Békés Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. június 1 r^asárnap Nemzetközi Szemle * Párizs és Moszkva Az elmúlt hét szokatlanul mozgalmas eseményei közül a varsói szerződés országainak moszkvai tanácskozása és a franciaországi események kerültek a nemzetközi érdeklődés középpontjába, bár éber figyelemmel kiséri a közvélemény az imperialista provokációk „eredményeit’1 is, amelyet Indonéziában és Libanonban robbantottak ki. Újabb béke-dokumentum Moszkvában egymást követően két nagyjelentőségű tanácskozás zajlott le. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának háromnapos értekezlete új fejezetet nyitott a szocialista országok közötti egyikt- működés történetében. A közzétett okmány bizonyítja: a szocialista világrendszer ipari, mezőgazdasági, valamint nyersanyag- bázisa oly mértékben szélesedett ki, hogy ma már a KGST-hez tartozó országok semmilyen tekintetben nem függnek á tőkés orszá- , goktól. Ez természetesen nagy mértékben bővíti az egyes népi demokratikus országok fejlődési lehetőségeit, sőt gazdasági kapcsolatokat építhetnek ki azokkal az országokkal is, amelyek nemrég nyerték vissza nemzeti önállóságukat, de gazdaságilag még nem tudnak talpraáílni, s szabadulni szeretnének a tőkés érdekszférából. Még nagyobb érdeklődés kísérte a varsói szerződés politikai tanácskozó testületének Moszkvába összehívott ülését, amely egynapos vitában, kormányfői szinten vitatta meg a nemzetközi helyzet legégetőbb kérdéseit. A tanácskozásról kiadott nyilatkozat a szocialista tábor nyílt, határozott állásfoglalása a béke mellett a legkuszáltabb nemzetközi körülmények között. Ez ,á békenyilatkozat meglepte a nyugatot is. Valamiféle háborús katonai szenzációt vártak, amit közvéleményük elé tehettek volna i- gazolásképpen esztelen, háborús készülődésüket megindokolandó. Igen, mert a NATO vezérkolom- posai sorra követik el a bűnöket a népek milliói ellen, Nyugat-iNé- me'országbam parlamenti határozatot hajszoltak keresztül az a- tomfegyverkezés „törvényes alapjának” megteremtéséihez, az E- gyesült Államok és Anglia pedig 6 népek százmillióinak tiltakozása ellenére még most sem szünteti meg a nukleáris fegyverkísérleteket, amikor a Szovjetunió máT rég megszüntette azokat. A nyugat azzal felemlíti közvéleményét, hogy kommunista veszedelemről fest háborús rémképeket s remélik, ha sokat mondogatják, hisznek is benne az emberek. A nyugati közvélemény azonban ezúttal Is kellemesen csalódott, a „bolsevista veszedelem” fellegvárából, Moszkvából, a háború tüzének szitása helyett újabb békeüzenet szállt a világ felé. Nem fegyverkezésről, hanem leszerelésről adtak újabb hírt, arról, hogy az eddigi 2,5 millió katona leszerelése után újabb, majd félmillió szovjet harcos áll a munkapadok mellé Kivonják a szovjet csapatokat Romániából, s Magyarországról is visszavonnak egy teljes hadosztályt. Joggal merül fel nyugaton az emberekben, hogy jó lenne, ha végre Amerika és Anglia is megszólalna, s leülnének a tárgyalóasztal mellé a szovjet vezetőkkel, hiszen a NATO-ál- lamoknak ismételten felajánlott meg nem támadási egyezmény megkötése fordulatot hozhatna a világpolitikában. A fegyverek versenye helyett mindenütt a világon szebben hangzana a gazdasági, kulturális téren folyó békés versengés, amely az amerikai és a szovjet, az afrikai és az ázsiai embernek egyaránt a jobb élet örömét jelentené, a rettegés helyett. A politikai erők küzdelme Franciaországban Még mindössze néhány napja, hogy a pártütő katonatisztek és a hétpröbás gyarmatosítók a francia anyaország ellen katonai puccsot hajtottak végre Algériában, s ma már arról kapunk híre. két, hogy a IV. Francia Köztársaság törvényes alapjait aknázzák alá Párizsban. Olyan ember köré gyűlik a törvényes rend ellenséges gyűrűje, akinek alapvető feltétele a nép választott képviselőinek szétkergetése, az alkotmány felrúgása, a személyes hatalom korlátlan gyakorlása. De Gaulle tábornok nagy politikai játszmájának nyitánya az algériai puccs volt, majd legrajongóbb hívei, a hírhedt ejtőernyősök Korzika szigetét vették hatalmukba. S e dob. benetes törvénysértések közepette de Gaulle tábornok rejtekéből elő- ! lépve, „felajánlotta szolgálatait" a nemzetnek. A tehetetlenség Politikáját folytató Pflimlin-kormány csak lavírozott az erőszakoskodások láttán, de nem cselekedett, pedig a baloldali erő, a kommunista párt, a szocialisták és rajtuk kívül igen sokan a különböző pártokból, a köztársaság-' fújtak riadót. '* aiis/noilat gofet«üAS /oi fi9l.vxi | De a kormány nem a f asiszta tisz. tek ellen hozott intézkedéseket, hanem a sajtó ellen, nehogy megírhassák az igazságot de Gaulle cinkosairól és a néoét eláruló kormány manővereiről. Példa nélkül áll, ahogyan Pflim- lin saját magát és kormányát megbuktatta, hogy a szélsőjobboldal politikusainak adja át a kulcspozíciót, a népfront-kormányt követelő francia ’nép becsapására. Az Algériában hatalmat bitorló Massau tábornok legényed az ejtőernyősök Párizs elleni bevetésével, alattomos katonai puccsal fenyegetődznék, ha kedvencüket, de Gaulle tábornokot nem teszik meg az anyaország korlátlan urává. ■Az egesz vilég feszült figyelemmel tekint Párizsra, várja a kibontakozást Hivatalos kormány-nyilatkozatok jóidéig nem is befolyásolták a francia helyzetet, sőt Párizs véleménye is az volt, hogy barátai akkor tesznek jó szolgálatot, ha hallgatnak. Persze a sajtéra ez nem vonatkozott, s az amerikai és az angol lapok túlnyomó része a köztársaságra veszélyes embert látott de Gaulle tábornok személyében. Ezen túlmenőleg a NATO ellenségének mondták, s olyannak, aki problémákat fog okozni szövetségeseinek. Diktator! hajlamairól, politikai módszereinek veszélyedről a cikkek százai jelentek meg. Sok lap világos párhuzamot von Hitler és de Gaulle, valamint Franco és de Gaulle között. Sok a hasonlatosság batalomratörési módszereik között, hiszen politikájuk a fasizmus talajából fakadt. Az II Tempo is leszögezd: „Franciaország most elérkezett az olasz 1922. október 28- hoz, amikor a parlament minden hatalmát a fasisztákra és Mussolinire ruházta. Isten óvja Dranciaorszá got !’• A legizgalmasabb parlamenti harcok idején Washington tömör véleményt fogalmazott meg, Eisenhower elnök ennyit mondott: „X like Gaulle” (Kedvelem de Gaulle-1) és ez nem maradt nyomtalanul a nemzetgyűlési képviselők szolgai lelkében, A legtöbb franciát képviselő kommunisták a köztársaság megmentéséért harci szövetségre hívták a szocialistákat, s együtt is tiltakoztak a fasizmus térhódítása ellen, Coty elnök rendkívüli üzenete után tiltakozásul egy de Gaulle-kormány kierőszakolása ellen együtt énekelték a Marseillese-t, — s rá néhány órára a parlament, folyosóin ezt a rövid angol mondatot ismételgette már több szocialista képviselő is: „I like Gaulle“, pénteken éjszaka pedig már alkudozásokba bocsátkoztak a szocialista párti vezetők de Gaulle-val. A jobboldal persze mindent latbavet a szocialisták megnyeréséért, hogy de Gaulle-1 beiktassák. Nehéz órák elölt áll Párizs, veszély fenyegeli a Francia Köztársaságot Mint az Unita írja, a francia demokráciát megtámadták és becsapták. A lázító tábornokok, akik képtelenek háborút nyerni és a- kiknek vérbe borul a szemük a béke minden kilátására, támadás*mwntefrtéíét'ói -jéöíí.oj /•>,« in..,.» . •-1 ba mentek át, Azok az emberek, akik ipindig azt ^állították, hogy a fenyegetés balról jön, azok az ember®?, akik az antikommuniz- must tették politikájukká és írták zászlajukra — inkább a fasiszta puccsot egyengetik, semhogy a munkásosztállyal és pártjaival e- gyütt megvédelmezzék a köztársaságot. De a népet lelkiismerete, a kommunista párt, riadókészültségre hívta fel. Gyűlések százain nyílvánít haragos véleményt a francia nép a fasizmus előretörése ellen, s akcióra készen várja a fejleményeket. Franciaországi helyzetkép szombaton reggel De Gaulle tábornok pénteken a késő esti órákban Párizsba érkezett. Szombaton tanácskozik a pártok vezetőivel. Valószínűleg az esti órákban kerül sor a „ke- rekasztal-értekezletre”, ahol az úgynevezett „nemzeti pártok” vezetőivel tanácskozik majd. Egyes hírek szerint a tábornok már vasárnap kérni fogja beiktatását a nemzetgyűléstől. De Gaulle „kivételesen”, „újszerű” beiktatást kíván. Minden körülmények között el akarja kerülni, hogy kormánynyilatkozata után kitegye magát kellemetlen vitának. Ezért, hír szerint, nyomást gyakorol a remzetgyűlés elnökére és a pártokra, hogy egyezzenek bele: a kormánynyilatkozat után közvetlenül kerüljön sor a nemzetgyűlési szavazásra minden vita nélkül. A parlamenti szokásjog és a házi szabályok u- gyan erre nem nyújtanak lehetőséget, de a tábornok ragaszkodik a vita elkerüléséhez. Egyes értesülések szerint a beiktatás alapjául szolgáló kormánynyilatkozatot nem is maga olvasná fel, hanem csupán felolvastatná. Ezt a feladatot esetleg Vincent Auriol volt köztársasági elnökre bízná; Jobboldali párizsi sajtó véleménye szerint „a tábornok most már gyorsan akar cselekedni, mivel a közvéleményben a hangulat kezd szenvedélyessé válni. Incidensekben résztvevő lelkiismeretlen elemek a kommunista párt malmára hajtják a vizét:” , A kommunisták álláspontja változatlan Az Humanité fő címében emeli ki Maurice Thoreznak és Jacques Duclosnak a köztársasági elnökhöz intézett levelében tett kijelentését: nem a- karjuk a törvényesség látszatával fedezni az algíri és ajacciói államcsíny előtti kapitulációt. Etienne Fajon a Kommunista Párt vezetőinek levelét kommentálva rámutat, hogy Thoreznak és Duclos-nak az Elysée-palotában történt látogatása igen nagy szolgálatot tett volna azoknak, akik a diktatúra felé hajlanak. Pierre Courtade az Humani- tében rámutat, hogy a teljhatalmat a parlament szabadságra küldése kíséri. Ez felmentené de Gaulle-t attól, hogy a parlament előtt kelljen beszámolnia tetteiről. Ugyanekkor de Gaulle közli azt a szándékát, hogy két évvel meghosszabbítaná a képviselők mandátumát s így a parlamentnek néhány évig ’’fizetett szabadságot” biztosít. A. cikkíró, aki Napóleonnal hasonlítja össze de Gaulle-t megállapítja: Napoleon módjára teszi ezt is, aki nagyon jól tudja, hogyan kell az egykori jakobinusokból a császárság grófjait kialakítani. Mindezek betetőzésére népszavazást tervez. A megkötözött népnek joga lesz megmondani, hogy meg van elégedve vele. A legégetőbb kérdés az algériai háború problémája. De Gaulle itt bűvös formulát ígér: „Az északafrikai egészhez társult francia és muzulmán, Francia-^A ország integráns részévé vált^r Algériát, amely maga is társul Franciaországgal.” Ha ezt a bűvös formulát valóban meg akarja valósítani, akkor ahhoz az szükséges, hogy az algériai felszabadítási front csatlakozzék Massau tábornok integrációs politikájához s mindezt jóváhagyja Marokkó királya és Bargiba elnök is. De Gaulle pedig tökéletesen tudja azt, hogy Algéria függetlenségének elismerése az algériai felszabadítási front számára a béke helyreállításának feltétele. Tudja azt is, hogy Tunisz és Marokkó függetlenségének^^ tiszteletben tartása akadálvoz-^^ hatja meg csupán a háború ki- terjesztését. A de Gaulle-prog- ram csak egy pontban világos: a szabadság meggyilkolásában, a többi pedig tudatos zűrzavar, becsapás és ostobaság — írja Courtade. Koszorú helyett, egy pedagógus fejfájára Végegyháza, szülőfalum kicsiny falu. Szerényen húzódik, meg Békés megye déli sarkában. Nem is olyan régész-régi település. Dédapáink Árva és Nyitna megyékből hozták magúikkal kis batyujukat s a tót szót. Végh Aurél földesúr birtokára telepedtek le s dolgoztak verejtékezve... Falunk régi öreg temetőjének helyén behorpadt, gyepes sírhantok, kidőlt, régen elkorhadt fakeresztek hirdetik elődeink örök nyughelyét. Ebben az öreg temetőben áll még egy megdőlt kőkereszt a behorpadt síron ezzel a felírással: „Nyugodj békében Branyicki András! Emlékedet őrzik hálás tanítványaid! 1913, január 16-án 59 éves korban." A vésett betűk aranyozott helyét kimarta már §z idő. Az idei Pedagógus Napon szeretnék emléket állítani számára, mint szülőfalum első tanítójának. Kis elemista voltam még, amikor új tanítóbácsi érkezett a falunkba. Beszélgetési óránk volt-. Kisétált velünk az öreg temetőbe. A falunkról mesélt. Talán még ő is csak ismerkedett. Tisztelettel, megilletődve állt meg a régi sír előtt. Homlokán redőik játszadoztak, szeme a távolba nézett. Ki tudja, talán régi kollégáját idézgette, képzelte maga elé... Most ez a kép elevenedett fel bennem. Akkor láttam én is először az első tanítónk sírját. S nagyapáink, édesapáink meséi alapján szövöm tovább elbeszélésem fonalát. Branyiczki András tanító „a nemzet napszámosa" az 1800-as évek felé érkezett meg a kis tót- ajkú faluba. Kicsiny .falu fogadta, egyetlen házsorral csupán. A mai napon is így emlegetett „öreg utca". Hogy összeszaladhatott a maroknyi kis falu apraja-nagyja! A tanítót, a kultúra hirdetőjét talán bizalmatlanul is nézték. Mit akarhat ez itt nálunk? A gyerekeinket?! öh jaj! kell az, hogy a kisebbekre vigyázzon! Már dolgozni is tud a lelkem! Iskolába adjuk?! Jaj, nem lehet kérem! Minek az? Uraknak való a betűvetés! Jó nekünk így is! így hangzott ez talán innen is, onnan is. Nagyapáink talán dédanyáink bőszoknyájába kapaszkodva várták a segítséget. Micsoda a- karaterő, mennyi hivatástudat lehetett benne, hogy a kultúráért vívott harcban olyan győztesen került ki. Nagyapáink me- sélgetik hosszú téli estéken, hogy a fiatal tanító felvette a harcot. Először vasszorgalommal megtanult tótul beszélni. Sorra járta a vertfalú kis parasztházakat, leült a szahadkéményes pitvarokban, beszélgetett, s meggyőzte a szülőket. Több minit 30 évi munkáját szentelte a falu gyermekeinek. Negyedik évben már négy osztályt tanított. Nyolcvan kis gyerek, fiúk, lányok vegyesen, várták, lesték tudományszomjasan szavát. B- löször tótul magyarázott. Csak lassan hintette el a magyar szót. Még a szülőket is szívesen tanította. A gyermekeknek, hogy nagyobb kedvvel, tanul ja- , nők magyarul szebbnél-szebb, \
