Békés Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-17 / 90. szám
Ara: 50 fülér BÉKÉS MEGYEI t»s«, Április n„ csütörtök ▼Mit proletárjai egyesülJetokl IU. ÉVFOLYAM, 90, SZÁM MUNKÁSOK, PARAS ZTOK POLITIKAI NAPILAPJA. Eredményeink optimizmusra jogosítanak, serény munkára sarkallnak bennünket Megnyílt az országgyűlés ülésszaka Szerdán délelőtt 10 órakor a parlamentben megnyílt a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének ülésszaka. Az ülésszakon megjelentek a Minisztertanács tagjai, élükön de. Münnich Ferenccel, a Minisztertanács elnökével. Jelen volt a budapesti diplomáciai testű let számos vezetője és tagjai. Az ülést Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. Megemlékezett az ez év februárjában elhunyt Horváth Imre külügyminiszterről, majd beterjesztette az ülés napirendjét, amelyet a képviselők egyhangúlag elfogadtak. Rónai Sándor meleg szavakkal üdvözölte az Albán Népköztársaság nemzetgyűlésének küldöttségét, amely Tónin Jakova közlekedésügyi miniszter, az Albán Munkapárt Központi Bizottságának tagja vezetésével tartózkodik hazánkban és megjelent parlamentünk ülésszakán. Ezután Tónin Jakova mondott nagy tapssal fogadott beszédet, amelyben szóit a magyar és az albán nép sokrétű, szoros baráti kapcsolatairól, az Albán Népköztársaság helyzetéről és fejlődéséről. . Rövid szünet után dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke tartott beszámolót időszerű nemzetközi kérdésekről. Münnich elvtárs beszéde örömmel ée lelkesedéssel fogadtuk a Szovjetunió hatalmas nemzetközi horderejű bejelentését, mely szerint egyoldalúan megszünteti — illetve már meg is szüntette — az atom- és hidrogénbomba robbantási kísérleteket. Ugyanakkor sajnálattal kell megállapítani, hogy az Egyesült Államok és Anglia to. vább folytatja a fegyverkezési hajszát és a robbantási kísérleteket is. Üjabb, még nagyobb hatásfokú tömegpusztító fegyverfajták előállítására törekednek Továbbra is félelemben, rettegésben akarják tartani a békevágyó emberiséget. Tisztában vagyunk a kísérleti robbantásoknak egész nemzedékekre kiható, végzetes következményeivel. De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a megdühödött háborús ölűiteket az emberiség összefogott ezrei megfékezhetik. Ás édesanyák, apák. a világ minden haladó embere felemeli szavát a béke megvédése érdekében. Velük együtt követeljük mi is, hogy a nagyhatalmak mielőbb üljenek össze és kormányfői értekezleten állapodjanak meg a nukleáris fegyverek gyártásának megszüntetésében, a hagyományos fegyverzet, valamint a fegyveres erők létszámának csökkentésében. Szüntessék meg Nyugat-Némeíország a- tomfegyverekkel való felszerelését. A meglévő atom- és hidro- géubombákat sennnisítsék meg. Vessenek végett a hidegháborúnak örökre, és teremtsék meg Európa, s az egész, világ békéjét, biztonságát. Ml, Békés megye dolgozói pedig fogjunk össze hazánk és minden ország békeszeretö millióival nagy ügyünk védelmében. Minden erővel segítsük a béke dladalrajutását! A Békés megyei Békebizotlság Csak néhány nappal ezelőtt ért veget azoknak az ünnepi napoknak a sorozata, amelyeket a Szcjvc {.unió párt- és kormányküldöttségé — pántunk és kormányunk vendégeként — a magyar néppel töltött. Ennék a látogatásnak nagyarányú bel- és külpolitikai lelentösége van.. Indokolt tehát. hogy felszólalásomban ennek a látogatásnak az élményein keresztül tekintsek a nemzetközi é- let kérdéseire. A politikai megnyilatkozásokban és emberi élményekben gazdag, nyolcnapos látogatásnak igen nagy jelentőséget és ta/ntalmat ad |k.,felől az a tény, hogy a Hruscsov elvtárs vezetette delegáció magyarországi látogatása közvetlenül azután történt, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Hrus. csov elvtársat a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé választotta. (Nagy taps.) Közvetlenül azután, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa az atom- és hidrogénkísérletek egyoldalú megszüntetéséről történelmi jelentőségű határozatot hozott. Rendkívül nagy jelentőséget és tartalmat ad ennek a látogatásnak másfe- felől az a nemzetközi helyzet is, a- melyben ez a találkozás megtörtént. A jelenlegi nemzetközi helyzetet a kormányfői tárgvalrsok létrejöttéért folyó küzdelem jellemzi Ebben a küzdelemben a Szovjetunió külpolitikai kezdeményezései — a többi szocialista ország és valamennyi békeszeretó erő támo- ö*i usával nehéz helyzetbe hozták azokat a nyugati köröket, amelyek a csúcstalálkozó létrejöttét akadályozni és a fegyverkezési versenyt fokozni akarják. Az atomháború veszélye ellen, a csúcstalálkozóért és a nemzetközi feszültség enyhítéséért folyó küzdelemben a kezdeményezés a béke erőinek. elsősorban a Szovjetuniónak a kezében van. Akármennyi akadályt igyekeznek is gördíteni a nyugati imperialisták a szovjet kezdeményezések sikere elé, nem kétséges, hogy az eredmény a haladó erők még nagyobb tömörülése és az agresszív körök befolyásának csökkenése lesz. A szovjet párt- és kormány- küldöttség magyarországi látogatása .nemcsak páratlan alkalma volt a magyar- és szovjet népék barátsága mélyülésének. hanem nemzetközi arányokban erősítette a béke ügyét, buzdította a haladó erőket, s figyelmeztette az agresz- szív szándékú köröket, hogy háborús és ellenforradalmi ábrándja i-kat eleve kudarcra ítélik a szoeializmus hatalmas erőt. — A szovjet küldöttség magyarországi látogatása ilyen nemzetköz! helyzetben rendkívül sóikat adot t a magyar néipnek. Htusosov elvtárs és a szovjet delegáció többi tagja a tárgyalásokon és a nyilvános gyűléseken elhangzott megnyilatkozásokkal erősítette annak tudatát, hogy a magyar nép megbecsült tagja az emberiség boldog jövőjéért küzdő szocialista népek táborának. A szovjet küldöttség tagjai növelték a népele haladó ügyéért érzett felelőségünk tudatát, amikor emlékeztettek bennünket arra, hogy a magyar nép történelmének legdicsőségesebb eseményei közé tartozik az első magyar proletár- diktatúrának, * Tanácsköztársaságnak a megteremtése. Abban az időszakában, amikor a tőkés államok nagyarányú nemzetközi ösz- szeesküvéssel Igyekeztek megsemmisíteni a világ első proletár államát, a Szovjetuniót, a magyar nép forradalmi erőd elég bátrak és erősek voltak ahhoz, hogy létrehozzák Magyarországon a nép államát, hősies vállalkozásukkal megmutatták a magyar népnek a jövőbe vezető utat. Jól értelmezett nemzeti büszkeséggel hallhattuk a légületékesebb helyről, a Szovjetunió szocialista népednek delegációjától az elismerő, — sőt köszönő — szavakat a magyar nép legjobbjainak áldozatvállalásáról, akik a fehér gárdisták, majd az intervenciói» csapatok ellen a Vörös Hadseregben — más népek hős fiaival együtt — küzdöttek a világ első szocialista államáért. » Szovjetunióért, s ezzel az emberiség boldog jövőjét megteremtő haladó erők diadaláért.. Velünk ünnepeltek Szovjet vendégeinkkel együtt ünnepeltük felszabadulásunk évfordulóját. a magyar nép legnagyobb nemzeti ünnepét. Vendégeim!« jelerilé:« és megnyilatkozásaik közvetlen embert élményekben tudatosította előttünk a szocialista népek testvéri egységében rejlő hatalmas erőt. Az egybetartozó szocialista népek jelenének és a jövendő nagy lehetőségeiméit távi«« buzdította lelkesedésre azokat is, akik még magukon hordozták sorainkban as ellenforradalom tragikus idejének zavarát. A szovjet vendégek talál, kozásait a munkásosztály, a dolgozó parasztság széles rétegeivel, az értelmiség jelentős kőm ved, növelték a dolgozó. parasztság és a haladó értelmiség élén küzdő munkásosztály vezető szerepének tudatát; A gyűlések hangulatába*, a dolgozók megnyilatkozásaiban tapasztalhattuk a munkásosztály hivatásérzetének, öntudatának, felelősségének erősödését. Kifejezésre jutott, hogy a magyar nép — az ellenforradalom leckéiből is tanulva — tudja, hogy a néphalaimat, a dolgozó nép kivívott jogait, a szocializmus építésének elért eredményit éberen és a nép egész hatalmával kell őrizni minden belső és külső ellenséggel szemben. Hálatelt szívvel mondtuk meg szovjet vendégeinknek, hogy a magyar nép kétszeresen köszöni szabadságát a Szovjetunió hősies erejének. A Szovjetuniónak, a fasiszta seregek felett aratott diada. Megbukott a francia kormány A kormányválság első hazai és külföldi visszhangja PÁRIZS. A francia nemzetgyűlés keddre virradó éjjel 321:251 arányban leszavaszta a Gaillard-kormányt. A rendkívüli ülésre összhívott nemzetgyűlés valójában a kor« mánynak afelett az elhatározása felett mondott ítéletet, hogy a jó- szolgálati tárgyalások eddigi eredményei alapján újra felveszi • közvetlen diplomáciai tárgyalásokat Tunéziával, fenntartva magának a jogot arra, hogy az algériai határ ellenőrzésének ügyében nemzetközi fórumokhoz forduljon . A jobboldal, a függetlenek és a köztársasági szocialisták a tuniszi repülőterek feladását és az algériai határ kétoldalú nem- zetköni ellenőrzése gondolatának elejtését látták a kormány döntésében, s végűiig a köztársasági szocialisták és a függetlenek túlnyomó többségének szavazatai buktattak meg Gaillard-t és ka« blnetjé’t. Gaillard kormánya százhatvan napot ért meg. ami körülbelül megfelel a háború utáni francia kormányok átlagos élettartamának. A nemzetgyűlés vitájában éppúgy, mint a köztársasági tanács ülésén is feltűnő volt a jobboldal rendkívül szenvedélyes ame- rikaellenes hangja. A szélső jobboldal az utcán is kifejezésre akarta juttatni amerikaellenes állásfoglalását: kedd estére Bi- aggi a hírhedt korzikai ügyvéd, az amerikai nagykövetség épülete elé tiltakozó tüntetést hirdetett meg, a nagykövetség előtt A Francia Kommunista Pár* lapja hangsúlyozza, hogy Gaillard legutóbbi nyilatkozata nem hagyott helyet semmilyen kétértelműségnek: kormánya haladéktalanul a nemzetgyűlés alá terjesztette volna azokat a terveket, amelyek szerint folytatták volna az algériai háború erőfesz,! :é&eit. Ezen ígéretek ellenéi-* amelyek láthatóan arra szolgáltak, hogy megnyugtassák a Jobboldal türelmetlenségét, a függetlenek egy része a kormány ellen láva] nyűt meg Magyarországon a népi hatalom megteremtésének lehetősége felé vezető út. Az ellenforradalom ellen nyújtott segítséggel pedig a magyar nép hatalmát mentette meg a Szovjetunió áldozatvállalása, • megszabad i tot-a Közép-Európát attól a veszélytől, hogy egy új világháború tűzfészkévé váljék. A Szovjetunió párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatása (Folytatás a 5 oldalon.) felsorakozott óriási rendőri erő láttán azonban csak néhány tüntető próbált hangot adni a szé- »őjobboldal érzéseinek. Az ügy-! véd és néhány híve egyhamar a i rendőri ríadóautőkba került. szavazott. Természetesen nem azért, mert ellenségesen foglal* állást az algériai háborúval szemben, hanem azért, mert aa» már egész Eszak-Afrikára ki a* karják terjeszteni. Az új miniszterelnök személtét illetően mór megindultak a találgatások A Liberation úgy véli, hogy a j Pleven és POimlin közül krrü'bít három P’’ közül, tehát Pinay,' ki az első mínlazferelnölt-Jelölt. R Békés megyei Békebizottság felhívása: Szüntessék meg az atom- és hidroaénfegyver kísérleteket! A Békés megyei Békebizottság most megtartott bizottsági ülésén megtárgyalta a békemozgalom )elnlegi helyzetét és feladatait. Egyöntetűen állástfoglaltak a világ békéjének és biztonságának megteremtéséért folytatott harc szükségessége .és foltozása mellett. 7\f-íkwr/T tiilt n hni)£>1:h0vf* 1? é>r\ nn hnnririh •