Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-17 / 115. szám

4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. májú* 11, nambat Köznapi dolgokról beszélgettünk Lipták Pállal, a megyei könyvtár vezetőjével Lipták Pál festőművész és a megyei könyvtár Kossuth-dljas vezetője ismert a képzőművész, az irodalmi körökben, és úgy isme­rik, mint szerény embert, és azt is tudják róla, hogy vezetésével fok szép eredményt ért már el a megye legnagyobb könyvtára. A napokban beszélgettünk ve­le, és a beszélgetés tárgya lehe­tett-e más, mint piai életünk kul­turális problémái, az értelmiség, a művészemberek feladata és ten­nivalói? Erről beszélgettünk és a sok érdekes, fontos kérdés bon­colgatására nem sajnáltuk az időt. r— Állandó beszédtémák ezek — mondja —, ha azt nézzük, hogy hivatalos értekezleteken kerülnek szóba, vagy baráti beszélgetések Során, a mindennapi életben is, — egyformán fontosak. Ezután a szocialista realizmus kerül szóba. — Mint festőt a szocialista rea­lizmus kérdése közelről érint. (Mint könyvtárost persze vala­mennyi kérdés, amiről Kállai elv­társ beszélt.) A Tiszántúli képző­művészek II. kiállítása is sok mindenben bizonyítja már azt a helyes törekvést, hogy ezen a ki­állításon szereplő minden képző­művész kifejezésmódban is, fel­fogásban is távol áll már a témát- lan nyugati absztrakciótól és a reális valóságot keresik. — Mint könyvtáros, mit mond­hatok? Talán még többet. Ha szá­mokat sorolnék, egy pillanatig hihetetlennek tűnne az a felfoko­zódott aktivitás, ahogy az embe­rek keresik és olvassák a jó könyveket. Ez az én véleményem szerint is a tömegek aktivitása! Könyvtárunk fennállása óta ez év első negyedében érte el a legna­gyobb forgalmat: 269 218 kötet könyvet kölcsönöztek ki olvasó­ink. Közlemény HERBARIA Selyemtermeltető Kirendeltség étresíti a szerződött selyemtermelőket és mindazokat, akik egy hónap alatt 1500—2000 Ft mellékjövedelmet akarnak biz­tosítani, hogy a selyemhernyók kikeltek, kiosztását 17—18—19-én tartjuk, Békéscsaba, Szabolcs u. 7. sz. alatt, ahol a termelési elő­leget és a tenyésztő papirokat is megkaphatják. Az 50. számú városi választó- kerületben dr. Medovarszky Mi­hály tanácstag május 20-án, ked­den 4—6 óráig lakásán, Áchim u. 20 .szám alatt fogadóórát tart. Választói javaslatait, kéréseit, pa­naszait meghallgatja, azokra vá­laszol, illetve azokat a végrehajtó bizottsághoz továbbítja. Kéri, hogy választói bizalommal keres­sék fel a fogadóóra alkalmával. FELHÍVJUK a lakosság figyel­mét arra, hogy a kolorádó burgo­nyabogár rajzása már megkezdő­dött. Ezért szükséges, hogy min­den termelő a burgonyaterületét állandóan figyelje. Amennyiben a- kár burgonvabogarat vagy bur­gonyabogár lárvát talál, azt azon­nal jelentse a városi tanács me­zőgazdasági osztályának, hogy a szükséges intézkedéseket azonnal meg tudtuk tenni. Amikor a könyvtárról beszél­getünk, szó esik arról is, hogy az értelmiség aktivitása is erősen megnövekedett és helyes irány­ban fejlődik. — Helyes az, hogy a párt és a kormányzat az értelmiség maga­tartásának megítélésében soha­sem általánosított és megad min­den támogatást fejlődésükhöz. Egy bizonyos: az értelmiségnek fel kell ismernie, hogy ez az or­szág, melyben él és munkálkodik, a sajátja, s a parlament, mely törvényeinket alkotja, az ő kép­viselete is, és a törvények az ő érdekeit is szolgálják, — mondja. A legfontosabb pedig az, hogy az elvégzett munka is bizonyítsa mindazt, amit elmondunk! Lipták Pál Kossuth-díjas könyvtárvezető szavait könyvtárának eddig soha nem tapasztalt forgalomnöveke­dése is méltóképpen aláhúzza, és képzőművészeti munkássága is. S. E. Ml kezdftdik az MSZBT eisd országos aktíva-értekezlete Május 17-én, ma kezdődik Bu­dapesten a Magyar-Szovjet Baráti Társaság első országos nagyaktí­va-értekezlete. A kétnapos érte­kezletre a Szovjetunióból, a Szov­jet-Magyar Baráti Társaság részé­ről öttagú küldöttség érkezik. A küldöttséget Petrovlcsev elvtárs, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság moszkvai főtitkára vezeti. Az ér­tekezleten megyénket 11 MSZBT- aktíva képviseli, munkás, paraszt és értelmiségi egyaránt. A küldöt­tek ma reggel elutaztak Budapest­re. Huszonhétéxer forint vadakért Egy ni' L- ü t német vadász május első na jjaf-im a gazdaság vadász- területéül kilőtt nagy vadakért va­luta értékben huszonhétezer fo­rintot fizetett ki. A szarvasbikák aggancsát magával vitte hazájába. Együtt szülők és pedagógusok Községünk pedagógusainak lelkiismertes munkája nyomán az utóbbi időben több úttörő-rendezvénnyel dicsekedhetünk. A leg­utóbbi tarka-barka délutáni műsor eredményeként 1500 forint készpénze van a szülői munkaközösségnek. Ezt az összeget az út­törők nyaraltatására költjük. De a pedagógusok fáradozását dicséri a jól működő kézimunka- szakkör is. Itt nemcsak a lányokat, hanem a fiúkat Is megtanították kötni, varrni és hímezni. Kalapács István Egészségügyi nap Szeghalmon A szeghalmi Vöröskereszt alap­szervezete május 13-án egészség­ügyi napot rendezett a járási mű­velődési házban. Dr. Esztergáig Szörény orvos „A nyári betegsé­gekről" címmel tartott előadásit Majd a „Mindenki iskolája” cfmú filmet vetítették. A szeghalmi Vöröskereszt most elsőízben rendezett egészségügyi napot. A Magyar Légiforgalmi Vállalat (MALÉV) sétarepülései a Budapesti Ipari Vásár alkalmával A vásár látogatóinak egyik kedvenc szórakozása évek óta a sétarepülés. A MALÉV vezetősége az idei vásár során ugyancsak lehetővé teszi, hogy minél többen részesülhessenek abban az él­ményben, hogy a főváros szépségeit s magát a vásári is ezer mé­teres magasságból megtekinthessék. A sétarepülések május 23-án, pénteken kezdődnek, és a vásár végéig, június 2-ig tartanak. Pén­teken, a vásár első napján 14 órakor kezdődik a repülés, míg a többi napokon reggel 8 órakor és tart esti 22 óráig, szükség esetén tovább is. A repülés csaknem 15 percet vesz igénybe. A repülés díja a nappali járatoknál — reggel 8-tól este 18 óráig — felnőtteknek 45 forint, gyermekek 12 éves korig 25 forintot fizetnek. Az éjszakai repülés — 20 óra és 22 óra között, esetleg később is ^ felnőttek­nek és gyermekeknek egyaránt 65 forintba kerüli A repülés díjában bennfoglaltatik az autóbusz költsége is a Vörösmarty térről a Ferihegyi repülőtérre és vissza. A sétarepülés­re jelentkezni lehet a MALÉV vásári kirendeltségénél, vagy Do­rottya utca 2 alatt, a MALÉV hivatalában, Bőrdíszmű újdonságok kiállítása A Fővárosi Bőrfeldolgozó Vállalat hatalmas anyaggal, sok új­donsággal vesz részt a Budapesti Ipari Vásáron. Bemutatja leg­újabb formájú borjúbox és plasztik női táskáit, a műbőr bevá­sárló táskák új kreációit, sokfajta erszényt, levéltárcát, amelyek bor. júfooxból, sertés és marhabőiből készülnek. Ezenkívül szépformájú diplomata és egyszerűbb aktatáskákat, zippzáras aktatáskákat ál­lítanak ki. Bemutatják a vásáron a különféle tetszetős borjúbox és sertésbőrből készült pudriékat. A női táskák legtöbb modellje azo­nos a Brüsszeli Világkiállításra küldött, a magyar bőrdíszmű ipar fejlettségét prezentáló retikülökkel; Bőröndöket is állít ki a vásáron a vállalat, éspedig mechani­kai bőröndöket minden méretben, Most, először kerül forgalomba a vásár alkalmából a fával szegélyezett, csinos formájú bőrönd, a- mely nemcsak tetszetős kivitelezésben, hanem minőségben is mesz- sze felülmúlja az eddig gyártott bőröndöket. A vásár látogatói bőr­kazettákat és lakkvászon-bőröndöket is találnak a kiállításon. A lakkvászon-bíröndöket selyemmel és zefírrel bélelik t HATTAGÚ előkészítő bizott­ság alakult május 13-án, ked­den, a telekgerendási Új Élet Termelőszövetkezeti csoport­ban. Tervük, hogy a III-as típu­sú szövetkezetei alakítsanak. Az előkészítő bizottság elnöké­ül Szpisják Tamás termelő­szövetkezeti csoporttagot vá­lasztották. * TÖBB, mint hatezer facsemetét ültettek el az orosházi I. számú iskola tanulói. Különösen kitűn­tek szorgalmukkal: Farkas Edit, Megadja Mária, Dénes Éva, Nagy Sándor és Molnár József tanulók. « BEFEJEZTÉK a cukorborsó, cukor- és takarmányrépa sara- bolását a csabacsüdi Dolgozók Termelőszövetkeztében. A szö­vetkezet tagjai hamarosan meg­kezdik a répa egyelését és a lucerna kaszálását. * A szarvasmarha-törzstenyésztők második negyedéves tanácskozá­sát május 20-án tartja az Oroshá­zi Városi Tanács mezőgazdasági Több helyen eső Várható időjárás szombat es­tig: Felhőátvonulások, ma keve­sebb, holnap több helyen eső, zi­vatar, mérsékelt, később élénk délnyugati-nyugati szél, a hőmér­séklet csökken. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet éjjel: északnyugaton 11 —14, máshol 13—16 fok. Legma­gasabb nappali hőmérséklet nyu­gaton: 20—23, keleten 25—28 fok között. osztálya. A tanácskozáson terme- lőszövetkezti és egyéni tenyésztők is részt vesznek. * AZ IVÓVÍZELLÁTÁS fej­lesztése érdekében törpevízmű építését tervezi a gyulai tanács. Új artézi kutat fúrnak, gondos­kodnak a meglévő kútnak fo­lyamatos karbantartásáról. Az ivóvízellátással kapcsolatos fel­adatokra összesen 359 ezer fo­rintot fordítanak. • JUBILEUMI hangversenyre ké­szül az orosházi Petőfi művelődé­si ház Petőfi énekkara. A június elején tartandó jubileumi ünnep­ségen magyar, szovjet és klasszi­kus számokat adnak elő. A har­minc éve alakult Petőfi Dalárda alapító tagjait is vendégül látják. * ORSZÁGOS állat- és kirako­dó vásárt rendez a körösladám^ tanács május 17-én, szombatod Május 18-án, vasárnap Gyomán lesz állat- és kirakodó vásár. * A BÉKÉSCSABAI Barnevál fa­lujáró művészeti csoportja a hon­védség kultúrcsoportjának zene­karával vendégszereplésre készülj Hamarosan Nagybánhegyesen, majd Gyulán lépnek fel színda­rabokkal és kabaré-műsorral. • SZALVINI bűvész színháza má­jus 18-án, vasárnap délután 4 é* este fél 8 órakor Gyulán, a Jókai Mór művelődési otthonban ven­dégszerepei. Bemutatásra kerüli „Nincsenek csodák" vidám, zené* bűvészrevű. ORVOSI ÜGYELETES szó, lat Békéscsabán május 17 szombaton déli 12 órától 19 reggel 8 óráig: Dr. Vajda Tibor, Irányi u. 1. szám, az V. kerüle, ben pedig dr. Szikszai Istvá Kolozsvári u. 24. — Az orvosi ü gyeletes szolgálat kizárólag első­segélynyújtás, életveszély és sür­gős orvosi beavatkozás esetén v hető igénybe. RÁDIÓMŰSOR SZOMBAT, MÁJUS 17 Kossuth Rádió 8.10 Zenekari hangverseny. 9.00 Úttörő-híradó. 9.25 Lapozgatás az énekeskönyvben. 9.40 Spanyol da­lok. 10.10 Válaszolunk hallgató­inknak. 10.20 A Rádió operettjei­ből. 10.57 Lelli halála. 11.18 Ka­marazene. 11.57 Technikai szünet. 0 £_S3 SS 4 JÓKAI SZÍNHÁZ Május 17-én, este fél 8-kor: DOLÓRE9 Bérletszünet. Szelvény bérlet érvényes. Előadás után autóbuszjárat! TAJELÖADAS Vésztőn; május 17-én, este fél 8 óra­kor: MANDRAGORA Bélmegyeren, május 17-én, este fél 8 órakor: ELADÓ BIRTOK 12.10 Népi zene. 12.50 Mi van * könyvesboltokban? 13.05 Opera­részletek. 13.50 Szív küldi... 14.2(1 Hét szál fű országa. 14.50 Vii gyermekdalok. 15.00 Hirdetőo; lop. 15.10 A kórusirodalom mes rel. 15.30 A nemzetközi műnk; mozgalom időszerű kérdései. 15, Vécsey Ernő zongorázik. 16.i0 Él szóval — muzsikával. 18.15 M; zart-művek. 18.45 „Irt, hogy él­jen, s élt, hogy írhasson.” 19.1 Tavaszodik már... 19.50 Jóéjsza kát, gyerekek! 20.00 Esti krón ka. 20.25 Tarkabarka. 21.40 Sporl híradó. 21.56 Lóverseny-íred nyék. 22.15 Táncoljunk. Petőfi Rádió 14.20 Az opera mindenkié. 15. Motorosok ötperce. 15.25 Fúvós® ne. 15.45 Zenekari hangverseny; 16.50 Zene- és előadóművészei 17.30 Északi tájakon. 17.50 thy Anna énekel. 18.10 Lányok asszonyok... 18.25 Bing Crosby é- nekel. 18.45 Zenei anekdoták 19.05 Operarészletek. 19.40 Lát­tuk, hallottuk... 20.00 Prágai ta­vasz. 1958. 22.30 Operettrészletek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom