Békés Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-11 / 59. szám

6 BÉKÉS MEGYEI NÉPOJSÁG LABDARÚGÁS NB 11. Súlyos vereség! KITTÉ —Be». Ép. Előre Stl (2*0) Budapest* 500 néző, vezette: Nagy. CTTE: Lung — Sólyom, Naazédl, Hartmann — Czlm- mermann, Jock — Lukács, Tábori, Karácsonyi, Pásztor, Kemény. Edző: Kármán József. Előre: Krátkl — Szlkora, FQlőp, Llpták — Lonovlcs, Sieger — Pécsi, Hrabovssky, Vékony, Tóth, Sípos. Rdző: Kalmár György. Havas, latyakos pályán, széllel szemben az Előre kezdte a játékot, de az UTTE hamar felül­kerekedett és nagy nyomás nehezedett a csabai kapura. Az Előre védelme aránylag sokáig bírta a rohamot, míg végül a 14. percben egy gyors hazai támadás végén Karácsonyi 14 méterről védhetet- len gólt lőtt a bal alsó sarokba. Közel negyedórás UTTE támadás után az Előré- nek Is akadt gólhelyzete, de Vékony erős lövése Naszóditól a mezőnybe pattant. Ismét fölénybe került a hazai csápat. A 24. percben egy kapu előtti szabadrú­gásnál nagy kavarodás támadt és Kará­csonyi helyezett lövése a hálóba talált, 2:0. Ezután kiegyensúlyozott játék folyt. A félidő vége felé egy hosszú szöktetésnél Pécsi késleke­dett és a kifutó Lung merész vetődéssel hárítani tudott. Szünet után a széllel hátban játszó Előre ól kezdett és már a félidő elején több jó hely­zete volt. Az 52. percben Vékony kihúzott a bal­íréire, középre tartó labdájáról azonban lekéstek a csatárok, így Jock: fel tudott szabadítani. Ek­kor úgy nézett ki, hogy magárataíál az Előre, de egy ártalmatlannak látszó támadásnál Szikéra felszabadító rúgás helyett cselezni akart, közben Kemény megszerezte a labdát, gyorsan elfutott, és a kiinduló Krátki mellett élesen a jobb alsó sarokba gurított. Ez a gól letörte a csabaiakat, nagy erővel tá­madott a hazai együttes és Tábori góljá­val 4:0-ra alakult az eredmény. Három perc múlva Vékony a jobbszélen elfutott és beadását ezúttal Hrabovszky értékesí­teni tudta, 4:1. A hátralévő időben kiegyensúlyozott játék folyt. A mérkőzés vége felé a kitörő Karácsonyit Fülöp becsúszással szerelte, a játékvezető 11-est Ítélt. A büntetőt Karácsonyi végezte és a jobb »arokba tartó lövést Krátki a kapufára tolta. A játékvezető érthetetlenül újból rúgatta a 11-est és Karácsonyi másodszorra a bal felső sarokba védhetetlenül beállította « végeredményt. Az UTTE minden tekintetben jobb volt, de az eredmény túlzott. Jók: Tábori, Naszád!, Karácsonyi és Kemény, illetve Rieger, Vékony, Lonovlcs. A Játékvezető gyengén é* bizonytalanul veze­tett. Csali a szünet után talált masára a gyulai együttes Bajai Ép.—ily. MEDOSZ2i2(2tO) Gyula, 800 néző, vezette: Fülöp. Baja: Blaztl — Francia, Kerlnger, Gyurklty — Ká- pHy II., Mlkus — Kreisz, Rápty II., Posrlanrsek, Ceg­lédi, Teket II. Edző: Hlrmann Endre, Gyula: Horváth — Cs. Szabó, Pelrovszky, Ho torán —j Hlmmer I., Fodor — Szabó III., Csűri II., Kiss, Szakáll, Nagy I. Edző: Vasvári Péter. Vasárnap délben még 24 cm-es hó borította a gyulai pályát, de a lelkes gyulai szurkolók a; mérkőzés kezdetére annyira rendbehozták a pá­lyát, hogy megkezdhették az első otthoni tavaszi: bajnoki mérkőzést, A vendégek kezdtek jobban és már az első 10; percben három alkalommal a veszélyes helyzete­ket Horváth csak nagy bravürral tudta menteni.' A bajaink ismétlődő támadásai végül is góllá' értek. A 13. percben Kreis/ elfutott a jobbszé- len, veszélyes beadását Horváth csak ök­lözni tudta és a lepattanó labdát Ceglédi kapásból, közelről a hálóba lőtte. Ezután Gyula is veszélyeztetett. A 27. percben kellemetlen meglepetés érte a hazaiakat. Horváth egy kirúgásnál rosszul találta el a labdát, a kö­zelben levő Petrovszky Is hibázott és a résen levő Poszlancsek a meglepett ka­pus mellett a hálóba gurított, 2:0, A félidő végéig Baja volt mezőnyfölényben, de a hazai védelem jól bírta a megismétlődő ro­hamokat. Szünet után a hazai együttes nagy lelkesedés­sel kezdett. Az 50. percben Hinmier három védőt ki­cselezve 18 méterről a jobb alsó sarokba lőtt góljával, 2:l-ra alakult az eredmény. Az eredmény csak fokozta a gyulaiak lelkese­dését. Csűri többször veszélyesen lőtt kapura Disztl azonban hárított Ismételt gyulai támadá­sok után Baja fokozatosan védelemba szorult. Nem lankadt a MEDOSZ. A 7*. percben Hlmmer kitört a védők között, Gyurkovlcs az utolsó pil­lanatban visszarántotta. A büntetőt Hlmmer a balra vetődő ka­pus mellett ai ellenkező sarokba lőtte, 2:2! Nagy hajrát kezdtek a gyula! Játékosok, de a vendégek teljesen védekezésre rendezkedtek be és így sikerült egy pontot elvinni Gyuláról: RÁDIÓMŰSOR •vwil Március 11., kedd Kossuth Rádió 8.10 Magyar szerzők népdalfel- jolgozásaiből. 8.40 Indulók és da- ok. 9.00 Számoljunk, gyerekek! ).10 Zöld erdőben, zöld mezőben... 1.40 Szórakoztató hegedűmuzsika. 0.10 Zenekari hangverseny. 11.00 Színek és évek. 11.30 Ajándék- iangverseny kisipari termelőszö­vetkezeteknek. 12.10 Keriingőrit- musban... 13,00 Kézirat. (Elb.) 13.15 Operarészletek. 14.00 Szóra­koztató muzsika. 15.05 Egy falu — egy nóta. 16.10 Márciusi ifjak. 17.00 „Mérsékelten ivók klubja.“ Riportműsor. 17.15 Zene és elő­adóművészét. 18.10 Szív küldi szívnek szívesen. 18.40 Gyári szi­réna. 19.00 Schubert: Momenta musicais. 19.25 A világirodalom humora. 20.20 Nap és éj... Tánc- zene. 21.25 Gyermeknevelés. 21.30 Magyar népdalok. 21.55 Petőfi Sándor verseiből. 22.15 Mihály András: Kedves magyar hazám — kantáta. 22.45 Eljegyzés lámpa­lónyinél. (Operett.) 23.20 Glinka: Keringő-fantázia. 23.30 Sosztako- vics: V. vonósnégyes (B-dur). 0.10 Török Erzsébet és Bojtor Imre népdalokat énekel. Petőfi Rádió 14.20 Dávid Gyula: Baletizene. 14.42 Vidám vásár. 15.00 Az em­berek visszatérnek. 15.15 Kamara­zene Mozart műveiből. 15.50 Nem­zetközi kérdések. 16.00 Egy téma — ,két szerző. 16.45 Karamívsev Szvit. 17.00 Chevalier énekel. Cfazman zongorázik. 17.30 Rádió- igyetem. A Nemzetközi Geofizi­kai Év. 18.00 Fúvószene. 18.10 Anschluss, .1938. március 12. 18.30 Népszerű operettnyitányok. 19.05 1000 szó oroszul. 19.15 Dalok Pá- óczi Horváth Ádám Ötödfélszáz imekek c. gyűjteményéből. 19.45 „Hol szorít a profil?" 20.00 Euró­pa hangversenytermeiből. 21.05 —21.20 Bécs Ernő. Kalász Nagyfalusi Tibor és Rajkó József ’ersei. 22.05 A szerelemrí'’ • " *9 ■•odaírni kislexikon. Apróhirdetések Fiatalok! Jelentkezzetek kőművesta­nulónak Budapestre. Jelentkezési fel­tételek: IS—17. éves életkor, VII.—Vili. általános Iskola, és orvosi alkalmas- sági bizonyítvány. Jelentkezni lehet, és a felvilágosítást megadják a járási, városi, községi tanácsok munkaügy! megbízottal, Budapesten pedig a 42. sz. AUaml Építőipari Vállalat munka­ügyi osztálya, X., Gergely út 8. sz. alatt. A Csabacsüdi Állami Gazdaság szak­képzett tejház-vezetőt keres. Bérezés megegyezés szerint. A Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalat zsadányl, gyomai,, orosházi, rtava|z-l^- nyal, Orosháza-Bépás-tanyaí és békés­csabai üzemegységében Időszaki és ; Ipénzrészes munkavállalókat vess fel. Illetve szerződtet la. A pénzrészes szerződés feltételeiről fenti üzemegy­ségek Irodáiban a jelentkezőket tájé­koztatják. Eladó: négyhengeres motor gyújtó- mágnes, Fordson motor szíj tárcsa, komplett, 102 mm átméretű motordu­gattyú hajtókárral, 1 kg csapágyfém, üzemanyag, kéztssávattyúr Békés, ni., Kíspince u. 11: SPORT •eredmények NB 1: Bp. Vasas—Komlói Bányász 5:0 (5:0) MTK—Tatabánya 1:0 (1:0) Csepel—Újpesti Dózsa 2:1 (0:1) Szombathely—'Ferencváros 1:4 (01) Dorog—Salgótarján 0:1 (0:1) Pécs—Bp. Honvéd 1:1 (1:1) Szeged—Diósgyőr 1:1 (0:0) NB II. DéH Csoport többi ered­ményei! Jászberény—K Kombiit 0:2 (01) VKSE—Szolnck 0:1 (0:1) Pénzügy 6 rőllt—Vác 1:1 (1:0) Makó—Ogléd 6:1 (2:0) fCNitex*—Szegedi VSE 11:0 (5:0) 6 NB II. < Tß Déli csoport J NB III. 1. BVSC 38 IS 3 4 48:18 2$; 2. UTTE u u 1 4 34:31 Mi! Délkeleti csoport 3. KISTEXT 10 u 1 « 55:98 25;! 3* 4. Jászberény M 9 8 1 27:17 24; 1. Szolnoki MTE 16 IS 3­42: 7 29 8. pénzügyőrök 30 T S 4 28:22 29 I 2. Martfű 16 9 8 4 26:15 21 8. Vác W 9 7 1 32:90 23 J 3. Szolnoki KI. 16 9 8 9 24:25 20 / 7. Szolnok 20 8 S 8 31:24 22 | 4. Orosháza 18 6 6 S 26:13 18 8. Kecskemét 19 10 1 7 34:29 22; J. Szarvsa 16 6 9 9 31:30 17 9. Cegléd 80 7 T 6 30:35 21 • 6. Törökszt. Vj 16 6 4 0 26:20 18 10. Makó 20 8 3 9 29:20 ip ; 7. Boa. MÁV B. 15 0 S 6 33:33 13 ti. Békéscsaba 20 8 * 9 S3:86 i9; 8. Mezőhegyes 13 7 1 8 23:24 15 í 8. Gyulát TE 16 7 1 8 29:31 15 iS. Bp. V. Meteor 20 6 8 9 «7:30 19 18. Bős. Agyagipar 16 6 s 7 24:26 13 13. Baja 19 6 8 7 85:30 iB; 11. MesőkovácBh. 18 6 2 8 32:23 14 14. Szegedi V&E 20 7 8 19 16:29 i7; 12. Tlatakécskr 16 • 4 7 17:31 14 18. Bp. Petőfi 29 7 S 11 28:39 16 i IS. Mezűtúr 10 8 2 6 19:86 14 18. Gyula 80 6 8 9 20:48 i6; 14. Tótkomlós 16 0 i 10 18:34 u 17. VICSE 20 6 8 IS 34:34 i4; 11. Jáseapátl 16 8 4 9 1T:S0 10 18. Gázművek 19 0 1 18 26:36 is;! !8. Szolnoki. V 1« 1 f • 10:84 10 19. K. Lombik St 4 4 13 18:4? 1?;» ÉRTESÍTI a Csorvási Földművesszövetkezet a termelő parasztságot, hogy A CUKORRÉPA-MAG KIOSZTÁSÁT MEGKEZDTE. Kérjük a termelőket, hogy • ve­tőmagot minél hamarabb vegyék át. Ugyanakkor bármilyen fajta kertó magvakat la megvásárol­hatja a földművesszövetkezet boltjaiban. Műtrágya bármilyen mamvylségüen kapható a fötdszőv. fatelepén. rutr.il )aa^ Hírek *arakban A moszkvai Csajkovszkij nem­zetközi hangverseny magyar részt­vevőinek bemutatója március 11- én, kedden este fél 8 órakor, a Zeneiskola hangversenytermében lesz megtartva. Műsoron: Melitta: Mozart: C-dur szóná a Musszorgsakij: Egy kiállítás ké­pei. BellS Klára: Beethoven: 31 variáció. Csajkovszkij: cisz-moll szonáta I. tétel. Csajkovszkij: F- dur variációk. Scriabin: Fisz-moli etűd. Chopin: Ciaz-moll etűd. Be­lépőjegyek kaphatók a zeneisko- ’ában. vili. '*» S. X Pályázati hirdetmény. Béke#» csaba Városi Tanács VB. mező* gazdasági osztálya főagronómuM állásra pályázatot hirdet. A pá­lyázatokat f. hó 20-ig a városi ta­nács VB. mezőgazdasági osztályá­hoz kell beküldeni. Fenti állást» pályázhatnak mindazok, akik ma*f zőgazdaságl középiskolát, illetvi akadémiát, vagy egyetemet v geztek és legalább 3 éves szakmi gyakorlattal rendelkeznek. BÉKÉS MEGYEI NÉPŰJSAO Kiadja az MSZMP Békés megyal Végrehajtóbizt ttsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottsági Szerkesztőség: Békéscsaba, József Attila u. 4., I. emelet Telefon: 22—96 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Ffelelős nyomdav.: Kendra György é nar FELHÍVÁS! Gépi szántás és egyéb gépi munkák szerződéskötése, a helyi fmsz-ek-nél Ha kedvezményesen, vagy olcsóbban akar gépimunkát igénybe venni, úgy egy, vagy két dűlőben alakítsanak géphasználati társulásokat. A géphasználati társulások­nak időben való biztosítása érdekében ajánlatos a szer­ződést minél előbb megkötni. GÉPI MUNKÁK DIJA: Kisüzemi munka Géphasználati díja társulás díja Sekély szántás 14—17 cm-ig 112 Ft 103,70 Ft Közép szántás 18—21 cm-ig 140 Ft 129,60 Ft Szállítás vontatóval 1 óra 40 Ft Szállítás teher GK 1 óra 55 Ft Bővebb felvilágosítást a föHművesszövetkezetek és a gépállomások megadják. MÉSZÖV ig. Gépállomások ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom