Békés Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-31 / 179. szám

4

BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG

1958. július 31., csütörtök

X A volt grófi szérűn X

új jövendő épül

Medgyesbodzástól néhány kilométerre, de a községhez tartozva terül el Gábor-telep. Mit várhat az ember egy olyan teleptől, ahol I5t20-ban építették az első házakat, melyet madártávlatból széppé tesznek zölden pompázó iái, s köziéiről úgy néz ki, mint az elvarázsolt tündérszép királylány, aki épp most akar kibújni a varan- gyos béka bőréből. Mert körülbelül ilyen település, vagy talán falu ez » Gábortelep. A szörnyűséges országút, mely kirázza az ember lelkét, s csodának tekinthető, ha nyelvét az ezernyi gödörben fogai közé nem harapja — még a múlté. Az új, fehérre meszelt házak, a termelőszövetkezet, az emberek megváltozott élete már a jelené. S a tervek a jövendőé.

Gróf Teglevits György 3000 holdas birtokának nincstelenjei voltak ők, tagjai a hárommillió koldus Magyarországának. Az első ember, akivel beszéltem és az u- tolsó is, ha nem is egyforma szó- válogatással, de így foglalta össze az igazságot:

— Itt mindenben benne van a múlt és a jelen, A jövendő pedig ott arra — mutattak a határba.

Amikor csodálkozva néztem rájuk, s megkérdeztem, hogy mi van arra, azt mondták:

— A termelőszövetkezet

Ezen gondolkodtam, amikor a nagy hőségtől fonnyadt levelű kukoricás közt a termelőszövetkezet felé mentem. A jövendő a termelőszövetkezet! Nem kérdeztem meg. hogy miért, hisz áat ők is tudják. A határban perzsel a nap, de az emberek mit sem törődve gyilkos erejű sugaraival, dolgoznak. Az egyik tanyában csépelnek. A gép ütemes bugása szinte lehetetlenné teszi ia beszédet. Nem hallják köszönésem, de visz- szaintenek, jelezve: látják, hogy itt vagyok.

— Miért nem hozott egy kis e- sőt? •— Ez az első szava Oláh Pálnak, az MSZMP gábortelepi titkárának, aki most itt dolgozik a cséplők között, tsz-tag ő is.

Nem felelhetek rá, mert folytatja tovább.

— Ha hamarosan nem lesz eső, bizony meg kell egy kicsit húzni a nadrágszíjat. Pedig eddig nem volt rá szükség.

Tőle tudom meg, hogy még 1949-ben alakították meg a közöst, negyvenötén. Most is annyian vannak. Nem szaporodtak, de nem is fogytak. Igaz, az emberek cserélődtek. Jól gazdálkodott a termelőszövetkezet, főként az utóbbi kőt évben. Már ez évben annyi gépet vettek, hogy Gábor-telep e- gyéni gazdáinak összesen nincs annyi. Aratógépet, morzsolót, kalapácsos darálót, — Zetorjuk, traktoruk is van. A gábortelepi Petőfi Termelőszövetkezet tagjainak

fél millió forint értékű gép segít a munkában

Szépen kaptak az elmúlt évben zárszámadásikor. Most egy kicsit nehezebb lesz, mert az időjárás nem a legkedvezőbb. De nem elégedetlenek, jól megférnek ezzel az élettel. Néhol, igaz, keményebben kell vágni a csapást, de a fejsze jó. S az ember is izmos, aki töri maga előtt az utat. Megemlítem Oláh Pál elvtársnak, hogy mit mondtak „bent’1, mert így hívják Ők a telep központját.

— Hát van benne valami — neveti el magát. — Nem is cserélnék

egy egyénivel sem. Biztosabb itt a jövő — fejezi be. A cséplőgép pedig búg tovább, ontva az acélos búzát.

Tőlük kissé távolabb a kendert vágják. Azok egyéniek. Férj, feleség és nagyobbacska gyerek törlik meg néha-néha verejtékes homlokukat. Másutt szántják a tarlót, fattyat szednek. Mozog, pezseg az élet a határban. Amerre csak járok, nézelődöm, mindenütt emberek, közelben, s távolabb. A férfiak félmeztelenül, barnára sülve, az asszonyok, lánycfc tarka ruhában. Néha meg-meg állnak, s kezükkel ellenzőt rögtönözne szemük elé, kémlelik az eget: vajon lesz-e eső?

„Mesebeli kiskirályhoz betévedt egy kisleány...

...amikor épp uzsonnázott tulipános asztalán...’” Árnyas fák alatt, hosszú asztalka mellett kicsiny székecskék és 30 kispajtás: a gá- ■bonteüepi napközi otthonos óvoda kis pulyái. Az előbb még rendben, csendben uzsonnáztak ők is, de most már dalolhatnak, verseket szavalnak és aztán újra várja Katit, Pityut, Béluskát a nagy pety- tyes labda, meg a homokvár, melynek ormára még ma délelőtt ki kell tűzni a zászlót, annak jeléül, hogy a várúr otthon tartózkodik.

Ha Gábor telepen jár az ember és a határbarangolás után benéz néhány percre az óvodába is — ilyen-kép fogad ja a látogatót, rVíg játék, kellemes és tanulságos időtöltés, délután alvás a vadonatúj pihenő-ágyacskákon, és melegítő szeretet, mely egyformán árad a kis pulyák felé óvónénitől, dajka- nénitől.

Kedvesek, aranyosak! Mert talán nem ennivaló a kis pöttöm Borsi Zolika, amikor hízelegve szalad Ucsnyik Máriához, a dajka-nénihez és azt mondja iá szoknyájába kapaszkodva: „Ugye, Maris néni, én a maga édes csontja vagyok?” Zolikát különben med- vebocsnak is becézik és a bizonyos „édes csont" elnevezésű a „rosszcsontéból alakult át némi hízel- kedések lafbavetésével.

Itt, Gábortelepen is igaz példa az, hogy amíg a szülők a földeken dolgoznak, kis pulyáik jó helyen töltik az időt, nincs izgalom, hogy vajon mit csinálnak otthon a gyerekek, nem gyújtják-e magukra a házat?!..,

A 20 éves álom

■— Gábortelep 20 éves álma valósult meg ezzel az óvodával — meséli az igaz mesét Csernók Ger- gelyné szakácsnő, aki ugyan még nem tölti be ezt a tisztségét, mert a konyha épülete csak most készült el egy régi tűzoltószertárból. Több ezer forintot használtak fel az építkezéshez és az új, tiszta, jól felszerelt konyhában hamarosan megkezdheti munkáját Csernokné, az aprónép nagy örömére. „Mind a tíz ujjúkat megnyalják majd, csak megkezdhessem a főzést!” — mondja és Flender Mária, a fiatal óvónéni is megmozgat minden „illetékes szervet”, hogy a főzést még ez évben engedélyezzék, ami nagyon jó lenne, mert most a gyermekek arra kényszerülnek, hogy délben hazamenjenek és aztán újra vissza, ami a mostani forróságban nem gyöngvélet a 3—4 éves apróságok számára.

Amikor ott jártam, uzsonna után éppen dalolgattak, versikéket mondtak. Oláh Margitka az úttörő pajtásokról szavalt angyali sej- pítéssel, Lenti Marika a mesebeli kiskirályból énekelt és komolykodva fújta: „Szalmatetős kicsikunyhóm a világért nem adom..." A legkisebb, az óvoda üdvöskéje: Kohanyecz Marika még 3 éves •sincs, de „felvettük őt is. hiszen édesapja Csepelen dolgozik, édesanyjának sok-sok dolga van, 6 gyermekről gondoskodik“ — mondja a dajka néni. Marika már régen megbarátkozott az óvodával és csodálkozó, nagy, kék szemében ezernyi vidámság tükröződik. Még verset is tud és kicsit pirosodik, ha egyedül mondja... Frank Erzsiké is itt talál otthonra a napköziben, míg szülei a tsz-ben dolgoznak, Kovács Giziké édesapja is nyugodtan arat-csépel a tsz földjén, mert tudja, hogy a család szemefénye jó helyen van, szerető gondoskodás övezi.

Alig néhány száz ember él itt, Gábortelepen, Medgyesbodzás mellett. Sokat nem hallani róluk, valahogy ez a település is sokszor „kiesik” innen is, onnan is, néha egy kissé mostohán bánik vele az anyaközség, Bodzás, de azért az életük mégis annyit változott már, hogy erről sokáig és megelégedéssel beszélnek.- A szép óvoda is egyik példája annak, hogy az évtizedes álmok mégis megvalósulnak és annak is jó példája, hogy most válnak valósággá napjainkban. És hogy ezt minek köszönhetik *—i azt a gábortelepiek is tudják.

Továbbtanulnak, vagy munkába állnak?

Kardoskúton is nagy gondot fordítanak arra, hogy az általános iskola Vili. osztályát elvégzett lányok és fiúk további életét helyes irányba tereljék. Tudvalévő, hogy az általános iskolát végzettek eU helyezkedése ma még nem könnyű és azok a fiatalok, akik nem ta- nulnak tovább, legtöbbször csak otthon találhatnak maguknak el- foglaltságot. Kardoskúton a nyolcadikosok közül heten gimnáziumba, egy tanuló pedig vegyipari technikumba jelentkezett és 16 a- toknak a száma, akik szüleiknél maradnak. Mvnkábaállításukkal a tanács már többször foglalkozott és hamarosan megoldják ezt a problémát.

■-----------9#----------A Budapesten megrendezésre kerülő Mezőgazdasági Kiállításon francia, afrikai, norvég és török borokat is kiállítanak. Jelentős helyet kap mintegy 470 négyzet- méter területen a Divatcsarnok is.

Naponta több mint 400 mázsa gabonát vásárol fel a Kamut! Terményforgalmi Vállalat. A gabonát a helyi termelőszövetkezeti tagok és egyénileg dolgozó parasztok szállítják be a Terményforgalmi Vállalatnak,

—o—

Negyven battonyai úttörő indult július 25-én táborozásra a Mátra vidékére.

Meleg idő

Várható időjárás csütörtök estig: Meleg idő. Kisebb nappali felhőképződés, eső nélkül. Gyenge légáramlás. Várható legalacsonyabb hőmérséklet éjjel: 17—20, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 29—32 fok között. Tá- j volábbi kilátások: tovább tart a Sass—Majnár I meleg idő.

,'o«/vwvwwvwwwwwwwvww\o\wvw\aw/w

Korszerű üzemi fürdő építését tervezik jövőre a Békéscsabai Téglagyárban. A fürdőben külön férfi, női öltözőt és előmosakodót is építenek.

—o—

Első ízben állítják ki megyénkben a hétéves Békéscsabai Szőnyegszövő Háziipari Termelőszövetkezetben a világhírű torontáli, perzsaszőnyegeket augusztus 20 án, a Békéscsabán nyíló megyei ipari kiállításon.

Kétegyházán augusztus 5-én országos állat- és kirakodóvásár lesz megtartva, melyre vészmentes helyről, szabályszerű járlattal mindennemű állat felhajtható.

A 7. számú városi választókerületben Bácsmegi Gábor tanácstag 1958. július 31-én (csütörtökön) este 7 órakor, Békéscsabán, Arany János u. 19 szám alatt tanácstagi beszámolót tart. Kéri választóit, hogy beszámolóját minél többen hallgassák meg s véleményüket, javaslatukat mondják el, melyeket továbbítani fog a végrehajtó bizottsághoz.

berlini—,^

Nem sok idő két nap arra, hogy egy olyan nagy város életébe betekintsünk, mint Berlin. Rövid ízelítőt azért mégis csak kap az ember két nap alatt. A hatalmas nagy világvárosnak valamikor, a háború előtt csaknem 4 millió lakosa volt. A háború alatt megcsökkent, hiszen voltak olyan napok, melyek 24 ezer áldozatot követeltek gyermekekben, felnőttekben egyaránt. Az ilyen nagy halálaratások bizony 1944—45-ben sokszor megismétlődtek Berlinben. A kettéosztódás miatt is csaknem fele-fele arányban alakult a lakosok elhelyezkedése, s jelenleg Kelet-Berlinnelc alig valamivel több a lakosa, mint a mi Budapestünknek.

Az egész Európát keresztül-kasul feldúló pusztító háború nyomai még most is jól láthatók} egész utcák, melyek valamikor lüktető élettel voltak teli, most némán, pusztán állanak. A romházak homlokzatán üresen tátongó ablakok, a- melyeket valamikor habos függönyök és virágok díszítettek. Egyes helyeken a kép még sivárabb; A házak helyén csak üres telkek maradtak. Itt Van például a Wilhelm Strasse. Itt volt Hitler utolsó főhadiszállása. A Wilhelm Strasse a volt DNB hírügynökség távirataiból ismert „jólértesült körök” utcája ma letarolt mező, amelynek szimmetriáját csupán néhány alapjából kivetett vasbeton tömb romjai zavarják meg. De itt van a Reichstag is, amelynek kupolájára Kasztarija őrmester feltűzte a vörös zászlót, az Európára boruló legsötétebb éjszaka fölött aratott győzelem zászlaját. Az itt szemlélődének szinte furcsának tűnnek azok a dombok, amelyek a város közepén vannak. A háborús kalandokat keresőknek látni- ok kellene ezeket, a Berlin szivében emelkedő, bozóttal benőtt dombokat, amelyek a lebombázott épületek romjaiból keletkeztek.

A demokratikus Berlin azonban hatalmas építőtelep is. Csaknem minden utcában építkeznek; A berliniek falakat emelnek, gyárakat, lakóházakat, kulturális intézményeket építenek. Egész városrészeket építenek újjá. Városrendészeti szempontból nagyon szép a Sztálin utca, amely kétkilométeres hosszúságban teljesen újjáépült. A hatalmas épületek fehér és sárga csempével borított homlokzatai csak úgy csillognak a napfényben. A berliniek újjáépítették az Állami Operát, a Ilumbold-egyetemet, újjáépítették Nagy- Berlin gótikus városházát az elmaradhatatlan toronyórákkal együtt. Az Unter den Lindenen az elpusztult öreg hársfák helyébe új hársfa-csemetéket ültetett a lakosság. Nagyra fognak nőni — mondják a berliniek —, mert soha többé nem engedjük meg a hitlerista kaland megismétlését.

Berlinben megtekintettük az emberiség szabadságának szolgálatában elesett szovjet hősök emlékművét. A hatalmas Treptow Parkban elhelyezett emlékmű szépsége és nagyszerűsége feledhetetlen benyomást tesz a szemlélőre. Végigmentünk a sudár jegenyékkel szegélyezett sétányon és megálltunk két hatalmas vörös márványba vésett zászló előtt. A zászlók alatt két térdelő szovjet katona bronzszobra áll, arcukon a nehéz harcban elesett bajtársak iránti kegyelet kifejezése ül. Átmegyünk a két márványlobogó között, néhány lépcsövei lejjebb hatalmas gránittömbökbe vésett domborművekkel szegélyezett sétány nyílik. Ezer és ezer művész véste már kőbe vagy bronzba, festette vászonra a becsület mezején elesett hősök dicsőséges tetteit. Mégis úgy vélem, hogy sehol a világon nem sikerült olyan művészien ábrázolni a szovjet hadsereg győzelmének nagyszerűségét, mint ezeken a domborműveken. Ezek a domborművek az elsőtől — amely a Szovjetunió elleni fasiszta támadás momentumát ábrázolja — az utolsóig — a szovjet katonák győzelmének ábrázolásáig — művészi képekben elevenítik meg a Nagy Honvédő Háború egész történetét.

Az emlékművet szemlélő ember lelkében még jobban megerősödik a szeretet és a határtalan hála a felszabadító szovjet hadsereg iránt, a szovjet hősök iránt, akik életük árán mentették meg az emberiséget a fasiszta igától.

Csepkó Eta