Békés Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-14 / 139. szám
íWiK )úniuk 14., szombat BÉKÉS MEGYEI NÉPCJSAG 3 Maissáron is kihasználják a jó lehetőségeket Ahogy áthalad az ember a Fehér-Körös dobozi hicijan, szeme elé tárul a gát és a község szélső házsora között elterülő tnaksán rész. Olyan sím a itt a föld, akár e oiiláánl-asztal. Még annakidején a dobozi gróf planíroztatta el ezt c területet, ásatott csatornákat és. építtetett egy szép nagy öntözőrendszert. A felszabadulás után nem hasznosította senki ezt a területet. Most azonban a dobosi Petőfi Termelőszövetkezet tagjai felismerték Maksár aranyát és mintegy 320 hold kezelésükben lévő területen úgy rendezkednek be zöldségtermelésre, hogy korszerű öntüaőrendszerükkel a megye elismert kertészkedő szövetkezetei közé kerülhessenek. Nagyszerű tervek, szép elgondolások vezérlik az ott dolgozó embereket. Az utóbbi években, de különösen az idén tapasztalták — igaz kicsiny területen — a primőr kertészkedés hasznosságát. A mintegy 872 melegágyi ablakkeret alól — csak salátából — 27 ezer forintot csináltak. Ez hozta meg az étvágyukat, s a hosszú téli estéken érlelte az elhatározást, mert a maksági földek még ennél is többre képesek. Hogyan, s mint lehetne itt egy Sár-kertészetet berendezni? Mint lehetne Maksár sokat ígérő aranyából mintagazdasággá formálni a közöst? Ez. a kérdés ma már a megoldás felé tart, csupán üzemanyag probléma van. Villany-, vagy diesel-mo- tcar szívja az öntözéshez szükséges vizet a Körösből? Ezt kell még eldönteni, azután pedig összeállítják a vetésforgót és a 320 holdon munkához látnak, mert jövőre már 27 ezer forintot akarnak primőr-salátából a szövetkezet pénztárába tenni, hanem legalább a háromszorosát. Karalábé, káposzta, karfiol, borsó és paprika termelésére is készülnek, s úgy tervezik, ha jól gondozzák ezeket a növényeket, 200 ezer forintot is Ißrulhatnak belőlük. Van azonban a szövetkezet 1100 holdas határában olyan föld is — méghozzá majdnem 350 hold —, »mely ugyan gyengébb minőségű, de a belevetett búza, árpa, cukorrépa és kukorica fejlettebb, szem•J re mutatósabb, mint a mezsgyével szomszédos egyénieké. Nem vitás az sem, hogy a Petőfi Tsz tagjai bővebb termést is várnak a viszonylag gyengébb minőségű földekről, mint a legjobb ha térrészeken dolgozó egyéniek. Ez lesz csak az idei nagy győzelem, mert a szántóföldi növénytermesztésben Dobozon is a szövetkézen gazdálkodás viszi el a pálmát. Igaz, cs állattenyésztés itt-ott még sántit Szarvasmarha állományuk kevés, a sertéstörzs létszámra ugyan megfelelő, csak még a tenyésztésiben lévő következetesség hiányzik. Kevés a hízó, a marhahízlalás is gyenge lábon áll. Nagy kár, hogy & baromfáneveléssel nem foglalkoznak, pedig ez is igen szép----------------------------------------4-36-4 jövedelmet adna, különösen náluk, mert az ólak megvannak, csak ki kellene használni a kínálkozó alkalmat. Ezt egyébkent egykét egyéni már a szemükre is vetette. Akkor gondolkodni kezdtek és ma már ott tartanak, hogy jövőre az állattenyésztésben is megelőzik az egyénieket. Az is igaz, hogy a szövetkezetbeliek nem úgy számolnak, hogy kinek lesz több tehene, disznója, barcamfia, hanem úgy, hogy ki ad el az államnak több árut egy hold szántóra vonatkoztatva: a tsz-e, vagy a maszek? A Petőfi Termelőszövetkezetbe tömörült parasztok jól gazdálkodnak, megtalálták a cselekvés módját és közös, erőfeszítéssel szövetkezeti mintagazdaságot szerveznek. Dupsi Károly Mit láthatunk a debreceni mezőgazdasági tájkiállításon GÉPESÍTÉS A tiszántúli mezőgazdaság gépesítésének fejlődését a felszabadulás előtti állapotokhoz viszonyítva egyrészt fénykép- dokumentumokkal,, másrészt a mező- gazslaságban jól bevált gépek szemléltető bemutatásával tárják a látogatók elé. A korszerű mezőgazdasági gépek bemutatásakor, főként a szocialista nagyüzemek belső majorságának gépeit állítják ki. A belső majorság gépei között első helyet foglal el az állatállomány vízellátásának és takarmány előkészítésének gépei. Bemutatják többek között a hálózati villamcsárammal működő „kis mindenest”, amely három munkafolyamatot (szecskázás, vízhúzás, répavágás) és a Hortobágyi Mindenes büszke gépkonstrukcióit, amellyel a belsőmajori munkák többségét el tudják látni. A mindenes gépeket a tsz-ek és az egyéniek egyaránt megvásárolhatják. Még nem kezdték meg a kétütemű fejőgépek sorozatgyártását — melyet alig 2—3 hónapja szerkesztettek —, de a mintapélSzocialista megőrzésre vették át a gépeket a Felsőnyomási Állami Gazdaság dolgozói Ügy dörzsölte össze két kezét, mint a megérdemelt munka után járó bér, vagy prémium felvétele előtt. Az pedig még odébb van. Először az aratást, cséplést kell befejezni. A Felsőnyomási Állami Gazdaságban egy pár napja éppen erről van szó. Kelemen István, a gazdaság kombájnvezetője most vette át a kombájnt, mely- iyel egész nyáron dolgozni fog, s talán már a jó munka gyümölcsére kenegeti széjjelebb az olajat kezén. — Négy nyáron át dolgoztam ugyanezzel a kombájnnal. Mindig végig bírta, de most mintha újra ülnék, kijavítottuk, Kijöhet az aratás — mondja, s a következő pillanatban már a gépkolosszuson van, egy gombnyomás és indul vissza a műhely udvarára. _ Bene Károllyal, a főmérnökkel beszélgetünk, amikor újra találkozunk Kelemen Istvánnal. — A gép jó. Aláírom az átvételt — mondja s a kimondottakat tett követi. rrA fenti számú gépet szocialista megőrzésre átvettem. Anyagi felelősségem tudatában a gépet megőrzőm és tisztán, a munka befejezése után visszaszállítom." Így a szöveg, s alatta az aláírás: Kelemen István _7 Ho nfi Pál főkönyvelő meg sem várja, hogy kérdezzük, máris rátér, hogy miért volt, s van erre szükség. 1956-tal, az ellenforradalommal kezdi, amikor a gazdaságban az emberek mit sem törődtek i a gépekkel, természetesen tönkrementek. A téli gépjavításokat csak 1957 tavaszán kezdték és rossz gépekkel indultak a tavaszi, nyári munkáknak. Az aratás nem sikerült. A megdőlt gabonát kombájnokkal nem tudták vágni, s bizony százezrekbe került annak levágása, csépiése. Igaz, már akkor is sokat beszéltek a »gépek szocialista megőrzéséről. Beszéltek, de gyakorlatban nem valósi.ót ták meg. A kombájnokról a leszerelhető alkatrészeket széthordták. A kerekeit a vontatókhoz »használták fel, az akkumuiátaFOkat, kábeleket tönkretették. Ott álltak a színben, párosán, piszkosam és hiányosan, úgy, ahogy 1957-ben abbahagyták a munkát. Ezért volt» s van tehát szükség a szocialista megőrzésre való »átvételre. A kombájn és minden »erőgép vezetőjét érdekelté tették már .a javításban. Együtt dolgoztak a műhely munkásaival s június '3-án az -első, 4- én a második s 7-én, egy nap 5 kombájnt adtak át hibáílam'l vezetőjének. S amikor megkérdeztük a kombájn vezetőjét, hogy hogyan vélekedik az effajtaátvételrő), azt mondta: — Magamra nézve mindegy, mert így is, úgy is vigyázok rá, de nagyon, sokatcsak így leihét kötelezni a lelkiismeretességre. A szocialista megőrzésre való átvétel nem újkeletű »dolog, tie a Felsőnyomási Állami Gazdaság- ban igen, s hogy milyen eredménye lesz, azt majd az ősszel tudjuk meg. A kijavított kombájnok és aratógépek most még állnak, mísH a parancsra váró katonák, hogy a vezényszó elhangzása után vezetek jükkel együtt hadba induljanak a több, mint 2 ezer 500 hold kalászos ellen. Majnár József Csak akkor mosolyodik el néha, amikor hároméves kislánya legújabb bemondásait, frissen tanult verseit hallgatja. Akkor is csak éppen átcikázik arcán a mosoly. Anyjához küldi a kislányt, előveszi a Magyar Nemzetet. Olvasni kezdi a tárcákat és az apróhirdetést. Más újságba, a pért központi és megyei lapjába bele nem olvasna a világért eem. Utalaja a politikát, Azt mondja, hogy ő soha nem politizált és nem is fog! Szegény Maeskási! Ha tudná, hogy egész nap egyebet sem csinál, csak politizál a számokkal, a beruházási keretekkel, a naprakész könyveléssel, a felesleges kiadásokért való veszekedéssel. Be nem tudja. Olyan, mint az alvajáró, mintegy holdkóros, jön-megy, tesz-vesz, de nem tudja mit miért. A napokban a szokottnál is bo- pultabb ábrázattal találtam. —j Nincs ész — mondotta. — Ész- nélkül nem lehet világbajnoki rajthoz állni. — Mondja már, legfeljebb nem jutunk a négyes döntőbe. Fő, hogy jó termés, erő és egészség legyen. — Ugyan, vegye már le a eötét szemüveget, aztán nézze meg az ország megváltozott arculatát, a sok új gyárat, a lakásokat, az embereik jó öltözetét, táplálkozását. — Semmi az egész, itt mindenki lop, csal, sikkaszt, az embernek elmegy a kedve az élettől. — Hogy- hogy mindenki? — Olvasom a2 újságot. Alig van olyan szám, amelyikben sikkasztásról, bűnszövetkezetről ne lenne sző. — Az még nem mindenki, legfeljebb egyesek és egyre kevesebben. Éppen a napokban mondotta az egyik járásbíróság elnöke, hogy lassan munka nélkül maradnak, a múlt hónapban is csak három társadalmi tulajdon elleni vétséges ügyük volt. Szilárdul a fegyelem, nő az öntudat, az... de hová szalad? — Nem szeretem a szinte fanatikusan optimista emberek meséit... Nem haragudtam rá, mert 6 legalább őszinte. Van olyan Macskás}, aki úgy tesz, mintha meggyőzte volna az ember, helyesel, dicsér, bizonyít, aztán vicsorogva házasáét, bekapcsolja a rádiót és szívja magába a vakságot előidéző ópiumot: Amerika és a Szabad Európa hangját. Kukk Imre A Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján térképünk Magyarország szarvas- marha- és sertésállományát ábrázolja megyék szerint, az 1958 március 1-i állapotnak megfelelően. A térkép kartogrammjai a következő adatokat tüntetikfel szemléltető módon: Megyék neve Sza rva^marha ebből tehén Sertés ebből koca • 1000 db 1000 db 1000 db 1000 db Baranya 93 43 264 23 Fejér 75 35 286 27 Győr—Sopron 124 57 228 18 Komárom 41 19 96 8 Somogy 118 57 316 28 Tolna 67 30 244 21 Vas 128 66 195 17 Veszprém 126 61 199 17 Zala 116 59 172 16 Báes—Kiskun 102 56 428 38 Békés 101 52 463 35 Csongrád 72 38 304 23 Hajdú—Bihar 124 64 426 35 Pest 90 49 301 21 Budapest 9 5 133 5 Szabolcs—Szatmái 159 87 345 31 Szolnok Borsod—Abaúj— 108 51 399 34 Zemplén 168 86 301 26 Heves 66 31 145 11 Nögrád 48 22 91 9 összesen! 1935 968 5336 445 aanyoKDOi szimen ueiuuiainaK. e- 1 gyet-kettőt. A tejgazdaság, gépei i között ott lesz még egy 24 próbás tejcentrifuga is. A HT-? jelzésű Zetorra szerelhető mütrágyaszórót szintén kiállítják. A gép érdekessége, hogy a tartályában kétmá- zsa műtrágya fér el, a műtrágya- adag holdankénti mennyisége pedig 23—400 kiló között változtatható. A felsoroltakon kívül még igen sok mezőgazdasági gépet állítanak ki. A kiállított gépek többségükben a nagyüzemi munkákban adnak nagy segítséget.