Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-20 / 196. szám

Nem régen kötöttünk ismeretsé­get, de szívesen emlékszem visz- sza találkozásunkra. Sok régi em­lékét elevenítette fel, amiből szin­te kitárult előttem küzdelmes é- letútja. Boros Sándornak hívják. Az Orosházi I. számú Téglagyár ége- tője és néhány esztendeje az üze­mi bizottság elnöke. Középterme­tű, erőteljes ember, nem is ven­ni észre rajta, hogy már 56 esz­tendőt hagyott hátra maga mö­gött. Talán a hajába akaszkodott bele legjobban az idő, mert feje- búbján alig néhány szál maradt meg. Életéről érdeklődtem. Egy pil­lanatra gondba merült, majd las­san beszélni kezdett. Kilen« esztendeje, hogy beszélünk róla, a mienknek valljuk s az élet naponta megnyilvánuló forgatagában érezzük, hogy jog­rendünk alappillére alkotmányunk. Az alkotmány újszülött a magyar nép történetében. Szovjet katonák tízezreinek jeltelen sírja, a magyar és a testvéri népek legjobb fiainak életáldozata nyitotta meg előtte az utat és létrejötte azt jelentette, hogy az egykor el­nyomott, megalázott és jogfosztott magyar nép — élén a munkásosztállyal, pártja vezetésével — kiütötte a politikai és gazdasági hatalmat az elnyomók kezéből. A hatalom birtokosa lett a munkásosztály és szövetségese, a dolgozó parasztság és a maga útján, a dolgos nép érdekednek megfelelően, a nép által alkotott és jóváhagyott jogrend alapján él és boldogul ebben a hazában. Szűk másfél évtized egy csepp a világ létezésének tengerében. A mi népünk mégis e rövid idő alatt történelmi feladatokat oldott meg. Kivívta politikai hatalmát és kitörölhetetlenül írta a történelem könyvébe, hogy a népé a hatalom, a föld, a gyár, a bank, a közlekedés, a nagy- és külkereskedelem, az egyetemek és iskolák. Ezt szentesítette a nép kilenc évvel ezelőtt s az azóta el­telt időszak fényesen igazolja, hogy népünk okos, megfontolt gazdája ennek az országnak, él az alkotmányban rögzített jogaival és kötelességéhez híven szorgos gazdaként tesz, alkot és vigyáz mlndannyíunk vagyonára. Életet adott az alkotmány a magyar népnek. A régivel összehasonlíthatatlanul jobbat. Jogot és emberibb életet, új gyárakat, benne biztos és nagyobb kenyeret a hajdan gyárkapuk előtt ácsorgó nincsteleneknek. Földet a nyomorgó cselédnek, könyvet és emberibb módot gyermekének, érdem szerinti megbecsülést a tanítónak, mérnöknek. Megszűnt a volt uralkodó osztályok műveltésgi — Huszonnégy évvel ezelőtt ke­rültem a mostani gyárba. Akko­riban még kézzel vertük a tég­lát. Nehéz volt a munka, meg hosz- szú a munkaidő. Reggel 3-kor kezdtünk, este fél tízkor hagytuk abba. Sokszor holtfáradtan ván­szorogtam haza, hiszen gyakran egy darab kenyéren dolgoztam e- gész nap. így éltünk akkoriban — sóhajtott, s kezével legyintett, mintha a múlt sötét árnyát hesse- getné el. Ha nehéz is volt az élet, még­sem adta egykönnyen meg magát a sorsnak. Valami jobb eljövetelé­ért ő is munkálkodni, cselekedni akart. Érezte, hogy ezért a jobb­ért küzdeni kell, mert összetett kézzel, szótlanul hiába is várná élete jobbrafordulását. A küzdelmet azzal kezdte, hogy I 20 esztendővel ezelőtt belépett a j szakszervezetbe, majd rövidesen az Orosházi, Építőmunkások Szak- j szervezetének vezetőségi 1 tagja lett. Az ő és munkatársainak bűz- ■ ditó szavára többször szembeszáll- j tak a gyár részvényeseivel azért, hogy néhány fillér bérjavítást ki­csikarjanak. A sok harcos esz­tendőből egyik legemlékezetesebb ■ összecsapásra így emlékszik visz- sza: — 1942 nyarán nagyon betelt a pohár. Keveseltük a fizetést, mert ezer téglára 4 pengő 30 fillért kap­tunk. összedugtuk a fejünket, s elhatároztuk, hogy ennyiért nem dolgozunk. A munkások megbízá­sából hárman: Jagri Mihály, Ruth Antal és én bementünk az igaz­A „kis tanítónéni“ emlékezik... NYlLTTEKINTETÜ, szőkehajú fiatal leány, az ember nem nézné tizennyolc évesnél többnek, pedig több már, — majdnem huszon­kettő, és tanítónő. Ha gyorsan a- karnám bemutatni Gyurkovics Máriát, a kondoros! I. számú is­kola II. osztályának tanítónőjét, ennyit mondhatnék róla. De mond ő többet, szinte kérdezés nélkül, és azzal kezdi, amit a legjobb, leg­melegebb érzés hallani: „Gyer­mekkori vágyam teljesült azzal, hogy tanítónő lehettem. Pedig, ha akkor vagyok fiatal, amikor az apám volt, biztos, hogy nem let­tem volna semmi, a vágyam nem teljesült volna soha.” Nem kérdezem, hogy miért, hi­szen szívesen elmondja, kérdezés nélkül. Bizonyára sokszor össze­hasonlította már magában a múl­tat a jelennel, azit az időt, amikor szülei csak a más javára húzhat­ták a megélhetés nehéz jármát, és azt az időt, mely belőle tanítónőt nevelt. — Édesapám valamikor a fel- szabadulás előtt a Gelsz uraság­hoz járt napszámba, azelőtt is zsí- rosparasztoknál béresikedett. Sok­szor mesélt arról, hogy milyen ne­héz sora volt akkor. Amikor meg­ÜJ REZSŐ: ALKOTMÁNYUNK Alkotmányunknak nincs elődje! nősült, édesanyámmal együtt jár­tak dolgozni, hol ide, hol amoda, nyáron géphez, hógy meglegyen a téli kenyér, a nagyszüleimnél laktunk, évekig nem volt saját fészkünk... NEM NAGY SZÓ, HA AZT MONDJUK: a felszabadulás Gyurkovicsék életébe is egycsa- pásra nagy változást hozott. — Még talán az is kevés, hogy „egycsapásra“. Soha nem volt semmink, és akkor hat hold föl­det kapott édesapám, meg tég­lát, gerendát, — egy majorságból bontási anyagot, — aztán házat építettünk! Most szép gyümölcsö­sünk is van már, jószágunk is, minden, ami kell. Valóban szép, rendezett kis ta­nyájuk van Gyurkovicséknak, és mennyi gyümölcsfa! Láit^zi^, hpgy olyan család él itt, akik a múlt keserves esztendeiből nagyon megtanulták, mit jelent a jelen, mit hozott életükbe az a nap, a- mikor az első mesgyekarókat le­ütötték az uraság földjén, és azt mondták: Gyurkovics Pál, a tiéd ez a hat hold!..; Miközben a nagylánnyal, a gyer­mekek kedves Manyi nénijével beszélgetek, sokszor emlegeti: „Tudom, hogy édesanyám, édes­apám régi sorsát élném most Is, ha nem változik meg a világ, és nem kergetik el az uraságokat.;-. Lennék én tanítónő? Biztos nem..; biztos.” DE TANÍTÓNŐ LETT! Kon­doroson járt általános iskolába, aztán 1952-ben jelentkezett a szarvasi tanítóképzőbe, és felvet­ték. — Édesanyám nem nagyon a- karta, — mondja — azt szerette volna, ha mellette maradok.. De én nagyon akartam, mindig ta­nítónő szerettem volna lenni. Mégis elmentem, és mit mond­jak még? Már két éve tanítok, nagyon szeretem a gyerekeket!... Most már a szülők is büszkék arra, hogy lányukat kiataníttat- ták, és nem sajnálják a pénzt, a- mit a nagylányra kellett költeni, amíg a képzőbe járt. Jutott, ma­radt is. — Ezer forintot keresek, *— mondja még, — de, ha kell, most is szívesen adnak. Sok-sok ezer közül egy példa a Gyurkovics-család élete arra, hogy miként változott meg min­den akkor, amikor ezelőtt több mint egy évtizeddel felszabadító katonák léptek erre a földre. De életük nemcsak ezt példázza. Pél­dázza eredményeinket, melyeket alkotmányunk rögzít, és senki el nem vitathatja tőlünk, Gyurko­vics Pálaktól és másoktól, akik fiatal korukban legszebb álmaik­ban sem álmodtak maguknak ker­tes, gyümölcsös tanyát, tanítónő leányt, nyugodt, nekik is szép életet, azt, hogy az uraság he­lyett a maguk hasznára Is dol­gozhatnak egyszer. Sass Ervin gátéhoz, s előadtuk követelésün­Nem igaz, hogy volt már előtte, A nép bizalmából két. Hat pengőt kértünk ezer tégla után. Vagy pedig legalább egy hó­napi mezei munkára engedjenek el bennünket, hogy a télire valói megkeressük. Csendőröket hozat­tak, fenyegetőztek — ez volt a válasz követelésünkre. Nem tágí­tottunk. Végül megkaptuk a fize­tésjavítást. így kellett megküzde- nünk minden fillérért. Boros elvtárs is a felszabadulás­tól kapta meg a munkásembert megillető jogokat. Erre az időre már sokkal szívesebben emlékszik. Pedig ebben az időben is sokai kellett dolgozni, de ekkor már ő is érezte, hogy több jut a haszon­ból. 1945-ben, amikor a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete kérte őket, a téglagyáriakat, hogy szer­vezzék meg a munkát, gyártsák az, ország újjáépítéséhez a téglát — örömmel ment. Ekkor már félig-meddig a maguk gazdái vol­tak, mert a gyár részvényesei fél­ve a szovjet csapatok előnyomu­lásától, nyugatra menekültek. A munkások vették kezükbe a gyá­rat. Üzemi bizottságot alakítottak, 6 később, amikor a volt tulajdo­nosok visszatértek, még azt is megtiltották nekik, hogy a gyárba a népnek nem volt soha még! Munkával, harccal, vérrel ezűttel Nem foltozott rossz toldalék, évszázadok poklában készült, — nem nyughatott a láncolt kéz, —• nemzedékek során egészült s úgy tűnt, hogy nem lesz soha kész..; ...de már szabadító nagy szívvel rohantak felénk hűs hadak! Folyamba roggyanl hidak mellűi, hamuba, füstbe dűlt falak küzüt emeltek talpra minket s az életbe ragadtak, vittek! — Nyár van... vadgalamb búg, beszélget, gép zúg, — valahol zeng az ének, — mozdonyfütty metsző hangja vág keresztül történelmi távon! Elő valdság, ami álom volt még sok sötét századon. Női a falu, ragadja városi Eltűnik a tegnap, a sáros, meg-megblcsakló lábakon... Emberek! Nem bír soha többé velünk, ki utunk eltörölné! Erőnktől duzzad föld s az ég! Alkotmányunk ünneppé árad s egy nép zengi szivében támadt harcos, hatalmas énekéti l Két kezét sötétbarna íróasz« • tálnál pihenteti s közben Máit* S ra-cigaretta dobozét babrálja » Lipták Mihály, a Megyei Népi » Ellenőrzési Bizottság elnöke, az \ egykori tőkések mindenese, a • volt kubikos. Tekintete bátor és | őszinte. Nyugodt, megfontolt S hanghordozása 34 éve ellenére S is, gazdag élettapasztalatot árul ■ el. Az életéről beszél. Arról, a* : mit a felszabadulás s a magyar 5 nép alkotmányának törvénybe : iktatása óta talán már ezerszer i üs leírt önéletrajzában. Ahogyan S szüleiről s magáról beszél, fel- S elevenedik előttem a Horthy- : Magyarország hárommillió kol- : dúsénak embertelen sorsa, a ■ senyvedt, rongyos proletárgye­rekek. Magam előtt látom Lip­; tá'k Mihályt is ott Gyulán, a má- riafalvi proletámegyed egykori S nincstelenjét. — Mit is mondjak az életem­ről? — hosszan maga elé néz és gondolatban a múlt nyomorú­ságos évei, szüleinek a minden­napi betevő falatért való ver­gődése jut eszébe. S az, hogy édesapja, édesanyja erejét ho­gyan emésztette napról-napra a tőke és mily’ keservesen ne­velték fel őt és még három test­vérét. — Úgy nőttem fel én is, mint az ország és benne a máriafalvi proletárok; Az anyám hosszú évtizedekig az urak alázatos mosónője volt, hogy egy hét múlva újra neki adják oda szennyeseiket kimosni. S ő hoz­ta haza mosás után nekünk a kapott alamizsnát..; Majd a saját életéről, sorsá« ról beszél. Arról, hogy a „so­vány” 6 elemi után hogyan ki- íutóskodott, fuvarozgatott csak­nem szakadásig a Gyulai Nyom­dánál és Braun Vilmos volt tő­kés nagykereskedőnél. Ott verejtékezett a Debrecen és Nagykáta között épülő 2-es vasútvonal építésénél is 1944- ben. De 1944 októberében az ő sor­sa is megváltozott. — Soha nem felejtem, amikor egy kora reggel a mi utcánkban is megjelentek a szovjet kato­nák. Már az el6Ő órában ösztönösen éreztem, hogy vala­Meyyénk új létesítménye Sokat fejlődött Mezőkovács- háza azóta, mióta járási szék­hely lett. Hogy mást ne említ­sünk, a községben néhány éve épült fel a gimnázium impo­záns épülete, ahol a helybelie­ken kívül sok vidéki fiatal szívja magába a tudományt. A- lig akad olyan utca, ahol ne lenne valami, ami büszkeség­gel tölti el a község lakóit. Rövidesen újabb létesítmény­nyel gazdagszik a község. Itt épül fel az ország második leg­korszerűbb kisvasúti fűtőháza. A munkálatokat még tavaly megkezdte a MÁV szentesi é- pítési főnöksége. Az építésre és a fűtőház berendezésére csak­nem egymillió forintot fordít az állam. Az új létesítményt korszerű fűtési és szellőzési be­rendezéssel látják el. Itt kap helyet a javító-műhely is. A fűtőházat előreláthatólag^ jövő hónapban üzembe helye­zik. mi nagy dolog történt, hogy most már a mi-fajta emberek­nek is cselekednünk kell... Gyula felszabadítását követő napokban ott volt Lipták elv-; •társ a város földjének szélmé­résében, a kórház rendjének helyreállításában. Pedig akkor még nem volt alkotmánya a tőke által azelőtt elnyomott népnek, mely kimondta volna, hogy ebben az országban a múlt kizsákmányoltjai vegyék kezük­be a hatalmat. A felszabadulás után alig egy év telt el, amikor 1946-ban pártisfcolára, majd közigazgatási tanfolyamra küldte a párt. A tanfolyamról hazatérve, a bu- csai községháza iroda-segéd­tisztje, később segédjegyzője lett. A tanácsválasztáskor a hozzá hasonlók bizalmából megyei ta­nácstag, és végrehajtó bizott­sági tag lett. A Vörös Akadé­miára már mint a megyei ta­nács pénzügyi osztály helyettes vezetője ment Lipták elvtárs, az egykori kubikos. A Vörös Aka­démiáról hazatérve, a megyei tanács pénzügyi osztályvezető­je lett, innen a gyulai járási pártbizottsághoz került. Lipták elvtárs az eUenforra-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom