fizetni. Márpedig, ha ennek a j tolvajnak sikerül elmenni az áru- ] val, a boltosnak saját hibáján ki- ] vül hiánya lett volna, amiért biz- \ tosan megbüntetik. Ez villant fel j hirtelen agyamban. De az úttörő j csapatban is sokat hallottam már j a becsületességről, az úttörők fel- adatairól. Ezért tudtam, hogy az ] én feladatom akkor nem lehetett i más, mint felhívni a figyelmet a j tolvajra. A következő órára még nem j csengettek be, amikor Ilonkával \ befejeztük a beszélgetést. Amikor j kiértünk az udvarra, körülállta j az egész osztály, sőt még a felsőbb j osztályosok is, és kíváncsian kér- • dezgették tőle, miről beszélget- j tünk, miket kérdeztek tőle és mi 1 van a borítékban. Ilonka vala- ! mennyiük kívánságát teljesítette, j >1 szünet hátralevő felében, nem j is folyt másról a beszéd, csak az j Ilonka cselekedetéről. A nagyob- j bak is kíváncsian hallgatták, a- i mint mesélte a történteket. j A tízperc leteltével Ladányi Fe- ! renc iskolaigazgató az egész isko- ! lát felsorakoztatta és Hanyecz ! Ilonka pajtás valamennyiük e- j lőtt dicséretben részesült. Megér- \ demelte, becsülettel rászolgált i erre. Sziatiyik Károly ■ Endrőü i Szedő* szovjet akadémikus j az űrhajózás kilátásairól j ■ ■ — Nincs messz« az az idő, ami- ! * ■ kor emberi utassal a fedélzetű- j kön, rakétahajók indulnak a vi- • ■ lágürbe és a legközelebbi boly- ■ gókra — Jelentette ki Ltortyid j Szedov akadémikus a TASZSZ : ■ tudósítója előtt az első szovjet • mesterséges hold felbocsátásának S első évfordulója alkalmából. (Ez : évforduló október ó-én volt.) ■ — Kétségtelen — folytatta Sze- • ■ dov akadémikus —, hogy ezt meg- • előzőén automatikusan működő *’ kutató-laboratóriumokat bocsátunk fel a világűrbe. A laboratóriumok bonyolult rádió, és televíziós készülékek segítségével sugározzák majd a föld felé, a holdra, a Marsra és a Vénuszra vonatkozó kutatások eredményeit. Szedov akadémikus hangsúlyozta, hogy csak a béke fenntartása esetén érhetünk el további sikereket az űrhajózás terén és az erre vonatkozó tervek gyors megvalósításához nemzetközi együttműködésre van szükség. Ez a® együttműködés remélhetőleg megvalósítható és elősegíti majd, hogy a haditechnika területén jelenleg folyó erőfeszítések helyébe a világmindenség békés kutatására irányuló erőfeszítések lépjenek. AZ ÉN PEJEMBEN IS több merész elképzelés született a jövőről, mint édesapáméban. Én ugyanis a felszabadulás után kezdtem felcseperedni, amikor már nem volt újság, hogy a volt nincstelenek, földtulajdonosok, községi vezetők lettek. Apám elképzelései nem terjedtek túl parányi egyéni gazdaságának mezsgyéin sem az ő, sem az én jövőmet illetően. Ügy képzelte, hogy majd ha kitöltőm a katona időm, néhány holddal rendelkező asszonyt viszek a házba, s majd elgazdálkodunk rajta, amíg bírja, aztán átadja nekem úgy, ahogyan ez évszázadok óta szokás. Csakhogy másképpen történt minden. Bevonulásom után tiszti iskolára küldtek. Mikor megírtam neki ezt a számomra kimondhatatlan boldogságot, azt válaszolta: ne ámítsam ilyesmivel, mert olyan még nem esett meg parasztember gyermekével, hogy behívják katonai szolgálatra és tisztet csináljanak belőle, ö tudja, ő átkato- náskodta az első világháború felét, a másikat végig, aztán csak szakaszvezetői rangig vitte. Hadd kételkedjen az öreg — hagytam rá mosolyogva —, majd megbizonyosodik, ha fess egyenruhában, arany váll-lappal a vállalom hazamegyek. A TISZTI ISKOLÁN azonban nemcsak arról volt szó, hogy nekünk hogyan kell gondolkozni a kül- és belpolitikai eseményekről, a haladásról, hanem arról is, hogy igyekezzünk jó irányban, a haladás vágányába terelni szüléink gondolkozását is. Az egyik nevelőtiszt ezt valahogy így fogalmazta meg: „Az Önök szülei nemcsak büszke ölömmel néznek Önökre, honvéd tiszt fiaikra, hanem hallgatnak is szavukra politikai és gazdasági kérdésekben. Ezért rá tudják őket vezetni a nagyüzemi gazdálkodás útjára is.” Ismerve apámat, azt hittem, csődöt mond az ilyen irányú minden erőfeszítésem. Jól emlékszem, 1952. szeptemberében, közvetlen felavatásom után lakodalomba hívtak szülőfalumba. Már verseny folyt a mulatozás a borral, amikor megérkeztem. Megálltam az ajtóban, hogy ne zavarjam a táncotokat. Nagybátyám, az egyik örömapa meglátott és ácsit kiáltott a zenészeknek. — Kedves vendégeim — kezdte borízű nagy hangon — bemutatom az én kedves hadnagy öcsémet. Egy kicsit megremegett a hangja, az elém siető apámnak pedig kövér könnycseppek gcrdiülfek’,;űégigrrazía'H;áH.i'!Nem 'törölte le, hagyta, t hadd csillogján őszülő bajuszát). — Fiam... hát igaz.'.!”Kát cáakúgyaíi'—'^ért ' dezte el-elcsukló hangon s aztán úgy magához szorított, mint ahogyan a 110 kilós búzás zsákot szokta. Amint elcsitult az érzékeny fogadtatás, mindjárt arra gondoltam, könnyű lesz az én érzékeny szívű apámat a közös gazdálkodásra vezetni. Másnap odahaza az ebéd utáni cigarettázás közben aztán beszélgetni kezdtem apámmal. Érdeklődtem, hogyan bírja a munkát, hogyan s miként áll a kiadásokkal, szerszámok és egyebek tatarozásával, vásárlásával. Ömlött szegényből a panasz, hogy ez is kellene, meg aztán fájlalta a lábait, a derekát, szidta a sok értelmetlen hajnaltól késő estig tartó munkát, amiből jóformán csak annyi marad, amit édesanyámmal felélnek. — Édesapám, százával mennek a parasztok a termelőszövetkezetbe. Miért nem megy maga is? — kérdeztem csendesen. NÉHÁNY PERCIG farkasszemet nézett velem, aztán felhördült: mit mondasz? Megbolondultál? Koldussá akarsz tenni, földönfutóvá? — Ne heveskedjen édesapám, én a maga javát akarom. — Ne akarj te semmit, hallgass a fszcs-ddel együtt. — Engedje meg legalább, hogy megmagyaráznám, hogy miért lenne jobb, ha belépne. — Elég volt, ne magyarázz, ki innen, te parasztok ellenségévé nevelt kincstári! Annyira kikelt magából, hogy jobbnak láttam, ha magára hagyom. Néhány napig aztán nem igen szóltunk egymáshoz. Nem is igen találkoztunk, mert hol egyik, hol másik rokon, ismerős hívott meg. Nagy szenzáció voltam: az első parasztból lett tiszt a községben. Anyám haragudott is, hogy másoknál töltöm a szabadságom, de láttam azt is, hogy apám kezd békülé- kenyebb lenni. Leültünk újra beszélgetni.- Apámban lobogott a magán föld szeretetem s csak úgy fújta a termelőszövetkezetekről keltett és felnagyított híreket. Mindenféle hitetlenséggel indokolta, miért nem akar ő belépni se mo6t, se később. Most már higgadtan beszélt és engem is meghallgatott. —- Ne gondolja apám, hogy én azért beszélek, mert félrevezettek. Ha látnám, hogy a magán- gazdálkodás a jobb, és ha azt mondanák, hogyha apám nem lép be, akkor leszerelnek, szívesen leszerelnék, hogy apámnak jobb élete legyen. De a jobb élet, a jobb jövő ott van a szövetkezetben. Nézzen széjjel az itteniekben is és a környékbeliekben is. Hasonlítsa össze a tsz-tagok munkaidejét és jövedelmét a magáéval és gondolkozzon el rajta. És ne csak azon, amit most lát, hiszen még kezdők, hanem azon is, hogy mi lesz a szövetkezetből később, amikor a tagok összeszoknak s beletanulnak a nagyüzemi gazdálkodásba. RÁMHAGYTA, hogy majd széjjelnéz s legalább elmondja, ha legközelebb hazajövök, milyen eívódást látott, meg milyen barbár földkínzást a tsz-ben. — Mert ezek — szokta mondani — csak azt tudnak, barbárkodni. Azt hiszik, hogy a gazdálkodáshoz elég annyi ész, amennyi a kubikos talicska megpakclásához és tolásához kellett. Hanem másfél, vagy két hónap múlva írja ám anyám: „Nagy újság van fiam, beléptünk a tsz-be. Azt mondta apád: lépjünk be anyjuk, nehogy hátrányt szenvedjen miattunk a fiunk. Pedig tudom, hogy nem azért lépett be. Hallottam, amikor magyarázna nagybátyádnad: nem bolondság ez szövetkezet sógor. Az ember úgy jár dolgozni oda, mint a hivatalnokok az irodába. A so* kaságban észre sem veszi az ember, hogy eltelt a nap s még csak el sem fárad. Ráadásul két helyről jön a jövedelem: a közösből, meg a háztáji« bój.” ^itc , Nem 'bántam'*n?'’Hogy1 ’ mi miatt lépett be; , örjjlt^g},(hpgy' t/egre *ijtohhyitett sorsán s nent nyövi tovább a testét, kora hajnaltól késő estig. 1953-ban, nem sokkal Nagy Imre szerencsétlen program beszéde után mentem haza újra. No, mondom, most próbára teszem az Öreget. Megkérdeztem tőle: hát aztán bent marad-e édesapám? Ha megbánta, most minden további nélkül kiléphet. — Megbolondultál, vagy felöntöttél a garatra? — kérdezte csodálkozva. Aztán, mikor látta, hogy nem komoly a kérdés, azt mondta: Azt sajnálom én fiam, hogy nem előbb léptem be. Eszembe sincs, hogy kilépjek. Csak azt nem értem, miért engedte a párt, hogy Nagy Imre igy felborzolja a parasztság nyugalmát. Nálunk A tsz-ben nagyon szidják a jó dolgát. APÁM HITE és ragaszkodása a tsz-hez az ellenforradalom idején sem tört meg egy pillanatra sem. A többiekkel együtt ott volt a tsz-ben éjjel is és vasvillával kezében várta, hogy oda- merészkednek-e az ellenforradalmárok. Biztos vagyok benne, hogy az életét is kész lett voiha feláldozni a szövetkezetért. Azért a szövetkezetért, amelyről hat évvel ezelőtt hallani sem akartj nemhogy belépjen. Azt hiszem, sokan vannak így. nehezen szánják rá magukat, de aztán, ha beléptek, ki sem lehetne őket zavarni. Kukk Imié JÖN! JÖN! JÓN! BÉKÉSCSABÁRA a világhírű TROLLE RHODIN ZOO CIRKUSZ Európa legnagyobb svéd utazó cirkusza Műsorában vízirevű—jégrevű—víziorgona—jégbalett—világhírű artisták Egzotikus vadállatok felvonulása Jegyek igényelhetők: a cirkusz szervezési irodájában, a Jókai Színház szervezési irodájában Sztálin út 1. Telefon: 11—51
