Békés Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-26 / 98. szám

BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. április 26., szombat A szeghalmi járás pártszerveze- | 'lei hatvan tagjelöltet vettek fel ebben az esztendőben. A községek közül Vésztőé az elsőség, mert a hatvanból huszonhatot vallanak magukénak s ebből is tizennyolc munkás, tsz-tag, vagy egyénileg dolgozó paraszt. Ezt tudtuk meg a járási pártbizottság egyik munka­társától, s amikor az ágit. prop. osztályon a vésztői kommunisták tömegkapcsolatáról érdeklődtünk, korántsem traktáltak bennünket megnyugtató válasszal. Ez a két vélemény, mely egy­másnak szöges ellentéte, arra béstetett, hogy utánanézzünk, mi a helyzet a valóságban. Mert, ha valóban keveset törődnek az emberek nevelésével, akkor ho­gyan lehetséges, hogy ennyien vállalták a párt régi tagjaival, a párttagsággal járó áldozatos, ön­zetlen munkát. A vésztői pártbizottság irodájá­ban két emberrel találkoztunk. Az egyik a pártbizottság titkára — Pardi elvtárs, a másik, egy özvegy asszony, akinek egyetlen gyereke is katona. Tanácsért jött, merre, kihez forduljon fia lesze- reltetési ügyében. A válasz nem késik; a kérés jogos, írjon egy kérvényt az illetékes parancsnok­sághoz. A tan ács is ismeri az élet­körülményeit s a kérést biztosan támogatja. Az idős asszony csak ennyit szól: köszönöm István, megpróbálom... Amikor az ajtó becsukódik, az özvegy asszony mögött, Pardi elvtárs a nap összefoglalójaként megjegyzi: ez volt ma a tizenhato­dik vendég. De ha piaci nap van, Szinte egymásnak adják az embe­rek a kilincset. Az egyik útba­igazítást kér, a másik panaszt tesz, & vannak — különösen tanyai emberek — akik néhány percre •„beugranak” megtudni, mi a hely­zet a politikában. S ahány ember, annyi kérés, annyi gond. Szinte mindegyik más világ. A múltkori­ban a paldai tanyákról két pa­rasztember álHtott be hozzá és nyíltan előrukkoltak a kérdéssel; lesz-e az idén tagosítás, mert ezt rebesgetik a dűlőbeliek? Az ilyen kérdésre csak nyílt választ lehe­tett adni! Ha azon a határrészen Bök ember kezd a szövetkezeti é- leíhez, akkor igen, de a fő dolog, hogy lehetőleg a földszomszédok társuljanak, így nem kell különö­sebben zaklatni az embereket — adta meg Pardi elvtárs a választ. És jön a másik kérdés; lehet-e ő- belölük is nyugdíjas szövetkezeti paraszt. A válasz itt sem késik, • ha idejében elhatározzák magukat a belépésre, mi sem természete­sebb, hogy lehet. Két lélekkel küz­dő emberekkel áll itt szembe a párttitkár. Az egyik lélek még a kisüzem féié húz, de a szövet­kezeti gazdálkodással járó -nyug­díj sem hagyja békén. S az esz­mecsere után kusza betűk sora­koznak a jegyzetfüzetbe: Paldán is érdeklődnek az emberek a szö­vetkezet után, de az ellenség nyel­ve is mérgez. Ki kell menni be­szélni velük. De lépjünk csak ki a pártbizott­ság falai közül s nézzük: mi a helyzet az alapszervezetekben. Az egyik helyen előbb, a másik he­lyen később, de mindenütt meg­alakították a pártcsoportokat és ha botladozva is, de munkálkod­nak. Önállóan szervezik a kisgyű- léseket, a község különböző he­lyein a pártnapokat, ez a felvilá­gosító munkájuk fő módszere. A pártcsoport vezető k együk tanács­kozásán — melyet kéthetenként rendszeresen megtartanak — ar­ról is szó volt, hogy ne csalt meg­hallgassák a pártonkívüliek észre­vételeit, javaslatait, hanem vála­szoljanak is rá, s ha olyan kérdés­sel találkoznak, amit nem értenek, kérjenek illetékesektől rá választ. És a párttagok egyre jobban így cselekszenek. A leninfalvi pártta­gok legutóbb a községpolitika terveiről beszélgettek az emberek­kel. Azok villanyt kértek és tár­sadalmi munkát ajánlottak. A párttagok nem tudták: mi a hely­zet, így nem is ígérhettek. A fele­lőtlen beszéd helyett a következő alkalommal elhívták a községi ta­nács gazdasági előadóját s így mindjárt megtudták, mit lehet és mit nem. A lényeg: közös össze­fogással lesz villanyuk a leninfal- viskwak. A korábbi hónapokban a jöve­delemadó és a községfejlesztési hozzájárulás kivetését sem látták tisztán a falubeliek. Erről érkez­tek a legtöbb jelzések. A párt­végrehajtó bizottság ezt az ügyet is megvitatta és rendkívüli tanács­ülés összehívását javasolta. Utána a párttagok, tanácstagok újból kisgyűléseken értették meg a még nem tisztázott kérdéseket. Az ilyen módszer, a türelmes eszmecsere tetszik az embereknek és egyre közelebb hozza őket a pártszerve­zethez. A nagy feladatok közepette a vésztői elvtársak az „apró dol­gokról” sem feledkeztek meg. Szinte megszokott dolog, hogy meglátogatják az idős, beteg elv­társakat, vagy a körzetükben la­kó ismerősöket. Az öreg Csűrni Miklós pártonkívüli. Sokszor volt náluk kisgyülés, jól ismeri az elv­társiakat. Most beteges s bizony könny perdült ki a szeméből, ami­kor a község párttitkára meglá­togatta. Elfogultságában csak any- nyit szólt a pártitkárhoz: — Azt hittem István, hogy valami baj vart.,. És mi a helyzet a tömegszerveze­tekben? Élnek és működnek a kommunista csoportok. A tömeg­szervezetben dolgozó kommunis­táknak meghatározott feladataik vannak és ha kezdeti nehézségek­kel küzdve is, de egyre jobban be­töltik feladatukat. A népfront bi­zottság munkájában 14 elvtárs vesz részt. Hetenként kétszer 300—350 ember szorong a mező- gazdasági szakelőadásokon és szí­vesen nézik a keskenyfilmet, me­lyet a pártonkívüli Medgyesi dok­tor készít a vésztői nagyüzemi gazdálkodásról. A KISZ-nél is, a nő tanácsnál is hasonló munkastílus van kialakulóban; együtt dolgozik párttag és pártonkfvüli, hogy szebb legyen a hcénap. S hogy Vésztőn ilyen sok ember jelentkezett ebben az évben a ! pártba, annak egyik oka. hogy tü­relmesebben, állhatatosabban tö­rődnek az emberek gondjaival, ba­jaival. DEÁK GYULA Á „halálmadarak“ tovább cirkálnak... Ismeretes, hogy rendkív üli figyelem és érdeklődés előz te meg világszerte a Biztonsági Tanács ülésszakát, amelyen a Szovjetunió panaszt emelt azért, mert amerikai bombázók fe­délzetükön nukleáris fegyverrel a Sark-vidéken át repüléseket végeznek a Szovjetunió hatá­rai irányában. A Szovjetunió a Biztonsági Tanács összehívását kérte, a békét fenjegető nukleáris sark-vidékrepülések ügyében. Ez az a bizonyos piros telefon.­A Biztonsági Tanács azonban' nem teljesítette hivatását ebben az emberiség számára oly nagyon fontos kérdésnek a megtárgyalá­sában. A nyugati küldöttek, a Biztonsági Tanács amerikai elnö­kének nyomására, az érdemi meg­vitatás helyett a szavazógépezet­hez óhajtottak folyamodni. A szovjet küldöttség tilta­kozásul az amerikai manő­verek ellen, visszavonta a Biztonsági Tanács elé ter­jesztett határozati javas­latát. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy a Szovjet­unió visszavonta vádiát az amerikai ininerializmus bé­két fenyegető manőverei­vel szemben. Ezt megteszi a Biztonsági Tanács út ián is. amelynek naDirendjén változatlanul ottmarad a kérdés; „Sürgős intézkedé­sek az atom- és hidroaén- borohával felfegyverzett a- merikai katonai repülőgé­pek által a Szovjetunió ha­tárainak irányában végzett repülés megszüntetésére.” Szoboljev elvtárs. a Szovjetunió "állandó ENSZ küldötte hangsú­lyozta, hogy a szovjet kormány a Biz­tonsági Tanács figyelmét az amerikai katonai légi­erőnek nem véletlen, nem elszigetelt tevékenységére hívta fel, hanem arra a ki­fejezetten poKtikai irány­zatra, amelvnek folytatása bármely pillanatban az a- tonrbáború szörnyűségeit zúdíthatja az emberiségre. Mi fa történik valójában? Az US News and World Report című amerikai lap térképet és terjedelmes cikket közöl az Egye­sült Államok stratégiai légierejé­nek riasztó radar-rendszeréről. A lap értesüléseit a legilletékesebb­től, Earle E. Partridge tábornok­tól szerezte be, aki az Észak-A­merikai térség Légi Védelmi Pa­rancsnokságának főnöke. Ez a oarancsnokság Colorado Springs- ben működik, itt van az amerikai kontinens fölött, északon húzódó radarjelzőrendszer idegközpontja. A Stratégiai Légiparancsnokság, ahol a Colorado Springsben meg­nyomott riasztógomb megszólal, Nebraskában van. A tábornok ti­zenkét oldalas nyilatkozatában is­mertette részletesen az Észak- Sarkvidék térségében folyó ame­rikai légitevékenység részleteit „Harmat-vonal” — pz a fedőneve az egész riasztóhálózat alapját ké­pező, előretolt radar-rendszernek, amely a kapcsolódó távközlő, ki­értékelő és alarmírozó hálózattal együtt a Távoli Korai Riasztó Hálózatot alkotja. A „Harmat-vo­nal” Alaszka fölött kezdődik és a Baffin-szigetig halad. Ezen a sü­tőn ötven megfigyelőállomás mű­ködik.” A ,,Der Deutsche Soldat” című nyugatnémet militarista lapban nemrégiben arról olvashattunk, hogy „oz amerikai stratégiai légi­erő 2200 gépének egyhSrmada ál­landó harci készenlétben vem; 700—800, atombombákkal megra­kott lökhajtásos repülőgép né­hány óra alatt bevethető. Az első bombázók riasztás után 15 perccel már a levegőbe emelkedhetnek?. S emelkednek is. A gépeknek kö­rülbelül egyharmada valóban ál­landóan a levegőben van. Ez a jelző és riasztó rendszer 61 milliárd dollárba került az Ame­rikai Egyesült Államoknak. A Quick című nyugatné­met lap „Sorsunk e- gyetlen gombtól függ1’ című cikkében a kö­vetkezőket írja: a Nebraskában lévő jel­ző és riasztó állomás­ról: „Az Egyesült Ál­lamok: stratégiai légi­erő parancsnokságá­nak a nebrasko.i pré­tin, tizenöt méterrel a föld alatt elhelyezett főhadiszállásán áll ez a telefon. A helyiség­be csak tizenkét tiszt­nek szabad belépnie. A piros telefon csupán egyetlen célra vehető igénybe: az atombom­bázóknak adandó be­vetési parancs továb­bítására. A piros tele­fon mellett állandóan egy tiszt teljesít szol­gálatot. Egy másik tiszt a falra függesz­tett világtérképnél tar­tózkodik. A parancs­nok erről a térkénről olvassa le a stratégiai légierőhöz tartozó egy­ségek állomásozási he­lyeit, ha a megtorló csapásra megkapja a paran­csot... Amikor a jelszó elhang­zik, a piros telefonon megnyom­ják a gombot. A piros ellenőrző lámpa felvillan. A stratégiai légi­erő parancsnoka ezzel a gombbal^ elérheti valamennyi egységet, az atombombázók máris megírt- ^ dúlnak a szovjet célpontok felé.” Frank H. Bartholomow, a Uni­ted Press hírügynökség elnöke két látogatást tett a Stratégiai Légierő nebraskai parancsnoksá­gán és beható beszélgetéseket folytatott a Pentagon vezető tiszt­jeivel. Ennek alapján írott riport­jában néhány nappal ezelőtt el­mondotta: „A B-52, B-47 és B-36 tí­pusú óriásrepülők ma már kizárólag atom- és termo­nukleáris bombákat szállí­tanak. Szakadatlanul a le- 4 vegőben vannak a nyugati * világ és a Szovjetunió kör­zete fölött olyan magas­ságban, amely a földről lát­hatatlanná teszi őket. A « gépeket teljes „inváziós * terv” szerint osztják meg, és a gépek a riasztásra a- zonnal célpontjuk felé for­dulva haladnak, a hang se­bességénél gyorsabban... A H-bombákkal terhelt repü­lőgépeket már eddig is, nem egy vagy két, hanem több esetben irányították az Északi-sarkon át „ellen­séges célpont” felé.” Az amerikai provokációs repü­léseknek igen súlyos következmé­nyei lehetnek, hiszen már eddig is több esetben rendeltek el ria­dót, amelynek oka minden eset­ben vaklárma volt. S ebben rej­lik a veszedelem. A Szovetjunió jogos, meg­alapozott vádja — az egész békeszerető emberiség vád­ja a felelőtlenül provokáló amerikai légitevékenység miatt A Biztonsági Tanács eredményte­len ülése nem azt jelenti, hogy a szovjet kormány által felvetett kérdés lekerül a napirendről. A , világ népei felismerték a veszélyt és éppen ezért arra törekszenek, hogy megakadályozzák ezt a ve­szélyes játékot a tűzzel. Kovács Jenő A stratégiai légierő bevetési Irányait jelző világtérkép mellett szolgáltat tel­jesítő amerikai tiszt. Lent balra: az amerikai stratégiai légierő B—5Z-es bombázóinak egyike .Járőrrepülésen. Vésztői kommunisták a valóságban

Next

/
Oldalképek
Tartalom