Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-26 / 200. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. augusztus 26., kedd Veretlenül fejezte be túráját a szovjet csapat Sztanyiszlavi Szpartak — Gyulai Medosz 2:1 (1:0) Gyula, 2000 néző, vezette: Dudás. Szpartak: Pantely — Kacsur, Osszuczky, Roppan — Sinkavenkó, Damanszky I. — Lautner, Damanszky II., Micsik, Csepiga, Gala jsapov. MEDOSZ: Horváth — Kiss, Pásztor, Petrovszky — Himer I. Fodor — Kurta, Csűri; Szakáll Gazsó, Nagy. Nagy érdeklődés előzte meg a jó hírnevet szerzett szovjet csapat gyulai játékát. A tíz nap a- lait negyedik mérlMzésé: játszó Szpartak igazolta, hogy nemcsak technikailag, hanem erőnlét tekintetében is lényegesen jobb megyénk bármely csapatánál. A Szpartak külön-küiön egyénileg is jó képességű játékosokból áll. nemcsak jó együttes, hanem A szokásos ünnepélyes üdvözlések után a MEDOSZ enyhe széllel támogatva, jól kezdte a játékot, de a szovjet csapat is hamar megkezdte támadásait. Damanszky II. 15 méterről küldött kapáslövése a mindkét csapatot. Váltakozó mezőnyjáték folyt, mind két kapu többször forgott veszélyben. A Szpartak mintha veszélyesebben törne kapura. A 18. percben Ga- lajsapov közeli erősen helyezett jobb kapufától pattant a mezőny- j lövését Horváth csak nagy bravúrbe. A meleg helyzet felvillanyozta I ral tudta hárítani. Majd Lautner fl labdarúgó NB III délkeleti csoport 1958—59-es bajnokságának őszi snrsolása I. forduló, aug. 31: Kiskunhalas—Orosháza, Szegedi Ép.—Mezőkováesháza, Mmv. Dózsa — Kecskemét, Gyula — Agyagiprar, Csabai Ép.—Kiskunfélegyháza, Csabai MÁV—Hmv. MTE, Mezőhegyes—Szegedi Sp., Makó—Nagykörös. II. forduló, szept. 1: Nagykörös—Mezőhegyes, Szegedi Sp.—Csabai MÁV, Hmv. MTE —Csahai Ép., Kisikunfélegyháza— Gyula, Agyagipar—Hmv. Dózsa, Kecskemét—Szegedi Ép., Mezőkováesháza—Kiskunhalas, Orosháza —Makó, III. forduló, szept. 11: Kiskunhalas—Kecskemét, Szegedi Ép.—Agyagipar, Hmv. Dózsa —Kiskunfélegyháza, Gyula—Hmv. MTE, Csabai Ép.—Szegedi Sp., Csabai MÁV—Nagykőrös, Mezőhegyes—Makó, Orosháza—Mező- kováesliáza. IV. forduló, szept. 21: Mezőhegyes—Orosháza, Makó— Csabai MÁV, Nagykörös—Csabai Ép., Szegedi Sp.—Gyula» Hmv. MTE—Hmv. Dózsa, Kiskunfélegyháza—Szegedi Ép., Agyagipar —Kiskunhalas, Kecskemét—Me- zökov ácsháza. V. forduló, szept. 28: Kiskunhalas —Kiskunfélegyháza, Szegedi Ép.—Hmv. MTE, Gyula—Nagykőrös, Hmv. Dózsa—Szegedi Sp., Csabai Ép.—Makó, Csabai MÁV—Mezőhegyes, Mezőko- vácsháza—Agyagipar, Orosháza— Kecskemét. VI. forduló, oki. 5: Csabai MÁV—Orosháza, Mezőhegyes—Csabai Ép.. Makó—Gyula, Nagykörös—Hmv. Dózsa, Szegedi Sp.—Szegedi Ép., Hmv. MTE— Kiskunhalas. Kiskunfélegyháza— Mezökováosháza. Agyagipar— Kecskemét. VII. forduló, okt. 12: Kiskunhalas—Szegedi Sp., Szegedi Ép—Nagykőrös, Hmv. Dózsa —Makó. Gyula—Mezőhegyes. CsaA totó eredménye 34. hét 1. Vác—Bp. Előre 2 2:3 2. Széikesf.-vár—Oroszlány 2 0:1 3. K. Lombik—Bp. Petőfi x 2:2 4. Dél-budai Sp.—VKSE 1 1:0 3, III. k. TVE—Tra'ktorgy. x 1:1 6. J. Szállítók—Törekvés 1 3:1 7. BRESC—M. Pamut 2 2:4 8. Valenciennes—Reims 1 3:1 9. St. Etienne—Ales 1 1:0 10. Sedan—Lille x 1:1 11. Nimea—Nice x 1:1 t* Monaco—Lyon 1 4:1 bai Ép —Csabai MÁV, Kecskemét —Kiskunfélegyháza, Mezőkovács- háza — Hmv. MTE. Orosháza — Agyagipar. VIII. forduló, okt. 19: Csabai Ép.—Orosháza, Csabai MÁV—Gyula, Mezőhegyes—Hmv, Dózsa, Makó—Szegedi Ép., Nagykörös—Kiskunhalas, Szegedi Sp. —Mezőkováesháza, Hmv. MTE— Kecskemét, Kiskunfélegyháza— Agyagipar. IX. forduló, okt. 26: Kiskunhalas—Makó, Szegedi Ép,—Mezőhegyes, Hmv. Dózsa— Csabai MÁV, Gyula—Csabai Ép., Agyagi par—Him . MTE. Kecskemét—Szegedi Sp., Mezökovácshá- za—Nagykörös, Orosháza—Kiskunfélegyháza. X. forduló, nov. 2: Gyula—Orosháza, Csabai Ép.— Hmv. Dózsa, Csabai MÁV—Szegedi ftp.. Mezőhegyes—Kiskunhalas, Makó — Mezőkováesháza, Nagykőrös—Kecskemét, Szegedi Sp.—Agyagipar, Hmv. MTE—Kiskunfélegyháza. XI forduló, nov. 9: Kiskunhalas—Csabai MÁV, Szegedi Ép.—Csahai Ép., Hmv. Dózsa —Gyula, Kiskunfélegyháza—Szegedi Sp., Agyagipar—Nagykőrös, Kecskemét—Makó, Mezőkovácsháza—Mezőhegyes. Orosháza— Hmv. MTE. XII. forduló, nov. 16: Hmv. Dózsa—Orosháza, Gyula —Szegedi Ép., Csabai MÁV—Me- zőkovácsháza, Mezőhegyes—Kecskemét, Makó—Agyagipar, Nagykőrös—Kiskunfélegyháza, Szegedi Sp.—Hmv. MTE, Csabai Ép.—Kiskunhalas. XIII. forduló, nov. 23: Kiskunhalas—Gyula, Szegedi Ép.—Hmv. Dózsa, Hmv. MTE— Nagykőrös, Kiskunfélegyháza— Makó, Agyagipar—Mezőhegyes, Kecskemét—Csabai MÁV, Mező- karváosháza—Csabai Ép.. Orosháza—Szegedi Sp. XIV. forduló, nov. 30: Szegedi Ép.—Orosháza, Hmv. Dózsa—Kiskunhalas, Gyula—Me- zőkovácsháza, Csabai Ép.—Kecskemét, Csabai MÁV—Agyagipar, Mezőhegyes — Kiskunfélegyháza, Makó—Hmv. MTE, Nagykőrös— Szegedi Sp. XV. forduló, december 7: Kiskunhalas—Szegedi Ép., Szegedi Sp.Mákó, Hmv. MTE—Mezőhegyes, Kiskunfélegyháza—Csabai MÁV, Agyagipar—Csabai Ép., Kecskemét—Gyula, Mezőkováesháza—Hmv. Dózsa. Orosháza— Nagykőrös. veszélyes kiugrását Pásztor csak szögletre szerelte. A 23. percben egy formás támadás végén Damanszky II 14 méterről küldött lapos lövése a jobb alsó sarokban kötött ki, 1:0. Továbbra is a Szpartak támadott veszélyesebben. A Gyulai MEDOSZ csatársorában sok volt a hibás labdaleadás, számtalanszor kapkodtak a játékosok és a vé dőknek több esetben nehéz dolga akadt. A Szpartak négy védővel játszott, ugyanakkor a gyulai védők sokszor elkalandoztak, rámentek a csatársor nyakára, mentek előre, főleg azért tették ezt, mert a hazai csatársor nem bírta tartami a labdát. Szünetben mindkét csapatnál bizakodó volt a hangulat. A Szpartak veszélyes támadással kezdett, Horváth kifutott a kapujából, de az üres kapu szájában Csepiga mellé lőtte a labdát. A 48. percben újabb kavarodás volt a gyulai kapu előtt és Galajsapov a kapu közepébe emelté a védők felett a labdát, amelyet Kiss csak a vonalon túlról tudott kirúgni. Vitathatatlan góllal 2:0-ra alakult az eredmény. Néhány percig a szovjet együttes könnyedén gurigázott, a hazaiak alig jutottak labdához. Az utolsó 20 percben mintha kicserélték volna a gyulai együttest. Lendületesen és veszélyesen támadtak, míg végül a 73. percben Himer II szépen ívelt beadását Gazsó fejjel a bal alsó sarokba továbbította, 2:1. A hajrábaji Gyula játszott mezőnyfölényben, de csatárai sokáig készülődtek a lövéshez, pedig a kiegyenlítés a „levegőben lógott“. A 88. percben Petrovszky elől Osszuczky csak szögletre tudott menteni. A levonuló csapatokat nagy ünneplésben részesítették. Jó mérkőzést, szép játékot hozott a találkozó. Egyénileg Damanszky II., Galajsapov, Osszuczky, Damanszky I., illetve Kiss, Petrovszky, Gazsó, Dudás jól látta el feladatát, a partjelzők is kifogástalanul támogatták. nuuwwwwtuwwwvwwvwwwwwwvwwwvwwvuw Tánc vizsga Orosházán Új színekben pompázott az Orosházi Petőfi Művelődési Ház nagyterme. Véget ért a nyolchetes diák tánctanfolyam. „A tánciskola — mondta Németh Jenő tánctanár — az élet legmaradandóbb emlékei közé tartozik.” Az első báli ruha, az első lámpalázat mind-mind felejt. hetetlen élménye a 28 növendéknek. A vizsgázók a színpadon bemutatták, mit tanultak a 8 hét alatt. Szólótáncként először a foxtrott-ot táncolták, amely az első világháború után jött divatba. Az argentin eredetű tangó lágy lépései és andalító zenéje megannyi szépséget keltett a nézőkben is, akik tapssal jutalmazták a rózsaszín, kék báliruhás lányokat, és az izgalomtól fülig piro- növendékek. A szőlőt sodó fiúkat. táncolták Csizmadia Az angolkeringőt is Marika és Csele Zoli, ízléseseit, könnyedén a két legügyesebb nöadták elő a növendékek. A swing nevű tánc szolid, egyszerű formáját is bemutatták. A bécsi keringő Németországból indult . , , . , . hódító útjára. Johann ^pataiatokat es vendék. Befejezésül Németh táncmester felhívta a fiatalok figyelmét, hogy az itt szerzett társaságbeli Strauss, Lehár Ferenc vérpezsdítő, dallamos muzsikája magával ragadta a szá- zadeleji fiatalságot és az idősebbeket is. Ma is szívesen mindenki. Szólótáncok közül a 48-as körcsárdást mutatták be a növendékek, majd Johann Strauss Terefe- re polka és Művész- élet című_ szerzeményeire készült tánc- szvittet Laki Tamás és Letényi Jolán táncolták. Utolsó számként Brahms V. Magyar Táncát mutatták be a táncokat ízlésesen, szolidan hasznosítsák egész életükben. Aztán megszólalt a zene a nagyteremben, s az első bálozók ö- táncolja römtől sugárzó arccal elvegyülte/,• a tán- colók színes forgatagában. Az első bál, az első ismeretség igazi, szép örömei bizonyára e- gész életükben végigkísérik őket, S tanáruk, Németh Jenő ö- römtői sugárzó arccal gyönyörködött tanítványaiban, a kedves, boldog, szerény fiatalságban. WMWWWMWMMWWWWWWHWttMMWtWWWMMWW A MEZÖBERÉNY ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA áruba bocsátja az alábbi és egyéb állóeszközöket: 1 db K. 40. Hoffer traktor 1 db 24 kalapácsos daráló 20 db kaptár 600 db kerettel, 40 család méh-vel 1 db mézpergető gép 1 db kaptármérleg 15 db kaptár 1 db gumikerekű lovaskocsi 1.5 tonnás 1 db 6 mázsás stráfkocsi 1 db 15 mázsás stráfkocsi — jókarban lévő — GÉPEKET 1 pár lószerszám 1 db „Riksa” 3 kerekű tejhordó mkp. 1 db „Opel Blitz” motor himba hengerfej és motorola jteknő nélkuí. 1 db 1000x1000 mrp yibró asztal, hozzávaló felszerelési tárgyakkal (cementlap készítéshez). Érdeklődni lehet: Földszöv, Mezőberény. Sztálin u. 7. Földművesszövetkezetek Békési lárási Igazgatóságának köszöneté A Járási Szövetkezetek Igazgatóságán elismerését és köszönetét fejezi ki mindazoknak a szövetkezeti dolgozóknak, akik részt vettek a vásáron mint elárusítók, valamint az orkánszerű tomboló viharban őrködtek és védték a társadalmi tulajdont.1 Járási Szövetkezetek Igazgatósága KÉT DARAB, jó állapotban lévő homokfutó eladó termelőszövetkezetek, állami gazdaságok részére. MALOMIPARI VÄLLALAT Békéscsaba, Kórház utca 1. sz. (István Malom.) Járási, községi, üzemi könyvtárak,figyelem! Közeleg az ősz, nő az olv sók tábora, ezért már most egészítsék ki könyvállományukat Antikváé könyvekkel ANTIKVÁR szépirodalmi, ifjúsági, tudományos és sok más könyv között válogathat a Békés megyei Lapkiadó Vállalat ANTIKVÁR KÖNYVESBOLT,!ÁB ÁN Békéscsaba, Szent István tér 3. Ugyanott minden újonnan megjelent könyv is beszerezhető. MEGRENDELÉSRE vidékre postán, utánvéttel szállítunk. BÉKÉS MEGYEI NÉPÉJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti a Szerkesztő bizottság. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, T.: 10—21. Terjesztik a Békés megyei postahivatalok. Előfizetési díj egy hó'-a: 11. — Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szerkesztőség: József A. u. 4.. 1. Békéscsaba, em. T.: 22—96. Békés megye; Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Felelős nyomdav.: Kendrs Grnrcv